Egy élet végigfotózva – Kiss Tibi vezetett végig Korniss Péter kiállításán
Korniss Péter Kolozsváron született 80 évvel ezelőtt és a kortárs magyar fotográfia egyik legmeghatározóbb alakja lett, aki első magyar fotósként került be a Magyar Nemzeti Galériába is képeivel. Az MNG kiállítással párhuzamosan életműve egy szeletét a Várfok Galériában is megnézhetjük – egészen január 13-ig.
A tárlat központi témája az erdélyi és a magyarországi paraszti életmód és annak változásai. A kiállítás alatt több vendég tárlatvezetőt is felkértek, január 6-án pedig Kiss Tibi énekes, zeneszerző, képzőművész mesélte el, miről is szólnak számára Korniss Péter képei. A tárlatvezetés több szempontból is rendhagyó volt, a Quimby frontembere mellett ugyanis maga a fotóművész, Korniss Péter is jelen volt, aki egyből tudott reflektálni Kiss Tibi észrevételeire. A két művész között gyakran alakult ki szórakoztató párbeszéd, a figyelmes közönség (a tárlatvezetésre egyébként rekordidő alatt elkelt az összes hely) pedig jól vette a poénokat, a hangulat laza és vidám volt. Még némi „cukkolás” is belefért, például Tibi megjegyezte Péternek – hiszen ők addigra összetegeződtek – nem kell zavarba jönni, ha művész úrnak nevezik az embert.
Kiss Tibit saját bevallása szerint mindenben az emberi szál érdekelte és bár lehetne a technikáról is hosszasan beszélgetni, a vezetés alatt ennek megfelelően inkább az ember ikonikus mivoltát emelte ki.
Azt, hogy a fotókon bemutatott vidékeken élőknek a „mindennapi élet sem könnyű”, ahogy a nénik hatalmas zsákokkal, gumicsizmában vágnak át a sáros úton, ahogy a puszta élet is munka számukra.
„Számomra az igazán jó kép sűrít, pár kép elmeséli, hogy milyen ott az élet. Pár kép alapján fel lehet ismerni egy fotóst, pedig szűkek a lehetőségek, hogy átjöjjön valakinek az egyénisége, a Péter fotói mégis ilyenek.” – Emelte ki Tibi és Korniss Péter is megerősítette, hogy míg magát a fotográfiát egy gép csinálja, addig az embernek meg kell találnia a módot arra, hogy bele vigye a saját lelkét, hangját.
Már pedig, ahogy a vezetés során kiderült, ezek a képek jóval többek voltak egyszerűen elkapott pillanatokról, hiszen azokat hosszas beszélgetések, közös pálinkázások előzték meg, mire elkészült egy-egy kép, a fotográfus már ismerte az életüket. A tárlatvezetés során Tibi gyakran nemcsak bemutatta a képeket, de kvázi meginterjúvolta azokról Pétert és gyakran lépett be egyfajta moderátor szerepbe a galéria vezetője is.
És mint megtudtuk, ezek a hosszas beszélgetések a helyiekkel egyébként nemcsak remek képekké, de mély emberi kapcsolatokká is formálódtak.
Például Boldizsár Mária gyermekének a fotós keresztapja is lett, akinek az életét a ’70-es évektől a 2000-es évekig nyomon követte, látjuk őt fiatalon, a lakodalmán, anyaként és idős asszonyként is. És nem csak így látjuk az idő múlását, hiszen a képeken az is megfigyelhető, hogyan alakult a technológia, a körülötte lévő világ, és érdekes az is, amikor erdélyi környezetéből kiszakítva, Budapest fényeinél, nálunk jelenik meg.
Azonban nem mindenhol születtek ilyen mély barátságok. Érdekes volt meghallgatni azt is, milyen nehezen is születtek meg az indiánokról készült portrék, milyen sok látogatást és felkészülést igényeltek és mennyire meg kellett becsülni minden egyes sikerült fotót. Ahogy a nahavó lány portréját is, ami kivételesen egy gyorsan elkattintott pillanat műve volt.
A kiállítás január 13-ig tekinthető meg a Várfok Galériában.
