6 éve tiszta, azaz azóta nem iszik egy korty alkoholt sem Charlie Sheen, akinek korábban komoly gondja volt az itallal és a kábítószerek használatával is.
„A következő hónapban hat éve már, hogy józan leszek. Most nagyon következetes életmódot folytatok. Ez az egész az apás dolgokról szól, hogy a 14 éves ikerfiaimat, Maxet és Bobot megfelelő módon nevelhessem.”
Beszélt arról is, hogy életének volt olyan mély szakasza, amikor már alkohollal indította a reggelét, például alap volt, hogy viszkit önt a kávéjába. Ahogy mondja, reggelente ma már sokkal inkább híreket olvas, edz, e-mailekre válaszol, és a gyerekeit készíti fel az iskolára.
Charlie Sheen elárulta azt is, mi volt az a pillanat, amikor úgy döntötte, végleg leteszi a poharat:
„Egy reggel elfelejtettem, hogy a lányomnak találkozója lesz, ahová nekem kellett volna vinnem, de akkor már túl voltam pár poháron. Felhívtam egy barátomat, aki elfuvarozott minket. Majd’ megszakadt a szívem, hisz ott ültem a hátsó ülésen, és tudtam, hogy a lányom azon agyal, vajon miért nem én vezetek. Hazaértem, és ebben a tudatban ücsörögtem a nap hátralévő részében. És másnap már nem nyúltam a piához.
Az első hónapban úgy voltam vele, adok ennek időt, hátha jobban leszek attól, hogy nem iszom, talán javulhatnak az emberi kapcsolataim is. És így lett. Ezért még tovább mentem, ami nehéz volt, tele húzós időszakokkal, de volt lendületem. Jött a visszacsatolás, hogy ez az az oldal, ahol nekem állnom kell. Nem tudtam tovább tagadni sem.”
Sheen arról is nyilatkozott, hogy az elmúlt időszak filmmentes évei után készen áll arra is, hogy újra hollywoodi filmekben szerepeljen.
6 éve tiszta, azaz azóta nem iszik egy korty alkoholt sem Charlie Sheen, akinek korábban komoly gondja volt az itallal és a kábítószerek használatával is.
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.
Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.
A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:
Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.
A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.
Mutatjuk a 12 hölgyet!
Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.
A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.
Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.
A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.
Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.
Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.
Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.
A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.
„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”
Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.
Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.
Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.
Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.
A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.
A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.
„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”
Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.
A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.
„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”
Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”
Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.
Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.
„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.
A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.
Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.
„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”
A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.
„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.
A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.
Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”