KULT
A Rovatból

„Nem egybites a lemez, de így reprezentál hűen engem” – Premieren CéAnne új albuma

„A Heading Home dalai néhány kivétellel egy évemet ölelik fel, amikor kiléptem egy hosszú kapcsolatból, és a harmincas éveimben először kezdtem el hosszú idő után egyedül élni” – mondja az énekesnő.


Megjelent CéAnne Heading Home című nagylemeze, ami első hallgatásra egy kedves r’n’b-neosoul anyagnak tűnik – ami persze igaz is, de messze túlmutat önmagán és a fülbemászó dalokon. A korong egy mély és komplex lenyomata dalszerző-énekesnő elmúlt évének, amikor elkezdett komolyabban az önismeret kérdésével foglalkozni. Interjú.

– Az új albumodon milyen személyes élmények és történetek kaptak helyet? Volt-e olyan esemény az életedben, amely különösen inspirálta a dalok megírását?

– A Heading Home dalai néhány kivétellel egy évemet ölelik fel – kiléptem egy hosszú kapcsolatból, a harmincas éveimben először kezdtem el hosszú idő után egyedül élni – ez mind ahhoz vezetett, hogy azt válasszam, változtatok és elkezdem jobban, mélyebben megismerni magam. Ez picit bagatellnek hangozhat leírva, de szerintem nagyon sokan vannak abban a cipőben, hogy csak úgy történik velük az életük, valódi döntéseket pedig nem hoznak, mert fogalmuk sincs, mit szeretnének és mit nem. Én ezen szerettem volna változtatni, és az ehhez vezető útnak, kapcsolódásoknak, belső vívódásoknak egyes lépcsőfokainak a lenyomata ez a lemez.

– Korábbi munkáidban gyakran foglalkozol érzelmi mélységekkel és introspektív témákkal. Mennyiben változott az új albumod szövegvilága, és milyen új irányokat fedezhetnek fel a hallgatók?

– Régebben kevésbé mertem személyes témákhoz nyúlni, mert nem gondoltam, hogy érdekes lehet másoknak az én konkrét megélésem, viszont mivel engem is a személyes történetekkel lehet megfogni, ezért fordítottam ezen a gondolkodáson.

Nem mindig direktek a szövegek, de akadt olyan – például a Fooling Me – ahol konkrétan szituációkban elhangzott mondatokat emeltem ki, és tettem dalszöveggé. Nyilván ezek nagy részét én tudom csak pontosan, de azt hiszem, nem is ez a lényeg, viszont ettől lesz íze, ettől lesz életszerű.

Sok dalban belső vívódások gondolatait írtam le, amiket nem feltétlen mondtam ki sokáig hangosan, majd leírva új értelmet nyertek. A Running és a Maybe ilyen dalok: a bennük felvetett kérdések és állítások megíráskor validnak tűntek, ma visszaolvasva pedig egyértelmű bennük a mintázat és a tagadás. Akkor itt tartottam. Hiszem, hogy a dalok pillanataink lenyomatai, így semmit nem változtattam meg utólag.

A teljes új lemez:

A többi felületen itt érhető el.

– Hogyan építetted be a különböző zenei stílusokat az új albumodba? Milyen műfajokkal kísérleteztél, és milyen hatásokat érezhetünk majd az új dalokon?

– Alapjáraton reggae-ből indultam, a Ladánybene 27 táboraiban nőttem fel és még az első szóló dalom (Find Da One) is erősen reggae lüktetésű volt. Ennek kicsit ellene akartam menni – nem azért, mert nem már szeretem a reggae-t, de több vagyok egy műfajnál. Ez picit megnehezíti a befogadó dolgát, nem egybites a lemez szerintem, de így reprezentál hűen engem. Az elmúlt években elég sok kortárs neo-soul és r’n’b jellegű zenét is hallgattam - mégsem érzem azt, hogy ez egy r’n’b lemez lenne egyértelműen mondjuk, elég sok és sokféle dolog található rajta, mégis érzek benne egységet.

– Az alkotói folyamat során milyen kreatív kihívásokkal szembesültél? Volt olyan dal, amely különösen nagy kihívást jelentett a számodra, és ha igen, miért?

– Nem vagyok egy képzett gitáros, sok demót hangonként játszottam fel, mert hallottam valamit odabent és szerettem volna Petinek, a produceremnek úgy megmutatni, ahogy én azt elképzeltem. Például a Better basszusgitártémát így írtam, vagy a riffet a Maybe-ben.

Sokszor nem is tudom, mi a neve annak, amit játszom, csak rakosgatom a kezem, és lejegyzem, ami tetszik. Elsősorban a dal „dramaturgiája” érdekel, hogy mit szeretnék közölni, és azt hogyan tudom zeneileg támogatni.

A Fooling Me például sokáig csak egy odamondós, flegma dal volt és azt éreztem, kell bele valami, amitől azt is fogom érezni, hogy miközben dühös vagyok, azért sok ebben a szomorúság is – ezt a kettősséget a zongora tette helyre. Ádám Petivel együtt hangszereltük a dalokat, akinek nem győzök elég hálás lenni a hozzátett tudásáért és türelméért. Ezt az anyagot tulajdonképpen ketten hoztuk össze.

– Mennyire fontos számodra a vizuális megjelenés és az album borítójának dizájnja? Hogyan kapcsolódik a vizuális koncepció a zenédhez, és milyen üzenetet közvetít a rajongók felé?

– A lemezborító első ránézésre egyszerű: egy kanapén ül egy lány, de azon kívül, letisztult. Szerettem volna valami pluszt, ami reprezentálja ezt a belső utazást, amit az album jelent. A lemez címe Heading Home – nincs benne szándékosan megérkezés – az önismereti munka sem fejeződik be az első ráébredésnél. Egy olyan szituációt szerettem volna vizuálisan megjeleníteni, amikor beköltözöl egy lakásba, és semmid nincs még, csak egy kanapé és egy kép a falon. A képet egyébként Bálint Bianka Bianicon grafikus és tetoválóművész tervezte, és egy kulcslyukat ábrázol, amin kinézve csupa vágyott dolog van – már csak a kulcs kell hozzá.

Folytatásos klipeket is terveztem, az első, a Free már látható: ebben elindulok egy találkozóra, éppenséggel magammal. A második klipben találkozhatunk az elsőben megismert karakterrel és így tovább.

– Az új albumodon vannak-e olyan kollaborációk, amik különösen fontosak számodra? Milyen volt az együttműködés ezekkel a művészekkel, és hogyan gazdagították az album zenei világát?

– Az önismereti munkám egyik része volt, hogy elkezdjem elhinni, nem kell mindig mindent egyedül csinálnom. Ezzel amúgy még van dolgom, de azt hiszem, a közreműködő zenészek sora azt jelzi, talán jó úton járok. Énekes kollab ugyan nincs a lemezen, de rengeteg zenész adott hozzá, hogy a dalok így tudjanak megszólalni: imádtam a vonósfelvételeket például Simkó-Várnagy Mihállyal és Farkas Izsákkal.

Annak is örülök, hogy vannak már-már állandó alkotótársaim, mint Hiegl Geri gitáros vagy Kaj Betti és Paku Patri, akik minden egyes dalban vállalták a vokált, Mihalik Ábel is gitározik az egyik dalban, Gátos Bálint basszusgitározik, akit a Stinky Bugsban ismertem meg, Iván is közreműködik az egyik dalban, valamit olyan dobosokat sikerült megcsípnem, mint Jancsovics Máté „Hybrid Drummer” vagy Tiszai Vivi, és nem is soroltam fel mindenkit.

– Miként látod az új albumod helyét a zenei karrieredben? Mennyiben tükrözi ez az album a művészi fejlődésedet és a jelenlegi zenei irányvonaladat?

– Nagyon fontos lépés nekem, hogy végre csináltam egy nagylemezt, amit elejétől a végéig én írtam, engem tükröz – és habár sokszor érzem azt, hogy már kicsit „túl vagyok rajta”, hiszen másban vagyok már, mint a dalok megírásakor – ezek mégis fontos pillanatok. Szerintem zeneileg is léptem egy nagyot, sokat „mertem”, és már kezdenek kirajzolódni az irányok, amerre szívesen mennék a jövőben.

– A dalszövegeid mindig mélyek és átgondoltak. Hogyan zajlik nálad a dalszövegírás folyamata? Vannak-e különleges rituáléid vagy módszereid, amelyek segítenek inspirációt nyerni és megírni a dalaidat?

– Visszahallgatva kicsit vicces, hogy sokszor gondoltam konkrét személyekre, miközben a gondolataimat fogalmaztam, de kis távolságot tartva már úgy is értelmezhető – és én így is értelmezem – hogy magamhoz beszéltem végig. Nálam alapvetően a dalszöveg néhány kivétellel mindig előbb, vagy egyszerre születik a zenével, mert fontos nekem, hogy tudjam, mit szeretnék elmondani. Sokszor születnek meg bennem mondatok kimondott vagy épp nem kimondott gondolatokból, ezeket jegyzetelem a telefonomban, de a Heading Home szövegeinek nagy részén azért nem ültem hónapokig, hanem leültem gitárral a kezemben és leírtam őket, legfeljebb később finomodtak kicsit.

– Milyen terveid vannak az elkövetkezendő hónapokra?

– Fú, mindenképp pihenek egy kicsit, mert azért óriási meló volt ez, és muszáj picit távolodnom tőle. Most kezdek kicsit visszaérkezni, de volt nem is olyan rég egy periódus, amikor mindent eléggé sötéten láttam a lemez körül: nem jók a dalok, nem fog érdekelni senkit és hasonlók.

A tények a következők: teljes állásban dolgozom, mellette zenekarozom, nincs menedzsmentem, dalokat írok és próbálok közben fejlődni, meg nem elfelejteni élni. Iszonyú meló ez néha, és ez is volt az egyik oka, hogy ezt a lemezt ennyi ideig csináltuk. Sokszor éreztem magányt közben és rengetegszer megkérdőjeleztem magam...

De mindezek jelzések, hogy kivel kell még foglalkoznom, és az egyik nagyon fontos dolog, amit útközben megtanultam az az, hogy legyek kedvesebb és türelmesebb magammal. Úgyhogy ezt fogom tenni. A kérdésre konkrétan válaszolva: nagyon szeretnék egy éven belül legalább egy mini zenekart összerakni, és játszani a dalokat élőben. Heteken belül jön még a folytatásos történet utolsó két darabja klip formájában, és tervezek egy bakelites megjelenést is. Lesz néhány akusztik a nyáron a Hősök és Stinky Bugs koncertek mellett, egy a Római-parton június 21-én, és 27-én az Erzsébetligeti Színházban, de júliusban a Reggae Campre is visszatérek hosszú idő után.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
49 évesen meghalt a 90-es évek népszerű DJ-je
Tomcraft halálának okát nem közölték, de három napja még fellépett egy osztrák fesztiválon.


Elhunyt Thomas Brückner, aki producerként és DJ-ként Tomcraft néven volt ismert a szakmájában.

Brückner családja megerősítette a közösségi média platformjain korábban ma közzétett bejegyzésében: „Fájó szívvel értesítenünk kell, hogy tegnap, 2024. július 15-én elhunyt szeretett édesapánk, drága férjem.”

Tomcraft 1994-ben kezdett el DJ-ként zenélni Münchenben, ahol nem sokára a város zenei életének meghatározó alakja lett.

Miután 1996-ban találkozott egy másik német producerrel, Eniac-kal: a páros számos slágert készített, köztük a Vivát és a Prosacot, amelyek a 2000-es évek elején hatalmas sikert arattak.

2002-ben a Tomcraft kiadta a Lonelinesst, egy kislemezt, amely egy évvel később a slágerlisták élére került az Egyesült Királyságban. Élete során összesen négy albumot adott ki, mindezt mindössze hat éven belül.

A zenész halálának okát nem közölték, de közösségimédia-oldalának tanúsága szerint mindössze 3 napja még fellépett egy osztrák könnyűzenei fesztiválon.

Thomas Brückner 49 éves volt.

via Mixmag

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tippek első Völgyezőknek: hogyan hozd ki a legtöbbet a fesztiválból, ha még soha nem jártál Kapolcson?
Hol lehet szállást foglalni az utolsó pillanatban? Mit érdemes enni és inni? Mihez kezdj, ha minden koncert véget ért, de még buliznál? Gyorstalpaló tele hasznos infókkal.


Kevesebb mint egy hét múlva, július 19-én kezdődik a 28. Művészetek Völgye, 10 napig ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz a világ – vagy legalábbis a magyar fesztiválélet – középpontja.

A rengeteg visszajáró mellett minden évben egyre többen vannak azok is, akik első alkalommal fedezik fel a három Balaton-felvidéki települést és a közel 3000 programot, ami ott várja őket július 28-ig. Nekik szól az alábbi cikk.

Utazás/közlekedés

Ha autóval érkezel, figyelj arra, hogy Kapolcson a hivatalos parkolókon kívül sehol nem lehet megállni, ezek pedig kivétel nélkül fizetősek. Érdemes a vigántpetendi ingyenes parkolót használnod, és onnan Csigabusszal továbbmenni. Taliándörögdön szintén ingyenes a parkolás a teljes faluban – ha ide tartasz Veszprém irányából, akkor jobban teszed, ha Pula és Öcs felől közelítesz, így elkerülheted a gyakran kaotikussá duzzadó dugókat Kapolcs központjában.

Vonattal Veszprémig vagy Tapolcáig tudsz utazni, ahonnan rendszeresen indulnak menetrend szerinti járatok Kapolcs felé, valamint bizonyos időközönként ingyenesen használható Csigabuszok is, ennek pontos menetrendjét itt találod.

Ez akár az utolsó pillanatos szállásfoglalást is megkönnyíti, ugyan a fesztivál falvaiban ilyenkor már rég nincsenek szabad szobák, Tapolcán és Veszprémben, valamint a 77-es út menti településeken (ahol kérésre szintén megállnak a buszok) viszont még nem egyet lehet találni. Sátorhelyek pedig gyakorlatilag mindenhol vannak előzetes foglalás nélkül is.

Idén újdonságként közvetlen különjáratok indulnak Budapestről is, az első napon 11 órakor a többi napon pedig 14 órakor. Sőt, ezek visszafelé is közlekednek éjjel 1:30-kor, szóval ha csak egy napra látogatnál el a fesztiválra, és nem szeretnél szállást foglalni, akkor is haza tudsz jutni a fővárosba autó nélkül is.

Fotó: Dohi Gabriella

A fesztiválon belül szintén a délelőtt 30, kora délutántól éjszakáig pedig 15 percenként közlekedő Csigabusszal a legérdemesebb utazni, viszont az esti csúcsidőben – különösen pénteken és szombaton – gyakran elég durva tömegjelenetek alakulnak ki a buszokon és a megállókban, szóval ha át szeretnél jutni egy másik településre, érdemes nem kicentizni a menetrendet a téged érdeklő program kezdete előtt, mert könnyen lemaradhatsz az elejéről.

Alternatíva még a stoppolás, kifejezetten sok jó fej autós szokott lenni, akik szívesen elvisznek megállnak és elvisznek egyik faluból a másikba.

Hol egyél?

Természetesen megtalálhatóak a klasszikus street food bódék is a fesztiválon (lángos, kürtőskalács, hotdog stb.), de ha jót akarsz magadnak, inkább a helyiek által üzemeltetett Kék Abrosz vendéglátóhelyeket próbáld ki. Árban nagyjából ugyanott vannak, a választék viszont sokkal szélesebb – a legtöbb helyen napi menüt kínálnak fogásonként 3-4 lehetőséggel –, és persze autentikusabb is.

Ha csak gyorsan bedobnál valamit két koncert között, ott van a környék abszolút specialitása, a velós pirítós is, ami igencsak megosztja az embereket, de aki szereti, annak minden évben kihagyhatatlan :)

Fotó: Fekete Kristóf Tibor

Programok

A legtöbbször elhangzó jelző a Völggyel kapcsolatban talán az összművészeti – itt gyakorlatilag árukapcsolásként kapod meg a különféle művészeti ágakat, a szervezőknek kifejezetten célja is, hogy aki mondjuk egy Elefánt, egy Beton.Hofi, vagy akár egy Zorán koncert miatt érkezik, annak is táguljon a látóköre, mire hazaindul.

Ugyanannyira igaz ez a komolyzenei programokra, mint az idén minden eddiginél nagyobb számban kitelepülő múzeumokra: érdemes adni nekik egy esélyt akkor is, ha eddig az volt a benyomásod, hogy ez valami nagyon fennkölt és merev dolog, ami távol esik az érdeklődésedtől.

Merj nyitott lenni és kilépni a komfortzónádból! Ha csak a Panoráma Színpad és a Lőtér fellépőit ismered, akkor is érkezz meg már délután, és nézz körbe a többi udvarban: nem egy olyan sztorit hallottunk már, amikor valaki minden előzetes ismeret vagy elvárás nélkül tévedt be mondjuk a Hagyományok Háza Folk Udvarba, ahol aztán magába szippantotta a hajnalig tartó táncház.

Általánosságban is igaz, hogy a Völgyben nem áll meg az élet a koncertek vége után – sőt, bizonyos szempontból akkor kezdődik igazán. Rengeteg helyen bele lehet futni spontán éjszakai örömzenélésekbe, a kapolcsi Királykő kocsma (vagy ahogy mindenki hívja, Cili néni kocsmája) teraszán pedig alig lehet szabad ülőhelyet találni éjjelente.

Érdemes emellett benézni a KenderKertbe és a Petendi Pajtába is, ha táncolni vagy jó zene mellett beszélgetni szeretnél. Szóval hiába érnek véget a hivatalos programok fél1-1 körül, nem kell attól tartanod, hogy nem lesz mit csinálnod, ha még folytatnád a bulizást.

Fotó: Kuti Ákos

A tájékozódáshoz érdemes letöltened a Művészetek Völgye mobilalkalmazást is, akkor nem kell állandóan magaddal cipelned a nyomtatott programfüzetet, se a böngészőben külön megnyitnod minden egyes alkalommal a fesztivál honlapját. Ráadásul még a Csigabuszok aktuális helyzetét is valós időben követheted.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Scarlett Johansson és Channing Tatum között csak úgy izzik az űr – A Vigyél a holdra az utóbbi idők leglátványosabb romkomja
Valóban leszállt az Apollo-11 a Holdon, vagy csak egy stúdiófelvételt láthattunk? Hollywood két nagy sztárja valóban illik egymáshoz? Mindkét kérdésre választ kapunk a moziban.


Van ugye az a régi összeesküvés-elmélet, miszerint az Egyesült Államok jeles asztronautái, Neil Armstrong és Buzz Aldrin igazából nem is jártak a Holdon, vagyis amit a tévék akkor világszerte élőben sugároztak, az nem volt valós, csupán egy stúdióban korábban rögzített és gondosan megtervezett felvétel. Amit ráadásul nem más rendezett meg, mint A dicsőség ösvényei, a Spartacus, a Lolita és a 2001: Űrodüsszeia című filmekkel már nagy nevet szerzett, valamint az utóbbi kapcsán űrszakértőnek is titulált Stanley Kubrick.

Természetesen mindez nonszensz, számos egyértelmű bizonyíték van arra, hogy Armstrongék leszálltak az Eagle holdkomppal a Föld hű kísérőjének porában. És ha másra nem is, e teória arra mindenesetre jó volt, hogy ez alapján elkészüljön a Vigyél a holdra című film, amelyben Greg Berlanti rendező (Ilyen az élet, Kszi, Simon), az első szkriptes Rose Gilroy forgatókönyvíró (ő a színésznő Rene Russo, valamint az Oscar-jelölt író-rendező, Dan Gilroy lánya) nemcsak azt mesélhetik el, hogy miért volt szükség egy alternatív, stúdióban rögzített holdra szállásra, hanem mindezt még egy aranyos, amolyan „szeretlek-utállak”-szerűen csipkelődős romantikus komédiába is helyezhették. Lássuk, hogyan!

1969-ben járunk, a NASA ezerrel készül az Apollo-11 küldetésére, ám az űrverseny kezdi elveszíteni népszerűségét, hiszen már tombol a vietnámi háború, így a közvélemény szerint sokkal fontosabb dolgokkal kellene most foglalkozni annál, mint hogy ki jut el először a Holdra.

Épp ezért a rejtélyes fejes, Moe Berkus (Woody Harrelson) felkeresi a marketingszakértő Kelly Jonest (Scarlett Johanssont), hogy pörgesse fel újra az érdeklődést a NASA és a küldetés iránt. Kelly neki is látna annak, hogy az unalmas tudományos maszlagot eladja az átlagembereknek, ám a rakétaindító stáb főnöke, Cole Davis (Channing Tatum) – akivel egyébként már egy kocsmai találkozás során fellángoltak köztük a szikrák, bár akkor még egyikük sem ismerte a másikat – hallani sem akar a PR-os hülyeségekről, ezért elindul köztük egy klasszikus, hollywoodi férfi-női adok-kapok, noha természetesen mindenki tudja, hogy egymásnak teremtette őket az ég (vagy az űr).

Ez a felfogás egyébként Berlanti egész filmjére jellemző: egy kicsit olyan, mintha az ötvenes-hatvanas években készült volna, megvan benne ugyanis az a báj és naivitás, ami akkoriban annyira jellemző volt az álomgyári hasonszőrű produktumokra. Ráadásul a filmbeli korszak is stimmel.

Szóval, aki csupán egy ártalmatlan limonádét vár a Vigyél a holdrától, az alapvetően nem lő mellé, de szerencsére a film azért ennél többel is szolgál. Meglepő módon (és a zsáneréhez képest) egész részletesen bemutatja magát a holdra szállást is űrhajóstul, indítórakétástul, holdkompostul, holdastul. (Azért persze ne Az első ember, Az igazak, az Apollo-13 vagy a For All Mankind mélységét és részletességét keressük itt!) Ráadásul a NASA-terepek is hitelesek a tágas terekkel, az irányítótermekkel és a hangárokkal, vagyis elmondható, hogy a Vigyél a holdra az utóbbi évek leglátványosabb romantikus vígjátéka. Ha van ilyen cím.

Persze azért mindezek ellenére továbbra is egy ártalmatlan limonádéról van szó, amely egy pillanatig sem reformálja meg a műfajt (hogy is tenné, amikor a jóleső nosztalgiára játszik), sőt minden bizonnyal annak nagyjai közé sem kerül majd be idővel, ám az kétségtelen, hogy ameddig tart, szórakoztat.

Ebben pedig nagy szerepe van a főszereplő kettősünknek. Scarlett Johanssont és Channing Tatumot eddig nem párosították össze úgy igazán (a Don Jonban és az Ave, Cézár!-ban mindketten feltűntek, de csak külön jeleneteik voltak), pedig kiválóan működik köztük a kémia. Itt is remekül kiegészítették egymást, és kétségtelenül azok a jelenetek vitték a filmet, amelyekben a felszínes parádézást lenéző, s inkább a küldetésre koncentráló, komoly, de nagy szívű, befelé forduló fickó, valamint az izgő-mozgó, a hangot mindenkivel megtaláló, mindent elintéző és mindenben aktív nő energiáit összeeresztették.

Nem mellesleg pedig olyan színészek asszisztálnak nekik, mint a már fent említett Woody Harrelson, valamint a Szeretünk, Raymond sztárja, Ray Romano. Sőt, az alternatív holdra szállást rendező Lance Vespertine-t az Oscar-díjas forgatókönyvíró, Jim Rash (Utódok, Az első igazi nyár), az operatőr Edvardot pedig az Oscar-jelölt operatőr, Dariusz Wolski (A kapitány küldetése, A holló, Az utolsó esély, Dark City, A Karib-tenger kalózai-filmek, Prometheus, Mentőexpedíció stb.) játszották el, ezzel is egy kis extra bennfentes hollywoodi ízt adva az egésznek.

Ha pedig ódzkodna valaki esetleg a magyar szinkrontól, ne tegye, mivel szuperre sikeredett.

Johansson ezúttal is megkapta leggyakoribb hangját, Csondor Katát, aki már a Reszkessetek betörők 3, vagyis 1997 óta szinkronizálja őt, Channin Tatum és Nagy Ervin párosítása azonban még új keletű, mivel csak A gyilkos járatban és Az elveszett városban kaptuk meg őket így együtt (Tatum magyar hangját általában Dévai Balázs vagy Papp Dániel adják), de kiválóan passzolnak. Woody Harrelson és Stohl András már nagyon összeszoktak, Ray Romano pedig Márton Andrást kapta, akit mindig nagyon jó hallani, mivel a kiváló színész e minőségétől 2008-ban nagyjából visszavonult, s azóta csak háromszor lehetett hallani: a 2018-as Könyvklubban, valamint a tavalyi Hidegvérben és a Megfojtott virágokban (Robert De Niro hangjaként).

Mindent összevetve tehát egy nem túl emlékezetes és itt-ott kissé szépelgős, de mindenképpen üdítő romkom lett a Vigyél a holdra, amely egyszerre kedvez az e műfajban fogant klasszikusok rajongóinak, az amerikai űrkutatás megszállottjainak, valamint azoknak, akik egy könnyed, jópofa, feelgood kikapcsolódásra vágynak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zenei utazás a természetben: Magashegyi Underground és Beck Zoli akusztikus estje a Városmajorban
A zenekar különleges koncertre készül, Egyszer majd még látlak címen Beck Zolival adnak akusztikus estet.


Úgy is le lehet élni az életet, hogy elkerüljük a fájdalmat, rezignáltan vegetálva az öröm és bánat mezsgyéjén. Ez a módszer ugyan megkímél a sebek egy részétől, cserébe viszont a legnagyobb élményektől is elzár. Miközben az, aki átélte már az élet mélységeit, képes egy szimpla hétfőt is extatikus élménnyé varázsolni. Érdemes felülni az érzelmi hullámvasútra: a magasból még zuhanás közben is sokkal változatosabb világot láthatunk, mint a sík talajról. Akik ezen elv mentén élnek, az elmúlt évtizedekben biztosan ráleltek a Magashegyi Undergroundra, hiszen a zenekar dalai tele vannak optimizmussal és pozitivitással, még úgy is, hogy a magasságok mellett a mélységeket is érintik.

A zenekar különleges koncertre készül: 2024. augusztus 11-én Egyszer majd még látlak címen Beck Zolival adnak akusztikus estet a Városmajor ölelő fái között.

Mivel a zenekar itt már visszajáró vendégnek számít - hiszen korábban 2016-ban és 2019-ben is koncerteztek a nyáron kultúrára szomjazó közönségnek - az est borítékolhatóan a nyár egyik fénypontja lesz.

A koncert gerincét azok a dalok alkotják, amelyeket Bocskor Bíborka és Beck Zoli közösen hoztak létre. Az előadás során Tóth Krisztina verseire komponált dalokra is számíthatunk, valamint egy klasszikus Cseh Tamás – Bereményi Géza szerzemény is felcsendül majd, de természetesen a zenekar legnagyobb slágerei sem maradnak ki az este programjából. Az akusztikus dallamok új életet lehelnek az ismerős szövegekbe, és a különleges hangszerelésben mélyebb jelentést nyernek.

Ez a koncert nem csupán egy zenei élmény lesz, hanem egy lehetőség arra, hogy könnyebben kapcsolódjunk önmagunkkal. Az ültetett, akusztikus koncertek már alapból különleges élményt nyújtanak, de mindez a szabadtéri színpaddal párosulva létrehoz egy olyan atmoszférát, amely lehetőséget biztosít arra, hogy anélkül éljük meg a pillanatot, hogy arra tudatosan törekednénk.

Tehát augusztus 11-én mindössze annyi a feladatunk, hogy hagyjuk magunkat belemerülni az élménybe, és engedni, hogy a Magashegyi Underground zenéje egy olyan világba kalauzoljon minket, ahol a hétköznapi gondok szabadságra mennek.

Bár Bocskor Bíborkáék sosem féltek megmártózni a nehezebb témákban, dalaikat mégis valami megfoghatatlan életigenlés járja át. 2023 második felében, hét év után a zenekarnak új albuma jelent meg, Egymáshoz rövid az út címmel. Az album különleges jelentőséggel bír, mivel a zenekar tulajdonképpen visszatért a gyökereihez. Az alkotófolyamatban ugyanaz a brigád gyűlt össze, amely az első lemezeket is megalkotta, azaz Bocskor Bíborka énekesnő, Toldi Miklós dobos-producer, Fűrész Gábor gitáros-dalszerző és az alapító-billentyűs Fodor Máriusz, akik mostani tudásukat és tapasztalatukat is beleszőtték az új dalokba.

Akik szeretnének igazán felkészülni lélekben az estére, az új albumon kívül mindenképp hallgassák újra a zenekar Beck Zolival közösen előadott dalait is. Szerencsére bőven van miből szemezgetni, ugyanis az elmúlt másfél évtized rengeteg közös dalt szült a 30Y zenekar frontemberével. Bocskor Bíborka és Beck Zoli tökéletes szinkronban vannak, a két különleges hangszín egy egészen egzotikus egyveleget alkot - te jó ég, és milyen lesz ezt élőben hallgatni, a százéves fák ölelése alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: