„Nem egybites a lemez, de így reprezentál hűen engem” – Premieren CéAnne új albuma
Megjelent CéAnne Heading Home című nagylemeze, ami első hallgatásra egy kedves r’n’b-neosoul anyagnak tűnik – ami persze igaz is, de messze túlmutat önmagán és a fülbemászó dalokon. A korong egy mély és komplex lenyomata dalszerző-énekesnő elmúlt évének, amikor elkezdett komolyabban az önismeret kérdésével foglalkozni. Interjú.
– Az új albumodon milyen személyes élmények és történetek kaptak helyet? Volt-e olyan esemény az életedben, amely különösen inspirálta a dalok megírását?
– A Heading Home dalai néhány kivétellel egy évemet ölelik fel – kiléptem egy hosszú kapcsolatból, a harmincas éveimben először kezdtem el hosszú idő után egyedül élni – ez mind ahhoz vezetett, hogy azt válasszam, változtatok és elkezdem jobban, mélyebben megismerni magam. Ez picit bagatellnek hangozhat leírva, de szerintem nagyon sokan vannak abban a cipőben, hogy csak úgy történik velük az életük, valódi döntéseket pedig nem hoznak, mert fogalmuk sincs, mit szeretnének és mit nem. Én ezen szerettem volna változtatni, és az ehhez vezető útnak, kapcsolódásoknak, belső vívódásoknak egyes lépcsőfokainak a lenyomata ez a lemez.
– Korábbi munkáidban gyakran foglalkozol érzelmi mélységekkel és introspektív témákkal. Mennyiben változott az új albumod szövegvilága, és milyen új irányokat fedezhetnek fel a hallgatók?
– Régebben kevésbé mertem személyes témákhoz nyúlni, mert nem gondoltam, hogy érdekes lehet másoknak az én konkrét megélésem, viszont mivel engem is a személyes történetekkel lehet megfogni, ezért fordítottam ezen a gondolkodáson.
Sok dalban belső vívódások gondolatait írtam le, amiket nem feltétlen mondtam ki sokáig hangosan, majd leírva új értelmet nyertek. A Running és a Maybe ilyen dalok: a bennük felvetett kérdések és állítások megíráskor validnak tűntek, ma visszaolvasva pedig egyértelmű bennük a mintázat és a tagadás. Akkor itt tartottam. Hiszem, hogy a dalok pillanataink lenyomatai, így semmit nem változtattam meg utólag.
A teljes új lemez:
A többi felületen itt érhető el.
– Hogyan építetted be a különböző zenei stílusokat az új albumodba? Milyen műfajokkal kísérleteztél, és milyen hatásokat érezhetünk majd az új dalokon?
– Alapjáraton reggae-ből indultam, a Ladánybene 27 táboraiban nőttem fel és még az első szóló dalom (Find Da One) is erősen reggae lüktetésű volt. Ennek kicsit ellene akartam menni – nem azért, mert nem már szeretem a reggae-t, de több vagyok egy műfajnál. Ez picit megnehezíti a befogadó dolgát, nem egybites a lemez szerintem, de így reprezentál hűen engem. Az elmúlt években elég sok kortárs neo-soul és r’n’b jellegű zenét is hallgattam - mégsem érzem azt, hogy ez egy r’n’b lemez lenne egyértelműen mondjuk, elég sok és sokféle dolog található rajta, mégis érzek benne egységet.
– Az alkotói folyamat során milyen kreatív kihívásokkal szembesültél? Volt olyan dal, amely különösen nagy kihívást jelentett a számodra, és ha igen, miért?
– Nem vagyok egy képzett gitáros, sok demót hangonként játszottam fel, mert hallottam valamit odabent és szerettem volna Petinek, a produceremnek úgy megmutatni, ahogy én azt elképzeltem. Például a Better basszusgitártémát így írtam, vagy a riffet a Maybe-ben.
A Fooling Me például sokáig csak egy odamondós, flegma dal volt és azt éreztem, kell bele valami, amitől azt is fogom érezni, hogy miközben dühös vagyok, azért sok ebben a szomorúság is – ezt a kettősséget a zongora tette helyre. Ádám Petivel együtt hangszereltük a dalokat, akinek nem győzök elég hálás lenni a hozzátett tudásáért és türelméért. Ezt az anyagot tulajdonképpen ketten hoztuk össze.
– Mennyire fontos számodra a vizuális megjelenés és az album borítójának dizájnja? Hogyan kapcsolódik a vizuális koncepció a zenédhez, és milyen üzenetet közvetít a rajongók felé?
– A lemezborító első ránézésre egyszerű: egy kanapén ül egy lány, de azon kívül, letisztult. Szerettem volna valami pluszt, ami reprezentálja ezt a belső utazást, amit az album jelent. A lemez címe Heading Home – nincs benne szándékosan megérkezés – az önismereti munka sem fejeződik be az első ráébredésnél. Egy olyan szituációt szerettem volna vizuálisan megjeleníteni, amikor beköltözöl egy lakásba, és semmid nincs még, csak egy kanapé és egy kép a falon. A képet egyébként Bálint Bianka Bianicon grafikus és tetoválóművész tervezte, és egy kulcslyukat ábrázol, amin kinézve csupa vágyott dolog van – már csak a kulcs kell hozzá.
Folytatásos klipeket is terveztem, az első, a Free már látható: ebben elindulok egy találkozóra, éppenséggel magammal. A második klipben találkozhatunk az elsőben megismert karakterrel és így tovább.
– Az új albumodon vannak-e olyan kollaborációk, amik különösen fontosak számodra? Milyen volt az együttműködés ezekkel a művészekkel, és hogyan gazdagították az album zenei világát?
– Az önismereti munkám egyik része volt, hogy elkezdjem elhinni, nem kell mindig mindent egyedül csinálnom. Ezzel amúgy még van dolgom, de azt hiszem, a közreműködő zenészek sora azt jelzi, talán jó úton járok. Énekes kollab ugyan nincs a lemezen, de rengeteg zenész adott hozzá, hogy a dalok így tudjanak megszólalni: imádtam a vonósfelvételeket például Simkó-Várnagy Mihállyal és Farkas Izsákkal.
– Miként látod az új albumod helyét a zenei karrieredben? Mennyiben tükrözi ez az album a művészi fejlődésedet és a jelenlegi zenei irányvonaladat?
– Nagyon fontos lépés nekem, hogy végre csináltam egy nagylemezt, amit elejétől a végéig én írtam, engem tükröz – és habár sokszor érzem azt, hogy már kicsit „túl vagyok rajta”, hiszen másban vagyok már, mint a dalok megírásakor – ezek mégis fontos pillanatok. Szerintem zeneileg is léptem egy nagyot, sokat „mertem”, és már kezdenek kirajzolódni az irányok, amerre szívesen mennék a jövőben.
– A dalszövegeid mindig mélyek és átgondoltak. Hogyan zajlik nálad a dalszövegírás folyamata? Vannak-e különleges rituáléid vagy módszereid, amelyek segítenek inspirációt nyerni és megírni a dalaidat?
– Visszahallgatva kicsit vicces, hogy sokszor gondoltam konkrét személyekre, miközben a gondolataimat fogalmaztam, de kis távolságot tartva már úgy is értelmezhető – és én így is értelmezem – hogy magamhoz beszéltem végig. Nálam alapvetően a dalszöveg néhány kivétellel mindig előbb, vagy egyszerre születik a zenével, mert fontos nekem, hogy tudjam, mit szeretnék elmondani. Sokszor születnek meg bennem mondatok kimondott vagy épp nem kimondott gondolatokból, ezeket jegyzetelem a telefonomban, de a Heading Home szövegeinek nagy részén azért nem ültem hónapokig, hanem leültem gitárral a kezemben és leírtam őket, legfeljebb később finomodtak kicsit.
– Milyen terveid vannak az elkövetkezendő hónapokra?
– Fú, mindenképp pihenek egy kicsit, mert azért óriási meló volt ez, és muszáj picit távolodnom tőle. Most kezdek kicsit visszaérkezni, de volt nem is olyan rég egy periódus, amikor mindent eléggé sötéten láttam a lemez körül: nem jók a dalok, nem fog érdekelni senkit és hasonlók.
De mindezek jelzések, hogy kivel kell még foglalkoznom, és az egyik nagyon fontos dolog, amit útközben megtanultam az az, hogy legyek kedvesebb és türelmesebb magammal. Úgyhogy ezt fogom tenni. A kérdésre konkrétan válaszolva: nagyon szeretnék egy éven belül legalább egy mini zenekart összerakni, és játszani a dalokat élőben. Heteken belül jön még a folytatásos történet utolsó két darabja klip formájában, és tervezek egy bakelites megjelenést is. Lesz néhány akusztik a nyáron a Hősök és Stinky Bugs koncertek mellett, egy a Római-parton június 21-én, és 27-én az Erzsébetligeti Színházban, de júliusban a Reggae Campre is visszatérek hosszú idő után.
