KULT
A Rovatból

Délutáni tea és szarkavarás Londonban – A diplomata fanyar humorral és sok fordulattal vezet be a diplomácia világába

Az angolszász politika mocsarában merülhetünk el szügyig a Netflix sorozatában, miközben a háttérben a Kreml és az orosz háborús rezsim képe sejlik fel. Mit tehet egy frissen kinevezett amerikai nő a brit férfiak irányította Nagy-Britanniában?


A diplomata című nyolcrészes amerikai sorozat a Netflixen pontosan azt a kifejezetten szórakoztató, a Homelanden edződött közönség számára már ismerős amerikai (és brit) külügyi-diplomáciai sztorit hozza el nekünk, amit már rég vártunk, és egyáltalán nem baj, hogy ezúttal lazább és humorosabb formában tálalja a politikai kavarást.

Deborah Cahn és csapata úgy vélhette, hogy a Homelandben kicsit sok volt a komolykodó CIA-vonalból, és most kifejezetten a diplomácia belső játékait fogják elénk tárni, természetesen félig fikciós, de a háttérben nagyon is valóságos - és meglepően up to date - történelmi-politikai eseményekkel körítve.

Az az amerikaiaknak nagyon megy, hogy a Fehér Ház és az elit üzelmeit kiteregessék, néha egészen brutális fantáziavilággal és akcióhegyekkel körítve (lásd a Has Fallen - Támadás a Fehér Ház ellen - sorozatot), vagy kifejezetten a szarkavarásra építve (ennek mesterműve a Kártyavár).

London Calling - idézhetnénk a klasszikus Clash-számot.

A diplomata alapszituációja is már egy hatalmas gebasz: látszólag hirtelen ötlettől vezérelve Londonba vezénylik a Keri Russell által alakított karrierdiplomatát, aki épp Kabulba utazott volna segíteni a volt kollégáknak menteni a menthetőt az amerikaiak afganisztáni kivonulása utáni káoszban. Az elnök közli az ódzkodó Kate Wylerrel, hogy igazából nem kérés ez, menni kell, és kész, kb. holnap már ott kell tüzet oltania.

Ugyanis a háttérben az van, hogy Irán közelében felrobbantottak egy brit anyahajót, 41 halott, hatalmas balhé és felfordulás támadt hirtelen Londonban. A britek letaglózottak, és bosszúért kiáltanak, egyértelműen mindenki Iránt okolja a történtekért, és nem is alap nélkül.

Nos, ebben a felturbózott hangulatban kell az amerikai érdekeket képviselnie Kate-nek. Most már csak azt kéne kitalálni, hogy az mi is valójában.

Nem könnyíti a helyzetét, hogy vele megy a férje is, aki egy kb. Richard Holbrooke-szintű csúcsdiplomata, akinek a telefonjában kb. mindenki is benne van, bármikor meg tud ereszteni egy hívást valami fontos vagy fontoskodó embernek. Ő az, aki Koszovótól Bejrútig a béketárgyalások legfontosabb háttérembere volt, benne van a világ öt legnagyobb külügyi koponyájában. A Rufus Sewell által - egyébként csodásan - alakított Mr. Wylernek azonban a nagykövetfeleség szerep nincs annyira ínyére, különösen, hogy az évtizedes rutinja és tapasztalata parkolópályára van állítva, mert a külügyminisztert egyszer háborús bűnösnek nevezte, és ez nem tett jót a karrierjének.

Az is kiderül az elején, hogy a házasságuk egy rakat szar, igaz, sokan megirigyelnék ezt a romhalmazt amúgy, de nem spoilerezek. Mindenesetre nem segít a sorok rendezésében az új felállás, amelyben hirtelen a fontos ember a feleség lesz, aki eddig a közel-keleti régióban első titkárkodott, de most más a helyzet. Borítékolva van a konfliktus: férjuram nem fog parlagon heverni, hanem ahol lehet, kavar.

Kate-nek tehát két fronton kell harcolnia, el kell fogadtatnia magát Londonban friss nagykövetként, egy háborús konfliktus küszöbén, és valahogy rendbe kéne rakni a házasságát, vagy elválni. Ráadásul a kettő igencsak egybemosódik, és az ebből következő humorfaktort és a helyzetet bonyolító fordulatokat ki is maxolják a forgatókönyvírók. Amúgy rég láttam már ilyen frappáns párbeszédeket, különösen Sewell lubickol a jól megírt dialógusokban, de a többiek is láthatóan élvezik a helyzetkomikumot.

Természetesen van egy feminista vonulata is a sorozatnak, a diplomácia klasszikusan férfiak uralta világában, pláne a brit férfiklubok szivarfüsttől és tesztoszterontól bűzlő légkörében, jórészt férfiaktól körülvéve kell megállni a helyét a friss amerikai nagykövetnek. Ráadásul ezeknek a férfiaknak a nagy része úgy gondolja, a saját külügyminiszterét is beleértve, hogy neki nincs más dolga, mint fogadni őt a repülőtéren, esetleg teát tölteni a tárgyalásokon... Mindazonáltal a nők fontos szerepet játszanak: nő az amerikai elnök kabinetfőnöke, a CIA londoni részlegvezetője, a brit politikai élet főszarkavaró matrónája, de a francia miniszterelnök is.

Nagyon jól játszanak azzal, amivel már a Homelandban is Cahnék: sosem az semmi, aminek látszik, vagy nem teljesen, és akkor is várható egy fordulat, amikor már azt hiszed, hogy ok, minden kocka a helyén van.

Ami még dicséretére válik a sorozatnak: mer nagyon naprakész lenni.

"Egy éve ölik az oroszok az ukránokat" - hangzik el az egyik részben, és történnek más viszonylag közelmúltbeli eseményre is utalások, az orosz Wagner-zsoldosok itt Lenkov-ezred néven futnak, az amerikai elnök a Trump utáni idős, magas vérnyomásos bácsi, de nem teljesen Biden, csak lehet rá is asszociálni. De utalnak a nem dicsőséges Trump-korszakra is, amikor a diplomácia nem állt a helyzet magaslatán...

A legérdekesebb amúgy a brit politika és diplomácia tablója, hisz végtére is kis részletektől eltekintve végig Londonban és környékén játszódik A diplomata. A Brexit utáni vagyis inkább közbeni brit politika piszkos, aljasságokkal és szarkavarással teli világa a gusztustalan bulvársajtóval körítve még az amúgy sokat tapasztalt amerikaiaknak is fejcsóválásra ad okot, noha ők sem mennek a szomszédba intrikáért és hátbadöfésért.

A háttérben pedig ott tornyosul a Kreml, annak fura ura, a gyilkos orosz háború Ukrajna ellen, és mindkét angolszász országban vannak olyanok, akik szerint jó volna odapörkölni a ruszkiknak, vagy legalábbis móresre tanítani őket Ukrajnán kívül is. Mások a folyamatos és állandó tárgyalások mellett érvelnek, a háttéralkuk, szívességek, információcserék és zsarolás hívei, mint Hal Wyler, aki ennek a mestere, kérik is, hogy tanítson, de még nem akar kiszállni ebből a mókuskerékből.

A sorozat abban jó, hogy ráébreszt: sosem lehet tudni, mikor mi jön be. Az erő felmutatása, vagy a háttérben alkudozás. Abból értenek-e az irániak vagy a oroszok, ha kemények vagyunk, és tudják, hogy nem blöffölünk, vagy pont annak jött el az ideje, hogy a CIA és mindenki izzítsa gyorsan a Kreml- és FSZB-kapcsolatait, hogy simítsuk el hamar ezt a kis (vagy nagy) nézeteltérést.

A mellékszereplők is nagyon jók, Celia Imrie elmehetne egy angol nagymaminak is, de inkább a legnagyobb intrikus a szigetországban, Rory Kinneart újra brit miniszterelnökként üdvözölhetjük a Black Mirror emlékezetes disznókényeztető része után, de a kedvencem mégis Ato Essandoh, aki a követség első titkáraként mindenkinek a bizalmasa, és ennek megfelelően a legnagyobb terhet neki kell viselnie talán.

A sorozat persze nem tökéletes, nem Fauda, és még csak nem is a Homeland első három évada. Könnyedebb, néha kicsit is elmegy a magánéleti vonalak irányába, felületesebb, és messze nem dolgoz ki olyan jól karaktereket, mint a Kártyavár. De az látszik, és a film végén ránk zuhanó bődületes cliffhanger is ezt bizonyítja, hogy több évadra készültek, és hát van számos elvarratlan szál is, ami folytatásért kiált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Túl gyorsan lopott, imád hokizni, és nem volt hajlandó levetkőzni a Playboynak – 35 dolog, amit nem tudtál a 35 éves Margot Robbie-ról
Ő játszotta az első biszexuális karaktert az ausztrál tévében, és egy partin összetévesztette Harry herceget Ed Sheerannel – ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel ünnepeljük a színésznőt.


1. 1990. július 2-án, hétfőn, reggel 7:45-kor született Ausztráliában, a queenslandi Dalbyban Margot Elise Robbie néven.

2. A Focus – A látszat csal című filmben játszott szerepéhez trükköket tanult a tanácsadó Apollo Robbinstól, aki „úri tolvajnak” nevezi magát. Robbins olyan jól tanította őt, hogy a produkció azt kérte Margot-tól, hogy lassabban csinálja, mert a kamerák nem csípik el, ahogy más szereplőktől lop.

3. Szeret leveleket és képeslapokat küldeni a barátainak és a családtagjainak a világ minden tájáról, ahol épp forgat, mert úgy gondolja, hogy az emberek nem kapnak elég levelet, vagy legalábbis olyat, ami nem számla.

4. A Wall Street farkasa (2013) című filmért kapott gázsijának (347 ezer dollár) egy részét az anyja házán lévő jelzálogkölcsön törlesztésére fordította.

5. Tíz évvel később, a 2023-as Barbie-ért már 50 millió dollárt kapott az alapgázsival és a bevételi bónuszokkal együtt.

6. A hatalmas vagyona ellenére Robbie állítólag nem költ sokat, és míg nem volt férjnél, inkább szobatársakkal élt, hogy ezzel is pénzt takarítson meg. Azt állítja, hogy gyerekkori élményei, amikor nem volt mindenhez hozzáférése, örök életére alázatossá tették.

7. Nem volt hajlandó lefogyni Jane Porter szerepéért a Tarzan legendája (2016) című filmben, és azt mondta, hogy inkább az egészségére koncentrál, mint a karcsúságra.

8. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (2016) című filmben a kaszkadőrmunkák nagy részét ő maga végezte. A rendező, David Ayer elmondta, hogy a dublőre több időt töltött a lakókocsiban, mint a forgatáson, mert Robbie mindent maga akart csinálni.

9. Londonban részt vett egy partin jó barátnője, Cara Delevingne társaságában, és közös képeket készített egy fotóautomatában Harry herceggel. Csak Margot nem tudta, hogy az Harry volt, ugyanis összetévesztette őt a brit énekes-dalszerző Ed Sheerannel.

10. 8 éves korában Ausztráliában cirkuszórákat vett, és trapézoklevelet szerzett. A Suicide Squad – Öngyilkos osztagban Harley Quinn szerepéhez újra elővehette ezt a tudását.

11. Miután otthagyta a Neighbours, azaz a Szomszédok című ausztrál szappanoperát (2008 és 2011 között szerepelt benne), azt akarta, hogy a karakterét drámai módon megöljék. A sorozat írói azonban úgy döntöttek, csak főiskolára küldik, így lehetőséget adva Robbie-nak, hogy visszatérjen a sorozatba, ha nem jön össze a hollywoodi karrierje.

12. Mint tudjuk, nagyon is összejött a karrier Margot-nak, aki ettől függetlenül 2022-ben egy epizód (a 8903.) erejéig mégis visszatért a Neighboursbe Donna Freedmanként, aki egyébként az első biszexuális karakter volt az ausztrál tévézés történelmében.

13. Lehúzott egymás után három tequilát, mielőtt leforgatta a szexjeleneteit Leonardo DiCaprióval A Wall Street farkasában.

14. Elutasította a Playboy magazin ajánlatát, hogy pózoljon nekik, mondván, ő csak művészi célból vetkőzik meztelenre (erre egyébként eddig csak A Wall Street farkasa kedvéért volt hajlandó).

15. Három hónapig tanult korcsolyázni, hogy eljátszhassa Tonya Hardingot az Én, Tonya (2017) című filmben. Mivel dublőrökre sem lehetett számítani, hiszen a történelem során csupán 8 nőnek sikerült versenyen tripla axel ugrást végrehajtania, CGI-t, azaz számítógépes animációt használtak a jelenet megalkotásához.

16. A természetes hajszíne a barna, de szőkére festette azt a karrierje elején, miután rájött, hogy a filmipar a szőke színésznőket részesíti előnyben.

17. Robbie épp egy hátizsákos utazáson volt Európában, amikor jött a hívás, hogy részt vehet egy Will Smith-szel közös utolsó meghallgatáson a Focus – A látszat csalhoz. 48 óra alatt ért át a horvátországi Hvar szigetéről Párizsba, majd onnan New Yorkba, és alig pár órával a meghallgatás kezdete előtt ért oda. A légitársaság útközben elvesztette a poggyászát, így új ruhákat kellett vásárolnia a castingra.

18. Allergiás a csirke tojásának fehérjére. A Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) (2020) című filmben, ahol Harley Quinn tojásos szendvicset eszik, a produkciónak kacsatojást kellett biztosítania neki, hogy elkerüljék az allergiás reakciót.

19. 2013-ban a Francia szvit (2014) című háborús dráma forgatásán ismerkedett meg Tom Ackerley-vel, aki harmadik asszisztens rendezőként dolgozott a filmen. 2016. december 19-én házasodtak össze az ausztráliai Byron Bayben.

20. Imádja a hokit, az Egyesült Államokba való költözése után csatlakozott is egy amatőr jégkorongligához. Gyerekkora óta rajong e sportért, amióta látta a Kerge kacsák (1992) című filmet, de Ausztráliában, a lakóhelye környékén nem volt jégpálya, ahol gyakorolhatott volna.

21. A queenslandi Somerset College-ban tanult, miközben három állásban is dolgozott: titkárnő volt, szörfdeszkákat árult, és szendvicseket készített a Subwayben. 17 évesen, miután leérettségizett, Melbourne-be költözött, hogy teljes munkaidőben színészkedjen.

22. A Suicide Squad – Öngyilkos osztag forgatása alatt kezdett el érdeklődni a tetoválások iránt. A felvételek közben megnyitotta a Harley's Tattoo Parlour nevű tetoválószalont, ahol a többi színésznek, a stáb tagjainak és a rendezőnek, David Ayernek is csinált tetoválást, illetve egyet magának is. Will Smith-nek és Jared Letónak nem.

23. A rajongótáborát „Robbersnek” (rablóknak) nevezi.

24. Az Édesanyja, Sarie kísérte őt az oltár elé, mivel az apjától, Dougtól régen elhidegült a család. A nővére, Anya volt a koszorúslánya.

25. Az öccse, Cameron a nővére sikereit látva úgy döntött, hogy ő is színész lesz. A bátyja, Lachlan pedig szintén a filmiparban dolgozik, ő kaszkadőrként.

26. Elutasította Sam Thomson szerepét a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) című, később a legjobb film Oscar-díját is elnyerő filmben. A szerepet végül Emma Stone kapta, aki ezzel kiérdemelte az első Oscar-jelölését.

27. Mindig magával hordja az anyjától kapott kvarcot, mert szerinte szerencsét hoz neki, és állítása szerint még mindig a gyerekkori játék nyuszijával alszik.

28. Sokan fiús lányként hivatkoznak rá, mert szeret szörfözni, motorozni és barkácsolni.

29. A filmek közül az egyik legnagyobb kedvence a Tony Scott által rendezett 1993-as Tiszta románc. Jó választás.

30. A saját nevét „furcsa, formális, öregasszonyos névnek” tartja.

31. Már a 30. születésnapja előtt két színészi Oscar-jelölése volt: az Én, Tonyáért és a Botrányért (2020). Azóta begyűjtött még egyet, csak produceri minőségében a Barbie-ért.

32. Skót és német származású.

33. Margot ADHD-s, ezért 6 éves kora óta Ritalint szed. A hiperaktív-impulzív típusú rendellenességben szenved.

34. Josh Trank rendező első választása volt Sue Storm szerepére a Fantasztikus négyes (2015) című filmben, de a stúdió végül Kate Marát választotta. Utólag már tudjuk, hogy Robbie járt jól.

35. 2024. október 17-én lett először anya, egy kisfiút hozott a világra. Az apa a férje, Tom Ackerley.


Link másolása
KÖVESS MINKET: