Diridáré és mikrofonhajigálás, helyenként zenével megszakítva - ilyen volt az X-Faktor második válogatója
Megmondom őszintén, a selejtezőket soha sem szerettem, nem is nagyon néztem, mert tökéletesen együtt tudok érezni szegény levitézlett próbálkozókkal. Emlékszem, hogy égett az arcom, amikor a Humorfesztivál középdöntőjében lehúzták az egyik írásomat, pedig én csak szerző voltam, tehát nem kellett a színpadon állva végighallgatnom, és a közeli hozzátartozókon kívül senki nem tudta, hogy rólam beszélnek. Persze, lehet mondani, hogy „mé’ ment oda”, és „mé’ nincs ennyi önismerete”, de az igazság az, hogy a hozzá nem értő, ám minket szerető, elfogult ismerősök borzasztó könnyen elhitetik velünk, sokszor minden alap nélkül, hogy értünk valamihez. Szóval nekem azért kicsit fáj értük a szívem, amikor látom, hogy felmennek a színpadra azzal a szent meggyőződéssel, hogy ők született zsenik, és fél perc alatt összetörik a világuk.
Azt tudni kell, hogy én utoljára 2013-ban néztem X Faktort, Danics Dóri miatt. Kíváncsi voltam, hogy mi változott a mentorok személyén kívül. Örömteli újítás a korábbi évadokhoz képest, hogy a hamisan éneklőket hazaküldik. Nem volt ez mindig ilyen egyértelmű. Az elsőként adásba kerülő Ötvös Karolina Erika Alan Walkertől énekelte a Faded című dalt, amiért mondjuk én már önmagában is hazaküldtem volna. Erika 8 éves kora óta énekel otthon, állítólag apukája fedezte fel, rengeteg fellépése is volt, de komolyabban csak 4 hónapja foglalkozik a dologgal. Nem is hitte el, amikor Radics Gigi leállította a produkciót és a mentorok nagy egyetértésben biztosították róla, hogy nem tud énekelni. Bizonyítani próbált, és a capella folytatta az éneklést.
A humorszakmában ha valakin nem nevetnek, akkor az általában azt jelenti, hogy nem vicces. Nem vagyok zenész, de szerintem ha a közönség befogja a fülét, az körülbelül ugyanennek felel meg. Mert hogy most konkrétan ez történt. Radics Gigi adta meg a kegyelemdöfést, megmutatta, hogy kellene énekelni a dalt.
Ez is jól kezdődik.
Két anyukájánál világhírű leányzó után következett a fodrász hölgy, aki most már inkább énekes szeretne lenni. Nem lesz. Egyébként az is furcsa, hogy a legrosszabb hangok általában a legnehezebb dalokkal érkeznek, Zelendi Izabella például Mariah Careytől a Without yout választotta. Az ember óhatatlanul elgondolkozik, hogy ki, mikor és miért mondta neki azt, hogy el tudja énekelni. De ahogy Bye Alex már-már Puzséri éleslátással és gonoszsággal fogalmazott:
Olyan messze áll az énekléstől, hogy még egy láncfűrész is közelebb áll hozzá.
Ahogy az RTL fokozta a ciki faktort érezni lehetett, hogy most már érkeznie kell egy jó hangnak is. Már csak azért is, mert az RTL olyan csatorna, ahol törődnek a kisebbségekkel. Nem csalatkoztunk, 15 percet kellett várni, de végre megjött Arany Timi Érdről. Nagyon jól lenyomta Bruno Marstól a That’s What I Like-ot. Nagyon meg is dicsérték, pedig Bye Alex az elején még le akarta inteni a produkciót. De ahogy Gáspár Laci fogalmazott:
„Elkezdtél énekelni, izgultál, de aztán rájöttél, hogy nagyon szeretsz énekelni, ez átjött, és attól minden helyreállt.”
Persze az, hogy végre egy kis éneklést is hallhattunk a műsorban, szinte garantálta, hogy jön a reklám szünet. És tényleg.
A második rész az internet sztárjairól szólt. Elsőként mindjárt itt volt nekünk Futyi, aki még a Balázs Showban mutatkozott be wannabe gyermek rapperként. Azóta soka fejlődött és öregedett, immár felnőtt wannabe rapper lett belőle. Egyébként néhány éve a Got Talentben is láthattuk a törpenövésű előadót, ahol VV Cristofellel (nem vagyok hajlandó utánanézni, ki az) Tesztoszteron boys néven esett ki. Legyen elég annyi, hogy az akkori bravúrt most egyedül is meg tudta ismételni.
Ezután következett a BP tévé különkiadása. A méltatlanul híres Diridáré műsort mindenki ismeri, aki legalább napi 1 órát eltölt a Facebookon.
Aki mégsem ismerné, egyrészt örüljön, másrészt legyen elég annyit mondanom, hogy Uhrin Benedek forog a sírjában, pedig az nagy szó.
Az RTL-nek sikerült egy kisebb Diridáré belháborút elénk varázsolni, mert amíg a zokni-szandál John Coltrane-je, a magát sztárként aposztrofáló KO Laci belibbent a színpadra felesége és szaxofonja oldalán, műsorvezető társa, Violetta – aki erre a napra a Violetta Virág művésznevet választotta magának, nyilván hosszas gondolkozás után – a stúdióban előadta, hogy KO Laciból ő csinált sztárt, de a menyasszonya kirángatta mellőle és elhozta az X Faktorba.
Nehéz eldönteni, hogy Violetta – aki közölte, hogy mentor szeretne lenni – a legnagyobb troll a világon, vagy tényleg elhiszi, amit mond és csinál. Minden esetre miután KO Laci, ahogy várni lehetett, távozott, Violetta előadta (az elénekelje durva torzítás lenne) a Rock and roller című, ennél azért jobb sorsra érdemes örökzöldet. Bye Alex neki is szegezte a mindenkit foglalkoztató kérdést:
„Tessék mondani, ezt komolyan tetszik gondolni, vagy csak egy jó poén volt?”
Mire jött a kikezdhetetlen válasz:
„Ez egy jó poén volt, és komolyan is gondolom.”
Gyorsan túllendültünk egy Luppo nevű rapperen, akinek a szereplésével kapcsolatban az egyetlen érdekesség, hogy Gáspár Laci igennel szavazott. Majd megérkezett az est sztárvendége, Szinti Boy, akit szintén Balázs szabadított ránk. Persze ez a sok szegény ember Bikicsunája csak bevezetőül szolgált Nem az a lány Fannyhoz, aki azért jött el saját bevallása szerint az X-Faktorba, hogy megmutassa, van egy komolyabb oldala is, mint az „idétlen Petőfi Sándor”. Ezért elénekelte az idétlen Petőfi Sándort. Igen, ezen a mentorok is csodálkoztak, viszont Fanny tényleg elég jól énekel, és jó karakter is, így nem volt kérdés, hogy tovább megy.
Személyes kedvencem Docsa Dóra volt, nem véletlenül csempésztem a cikk legelejére a videóját. A debreceni drámatagozatos gimnazista, aki Zaztól a Comme ci comme çát választotta. Mind a dal, mind az előadás üdítően hatott. Dóra elmondta, azért választotta ezt a dalt, mert az elfogadásról szól, amivel neki is meggyűlik olykor a baja a magassága miatt. Ez jó alkalmat adott Gáspár Lacinak és Alexnek, hogy viccelődjenek egy jót Puskás Peti alacsonyságán, de szerencsére a kínos poénkodásnak hamar vége lett, és következett egy reménykeltő produkció.
Takát, a Szegeden baleseti sebészként dolgozó japán fiút, a nyíregyházai Ádám Szofit illetve a komorói Tassi Dominikát egyetlen összevágott, rövidített blokkban letudták, pedig jól énekeltek, és tovább is jutottak. Taka ráadásul a Somebody to Love-ot énekelte, amit eddig Magyarországon egyedül Varga Ferinek sikerült jól elénekelnie.
Szerencsére a neten meg lehet nézni a teljes produkciókat:
A 23 éves Binder Ádám az Imagine Dragons Whatever it takesjét énekelte meggyőzően, és a Hello Zep nevű gödöllői fiúzenekar is meggyőzte a mentorokat. De túl sok időt nem kaptak, hiszen az ilyen műsorokat nem a tehetség adja el.
Az utolsó részre maradt az előre beharangozott nagy dráma. Ahogy mi is megírtuk már, az egyik versenyző annyira nem tudta elviselni a zsűri bírálatát, hogy a mikrofonját majdnem hozzávágta Gigihez.
Nem tudom, ismeritek-e a viccet, amiben egy álláshirdetésre jelentkező fiatalember előadja, hogy több nyelven beszél, négy diplomája van. szuper munkahelyei voltak korábban, majd a végén kiböki, hogy van egyetlen, apró hibája: kicsit hazudós. Nos, az RTL klubnak sikerült ezt a viccet átültetnie X Faktorra.
Jött Mirjam, aki saját bevallása szerint modell, Amerikában 10 éve kiadták a CD-jét, amit azóta folyamatosan újra és újra kiadnak és viszik mint a cukrot (akinek sikerül ennek bármilyen nyomát találnia a neten, annak azonnal odaadom a gugli Paganinije titulust), és több mint 40 zenekarral játszott már. Majd persze bukott egy hatalmasat, besértődött, és kisebb ámokfutásba kezdett, először Bye Alexet sértegette – Feró távozása óta nem kellett ennyit sípolni a műsorban –, majd hozzávágta a mikrofont Radics Gigihez. Az egész jelent amúgy pont annyira tűnt spontánnak és életszerűnek, mint a Rajk per, de biztos nem értek hozzá és gonosz is vagyok.
Pop Csabi műfajt akart teremteni: magyarul leszinkronizálni (?) az AC/DC Thunderstruck című számát. Hogy mi ebben az újdonság, nem tudom, ha bárki beírja a Youtube keresőjébe, hogy Thunderstruck magyarul, megtalálja 2011-ből a produkciót, bár korából adódóan azt valószínűleg nem Csaba követte el. Szegény fiú sírva távozott, és csapács csapás hátán: Kiss Ramóna véletlenül elszakította Pop Csabi kabala nyakláncát is.
Végül jött a pont az i-re: Szekér Gergő, aki ha minden igaz, színész, és meg is ijedtem, mert rettentő erőltetetten, színpadian viselkedett. De kellemes meglepetést okozott, mert ehhez képest sikerült a Kodaline All I Wantjából egy hallgatható dalt varázsolni, mindenféle allűrtől mentesen, szépen, profin, ízlésesen énekelt. Nem lehetett kérdés, hogy tovább jut. Radics Gigi egyenesen együtt szeretne dolgozni Gergővel, Bye Alex pedig úgy vélte, ha Gergő kategóriáját kapja, akkor megnyeri vele a versenyt.
Összességében tehát azt kaptuk, amit várni lehetett, sok őrültet, néhány énekest, és egy mérsékelten poénos zsűrit. Meg kell jegyeznem, én most láttam először Kiss Ramónát műsorvezetői szerepkörben. Bár ebben a szakaszban nincs olyan rettentő sok dolga, de azt profin, probléma nélkül hozta.
Az adás végére tudatosult bennem valami nagyon vicces apróság: az X-Faktor zsűrijében 3 ex Megasztáros ül, Bye Alexet pedig A dalnak köszönhetjük. Hét évad alatt tényleg nem tudott az X-Faktor kinevelni legalább egy olyan énekest, aki alkalmas lenne mentornak?