Egyszer nézhető sorozat a Maradj mellettem, mégis tövig rágjuk a körmünket alatta
Letarolta a Netflixet a Harlan Coban regénye alapján készült nyolcrészes minisorozat, ami a tartalommegosztó toplistájának élére küzdötte fel magát.
Nem, ez sajnos nem azért van így, mert az Eddie Izzard és James Nesbitt neve által fémjelzett alkotás a Squid Game vagy a (szintén brit gyártású) Black Mirror színvonalát súrolná.
Az angol kisvárosban játszódó detektívtörténet már csak azért is a kanapéra szögezi az embert, mert elég egy gyors pisiszünet, hogy lemaradjunk valamilyen fordulatról.
Néha egyetlen bevágott képkocka árulja el, hogy az adott hősünk valami felettébb gyanúsat rejteget, márpedig ebben a városban szinte mindenkinek szárad valami a lelkén.
Hamar kiderül, a sok szereplőt mozgató sorozatban olyan szoros és szövevényes kapcsolati háló feszül a karakterek közt, hogy a néző csak kapkodja a fejét: már a második epizódnál elveszti a fonalat.
A szálak mindenesetre a Vipers nevű éjszakai klubban futnak össze, ahol a karnevál idején rejtélyes módon két fiatal srácnak is nyoma vész. Egyikük holtteste hamarosan elő is kerül a közeli erdőből.
Cassie (mármint Megan) azonban egy nap különös üzenetet talál a lábtörlőjén: mint kiderül, egykori kolléganője, Lorraine (Sarah Parish) a feladó. Aki most azt állítja, Stewart Green mégis életben van.
A családja biztonságáért rettegő anyuka így saját szakállára kezd nyomozni. Ehhez kénytelen előásni a múltja egyes szereplőit, így például a zugügyvédként dolgozó, heroinfüggő Harry Suttont, akit Eddy Izzard alakít zseniálisan.
A láthatáron feltűnik Cassie egykori jegyese és nagy szerelme, a paparazzifotós Ray Levine (Richard Armitage) is. A férfi sosem tette túl magán a lány hirtelen eltűnésén, és - mint mindenki a sorozatban - tudni szeretné, mégis mi az isten zajlik a Vipers körül.
Közben persze akcióba lendül a helyi rendőrség is: a folyton egymást froclizó Broome (James Nesbitt) és Erin (Jo Joyner) meglehetősen összeszokott nyomozópáros, hiszen egyúttal exek is.
Broome maga is a Vipers egykori törzsvendége, fel is eleveníti régi románcát Lorraine-nel. A nő azonban rossz hírrel szolgál neki: a kapcsolatuk napjai meg vannak számlálva.
Itt szeretném kiemelni a sorozat abszolút fénypontját, a szintén saját módszerükkel nyomozó Barbie-t és Kent (a valódi nevüket nem ismerjük meg, de még ennyit is csak a stáblistából). Ahogyan ez a két tükörneuron-hiányos biodroid összejött, már az is imádnivaló jelenet.
A két csini fiatal épp úgy fest, mint ha a Grease-ből szalajtották volna őket, hullaeltüntetés közben neki is állnak táncolni. Modorra behízelgőbbek, mint a Bibliával házaló Jehova tanúi. Émelyítően cukik, pedánsak, és igazi tőrőlmetszett pszichopata vérgenyók. Ha ők ketten felbukkannak, már nagyjából tudni lehet, hogy az adott karakternek befellegzett.
De hogy kicsit bántsuk is: a Maradj mellettem helyenként követhetetlen, másutt didaktikus. Ráadásul felbukkannak benne igazi papírmasé figurák is, akik nélkül csak gazdagabb lett volna a cselekmény.
Egyszóval: jót főztek a britek, de nem egy sunday roast. Inkább fish and chips a sarki árustól, amit elropogtatunk éjjel, a klubból hazafelé menet.