Cinikusan humoros, arrogáns csapatfőnök, a Forma-1 legmókásabb pilótája - elérhető a Drive to Survive második évada
Előbbi csoportnak azért javallott, mert tobzódhatnak az autópornóban, kifigyelhetnek apró technikai részleteket, testközelből találkozhatnak kedvenceikkel. Utóbbinak meg azért, hogy rájöjjenek, valójában túlzóan leegyszerűsítő tévedés, amit gondolnak.
A két héttel a 2020-as szezon előtti premier pont jó arra, hogy felidézzük, hol is tart éppen a Forma-1-es szappanopera aktuális évada. Egyébként éppen a hetvenediket láthattuk tavaly, amiből immár a másodikat mutatja meg az amerikai médiaszolgáltató.
Frank Williams, a sokszoros világbajnok legendás Williams csapat egykori főnöke mondta valamikor a 90-es években, hogy „a Forma-1 kéthetente hétvégén sport, az összes többi napon üzlet”. Nos, ezt tapasztalhatjuk a sorozatban is, de ennél még többet is:
a Forma-1 egyszerre sport, üzlet, szappanopera, komédia, tragédia és stratégiai játékok keveréke.
Maradva csak az imént említett Williams csapatnál: a sorozat egy pontján nyomon követhetjük, hogy az egykor Piquet, Prost, Mansell, Damon Hill vagy Jacques Villeneuve kaliberű sztárokat (és világbajnokokat) foglalkoztató csapat hogyan próbál meg életben maradni a sport kegyetlen körfogásában, hogyan harcol az utolsó helyek egyikén, miközben autójuk csak félig készen kezdi meg a szezont. Mindezt a szupertehetséges újonc brit George Russell-lal és a kis híján végzetes ralibalesete után 8 évvel csodálatos visszatérést produkáló lengyel Robert Kubicával a volánnál. A legenda, Frank Williams a háttérből nézi, ahogy lánya, Claire próbálja egyben (és egyúttal a Forma-1-ben) tartani szebb napokat látott csapatát.
De nem ezek az egyetlen drámai fordulatok a sztoriban:
a 10 részes évad ügyesen egyensúlyoz az izgalmas, vicces, megrázó és emberi sorsokat fordító jelenetek között, amiből a 2019-es szezonban nem volt hiány.
Bár a Forma-1-ben 10 csapat, a Netflix-sorozatban pedig éppen tíz rész van, nem istállóról istállóra haladunk végig a sztorin, hanem egy-egy versenyzőre, csapatra vagy épp egy kiélezett konfliktusra koncentrálunk.
A képlet egyszerű: a Netflix stábja a világon mindenhova elkíséri a csapatok tagjait, folyamatosan veszik örömeiket, bánatukat, haragjukat vagy önfeledt mókázásukat, amiből összevágják pörgős sorozatukat. A 2. évadban már nem egyszer előfordul, hogy a szereplők viccesen vagy épp pikírten ki-kiszólnak a forgatócsoport felé, de
alapvetően a sorozat egyik legnagyobb erénye még mindig az, hogy csak nagyon kevés helyen érzünk valamiféle mesterkéltséget a pilótáktól és csapattagoktól. Látunk mindent, az örömöt, a bánatot, az idegtépő izgalmat, de azt is, amikor a csapat tagjai egymást küldik el – szó szerint – a p*csába.
Günther Steiner már az első évadban a legnépszerűbb szereplővé vált
[#2]
Az első évad vitathatatlanul kiemelkedő sztárja az amerikai kiscsapat, a HAAS főnöke, a német származású, olasz-amerikai Günther Steiner volt. Kegyetlen őszintesége, maró cinizmusa és féktelen humora egy csapásra ismertté és népszerűvé tette olyanok körében is, akik a Forma-1-et csak a Vettel-Hamilton tengely mentén ismerték. Nem véletlen tehát, hogy a 2. évad kiemelt szerepet szánt Steinernek és küszködő csapatának. A HAAS tavaly épp egy igen felemás idényt zárt, nem utolsósorban két pilótájának, a gyakran hibázó Romain Grosjeannak és a hirtelen természetű Kevin Magnussennek köszönhetően. Ha hozzájuk vesszük még a nagyon bizarr külső és belső tulajdonságokkal megáldott William Storeyt, a csak papíron létező főszponzor tulajdonosát (aki év közben meg is vonta a támogatást az alakulattól), talán nem meglepő, hogy a HAAS-szal foglalkozó rész az egyik legérdekesebb és legszórakoztatóbb a sorozatban, amelyben
Steiner egy ponton őszintén közli: ha tehetné, mindkét pilótáját kib...ná a csapattól.
De persze nem könnyű bárkit kiemelni a sztoriból. Ott vannak a nagy felemelkedések, mint Carlos Sainzé, aki kényszerűségből elhagyva a Renault csapatot a világbajnokság történetének második legsikeresebb alakulatához, a McLarenhez igazolva kezdte meg saját maga másod- és a csapat sokadvirágzását. Vagy épp a „csodagyerek” Max Verstappené, aki több év figyelemre méltó teljesítménye után végre egyértelműen a legszűkebb élmezőny tagjává vált. De figyelemmel kísérhettük a fiatal monacoi, Charles Leclerc szárnyalását is, aki mindössze egy év F-1 után lehetőséget kapott, hogy a történelem leghíresebb autósport csapata, a Ferrari színeiben bizonyítson – ő pedig már első vörös szezonjában hozta csapattársa, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szintjét. Mondani sem kell, ezzel meglehetősen nagy drámát generált csapatán belül.
Apropó, Ferrari. Az első évad különlegessége volt, hogy a világbajnokság első két helyén harcoló két gyári csapat, a Mercedes és a Ferrari elzárkózott a sorozatban való szerepléstől, így a széria a középmezőny csapataira koncentrált. Az elkészült mű sikerét látva azonban a második évadhoz már ők is csatlakoztak,
így mostanra képet kaphatunk az egész mezőny életéről, és egyben a nagy és kis csapatok lehetőségeinek különbségeiről.
Egyszersmind a világbajnok Mercedeshez köthető a 2. évad (számomra) legvitathatóbb epizódja: a csapathoz akkor kerülünk a legközelebb, mikor a hazai futamukon, az esős Német Nagydíjon mindkét pilótájuk nagy nehézségeket él át, és mindössze egyetlen ponttal távoznak a helyszínről. Mintha a német alakulat külön kérte volna, hogy esendő, emberi arcukat is bemutathassák azok után, hogy az elmúlt 6 szezon versenyeinek 80 százalékát megnyerték, így értelemszerűen sokak szemében ők lettek a Forma-1 tönkretevői. (Nincs új a nap alatt: bő harminc éve a Senna-Prost párossal felálló McLaren-Honda, a 2000-es években a Scumacher-féle Ferrari, a 10-es évek elején pedig a Vettel vezette Red Bull csapat volt kénytelen a támadásokat elviselni pusztán azért, mert ütőképesebb autókat építettek a többieknél.)
Van, hogy a két legnagyobb csapat egyszerre hibázik...
[#3]
És persze nem szabad megfeledkezni az egyéni drámákról sem: a (majdnem) mindig vidám, többszörös futamgyőztes Daniel Ricciardot leigazoló Renault csapat megtorpanása, a mezőny egyik legszimpatikusabb pilótája, a 10 év Forma-1 után dobogó nélkül búcsúzó Hülkenberg kálváriája, vagy épp az élmezőny egyik legütőképesebb autójában csak botladozó, majd egy kiscsapathoz száműzött Pierre Gasly küzdelme mind-mind őszintén, minden aspektust bemutatva van elénk tálalva. Nem beszélve a szezon egyik legtragikusabb momentumáról:
a Forma-2-ben versenyző, roppant tehetséges Anthoine Hubert végzetes balesete sajnos megmutatta, hogy a sorozat címében szereplő túlélésért való küzdelem nem költői túlzás.
Hazai szempontól a második évad különlegessége, hogy az immár magyar szinkronnal is elérhető. A fordítás és a színészek által hangalámondott szöveg a dokumentumfilmeknél megszokott magas színvonalat hozza, de természetesen semmit nem tud visszaadni az eredeti szereplők stílusából, hanghordozásából vagy épp különleges akcentusaikból. Külön érdekesség, hogy a versenyek közbeni kommentárokat a Forma-1 két magyar közvetítője, Wéber Gábor és az azóta az MTVA-tól távozott Szujó Zoltán hangján halljuk. Sajnos a két riporternek utólag kellett szinkronizálnia saját magát, ami nem minden esetben sikerült a legtermészetesebben.
Ha tehát valaki be van oltva a Forma-1 ellen, természetesen nem kényszerítem rá, hogy végignézze a Netflix sorozatát.
Ha azonban egy kicsit is kíváncsi rá, hogy mi tartja lázban a világ több mint egymilliárd emberét, akik két hétről két hétre képesek izgulni a világ 20 legjobb autóversenyzőjének küzdelmein, akkor nem találhat jobb és szórakoztatóbb művet ehhez, mint a Drive to Survive második évada.
Jó kapudrog lehet ez az éppen egy hét múlva újra kialvó piros lámpákhoz...
