KULT
A Rovatból

Egy japán ember üvölt egy dobba, és 80-an nézzük - Ryosuke Kiyasu performanszán jártunk

Picit maradok beszélgetni, mindenkit magával ragadott az előadás: “olyan, mintha egy sámán lett volna előttem, annyira ősi, törzsi volt az egész”.


Ezerféleképpen lehetne magát a művészetet meghatározni, és talán emiatt vitatkoznak róla annyian. De mi történik akkor, ha a egyetlen pergődobot, egy fémasztalt, és egy japán embert összerakunk, körülálljuk 80-an és elfogadjuk, hogy már az a művészet, hogy ő üvölt bele, csapkod, és ez mindenkinek tetszik?

Ryosuke Kiyasu évek, évtizedek óta turnézik saját performanszával, korábban pedig zenekaraival is is körbejárta a világot. Célja pedig megmutatni, hogy hányféle hangot-zajt lehet kiadni egyetlen egy pergődob segítségével, egy mikforonnal, egy asztallal.

Ugyanis tényleg ennyi a setup, fél 8 előtt 10 perccel már egészen csendben állhatunk vagy 60-80-an ezt a látványt nézegetve. Kicsivel 30 előtt pedig ijesztő pontossággal elkezdődik maga az esemény lényegi része.

Kyasu elkezd dobolni, és valahogy megfagy a levegő, mindenki kíváncsian várja, hogy mégis mi az, ami ebből az egészből kijön. Kyasu pedig talán a “bemelegítő körök” után valóban azt adja, amiért az emberek jönnek. Teljes megőrülést, egyre vadabb ütemeket, szándékos melléütéseket és olyan ritmikai váltásokat, vagy koncepciókat, amikre nem biztos hogy kell magyarázat.

Ahogy nézek körbe, valahogy senkiben nem látom a megkérdőjelezést, vagy azt, hogy egyébként ennek az egésznek semmi értelme nincsen. Mindenki emészti, próbálja befogadni a dolgokat, talán az üvegajtókon kívül elsétálók nevetnek értetlenül, és nekik ugyanannyira igazuk van, mint azoknak, akik belül mindezen ámulnak és bámulnak.

Mert az előadás maga, az valóban magával ragadó: egyszerűen nem tudjuk nem figyelni ezt az egészet, nem tudunk nem gondolkozni mindezen, nem tudom legitimálni sem, de annyira meg vagyok hökkenve, hogy valószínűleg érteni vélem egy pillanatra, majd a következőben szembejön a nyers valóság. A szombat estémen tőlem két méterre egy mikrofon egy cipőbe van dugva, és egyszerre püfölnek előttem egy cipőt, egy dobot, azt a dobot húzzák is a fémasztalon, felugranak rá, térdelnek a dobon, és az összes permutáció, amire gondolni mernék, annak sokszorosa zajlik le előttem bő 25 percben.

Magán a művészeten vitatkozni pontosan olyan érzés, mint amikor egy sima fekete vászon van előttem, igazából sosem töröm magamat rajta. Picit maradok beszélgetni, mindenkit magával ragadott az előadás: “olyan, mintha egy sámán lett volna előttem, annyira ősi, törzsi volt az egész”.

Valóban van valami nyers, valami elemi ebben az egészben, talán a végén mindennek az eldobása, a földön fekvés, a látszólag sokkos átszellemülés a Kiyasu arcán mindenkiben azt sejteti, hogy itt bizony óriási dolgok történtek.

@szeretlekmagyarorszag.hu #budapest #zene #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Az, hogy ezt a performanszot tisztem-e értékelni, szerintem nem, ugyanakkor elmondhatom, hogy egyszerre éreztem magam bután, magával ragadva és talán meghökkenve. Hiszen barátoknak én is küldtem erről Tiktok-videókat, hogy ez mennyire vicces, de amikor ott történt minden előttem, hirtelen nem tudtam mit kezdeni magammal. A lábam a földhöz ragadt, és nem mertem megkérdőjelezni, hogy ez jó-e, erre van-e szükség a világban (hiszen a közel teltház mellett úgy néz ki, van erre kereslet), vagy egyáltalán mi értelme bárminek is.

Az biztos, hogy akik az extremitásokat kedvelik, és nem csak azt a popot, ahol a végtelenségig püfölnek “kettőnégyeket”, azok nem éreztek hiányt ez után a performansz után.

Merthogy ez személy szerint inkább egy performansz, egy elvont színházi darab, mintsem zene, ahol viszont a hangok mögött ott volt valami elemi tudás, valami olyan technika, amit meg egyszerűen nem lehet elvenni az alkotótól.

Rajongóvá nem váltam, de mindenesetre szemtanúja lehettem valami olyannak, ami beszédtéma lesz nálam is, és amit gyanúsan innentől ezer, művészettel kapcsolatos vitában fel tudok hozni az életemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk