Ed Sheeran magyar mezben rabolta el a teltházas Sziget szívét
Maga Sheeran nem sokat kommunikált a dalok között, inkább csak 1-2 mondattal vezette fel a soron következő számot, de a közvetlenséget azzal is növelte, hogy többször bement középre a nézőtér két oldala közti kifutóra. És nemcsak egy-egy integetésre, hanem több dalt is ott játszott el az elejétől a végéig.
Furcsamód csak ritkán éreztem azt, hogy hiányzik mondjuk a dob, a basszus, vagy bármilyen kísérőhangszer. A gitártest ütögetése beloopolva legtöbbször épp elégnek bizonyult, és elektromos gitár nélkül is simán működtek a dalok (igaz, egyszer azt is használt, de akkor is torzító nélkül). Még a lassú, lírai részeknél sem ült le a hangulat.
A szett elég rövid volt, eleve 10 perccel később kezdődött a szokásosnál (mondjuk ez így is volt meghirdetve), de ráadásul be is fejezte 5 perccel 11 előtt. Nem tudom, ennek az volt-e az oka, hogy így is spóroljanak a hírek szerint rekordmagas gázsin, vagy valami más, mindenesetre a neten elérhető felvételek tanúsága szerint máshol simán játszik akár két órát is, és biztos, hogy mindenki szívesen hallgatta volna még tovább.
Az összesen 14 dalba azért jó néhány kötelező sláger belefért, úgy mint a nyitó Castle on the Hill, a The A Team, a Galway Girl, a Perfect (kicsit ironikus módon épp itt, az "I'm dancing in the dark" sort is tartalmazó számnál kérte meg a közönséget, hogy világítsanak mobiljaikkal), és a végén persze a Shape of You. Utóbbinál jutott egyedül szerephez gitártól különböző hangszer, nagyjából 3 másodpercig: a fő témát billentyűn játszotta fel.
A fináléra egy magyar mezt magára húzva tért vissza Sheeran, amit persze kitörő üdvrivalgás fogadott. Mondjuk az átlagos Sziget-közönség összetételét ismerve jó kérdés, hányan tomboltak azért, mert vették a lapot, és hányan amiatt, mert "jéé, átöltözött!", de így is szép gesztus volt.
Az estének sajnos árnyoldala is volt, amit a hihetetlen tömegnyomor okozott. Persze a napokkal ezelőtt bejelentett telt házból számítani lehetett rá, hogy lehetnek bajok, de nyilván egy átlagembernek azért kevésbé ez lebeg a szeme előtt, amikor elindul bulizni.
Ami bennünket illet, talán csak szerencsénk volt, de a pánikból semmit nem tapasztaltunk: pár idegesítő "azt se tudja, hol van" részegen kívül teljes nyugalom volt azon a részen, ahol álltunk.
Fotó: Mervai Márk
A kijutás viszont már nekünk is neccesebben alakult: több mint fél órába telt elvergődni a nagyszínpadtól a kijáratig, az egész szakaszon végeláthatatlanul hömpölygött a tömeg.
De itt se tapasztaltunk semmi atrocitást néhány hőbörgőt leszámítva, és a K-híd áteresztő képessége ennél gyorsabb tempót valószínűleg nem is engedett volna, szóval azért káoszról erős túlzás beszélni.
Az biztos, hogy ez volt az utóbbi évek legerősebb nyitónapja: Rihanna 3 évvel ezelőtti fiaskóját és a tavalyi, hasonlóan felejthető Kendrick Lamart már az első pillanatban verte, de a minimalista külsőségeket a hangulat mértékéhez arányosítva még Pinket is simán.
