KULT
A Rovatból

Egészen megdöbbentő felfedezések A Nagy Duettben

Úgy tűnik, hogy a döntőhöz közeledve egyre több érzelmi kifakadást, és meglepő fordulatokat hoz a verseny.

Link másolása

A TV2 vasárnap esti műsorának legutóbbi élő adásában már csak hat páros küzdött a bennmaradásért, ezért saját számaikon kívül úgynevezett párbajokat is elő kellett adniuk. E három produkció persze inkább szólt a tét nélküli szórakoztatásról (és a műsoridő kitöltéséről), habár két dolgot meg kell jegyeznünk: az ének-zenei és színpadi előadásban szó szerint analfabéta Kucsera Gábor döbbenetes módon mintha megtanult volna kvázi rappelni egy Run-D.M.C.-dal kedvéért, a Kismenők Balogh Somája pedig egyszerűen felfoghatatlan. A Hooligans dalában nyújtott szereplésével egész konkrétan elvitte a show-t. De annyira, hogy ide is tesszük a videót.

Videó: Két páros és Balogh Soma produkciója, a Legyen valami

A párosok versenyszámain végighaladva a következő felfedezéseket tettük:

1. Dér Heni és Kucsera Gábor

A zsűri szakmai hozzáértésével együtt néha épp azt nem veszi észre, amit a legfontosabb lenne észre venni. Nevezetesen, hogy a "Riszálom úgyis, úgyis" című, pazarul igénytelen műalkotás amennyire gagyinak tűnik, épp annyira nehéz, kiindulva a brutálisan hadaró dalszövegből. Hogy ezt Kucsera nyilván valóan nem igazán tudta megugrani, azon nem lepődtünk meg. De hogy Heni micsoda profizmussal adta elő pontosan ugyanúgy, mint ahogy az az eredeti alkotásban hangzik el, azt a zsűritagok közül senki sem értékelte igazán.

(Tipp: próbáljuk meg ugrálás közben, ordítva, újra és újra, minél gyorsabban elhadarni hiba nélkül, hogy: "tudom a tutit"!)

Videó: Dér Heni és Kucsera Gábor a "Riszálom úgy is, úgy is" c. dalt kapta meg

2. Fésűs Nelly és Berki Krisztián

Kasza Tibi véleményével szemben, miszerint Nelly "makulátlan" volt, mi éppenséggel azon lepődtünk meg, hogy mintha szabadságra ment volna az énekhangja. Nagyon úgy tűnt, hogy az Edda "Mi vagyunk a rock"-ját nem igazán tudta magáévá tenni, de persze ennyi beleférhet. Mindent összevetve, ez a produkció nem volt annyira szórakoztató, mint a páros eddigi mutatványai - úgy tűnik, Berki tényleg kacsajelmezben vagy takarító szettben tudja igazán felszántani a színpadot, nem pedig a haladva-háton fekvéssel, amit ezúttal csillogtatott meg. Sajnos el is kellett köszönnünk tőle az adás végén. Mi lesz ezután A Nagy Duettel, Berki nélkül?!

b

3. Kulcsár Edina és Hevesi Tamás

A sok csinnadratta közt egy egysíkú "Don't Go Breaking My Heart" című dallal érkezni nem lehet egyszerű, és láthatóan nem is túl jó ötlet. Ennek ellenére a legnagyobb döbbenetet inkább az okozta, hogy Edina (aki nem énekes) abszolút lenyomta éneklésben Tamást (aki énekes). Ebből is látszik, hogy Tamás nem igazán érezte magáénak ezt a középtempójú Elton John-muzsikát - nahát, mily meglepő.

4. Keresztes Ildikó és Schobert Norbert

Csúcs volt a Santa Maria - Norbinak nem csak a kalóz öltözék állt állati jól, de emellett annyira bele tud helyezkedni minden szerepébe, hogy még a produkció után is aszerint beszél a zsűritagokhoz. Tök jól nyomja. Az éneklést persze már kevésbé, de a mostani számban még a hangját illetően is előrukkolt pár olyan ordítással, amiért teljes respekt jár.

n

Keresztes Ildikót ez idáig nem igazán tárgyaltuk a nagy duettes cikkeinkben, pedig az ő stabilan elképesztő, markáns és mindig hibátlan énekhangján minden vasárnap fennakadunk egy kicsit. Ildikó az, aki valóban minden, a show-ban jelen lévő énekest hosszasan taníthatna, de ez nem csak a tehetségéből adódik, hanem végtelen alaposságából és maximalizmusából is. Azon gondolkodtunk, hogy amennyire fel tudja húzni magát azon, ha Norbi nem a megfelelő másodpercben kapja fel őt kalóz-vállára (és emiatt képes ráordítani élő adásban, az éneklés kellős közepén), valószínűleg épp annyira tarthatta saját magát is az állandó gyakorlás és a tökéletességre törekvés eszméjéhez az évek során. Aztán lehet, hogy nem így van és simán csak őstehetség.

Videó: Ildikó és Norbi a Santa Mariát hozták, meglepően jól

5. Péter Szabó Szilvia és Pachmann Péter

Két, az est folyamán mindent elsöprő ráismerés, elkerekedett szemekkel:

Szilvi áriázni sokkal jobban tud, mint popot énekelni?!

És... Pachmann tud áriázni??!!

Videó: Szép város Kolozsvár, mi meg szépen meglepődtünk

6. Keleti Andrea és Péter Srámek

Végül, de nem utolsó sorban, egy könnyed, habbal dúsított, román popdal. Az éneklések inkább lihegésekbe fulladtak, de nem gond, az élményt nagyjából elvitte a sok-sok hab, illetve a rendkívül csinos Andrea hasának látványa. Inkább aranyos produkció volt, mint profi, de az előző fellépések okozta sokkok kipihenésére ez éppen megfelelő volt.

sz

Az adásnak külön báját képezte, hogy az egymást vélhetően nem túlzottan kedvelő Cooky és Kasza Tibi közt egyre erősebb a feszültség. Vagy talán pontosabbak vagyunk azzal, hogy Cooky egyre nehezebben viseli Tibi végtelenül frappáns vérszívásait. Tulajdonképpen Cooky-nak mindenki szívja egy kicsit a vérét, és emiatt most némileg kikelt magából, művészies gyorshisztit tolva és közölve, hogy ő ma már meg sem szólal. A műsorvezetők egyike, Liptai Claudia szépen helyre is tette azzal, hogy neki sincs kedve sok mindenhez, mégis itt van... Majka pedig egészen finom megjegyzést tett a pénzmennyiségre, amit Cooky A Nagy Duettért kap. Vicces kis kitérő volt, igazán jól szórakoztunk. Itt vissza lehet nézni (a tárgyalt jelenet a "7. adás 1. részben" van, Berkiék száma után).

c

E hét vasárnapján olyan csodákat láthatunk-hallhatunk majd, mint a Kung-fu Fighting című dal, a Macskák című musical legismertebb darabja, az Éjfél, de lesz Beyoncé, DJ Bobo, és Antonio Banderas-szám is.

Ha te sem tudod eldönteni, mennyire várod, hogy Pachmann Péter Antonio Banderas bőrébe bújjon, nyomj egy megosztást!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: