SIKERSZTORIK
A Rovatból

Egy hétköznapi nő lett a világ leginspirálóbb embere

Anja Ringgren Lovén dán önkéntes egy olyan nigériai kisfiú életét mentette meg, akit a családja boszorkánynak hitt, és a sorsára hagyott. Mutatjuk 2016 többi 9 példamutató emberét.

Link másolása

Az Ooom Magazin 2016-ban is összeállította a leginspirálóbb emberek listáját. Az első helyen idén Anja Ringgren Lovén dán önkéntes segítő áll - lekörözve a pápát, a dalai lámát, Leonardo DiCapriót és Barack Obamát is.

A nő egy drámai pillanatot megörökítő fotó miatt lett világhírű. A kép akkor készült, amikor megmentette egy nigériai kisfiú életét.

A lista egyébként 100 személyt rangsorolt annak alapján, hogy ki mennyire gyakorolt pozitív hatást az emberekre. Íme az első tíz helyezett.

1. Anja Ringgren Lovén

A dán önkéntes szó szerint megmentette egy nigériai kisfiú életét. A kicsit a saját családja taszította ki, és hagyta a sorsára, ugyanis úgy hitték róla, hogy boszorkány.

Anja alapítványt is létrehozott, amely kifejezetten az ilyen ügyek áldozataival foglalkozik - sajnos a máig élő babonák miatt nem egyedülálló az eset, ami a kisfiúval történt. A magatehetetlen csöppségek még képtelenek gondoskodni magukról, így azzal, hogy hátat fordít nekik a közösség, lassú éhhalálra ítélik őket. A kétéves Hope-ra is ez a sors várt volna, ha nem talál rá a dán önkéntes.

Szerencsére mára már felépült és már mosolyogni is tud. A történet Martin Nilsson fotója révén bejárta a világot.in1

2. Barack Obama

Részben azért került a listára, mert ő volt az Egyesült Államok történetének első afroamerikai elnöke. Hívei szerint nagy szerepe volt abban, hogy a világgazdaság helyreállt a válságot követően, és többek között 15 millió munkahely megteremtésben működött közre. Szívén viselte a klímavédelem ügyét - a lista készítői szerint többször is felszólalt és intézkedéseket tett, sőt, azt is írják róla, hogy az ő révén 16 millió amerikai jutott egészségügyi biztosításhoz.

3. Charlize Theron

Charlize Theron Oscar-díjas színésznő már 10 éve vesz részt az Africa Outreach Projectben, aminek keretében az AIDS-ről tart előadásokat fiataloknak. Theron egyben az ENSZ békenagykövete is. Ebben a minőségében gyakran van Afrikában és segít az ottani segélyszervezeteknek.

4. Ferenc pápa

A jelenleg regnáló pápa a lista készítői szerint haladó nézeteiről, egyházreformjairól ismert, valamint arról, hogy legtöbb elődjétől eltérően kerüli a luxust, és rangjához képest szerényen és visszafogottan él.in2

5. Leonardo DiCaprio

Before the Flood, vagyis Özönvíz előtt címmel forgatott dokumentumfilmet az éghajlatváltozásról, amire nemzetközi szinten is sokan felfigyeltek. A filmről mi is írtunk korábban. Sokan ökotudatosság egyik új arcaként tekintenek rá.

6. Dalai Láma

A Tibetben élő vallási vezető rengeteg embert inspirál, ezrek kíváncsiak tanításaira. Amikor nyilvános előadásokat tart, tömegek mozdulnak meg, hogy meghallgassák tanácsait.

7. Mark Zuckerberg

A Facebook atyja a közösségi háló elindításával a világ egyik leghíresebb és leggazdagabb embere lett, pénzét azonban jótékony célokra sem sajnálja. Azért tették erre a listára, mert nyilatkozatai szerint a következő 10 évben 3 milliárd dollárral támogatja majd azokat a kutatásokat, amelyeknek az a célja, hogy ne legyen több gyógyíthatatlan betegség. Feleségével, Priscillával együtt prevencióra és a hatásos kezelésre is áldozna.in3

8. Malala Yousafzai

A pakisztáni Malala 14 éves volt, amikor a tálobok lelőtték, és életveszélyesen megsebesült. Mindezt azért kellett elszenvednie, mert kiállt amellett, hogy ne csak a fiúk, hanem a lányok is tanulhassanak és iskolába járhassanak.

Malala hatalmas szerencsével túlélte a fejlövést. Megkapta a Nobel-békedíjat és az UNESCO segítségével létrehozta saját alapítványát. Gyermekjogi aktivista: azért küzd, hogy minden gyerek részt vehessen az oktatásban. Saját példájával bizonyította, hogy a gyermekek és fiatalok maguk is hozzájárulhatnak helyzetük javításához.in4

9. Bob Dylan

Ő kapta idén az irodalmi Nobel-díjat, amire nemcsak ő, de valójában elég kevesen számítottak. Sokáig nem is reagált arra, hogy elnyerte a világ egyik legnagyobb elismerését, majd közölte, hogy sajnos nem tudja átvenni azt különféle elfoglaltságai miatt. A díjat azzal érdemelte ki, hogy "új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset". A zenész-író több generáció szemében is egy élő legenda.

10. Elon Musk

Bár nem szakmabeli, de a Teslával forradalmasította az elektromos autók tervezését és gyártását. Ezen kívül a SpaceX vezetője is, legutóbb megpróbálták a visszatérő és így újrahasznosítható Falcon 9 rakétát letenni egy óceánon álló hajóra.

Via Independent

Ha érdekes volt a cikk, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Két napon át nem találták a szelvényt a lakásban” – sofőrként dolgozik az első magyar lottónyertes unokája
Gáborban csak nagymamája halálakor tudatosult, hogy híres család tagja: felmenője igazi híresség volt az ötvenes években. Miután nyertek, napokig keresték a lottószelvényt a lakásban.

Link másolása

Ring Sándorné vitte el a hazai lottójátékok történelmének első főnyereményét 1957-ben. Az asszony a 6. játékhéten játszotta meg négy gyermeke életkorának számát, ötödikként pedig a saját életkorát húzta be. Misi 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Pár nap múlva éppen ez az öt szám volt a nyerő, Ring néninek 855 ezer forint ütötte a markát. Érdemes tudni, hogy

az akkori az átlagkereset 1442 forint volt, mai értékre átszámolva pedig 146 millió forintot érne ez a nyeremény.

„Édesapám volt a legfiatalabb, ő nem is kapott olyan sokat a nyereményből. A nagyi elég szigorú asszony volt, poroszosan nevelte a gyerekeit és velünk is így viselkedett. Festményekbe, műtárgyakba fektette a pénzt, emlékszem, hogy édesapám is kapott egy nagy képet, de nagy gazdagság nem köszöntött ránk” – mesélte Gábor a Blikknek.

Nagy volt az izgalom a sorsolás után, ugyanis két napon át nem találták meg a szelvényt a lakásban.

Végül egy kabátzsebből került elő az értékes papírdarab. Ring Sándorné akkoriban azt nyilatkozta, hogy egyelőre takarékba teszi a pénzt. Később ugyan próbált okosan gazdálkodni az összeggel, de gyermekei nehezen tudták kezelni a hirtelen jött gazdagságot.

Gábornak ha pénz nem is jutott, a lottózás szeretete azért megmaradt. Ő is mindig ugyanazokkal a számokkal játszik, bízva abban, hogy egyszer rámosolyog a szerencse.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Szinte csoda: közel 30 év után találták meg a Forma-1-es versenyző ellopott Ferrariját
Mint kiderült, Gerhard Berger 1995-ben eltűnt autója Japánba került, majd onnan Nagy-Britanniába, ahol most találta meg a Scotland Yard.

Link másolása

Londonban találták meg Gerhard Berger volt Forma-1-es autóversenyző csaknem 29 éve ellopott Ferrariját.

Az osztrák expilóta Ferrari F512M típusú személyautóját 1995 áprilisában, a San Marino-i Nagydíj első időmérő edzése után lopták el ismeretlen tettesek Berger imolai szállodájának parkolójából, a Ferrari-istálló akkori másik versenyzője, Jean Alesi ugyancsak Ferrari típusú autójával együtt.

A Scotland Yard hétfőn bejelentette, hogy Berger Ferrariját az autókhoz kapcsolódó szervezett bűnözéssel foglalkozó ügyosztálya 29 évvel az eset után Nagy-Britanniában megtalálta.

A beszámoló szerint a londoni rendőrség januárban értesítést kapott a Ferrari autógyártól arról, hogy egy amerikai vásárló tavaly egy brit közvetítő révén kívánt megvásárolni egy Ferrari személyautót, ám a cég vizsgálatai kiderítették, hogy lopott kocsiról van szó.

A Scotland Yard ilyen ügyekre szakosodott részlege kiterjedt vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy Berger ellopott autójáról van szó. Az ügyosztály kiderítette azt is, hogy a kocsit a 29 évvel ezelőtti lopás után nem sokkal Japánba szállítottak, és onnan érkezett 2023 végén Nagy-Britanniába.

Az ügyosztály négynapi vizsgálattal feltárta a kocsi múltját, és a Scotland Yard ezután lefoglalta a járművet, megakadályozva elszállítását Nagy-Britanniából – áll a londoni rendőrség hétfői beszámolójában.

A vizsgálatot vezető nyomozó, Mike Pilbeam közölte: szakértői becslések szerint a kocsi értéke megközelíti a 350 ezer fontot (162 millió forint).

Pilbeam közölte azt is, hogy Alesi ellopott Ferrarija továbbra sem került elő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Balogh Levente: Az első évadban egészen szelíd voltam ahhoz képest, amilyen a másodikban vagyok
Keménykezű vezető vagy szőrösszívű üzletember? Milyen valójában Balogh Levente? Tényleg minden üzletet megköt? Az Álommeló és a Cápák között befektetője fogadott minket az irodájában.

Link másolása

Balogh Levente üzletember, befektető, televíziós személyiség, a Szentkirályi Magyarország Kft. alapítója és vezetője. Vízmárkája mellett kozmetikai termékeket és kávékat értékesít a piacon, közvetett módon több tízezer embernek ad munkát. Jelenleg is új munkatársat keres.

- Néhány hete indult az Álommeló 2, az első évad megosztó volt, egyértelmű volt a második évad elindítása?

- Nem volt egyértelmű. Amikor az első évadot forgattuk, szó sem volt a folytatásról, viszont olyan jól sikerült, hogy adta magát. A műsor nézettségét tekintve úgy döntöttünk az RTL Klubbal, hogy érdemes továbbvinni. Ami a személyes megélést illeti, nagyon jó élmény volt számomra, arról nem beszélve, hogy valóban egy remek munkatársat kaptam az Álommelónak köszönhetően.

- Mondjuk el, hogy az irodájában itt van velünk Keserű Balázs, az Álommeló első győztese, aki szemmel láthatóan jó munkaerő, amióta itt vagyok, elképesztő tempóban dolgozik, és az is látszik, hogy jól kijönnek egymással. De meg kell hagyni, hogy a műsorban kemény kezű volt a versenyzőkkel, és ez most sincs másképp.

- Az első évadban egészen szelíd voltam ahhoz képest, amilyen a másodikban vagyok.

Ez pedig semmi ahhoz képest, ahogy a műsor amerikai változatában viselkedik a cégvezető, igazi kispályás vagyok hozzá képest. Ezzel nem teljesen értek egyet, édesapám volt ilyen keménykezű, én ebben különbözök tőle.

Ugyanakkor tudom, hogy milyen sok múlik a kiválasztáson, ha rossz embert választok, akkor csak hátráltatom magamat, ha viszont megtalálom a pozícióra legalkalmasabb kollégát, akkor sokat tehetek a cégért. Vagyis az én elméletem a következő: legyél nagyon kemény, ha új munkatársak keresel.

- Ilyen az igazi Balogh Levente?

- Aki szeretné tudni, hogy milyen vagyok valójában, nézze meg az Álommelót és a Cápák között műsort. Az igazság a kettő között van.

Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL

- Az üzleti műsorról akartam kérdezni. Megszámlálhatatlan vállalkozásba szállt be, legalábbis mi ezt láttuk a képernyőn.

- Azért a gyakorlatban ez nem egy nagy szám, ráadásul folyamatosan változik, ezért most nem tudom megmondani, hogy ezen a napon pontosan mennyi együttműködésről van szó. Ennek oka, hogy folyamatosan változnak a részesedések,

van, hogy kivásárolnak engem a vállalkozásból, vagy hogy egy vállalkozó nem teljesíti a műsorban foglalt feltételeket, ezért nem tudok beszállni.

Persze még ez is változhat. Előfordult, hogy egy cég nem teljesítette a feltételeket, viszont sok pontenciál volt az üzletben, ezért újra tárgyaltunk arról, hogy érdemes lenne szerződni. Összességében a Cápák között műsorban kötött üzleteknek az ötven százaléka valósul meg.

- Ez játék vagy üzleti stratégia?

- Ezen a szinten játék. A Szentkirályi 70 milliárdot ér, ezzel szemben a néhány milliós vállalkozások eltörpülnek.

- Mi a helyzet a saját vállalatával? Van itt ivóvíz, kozmetikumok és már kávé is.

- A Szentkirályinál jelenleg kőkemény automatizálás folyik. A cél, hogy megőrizzük azt a minőséget, amit megszoktak a fogyasztók, ebből nem engedek. Most, amikor itt beszélünk, közvetlen módon négyezer embernek ad munkát a Szentkirályi, közben szépen halad a maga útján. Akárcsak a Vízangyal, amelyből két kategóriát készítettem, egy mindennapi, könnyen elérhető termékcsaládot, valamint egy prémiumkategóriás termékcsaládot, amelyre kozmetikai láncot építettem.

A legújabb üzletem a kávéra épül, ez egy szerelemprojekt, aminek a célja, hogy olyan magas minőségű kávét áruljak, amelyek vélhetően sosem fognak bekerülni a boltok polcaira, elvégre az igazán jó kávékat nem a multikban árulják.

Miért éppen kávé? Szeretem, jó ötletnek tűnt beszállni a kávépiacra, de a fókusz mindig a Szentkirályin lesz. Ez a legfontosabb minden üzlet között, és büszkén mondhatom, hogy a Szentkirályi tőkeszerkezete sokkal erősebb, mint bármikor korábban, arról nem beszélve, hogy a cég régen kinőtte magát. Negyven év múlva fellövöm az űrbe, ott lesz a Holdon a Szentkirályi!

Fotó: Ujvári Sándor

- Mintha csak a magyar Elon Musk lenne. Külföldre is terjeszkedik?

- Nem célom az exportálás. Nem lenne jó döntés, márcsak azért sem, mert az Európai Unió korlátozza. A kút forrástól számított ötszáz kilométeres sugarú körön kívül nem adhat vizet.

Ez védi a vízbázist attól, hogy ne fosszuk ki.

Így van ezzel minden nemzet, Szerbiában például ott van Milos víz vagy Ausztriában a San Pellegrino, és még hosszan sorolhatnám a többi ország nemzeti vízmárkáját. Ezt pedig tiszteletben tartja minden cégtulajdonos, valamint ezt támogatja a nemzetközi Centrál European Mineral Water Holding, amelynek ez elnöke vagyok.

- Mindig is erre vágyott: cégvezetés, üzleti döntések, elnöki poszt?

- Édesapámtól láttam, hogyan lehet felépíteni egy sikeres vállalkozást. Majd megismertem egy görög milliárdost, akinek tetszett a vezetői stílusa, az élete, a gondolkodása, és elkezdtem figyelni őt. Mellette rengeteget olvastam a világ legnagyobb, leghíresebb márkáiról, kezdve a Gucci háztól a Mercedesig. Tizennégy éves korom óta tudatosan építem magam, ez lett az eredménye, amit ön most felsorolt.

- Tehát kemény munka árán jutott ilyen magasra?

- Sok munka van benne, ez nem vitás, de azért hozzá kell tenni, hogy erre születni kellett. Mert vagy vezetőnek születik valaki, vagy nem. Itt vannak például a zeneművészek. Vegyünk egy zseniális hegedűművészt: hiába tanul sokat a virtuóz, ha nem erre született, akkor nem lesz nagy művész. A gyerekekkel is ezt akarom megértetni, amikor előadásokat tartok számukra. Arra ösztönzöm őket, hogy

vizsgálják meg, minek születtek: vezetőnek vagy menedzsernek. Ha vezetőnek, akkor ennek megfelelően kell továbbmenni az életben,

ha menedzsernek, akkor ennek megfelelően edukálják magukat. És van még valami, legyenek értékeik! Sajnos ma egyre kevesebben vagyunk azok, akik saját értékeink mentén teremtettünk vállalkozást, holott erre óriási szükség lenne ma Magyarországon, mert a német cégek nem fogják képviselni a mi értékeinket…

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hide the Pain Harold 80 éves lesz jövőre, de most is dolgozik és tele van tervekkel és meghívásokkal
Előfordult, hogy külföldön testőröket kellett mellé állítani, mert annyian akartak vele fotózkodni. Ám ő szívesen pózolt mindenkivel.

Link másolása

Arató Andrást - aki világszerte a „Hide the pain Harold” nevezetű internetes mémnek köszönhetően vált ismertté - igazi világsztárként fogadják Hegyeshalmon túl. Kolumbiában például testőröket kellett mellé adni, mert annyian akartak fotózkodi vele - árulta el.

Nemrégiben is több felkérése volt külföldön és most is készül, például Olaszországba. Reklámot csinált, fesztiválra készül, beszélgetéseken vesz részt.

Jövőre lesz 80 éves, de tele van tervekkel

- mondta a Reggeli műsorában.

A családja és a menedzsere, akivel igazi baráti viszonyban vannak, áll mellette - árulta el.

VIDEÓ: Az RTL Reggeli beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: