Egyszerre sírsz és táncolsz – A Twenty One Pilots előzenekaraként is ismert Balu Brigadával beszélgettünk a Szigeten

A Balu Brigada az egyik legizgalmasabb új-zélandi zenei exportcikk az utóbbi évekből – egy testvérpár, akik pontosan tudják, hogyan kell összegyúrni a melankóliát, a táncolhatóságot és a modern indie pop esszenciáját. Henry és Pierre Beasley projektje nemcsak a fülbemászó dallamokról szól, hanem arról is, hogyan lehet őszinte és szellemes dalszövegekkel megszólítani a Z generációt – és közben még jól is öltözni.

A zenekar nem próbálja megjátszani, hogy világrengető bölcsességeket oszt meg: helyette pontosan azokról a témákról beszél, amik húsbavágóak egy huszonéves számára 2025-ben – kapcsolatok, identitás, önbizalom, elvágyódás. Közben pedig olyan profizmussal építik a nemzetközi karrierjüket, hogy már most úgy tűnik: a Balu Brigada még messzire megy. Az alábbi interjúban beleshetünk a kulisszák mögé – hogyan dolgoznak, miben hisznek, és hogyan maradnak hűek önmagukhoz ebben a zajos világban

– Hogy éreztétek magatokat az első Szigetetek után?

Pierre: Imádtuk! Tényleg jó élmény volt. Először játszottunk sátorban, és nagyon lelkes közönség fogadott minket – ez sokat jelentett.

Henry: Ráadásul láttam néhány új-zélandi zászlót is a tömegben, sőt, egy felfújható kiwit is! Jó volt ilyen messze otthonról is találkozni hazai arcokkal.

– Most jön az első nagylemezetek, a Portal. Azt mondtátok, New Yorkban és Berlinben is írtátok, meg csomó másik helyen, egy hároméves sztori részeként – ezek a városok hogyan hatottak a zenétekre?

Henry: Minden város más hangulatot hozott. New York például kaotikus, nyers és pörgős – ez például a Backseat című dalban is hallatszik. Új-Zélandon, főleg vidéken, viszont sokkal lassabb a tempó, ott születtek az introspektív, elmélyültebb számok. A helyszínek hatása teljesen beleolvadt a zenékbe.

– Korábban kiadtatok pár EP-t (Find the Wind, I Should Be Home, I Guess), amik inkább személyes, húszas éveitekből merítő anyagok voltak. A Portal miben lesz más?

Pierre: Azt mondanám, hogy egy kicsit… „férfiasabb”. De közben megmaradt a mélysége is.

Henry: Az eddigi legerősebb és legtudatosabb anyagunk. Ez az első albumunk, és úgy érezzük, most tudjuk leginkább megmutatni, hogyan is szeretnénk, hogy szóljon ez a projekt. Minden, amit csinálunk, egyfajta „coming of age” sztori – ez most egy új fejezet.

– A Twenty One Pilots turnéján előzenekarként léptetek fel. Mennyire más ez, mint a saját koncertjeitek?

Henry: Előzenekarnak lenni könnyebb is, meg nehezebb is. Könnyebb, mert arénákban játszunk, profi háttérrel, technikával, kajával, mindennel. De nehezebb, mert a közönség 99%-a nem ismer minket, szóval minden este meg kell őket „nyerni”.

Pierre: De ahogy haladt a turné, egyre magabiztosabbak lettünk. Elkezdtük ellesni a nagy arénás mozdulatokat, és megtanultuk, hogyan lehet ennyi embert megmozgatni.

– Most indul az első nagy headline turnétok Észak-Amerikában. Para?

Henry: Nagyon! Ez lesz az első alkalom, hogy mindenki miattunk jön el. Egészen más érzés lesz így színpadra lépni.

– A SiriusXM beválasztott titeket az év felfedezettjei közé. Ez inkább teher, vagy inkább elismerés?

Henry: Inkább megnyugvás. Jó érzés, hogy komoly platformok is látnak bennünk potenciált. Ettől úgy érezzük, hogy nem csak mi gondoljuk, hogy van helyünk itt – hanem tényleg van is.

– Testvérek vagytok. Hogyan működik a közös alkotás a stúdióban, szét lehet választani a személyes és a szakmai életet?

Pierre: Őszintén? Nem választjuk szét. Minden összefolyik. Napközben dolgozunk, este sörözünk, és valahol a kettő között átváltunk „testvérmódba”.

Henry: Először is testvérek vagyunk, másodszor zenésztársak, és valahol barátok is. Ez a hármas dinamika különleges, és jól is működik. A stúdióban például nagyon őszinték tudunk lenni egymással – ez nagy előny.

– A korai hatásaitok közt említettétek Beck-et és Outkast-et, de az új anyagban mintha a Glass Animals világa is visszaköszönne. Véletlen hatások, vagy tudatos irány?

Pierre: Ezek az előadók mind nagyon jól keverik a műfajokat, és ez hozzánk is közel áll. Szeretjük a rapet, az R&B-t, a rockot, még a metált is – sok mindent beépítünk, és lehet, hogy ezek a véletlen hatások is emiatt bukkannak fel.

– Egy srác a koncerten azt mondta, hogy olyanok vagytok, mint a Blossoms, csak szteroidon. Mit szóltok?

Henry: (nevet) Jogos. Használunk szteroidot. Zenében legalábbis.

– Korábban azt mondtátok, hogy olyan zenét akartok csinálni, amin egyszerre lehet sírni és táncolni. Ez a Portal-ra is igaz?

Henry: Teljesen! Talán most van a legtöbb érzelem a zenénkben – de mellette ott vannak a nagy slágerek is. Reméljük, hogy a közönség még többet fog sírni és még nagyobbat táncolni, mint eddig.