KULT
A Rovatból

Dadogott, padlót pucolt, bokszolt, vadőr volt, majd Vader lett – Portré James Earl Jonesról, a filmvilág oroszlánjáról

A Hang! Sokan így nevezik őt, noha korántsem csupán csodálatos orgánumát hagyta maga után, hiszen többek között Conannel csatázott, vagy Sheldonnal hülyéskedett.


Egyesek úgy ismerik, mint a világ egyik legjobb színpadi színészét. Mások (és ők vannak többen) a Star Wars-filmek Darth Vaderjének eredeti hangjaként emlékeznek rá. Megint mások filmek és sorozatok csodás karakterszínészeként hivatkoznak rá, aki még a közhelyes szerepekbe is kifogástalan mélységet tudott vinni. James Earl Jonesra mindez hibátlanul ráillik. A film- és szinkronlegenda 93 éves korában, szeptember 9-én hagyott itt minket.

Jones évtizedeken át dolgozott szinte megállás nélkül egy olyan iparban, amely kevés reményt nyújtott a fekete színészeknek.

Miután először komoly drámai színpadi színészként alapozta meg a karrierjét, nem riadt vissza a televízió és a népszerű filmek úgynevezett „alantas” elfoglaltságaitól sem. Tele van Tony-, Emmy- és Obie-díjakkal, filmszerepei pedig az 1964-es Dr. Strangelove-tól (micsoda debütálás) a Conan, a barbáron (1982) és az Amerikába jöttemen (1988) át a Jack Ryan-filmekig terjednek. Állítása szerint azért vállalt el különféle szerepeket, hogy meglepje az embereket, beleértve saját magát is: „Mivel változatos karrierem van, és nem tipizáltam magam, senki sem tudja, mit fogok legközelebb csinálni. Nem tudják, hogy le fogok-e dobni 20 kilót, hogy eljátszhassak egy atlétát. Nem tudják, hogy jó- vagy rosszfiú leszek legközelebb.”

A dadogó szónok

Robert Earl Jones és Ruth Connolly Jones egyetlen gyermekeként James a Mississippi állambeli Arkabutlában született 1931. január 17-én, az anyai nagyapja farmján. Az apja még az ő születése előtt elhagyta a családot, hogy díjbirkózóként, majd később színészként folytassa a karrierjét. Ruth is hamarosan követte őt, amikor olyan szabómunkát talált, amely hosszú időre elválasztotta őt a fiától. S bár James tudta, hogy a nagy gazdasági világválság szakította szét a családot, az elhagyatottság nagyon is fájt neki. „Nem számít, milyen idős a karakter, akit játszom. Azok a mély gyermekkori emlékek, az a sok düh időnként előjönnek” – mondta erről.

A nagyszülei farmja mindenesetre bizonyos fokú biztonságot nyújtott a számára. Fiatalon vadászott, halászott és különböző mezőgazdasági munkákat végzett. Végül Jones nagyszülei hivatalosan is örökbe fogadták őt, és elvitték őt északra, Michiganbe. A változás szükséges volt, ám ő maga nem alkalmazkodott könnyen az új környezetéhez. Dadogni kezdett, és olyan kommunikációs nehézségei támadtak, hogy a gimnázium bizonyos időszakaiban csak a közvetlen családjával tudott beszélni. Az egyik tanára azt javasolta neki, hogy memorizáljon beszédeket, és vegyen részt szónoki versenyeken. Ez valószínűtlennek tűnt a dadogás gyógyítására, de Jonesnak mégis bevált. Lassan olyan ügyes szónokká vált, hogy elkezdte felülmúlni még a tapasztaltabbakat is.

A színészet győzött

Jones végül teljes ösztöndíjjal járt a Michigani Egyetemre, ahol orvosi tanulmányokat akart folytatni. Eleinte csak melléktevékenységként vett fel színjátszó órákat, de hamarosan annyira megszerette ezt a világot, hogy a szakját drámára cserélte. 21 éves korában aztán New Yorkba utazott, hogy találkozzon az apjával, mivel addig csak néhányszor beszéltek röviden telefonon. A kapcsolatukra természetesen hatással volt az a sok hosszú, kommunikáció nélküli év, Robert mindenesetre arra bátorította a fiát, hogy folytassa a színházi karrierjét. James végül 1953-ban diplomázott a Michigani Egyetem dráma szakán.

A világot jelentő deszkák előtt azonban jött a sereg. A tartalékos tisztképző alakulat 1953-ban sorozta be Jonest egy kétéves kötelező szolgálatra. Az idő nagy részét egy szigorú vadőrképzésben töltötte a coloradói hegyekben.

1955-ben pedig újra besorozták volna, a parancsnoka azonban azt javasolta neki, hogy kóstoljon bele a civil életbe, mielőtt hosszú távon elkötelezné magát a fegyveres erők mellett. Jones így New Yorkba költözött, és folytatta színészi tanulmányait. Két dolog könnyítette meg döntését: tudta, hogy visszatérhet a hadseregbe, ha színészként nem lesz sikeres, illetve a tandíját a sereg fizette.

Jones New Yorkban egy ideig az apjával élt, akivel együtt azzal egészítették ki csekély színészi jövedelmüket, hogy színházak padlóját fényesítették. A fiatalabb Jones 1957-ben kapta meg első szerepét a Wedding in Japan című Off-Broadway-előadásban. Ezt követően ritkán maradt munka nélkül, igaz, még vándorszínészként is hajlandónak bizonyult bármilyen szerepet kipróbálni, legyen az akármilyen kicsi, mivel szüksége volt a pénzre. 1959-ben kezdte meg hosszú pályafutását a New York-i Shakespeare Fesztiválon, ahol az V. Henrikben még csak egy lándzsát cipelt, hamarosan azonban egyre több kiemelkedő szerepet kapott, ami abban csúcsosodott ki, hogy 1963-ban már Othellót játszotta, és ez csak egyike volt annak a 13 darabnak, amelyben abban az évben szerepelt.

A nagy fehér remény

Az Othello egy évig futott az Off-Broadwayen Jones főszereplésével, aki arra is talált időt, hogy tévés szpotokat forgasson, sőt, első mozifilmes szerepét is megkapta Stanley Kubricktól a Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című szatírájában (ő volt Zogg hadnagy).

Az 1960-as évek közepén aztán elkezdte a színházi munkáit televíziós szerepekkel kiegészíteni, és ő lett az első fekete férfi, aki állandó szerepet kapott egy napi sorozatban: orvost alakított az As The World Turns című szériában. A nagy áttörés azonban 1968-ban jött el, amikor bemutatták a bokszbajnok Jack Johnson életét feldolgozó The Great White Hope című színdarabot. Jones kétségbeesetten akarta ezt a szerepet. Elkezdett tornatermekben edzeni, hogy izmokat építsen, bokszedzőkkel és -menedzserekkel dolgozott együtt, illetve régi felvételeket nézett Johnson bunyóiról. Végül meg is kapta a szerepet, az előadás pedig 1968. október 3-án mutatkozott be a Broadwayn. Persze nagy sikert aratott, a fogadtatása pedig Jonest a sztárságig repítette. Kiérdemelte érte a Tony-díjat, majd két évvel később ő lett a mozgóképes feldolgozás, a magyar címén Jefferson utolsó menete főszereplője is, amiért 1971-ben megkapta élete első és egyetlen színészi Oscar-jelölését.

Darth Vadőr

Mégsem lett belőle ezután nagy hollywoodi sztár, és bár folyamatosan szerepelt filmekben és sorozatokban egyaránt, a hetvenes és a nyolcvanas években leginkább a hangjáról volt ismert.

George Lucas ugyanis őt választotta ki, hogy adja isteni orgánumát a filmtörténelem legikonikusabb gonosztevőjének, Star Wars-univerzum Darth Vaderének.
A fekete maskarát ugyebár a 198 centi magas David Prowse öltötte magára, A Jedi visszatér végén pedig, a maszk levétele után Sebastian Shaw-t lehetett látni, a karaktert mégis a leginkább James Earl Jonesszal azonosítják, hiszen ő mondta ki többek között a filmes história egyik legtöbbet idézett mondatát: „Nem, én vagyok az apád!” (Ezt mondja ugyanis A Birodalom visszavág vonatkozó jelenetében, a „Luke, én vagyok az apád!” pedig téves idézés.)

1982-ben aztán megint húzott egy nagyot, ő lett a később kultikus státuszba kerülő Conan, a barbár főgonosza, Thulsa Doom. Jones munkái az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején ugyanolyan változatosak voltak, mint a korai karrierjében. Rejtélyes írót alakított az 1990-es, Oscar-jelölt Baseball álmokban. Visszatérő szereplő volt a Tom Clancy regényeiből készült Jack Ryan-filmekben: Greer admirálist játszotta a Vadászat a Vörös Októberre, a Férfias játékok és a Végveszélyben című akció-thrillerekben is.

1994-ben pedig ismét a hangjától lett hangos a filmvilág, amikor leszinkronizálta Az oroszlánkirályban Simba apját, Mufasát.

De játszott még a Komputerkémekben (1992), a Somersbyben (1993), a Csupasz pisztoly 33 1/3-ban („Phil Donahue belerókázik egy tubába!”), a Jefferson Párizsban című James Ivory-filmben, vagy A nemzet színe-javában (1998), illetve olyan sorozatokban cameózott, mint pl. az Angyali érintés, a Frasier: A dumagép, a Csillagkapu, a Gyilkos utcák, a Jim szerint a világ, az Everwood, a Két pasi – meg egy kicsi, a Dr. House vagy az Agymenők. Újra felcsendült a hangja Darth Vaderként a Star Wars III. rész – A Sith-ek bosszújában (2005), a Star Wars Lázadók című animációs sorozatban, a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történetben (2016), a Star Wars: Skywalker korában (2019), és az Obi-Wan Kenobi-szériában (2022). Sőt, még Mufasát is újra megszólaltatta Az oroszlánkirály 2019-es „élőszereplős” feldolgozásában. Utolsó filmje, ahol testi valójában is megjelent, a 2021-es Amerikába jöttem 2 volt, szintén egy visszatérő karakterrel, Jaffe Joffer királlyal.

Apám, a hős

A díjakkal teli polcai és a tömegmédia minden szegmenséhez való több évtizedes hozzájárulása ellenére James Earl Jones mindig is egy szerény, kalandvágyó ember maradt. A magánéletét sem tarkították botrányok, sosem csámcsogtak rajta a szenzációhajhász bulvárlapok.

1968-ban nősült először, Julienne Marie színésznő-énekesnőt vette el, akivel még 1964-ben, az Othello-színdarab munkálatai közben ismerkedtek meg. Nem született gyermekük, 1972-ben pedig elváltak. Jones ezután tíz évvel később, 1982-ben állt az oltár elé a szintén színésznő Cecilia Harttal, akitől Flynn nevű fia született még ugyanabban az évben. James és Cecilia az utóbbi, 2016. október 16-án, petefészekrák miatt bekövetkezett haláláig együtt maradtak. James is ekkor, kb. 20 év után beszélt először beszélt nyilvánosan a 2-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatos hosszú távú egészségügyi kihívásairól. Még az 1990-es évek közepén diagnosztizálták, miután az orvosa észrevette, hogy elaludt edzés közben egy edzőteremben.

James a Los Angeles Timesnak adott nyilatkozatában elárulta, ódzkodik attól, hogy hősként tűnjön fel gyermeke előtt. „Amikor hazamegyek, senki sem kérdezi, hogy »Szia, kaphatok egy autogramot?« Én én vagyok, ez a valóság. Színész vagyok. Azt akarom, hogy a fiamnak legyen valóságérzete” – mesélte.

S lám, a valóságban ugyanúgy óvta a fiát, mint Darth Vaderként Luke-ot, vagy mint Mufasaként Simbát.

„Számomra pedig még mindig rengeteg dolog van, amit megtehetek” – tette hozzá akkor, és igaza lett: szerencsére sok mindent megtett, és a végsőkig aktív maradt. „Nézz a csillagokra! A múlt idők nagy királyai a csillagok szemével néznek le ránk. Ha majd nagyon egyedül érzed magad, emlékezz rá, a nagy királyok odafentről figyelnek téged. És köztük leszek én is” – mondta Mufasaként Az oroszlánkirályban, és jó volt hallgatni, ahogy a filmvilág oroszlánjaként és királyaként időnként védelmezőn elbődült. Nyugodjék békében!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Jani, nem jön a vonat!” – a Bankrupt új dala a MÁV-ot állítja célkeresztbe
Alig néhány hónappal azután, hogy megénekelték „Repülős Petit”, újra támad az utóbbi évek talán legtöbb politikai-közéleti dalát szállító zenekar. Premier!
L.D. - szmo.hu
2025. november 19.



„Ez a szám egy rendőrautóban fogant, útban a veszprémi vasútállomás felé, ahová a járőrnek kellett négyesével bevinnie a sztrádán lerohadt vonatpótló busz utasait. Amióta a Batidai Vámpír kezében a MÁV, bárki gazdagodhat hasonló élményekkel, ha kénytelen igénybe venni a vasúti szolgáltatást, így nem lesz nehéz azonosulni a dalszöveggel.”

A Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a fenti szavakkal mutatja be a zenekar legújabb dalát, ami egyben a zenekar idei termését összefoglaló új négyszámos EP címadója is.

Nem jön a vonat:

No Train’s Coming:

Spotify-ra és a többi streaming platformra november 28-án érkezik, a lemezbemutató koncert pedig november 29-én az Instantban lesz, ahol a legmenőbb osztrák punk rock zenekar, a DeeCracks lesz a vendégünk. Ezen kívül számos vidéki városban is lesz alkalmunk bemutatni a Fish! és a Kozmosz zenekarokkal már javában zajló turnén. A felvétel ezúttal is a Grenma Stúdióban készült Botlik Mátyással, a borítógrafika pedig ismét Vass Richárd alkotása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Gerendai Károly a Sziget megmentéséről: A politikusok azt a játékot játszották, hogy ki rántja el előbb a kormányt
Az üzletember szerint a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.


Gerendai Károly volt a Della, a 24.hu gazdasági podcastjának vendége, melyben többek között arról beszélt, hogy miért és hogyan vette vissza a Sziget Fesztivált.

Az üzletember azt mondja, nem tervezte, hogy újra „szigetezni” fog, egyszerűen azzal a ténnyel szembesült, hogy az eddigi tulajdonosi kör kivonul a magyar piacról és nem folytatják tovább a fesztivált sem. Amikor felkínálták neki a lehetőséget, hogy a helyükre lépve megmentheti a Szigetet, akkor szembesült ezzel a kihívással.

Az interjú rögzítésekor még nem volt végleges döntés a Fővárosi Közgyűlés részéről a közterület-használati szerződésről, ami a fesztivál megrendezésének kulcsa. Gerendai Károly elmondta, bizonytalansági tényező még van, de bizakodó, mert a frakciók jelezték, hogy a legutóbbi kérelmüket már támogatni fogja a többség. A közgyűlésben zajló vitákat egyenesen pejoratív jelzővel illette.

„Tudom, hogy milyen jó szó erre, ez a tényleg cirkusz, kutyakomédia, nem tudom micsoda, mert nekem tényleg egyszerűen abszurd volt, hogy miközben mindenki arról beszél, hogy legyen Sziget, meg kell menteni a Szigetet, a végén gyakorlatilag az volt az érzésem, hogy azt a játékot játsszák, mint amikor két autó megy egymással szembe és kirántja el előbb a kormányt, és a végén ugye egyik se rántotta el a kormányt, aminek az lett a vége, hogy majdnem nem lett Sziget”

– fogalmazott. Szerinte végül utólag történt egyfajta „kormány elrántás”, ami oda vezetett, hogy újra be tudták adni a kérelmüket.

Gerendai elmondása szerint a szavazás másnapján találkozott Magyar Péterrel, ahol megegyeztek azokról a feltételekről, amelyekkel a TISZA Párt frakciója is támogatni tudja az előterjesztést. Arra a kérdésre, hogy Magyar Péter politikai haszon reményében járt-e el, Gerendai úgy felelt:

„Én inkább úgy fogalmaznék, hogy szerintem ő nem politikai haszonszerzés, hanem politikai kármentés reményében tette ezt a lépést szerintem.”

Úgy véli, a politikai szereplők akkor szembesültek a helyzet súlyával, amikor a Sziget elmaradása valós veszéllyé vált, és ez komoly indulatokat korbácsolt.

„És valószínűleg ez volt az a pont, ahol ők is azt felmérték, hogy ez rájuk éghet ez a helyzet, hogy akkor a végén esetleg a Tisza-szavazók egy része azt gondolja, hogy ez mégse szimpatikus ez a politikai formáció számára, hogyha egy ilyen kérdésben nem álltak ki és elkaszálják”

– mondta, hozzátéve, hogy a TISZA és a Fidesz-frakció is tartózkodott, ami majdnem a Sziget végét jelentette.

Állítása szerint a közgyűlésen egyedül Karácsony Gergely főpolgármester, illetve az ő emberei kérdezték meg arról, hogy mit gondol a pártok által benyújtott módosító indítványokról. Ezek között szerinte egészen furcsák is voltak, például hogy a Sziget vegyen buszokat vagy adjon aranyrészvényt a fővárosnak.

„Abszolút azt éreztem, hogy itt majd zajlik a kampány, és egyszerűen mindenki elfelejtkezik arról, hogy hát közben ott a sok bába között mi lesz a gyerekkel”

– jellemezte a helyzetet.

A jobboldali médiában megjelent narratíváról, miszerint egy ukránokat pénzelő amerikai tőkealaptól veszi vissza a Szigetet, Gerendai azt mondta, ez a „ne sírjak vagy nevessek” kategória. „Tényleg egyszerűen abszurd, hogy milyen ötleteket tudnak egyáltalán kitalálni” – jelentette ki. Hozzátette, elkeserítőnek tartja, hogy nehéz elképzelni, hogy valaki egyszerűen csak meg akarja menteni a fesztivált, ami szerinte a főváros, az ország, a fiatalok, a kultúra és a turizmus közös érdeke.

A korábbi, saját időszakát érő kritikákra is reagált, miszerint a Sziget nulla közeli eredményt hozott, a pénzt pedig a járulékos vállalkozásokon keresztül vették ki. Gerendai szerint ez egy „klassz összeesküvési elmélet”. Állítása szerint visszanézve a 17. Szigetig, kilenc nyereséges, négy nullszaldós és négy veszteséges évük volt. Feltette a kérdést:

„Mi értelme van, hogy kilopjam a saját cégemből egy másik cégembe a pénzt? Így is úgy is adót kell fizetni utána.”

Elmagyarázta a sokat kritizált nagykereskedelmi modelljüket is: eszerint a nagyker árrésébe építették be a vendéglátósok által fizetendő díjat, ami így a forgalomtól függött. Ez egyfajta kockázatmegosztás volt, és a bevétel a Sziget kasszájába folyt be.

Gerendai kritikusan beszélt a korábbi külföldi tulajdonosok stratégiájáról. Szerinte a probléma az volt, hogy egy kaptafára próbálták működtetni a nyolcvanvalahány fesztiváljukat. A Sziget esetében ez a stratégia, ami a sztárfellépőkre (line-up) épült, nem működött.

„Ez egy kis lélekszámú, nem annyira fizetőképes piac, ahol nagyon nehéz lesz csak napijegyekből sokat eladni a fellépők neveire”

– magyarázta.

Rámutatott, hogy a külföldi látogatókat nem lehet csak a fellépőkkel becsábítani.

„Hogyha valaki csak azt tudja, hogy ki lép fel egy fesztiválon, akkor azért mondjuk egy angol fiatal föl fog ülni egy repülőre, hogy egy angol zenekart nézzen meg, hát azt otthon is megkapja.”

Ezzel szemben ők korábban a Sziget egyediségét, a sokszínűséget és Budapest vonzerejét kommunikálták.

A stratégiaváltás hatását számokkal is alátámasztotta. „Még mondjuk a 2010-es évek vége felé, tehát még az utolsó években, amikor még mi is részt vettünk, akkorról tudom a számokat, akkor nagyságrendileg 50-60 ezer bérletet adtunk a szigetre, és ennek a 85%-át külföldön. Most 22.800 bérlet volt már az utolsó évben eladva, és már ennek is csak a 70%-a külföldön.” Szerinte a magyar látogatók száma nem esett vissza, a külföldieké viszont jelentősen. Ennek egyik konkrét okaként a 26 országban működő képviselői hálózatuk leépítését nevezte meg, ami szerinte „életveszélyes döntés” volt.

A jövőbeli tervekről elmondta, mindenképpen meg akarják erősíteni a fesztivál kulturális kínálatának egyéb lábait, és nemcsak a programokra, hanem a szolgáltatásokra, a kommunikációra és a látványvilágra is több forrást szánnak. Célja, hogy a fesztiválélményt erősítsék, mert a legnagyobb előadók már kevésbé preferálják a fesztiválokat.

„Nekünk abban a modellben kell újra visszakormányozni a szigetet, amilyen régen is volt, tehát hogy mi 60-70%-át úgy adtuk el a jegyeknek, hogy még nem hirdettünk programot”

– vázolta fel a célt. Emellett szeretnének nyitni a régebbi, 30-40-es korosztály felé is, nem csak a Z-generációra fókuszálni.

Az üzleti háttérről elmondta, a Sziget Zrt.-t visszavásárolták, de a Sziget brand a korábbi tulajdonosnál maradt, amiért licencdíjat fizetnek. A fesztiválszervező csapat megmarad, Gerendai elsősorban a stratégiai irányok meghatározásában vesz részt. Heti két napot tervez a Sziget-irodában tölteni, ami miatt leginkább az utazásairól kell lemondania, de a vendéglátós érdekeltségeinek napi működését egy felépített menedzsmentcsapat viszi tovább. Az új projektek indítását azonban újra kell gondolnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Hiába tűnik propagandafilmnek a milliárdokból készült Sárkányok Kabul felett, a magyar háborús film azért meglepett minket
A Sárkányok Kabul felett nagy elvárásokkal, hatalmas állami költségvetéssel és még nagyobb kételyekkel érkezett, de meglepően sokszor bizonyul izgalmasnak és működőképesnek. Bár messze nem hibátlan a magyar akciódráma, időnként kifejezetten magával ragad, még akkor is, ha néha botladozik.
B.M.; Fotók: port.hu - szmo.hu
2025. november 20.



A Sárkányok Kabul felett könnyen megkaphatná a „hadseregpropaganda” címkét, sőt első ránézésre szinte kínálja magát erre a besorolásra, de ez csak a felszín. A film sokkal összetettebb, és jóval kevésbé egyszerű, mint amilyennek az előzetesek vagy a témaválasztás alapján tűnhet. Bevallom, sokkal rosszabbra számítottam.

Ez egy komolyabb akció-dráma, amely megpróbálja a feszült mentőakcióra és az emberi drámára építeni a cselekményét, miközben Magyarország egyik legdrágább államilag finanszírozott háborús produkciója is egyben.

Nem teljesíti maradéktalanul a saját elvárásait, azonban nem egyszer valóban képes magával ragadni, meghatni vagy épp felpörgetni a nézőt.

A történet alapja egy rendkívül erős témaválasztás. 2021-ben az amerikai csapatok kivonulása után Afganisztán szinte összeomlik, és ez olyan kaotikus állapotot teremt, ahol rengeteg ember kerül életveszélybe. A kabuli reptér az egyetlen menekülési útvonal, a nemzetközi erők pedig törékeny egyezséget kötnek a tálibokkal: nem lépnek be fegyveres erők Kabulba, cserébe a járatok szabadon felszállhatnak.

A tálibok próbálják elkapni a szerintük bűnös hitetlenek afgán segítőit, miközben a nemzetközi erők igyekeznek őket élve kijuttatni Kabulból.

Ebbe az őskáoszba érkezik meg a Magyar Honvédség mentőkülönítménye, amelynek feladata mintegy kétszáz magyar állampolgár és a magyar katonákkal együtt dolgozó afgánok kimenekítése. A tét óriási, folyamatosan emelkedik, a politikai háttér valós, a dramaturgiai alaphelyzet pedig feszült és hálás.

Ezért is kár, hogy a Horváth Áron forgatókönyve nem elégszik meg ezzel az eleve izgalmas alapkonfliktussal. Kapunk egy második, mellékszálnak tűnő történetet Bálint, a katona (Jászberényi Gábor) és Eszter, az orvos (Mészáros Blanka) menekülési és megmentési kálváriájáról. Papíron ez mélyíthetné az érzelmi rétegeket, ám ez film gerincévé váló „B-történet” valójában gyengébb, mint az eseményeket mozgató nagy történelmi háttér.

Sokkal jobb lett volna az egész, ha a repteres főkonfliktusra helyezik a hangsúlyt.

Eszter karaktere különösen problémás: a forgatókönyv szinte Teréz anyaként állítja be, de döntései gyakran nehezen érthetők, sokszor kifejezetten irracionálisak, ami megnehezíti, hogy a néző igazán kötődni tudjon hozzá. Emiatt Mészáros Blanka alakítása is kevésbé működik, hiába igyekszik a lehető legtöbbet kihozni a szerepből. A másik nagy problémám a forgatókönyvvel a befejezés. Valahogy túl „amerikai”, még akkor is, ha igaz történeten alapul.

Ennek ellenére film teljesen élvezhető. A katonai szereplők, Jászberényi Gábortól Trokán Nórán át Dietz Gusztávig, meglepően hitelesek. A legjobb talán a Herczeg alezredest alakító Borovics Tamás.

Ám aki, Stohl András neve miatt vált jegyet a filmre, azt figyelmeztetnem kell, kb. 3 jelenete van a színésznek.

A csapatdinamika jól működik, az összetartás és feszültség ábrázolása pedig pontosan azt a hangulatot hozza, amelyet a műfajban várnánk. Dyga Zsombor rendezése alapvetően magabiztos: bár a kézikamerás megoldások néha túlzottan hektikussá tesznek egy-egy jelenetet. A feszült pillanatok jelentős része jól működik, megfelelő a ritmus és a tempó.

A harcjelenetek inkább korrektnek mondhatók, mint kiemelkedőnek. Nem érnek fel a Hollywoodban megszokott, több tíz- vagy százmillió dollárból készült látványakciókhoz, de a magyar átlaghoz képest kifejezetten színvonalas.

A több, mint ötmilliárd forintos összköltségvetés (melyből körülbelül négymilliárd közvetlen gyártási állami támogatás volt) látszik ugyan a vásznon, de nem feltűnően.

Amerikai mércével továbbra is kisköltségvetésűnek számít a produkció, és a nézői szemek azért inkább azokhoz szoktak hozzá. Nem sok akció van, de amit kapunk, az se igazán emlékezetes. Inkább a feszültség építésén, a drámán van a hangsúly, ez viszont nagyon működik. Mindezzel együtt is jóval élvezetesebb a látványvilág, mint sok más, hiperrealisztikus háborús filmben...khmm, mint például az idei Hadviselés… – abban már zavaró volt a túlzásba vitt realizmus.

A film hangvétele próbál mély és drámai lenni, sőt, néha kifejezetten pátoszos. Ez sokakat zavarhat, engem speciel nem. A legmeglepőbb, hogy időnként működik is ez a pátoszos hangnem: van olyan jelenet, amikor valóban hatásos, ahogy a felfokozott helyzetből kiemelkednek az emberi sorsok vagy a morális dilemmák.

Ám, amikor mellé megy, akkor nagyon mellé megy: a legérzelmesebb jelenetek néha túlzóak, olyankor gejl, csöpögő szinte a pátosz, már-már szappanoperának tűnnek, és teljesen kizökkentik a nézőt.

Én a teljes Eszter közlegény megmentése vonalat kihagytam volna...de akkor csak kb. 45 percnyi filmünk lenne.

Ami abszolút pozitív meglepetés: a propagandától való félelem viszonylag alaptalannak bizonyul. Lehet persze, hogy csak engem nem zavart. A film meglepően ügyesen egyensúlyoz a hősiesség, a katonai szakmaiság és a háború borzalmainak bemutatása között.

Az üzenetek ugyan kőegyszerűek, de legalább nem károsak.

Nem próbálja nyíltan toborzásra inspirálni a nézőt, és nem dicsőíti mértéktelenül a haditechnikát sem. Bár bemutatja a tömeggyilkolásra alkalmas gépeket, nem él vissza velük. Semmi szempontból nem hasonlítható egy Michael Bay-filmhez a katonaságpornó. Egy olyan történetet mesél el, ahol a katonák átlagemberek, akik nehéz döntéseket próbálnak meghozni rendkívüli helyzetben.

A Sárkányok Kabul felett összességében egy hullámzó, de alapvetően szórakoztató produkció.

Az írói hibák, a felesleges mellékszál, túltolt drámaiság mellett a rendezés korrekt, jól működik színészgárda és a feszült hangulat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Szépművészetiben balhézva és a Dunán hajókázva sem kápráztatnak el igazán a Szemfényvesztők 3 illuzionistái
Azért így is akad néhány csavaros trükk a tarsolyban, csak ne lenne minden karakter ennyire elszállva magától.


Kilenc év után folytatódik a „robinhoodkodó” bűvészbanda kálváriája. A Szemfényvesztők 2013-ban meglepetéssikert aratott: a David Copperfield babérjaira törő illuzionisták látványos akciókkal megtűzdelt és csavaros heistfilmje 351 millió dollárt termelt a világ mozijaiban, ami, ha belegondolunk, mégsem olyan nagy csoda, hiszen olyan sztárokkal volt karimáig pakolva a film, mint Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Woody Harrelson, Morgan Freeman, Michael Caine, Dave Franco, Isla Fisher, Mélanie Laurent, Common vagy Caitríona Balfe. A minőségről alapvetően ritkán gondoskodó Louis Leterrier rendező (A szállító 1-2, A nyakörv, A hihetetlen Hulk, A titánok harca, Agyas és agyatlan, A leszámolás, Halálos iramban 10) akkor egész szépen betalált, és egy valóban szórakoztató és meglepő fordulatokkal teli filmet tett le az asztalra.

Nem is kellett hát nagyon sokat várni a folytatásra, 2016-ban érkezett a Szemfényvesztők 2. A rendezői széket ezúttal a szintén nem túl erős filmjeiről ismert Jon M. Chu (Step Up 2-3, G.I. Joe: Megtorlás) foglalta el, aki csak később kezdett igazán értékelhető mozgóképeket összerakni (Kőgazdag ázsiaiak, In the Heights – New York peremén, Wicked). A Szemfényvesztők 2 zárta le a rossz korszakát, amely sajnos nem tudta megismételni az első etap erényeit, a gyenge sztori és a fantasztikumot súroló nevetséges jelenetek (a kártyadobálós szcéna eléggé hírhedt lett) megtették a magukét. Az anyagi siker azonban most sem maradt el (főként az USA-n kívüli terepeknek köszönhetően), összesen 334,8 millió dollárt kalapoztak össze a mágusaink, tehát csak egy kicsivel kevesebbet, mint az első résszel.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszaesés (az Egyesült Államokban csak 65 milliót hozott) elegendő volt ahhoz, hogy a Lionsgate stúdió egy időre parkolópályára állítsa a franchise-t.

Végül azonban újra összegyűlt a banda (legalábbis a nagyja), hogy kilenc évvel a legutóbbi húzásuk után ismét valami nagyon villantsanak. A harmadik alkalomra is új rendező vállalta el a levezénylést, méghozzá a főszereplő Jesse Eisenberg régi haverja, Ruben Fleischer, akivel korábban együtt forgatták a Zombieland első és második részét, valamint a 30 perc vagy annyi se című akció-vígjátékot (Fleischer azért ezek mellett nagyot ment a Venommal és az Uncharteddal is).

Hőseink, avagy a Négy Lovas visszatér, és velük együtt egy új generáció illuzionistái is színre lépnek. Nem kis feladatra vállalkoznak: minden idők legjobban őrzött, legértékesebb ékszerét, a Szívgyémántot tervezik becserkészni a gonosz cégvezér Veronika Vanderbergtől (Rosamund Pike).

Pontosabban csak Atlas (Jesse Eisenberg) vág neki a társai nélkül a körmönfont rablásnak, amelyhez egy új, fiatal illuzionistatriót kér fel társnak, akik épp a Négy Lovas álcája mögött kopasztottak meg legutóbb egy sokakat megkárosító, milliomos kriptohuszárt. A színész Bosco (Dominic Sessa), a fürge June (Ariana Greenblatt) és az „agy” Charlie (Justice Smith) belemennek a játékba, a balhé közben azonban feltűnnek a régi Lovasok is, a kártyazsonglőr Jackkel (Dave Franco), a szabadulóművész Henley-vel (Isla Fisher) és a hipnotizőr Merritt-tel (Woody Harrelson), akik, Atlashoz hasonlóan, kaptak egy új kalandra invitáló kártyát egy titokzatos megbízótól. Vagyis a veteránok és az ifjoncok kénytelenek összefogni a közös nemezissel szemben.

Persze nem eszik olyan forrón a kását egy Szemfényvesztők-filmben, így megannyi csavarra és trükkre kell számítani a játékidő alatt.

Sajnos azonban ezek közül továbbra sem működik mindegyik. Alapvetően nagy gond ezzel a franchise-zal, hogy pontosan tudjuk, a benne szereplő színészek nem igazi illuzionisták, így az általuk bemutatott trükkök láttán sem esik le az állunk, hiszen tisztában vagyunk vele, nem igaziak.

A Szemfényvesztők-filmekben ráadásul már olyan kunsztokat mutatnak be, amelyekre egyszerűen nem is lehet magyarázat, legalábbis a fizika törvényei szerint elfogadhatók, szóval időnként átnézünk a fantasy műfajába is. Ebben a harmadik rész sem kivétel.

Bár a forgatókönyvírók próbálnak időnként különféle magyarázatokkal előállni a trükkökre, azok a legtöbb esetben igen kevésnek bizonyulnak. Ráadásul ebben az epizódban is kapunk egy, a második rész kártyadobálós pillanatához hasonló kínos jelenetet: amikor a hét főhős egymást túllicitálva próbál menősködni saját képességeivel a kastélyban. Jujj!

Azért van jó hírünk is. A fentieket leszámítva egész szórakoztató lett ez a rész, amelyben valóban akadnak meglepő csavarok, amikre talán csak a legedzettebbek jönnek majd rá. A casting is szuper, az új színészek ügyesek, bár mind nagyon el vannak telve maguktól, de Dominic Sessa (Téli szünet), Ariana Greenblatt (65, Ahsoka, Barbie, Borderlands) és Justice Smith (Jurassic World: Bukott birodalom, Pokémon: Pikachu, a detektív, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület) jól hozzák a karaktereiket, és sokkal emlékezetesebbek, mint az „öreg rókák”.

Ráadásul nekünk, magyaroknak is tartogat kukkolnivalót a film, hiszen azt részben Budapesten forgatták, így a szemfülesek nem egy fővárosi helyszínt könnyedén kiszúrhatnak (többek között a Szépművészeti Múzeumot, az Operaházat vagy a Dunán hajókázva a háttérben a Rákóczi hidat).

Összességében tehát kijelenthető, hogy bár a borzalmas második résznél jobb lett a Szemfényvesztők harmadik kalandja, az első frissességének és körmönfontságának azért híján volt, szóval továbbra is elkelne még néhány ütősebb trükk a szereplők ingujjaiba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: