KULT
A Rovatból

Egyszer nézhető sorozat a Maradj mellettem, mégis tövig rágjuk a körmünket alatta

A Netflix jelenlegi number one sorozata sokszereplős, szövevényes thriller, korrekt csavarral a végén.

Link másolása

Letarolta a Netflixet a Harlan Coban regénye alapján készült nyolcrészes minisorozat, ami a tartalommegosztó toplistájának élére küzdötte fel magát.

Nem, ez sajnos nem azért van így, mert az Eddie Izzard és James Nesbitt neve által fémjelzett alkotás a Squid Game vagy a (szintén brit gyártású) Black Mirror színvonalát súrolná.

Sokkal inkább azért, mert az otthon gyógyulgató, karanténban rekedt, ünnepek után töltekező embertársaink egy csavaros thriller után áhítoznak. A Maradj mellettem (Stay close) pedig hézagmentesen fedi le ezt az igényt.

Az angol kisvárosban játszódó detektívtörténet már csak azért is a kanapéra szögezi az embert, mert elég egy gyors pisiszünet, hogy lemaradjunk valamilyen fordulatról.

Néha egyetlen bevágott képkocka árulja el, hogy az adott hősünk valami felettébb gyanúsat rejteget, márpedig ebben a városban szinte mindenkinek szárad valami a lelkén.

Hamar kiderül, a sok szereplőt mozgató sorozatban olyan szoros és szövevényes kapcsolati háló feszül a karakterek közt, hogy a néző csak kapkodja a fejét: már a második epizódnál elveszti a fonalat.

A szálak mindenesetre a Vipers nevű éjszakai klubban futnak össze, ahol a karnevál idején rejtélyes módon két fiatal srácnak is nyoma vész. Egyikük holtteste hamarosan elő is kerül a közeli erdőből.

Hogy miként kapcsolódik ehhez főszereplőnk, a Vipersben egykor rúdtáncosként dolgozó Cassie (Cush Jumbo), ekkor még nem tudhatjuk. Arra azonban hamar fény derül: a ma már Megan néven, családanyaként élő nő azután kezdett új életet, hogy pszichopata pasiját, Stewart Greent 17 éve valaki megölte. Ugyanitt, az erdőszélen, és ugyanekkor, a karnevál alatt.

Cassie (mármint Megan) azonban egy nap különös üzenetet talál a lábtörlőjén: mint kiderül, egykori kolléganője, Lorraine (Sarah Parish) a feladó. Aki most azt állítja, Stewart Green mégis életben van.

A családja biztonságáért rettegő anyuka így saját szakállára kezd nyomozni. Ehhez kénytelen előásni a múltja egyes szereplőit, így például a zugügyvédként dolgozó, heroinfüggő Harry Suttont, akit Eddy Izzard alakít zseniálisan.

A láthatáron feltűnik Cassie egykori jegyese és nagy szerelme, a paparazzifotós Ray Levine (Richard Armitage) is. A férfi sosem tette túl magán a lány hirtelen eltűnésén, és - mint mindenki a sorozatban - tudni szeretné, mégis mi az isten zajlik a Vipers körül.

Közben persze akcióba lendül a helyi rendőrség is: a folyton egymást froclizó Broome (James Nesbitt) és Erin (Jo Joyner) meglehetősen összeszokott nyomozópáros, hiszen egyúttal exek is.

Broome maga is a Vipers egykori törzsvendége, fel is eleveníti régi románcát Lorraine-nel. A nő azonban rossz hírrel szolgál neki: a kapcsolatuk napjai meg vannak számlálva.

Ember legyen a talpán, aki ennyi szerteágazó szálat képes csokorba gyűjteni (és távolról sem említettük mindet). A legegyszerűbb talán, ha felvázolunk egy mind mapet arról, ki-kivel-hogyan kapcsolódik, és mivel húzta ki a gyufát a másiknál a múltban.

Itt szeretném kiemelni a sorozat abszolút fénypontját, a szintén saját módszerükkel nyomozó Barbie-t és Kent (a valódi nevüket nem ismerjük meg, de még ennyit is csak a stáblistából). Ahogyan ez a két tükörneuron-hiányos biodroid összejött, már az is imádnivaló jelenet.

A két csini fiatal épp úgy fest, mint ha a Grease-ből szalajtották volna őket, hullaeltüntetés közben neki is állnak táncolni. Modorra behízelgőbbek, mint a Bibliával házaló Jehova tanúi. Émelyítően cukik, pedánsak, és igazi tőrőlmetszett pszichopata vérgenyók. Ha ők ketten felbukkannak, már nagyjából tudni lehet, hogy az adott karakternek befellegzett.

Ők nem csak Bonnie és Clyde, de Jessie és James is a Pokémonból, illetve a Macskafogó patkányaira is azonnal asszociáltam (szegény angolok ezt nem értenék). Mindenesetre igazi gyöngyszemek a sorozat univerzumában.

De hogy kicsit bántsuk is: a Maradj mellettem helyenként követhetetlen, másutt didaktikus. Ráadásul felbukkannak benne igazi papírmasé figurák is, akik nélkül csak gazdagabb lett volna a cselekmény.

A végén korrekt csavart kapunk, és az odáig vezető úton sem fogunk unatkozni. Megáll ugyanakkor a klisé, hogy senkit nem érdemes nagyon megszeretnünk, mivel az igazán szívbe kéredzkedő karaktereket fogjuk viszonylag hamar leleplezni vagy elveszíteni.

Egyszóval: jót főztek a britek, de nem egy sunday roast. Inkább fish and chips a sarki árustól, amit elropogtatunk éjjel, a klubból hazafelé menet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: