KULT
A Rovatból

Cameron Diaz 11 év után visszatért, és lebunyózza a rosszfiúkat - kár, hogy az Újra akcióban ennél sokkal többet nem kínál

Sablon sablon hátán a Netflix új akció-vígjátékában, de legalább Jamie Foxx és a 2014 óta nem látott Diaz gondoskodnak a felhőtlen 110 percről.


Cameron Diaz 2014-ben, 20 éves karrierrel a háta mögött (az 1994-es A maszk volt az első filmje) úgy döntött, hogy visszavonul. Vagy legalább egy szép nagy szünetet tart. Abban az évben három filmje is kijött a mozikba, ám egyik sem szerepelt jól a kritikusok és a közönség előtt: sem A csajok bosszúja, sem a Szexvideó, sem az Annie című musical. Diaz pedig úgy látta, ideje, hogy kb. 40 leforgatott film után a magánélete legyen a legfontosabb, és minde idejét a párjának, a zenész Benji Maddennek szentelje. Majd 2019-ben megérkezett az első csemete, tavaly márciusban pedig a második. Közben belevágott a borbizniszbe, Katherine Power nevű vállalkozó barátnőjével együtt megalapították az organikus Avaline Wines bormárkát.

Telt-múlt az idő, s hirtelen 2022 lett, Diaz pedig akkor már 8 éve nem szerepelt semmiben, amikor megkereste őt színész társa (az 1999-es Minden héten háborúban és a 2014-es Annie-ben szerepeltek együtt) és jó barátja, Jamie Foxx egy visszautasíthatatlan ajánlattal.

Pontosabban az Újra akcióban tervével, s mindössze annyit mondott Diaznak, hogy jó móka lesz elkészíteni ezt a filmet. Ő pedig rábólintott, azt azonban nem tudhatta, hogy nem lesz sétagalopp a forgatás, ami 2022 szeptemberében el is kezdődött. Vagyis két és fél évvel ezelőtt… Konkrétan Foxx volt a legfőbb akadály, akinek a nem megfelelő viselkedése már a felvételek alatt kiszivárgott, majd a sajtó célkereresztjébe került.

2023 áprilisában aztán Foxx 55 éves korában stroke-ot kapott, ami agyvérzéshez vezetett. Egy sürgősségi műtét, majd több hónapos rehabilitáció következett: újra meg kellett tanulnia járni, és intenzív beszédterápián kellett részt vennie, hogy újra rendesen tudjon beszélni. Az orvosok szerint kb. 5% esélye volt a túlélésre, Foxx mégis teljesen felépült, és nagy nehezen be tudták fejezni az Újra akcióbant, amely így csak most, 2025 januárjában kerülhetett fel a Netflixre.

Seth Gordon rendező (Négy karácsony, Förtelmes főnökök, Személyiségtolvaj, Baywatch-mozifilm) új akció-vígjátékában Matt (Foxx) és Emily (Diaz) CIA-ügynökök, akik a közös munka során összejöttek. Egy 15 évvel ezelőtti balszerencsés küldetés után felhagytak a veszélyes kéméletükkel, mivel úton volt az első baba. A jelenben boldogan élvezik a hétköznapi életet Atlanta külvárosában két gyerekükkel: a lázadó, 14 éves Alice-szel (McKenna Roberts) és a szabálykövető 12 éves Leóval (Rylan Jackson).

Amikor egykori főnökük (Kyle Chandler) felbukkan az ajtajuk előtt, és közli velük, hogy újra a terroristák látóterébe kerültek, és veszélyben vannak, Emilynek és Mattnek újra akcióba kell lendülnie, csak most már két plusz főre kell vigyázniuk.

Közben egy Andrew Scott által játszott korrupt MI-6 ügynök (egyben Emily exe) is a nyomukban lohol…

Nem egy hű, de eredeti sztori, szó se róla, sokszor láttunk már ilyet (és nem is kell régre visszamenni), hogy titkolt titkos ügynökök, kilépve a magukra erőltetett unalmas, kispolgári életből, visszatérnek a szakmájukhoz, csak most épp azért, hogy megmenthessék az unalmas, kispolgári életüket. Az Újra akcióban tehát semmiképp sem a sosem látott sztorijával fogja majd elkápráztatni a nézőket, már ha lesz egyáltalán, akit elkápráztat. Maradnak tehát az akciók, a poénok, nem utolsósorban pedig a két főszereplő. Közülük is természetesen Cameron Diaz, akit egyszerűen jó látni 11 év kihagyás után, leginkább ez ad némi különleges hangulatot, energiát, atmoszfériát ennek az amúgy totálisan sablonos akció-vígjátéknak.

Annyi mindenképp a film számlájára írható, hogy Foxx és Diaz párosa kiválóan működik, megvan köztük a kellő kémia, és láthatólag jól érezték magukat a forgatáson, ügyesen csapják le az egymásnak adogatott ziccereket.

Nélkülük az Újra akcióban valóban csak egy sokadik, felejthető, tipikus Netflix-ürügy lenne arra, hogy a nézők egy este idekattintsanak, bambuljanak ki a fejükből, majd másnap reggel már azt is elfelejtsék, hogy egyáltalán látták a filmet.

Na nem mintha Seth Gordon filmje nagyon távol állna ettől, de a Foxx-Diaz duó azért szerencsére valamennyire kiemeli a filmet a netflixes gyenge átlagból.

Az akciók is működnek itt-ott, főként amikor láthatóan valóban felvett, praktikus trükkökkel operálnak (például az autósüldözéssel), és kevésbé a CGI-jal (repülős zuhanás a hegyekben). Ilyenkor érezzük, hogy volt azért némi ihlet is a képsorok mögött, és nem csupán annyi, hogy visszacsábítsák Cameron Diazt egy filmforgatásra. Sokkal többel azonban nem kényeztet az Újra akcióban, így főként a műfaj legkitartóbb fanjai, illetve A maszk, a Keresd a nőt!, a Charlie angyalai, A John Malkovich-menet és a Holiday sztárjának leghűségesebb rajongói élvezkedhetnek majd a film 114 perce alatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Durrog a szoftpornó – lehengerlő képek és minimálra rakott nemzettudat a Hunyadi sorozatban
Közpénzek ide vagy oda, kaptunk egy gigasorozatot, amelyet egyébként egészen élvezhető nézni. Ezt nem lehet és nem is kell elvenni a Hunyaditól. De hogy kerül a leszbikus jelenet a TV2-re?
Varga Vencel - szmo.hu
2025. március 11.



A hétvégén útjára indult egy újabb sorozat, amelyet a kormányközeli elit nagyon nagy szeretettel öltelt a keblére, és ami nemcsak abban az értelemben döntött rekordokat, hogy elvitte a nézettségi adatokat is A mi kis falunk elől, hanem abban is, hogy messze a legdrágább magyar sorozattá vált. Potom 25-26 milliárd forintnyi összköltség, amelynek több mint a fele valóban közpénzből lett finanszírozva (példa kedvéért: a S.E.R.E.G. mindössze 3 milliárd volt), egy adaptáció, Bán Mór regénye alapján. De mit tud adni egy ilyen sorozat, miért működik ez jobban, mint korábban bármelyik „nemzeti mű”?

A néző szórakozzon, ne az elit

Amikor felidézzük az összes korábbi, állami narratíva mentén kívánt, nemzeti identitásra hangoló filmet és sorozatot, hát, megvallva az őszintét, borzalmasan állunk ezekben a körökben. Elég csak a Most vagy soha! bukásáig menni, amelynek minden másodpercét darabokra szedték, főleg tehát történelmi vonatkozású filmekben és sorozatokban feltűnőek ezek a hiányosságok. Lejön az izzadságszag, a „Látod, mennyire jó, hogy magyar vagy?” – érzések tömkelege, ezekkel pedig egy átlagfogyasztót nem biztos, hogy meg lehet nyerni. Azért a korábbi S.E.R.E.G. és hasonló produkciók is elsősorban a fogyasztó részéről társulhattak jogosan olyan gondolattal, hogy még mindig van hátsó szándék ezekben, és nem pusztán a szórakoztatás a cél. Ez mindig visszásra sikeredett, és talán pont amiatt, mert pocsékul szájbarágós volt az üzenet.

A Hunyadi-sorozat eleve egy kicsit máshonnan közelíti meg a dolgokat (és nemcsak amiatt, mert magában az adaptált regényben is vannak pontatlanságok), valóban szórakoztatni akar, és ami a szemünk elé tárul, az maga a káprázat.

Hát az agyam eldobom, lehet ezt így is?

Azért a hazai filmkészítésben láttunk már felgyulladó milliárdokat jócskán, ugyanakkor a Hunyadi-sorozat képi világa minden értelemben felsőpolcosnak nevezhető. Nem kell Marvel-magasságokról ábrándozni, de azért az elmondható, hogy a remekül ható effektek, díszletek, jelmezek egészen sok történelmi filmre rávernek köröket. Elég csak a Mária című filmre gondolni a Netflixen, aminél véleményem szerint fejlettebb–képzettebb–korhűbb látványvilágot jelenít meg a Hunyadi sorozat. A háborús jelenetek sem cikik, de nem csinál a Hunyadi Cobra 11-et a történelemből az első két részben. Nincsen török szappanopera-feeling, és hasonlítási alapok tekintetében is nagyobb produkciók jutnak eszembe. Kosztümök tekintetében is egyetlen szőrszálhasogató infó maradt bennünk, az is annyi, hogy Vitéz János ferencesnek lett öltöztetve. (Noha abban az időszakban voltak ferencesek Magyarországon, illetve Kapisztrán Szent János is, mint fontos alak, releváns abban az időben, ugyanakkor Vitéz Jánosról nincs bizonyíték erre.)

Fejjel bele a csöcstengerbe

Azért nehéz lenne az 1400-as évekről úgy beszélni, mintha egyébként az ágyasok, az ármánykodás, illetve minden hasonló dolog ne lett volna a mindennapok része. A Hunyadi-sorozat egészen bátran beleáll ebbe a témába: a női főszereplőket azért részenként egyszer-kétszer levetkőzteti, összefekszik mindenki mindenkivel, már a második epizódban Jordán Adél és Hermányi Mariann karaktere is nekiesik egymásnak (ajjaj, mi lesz így az LMBTQ-törvényekkel, TV2?), aminek a realitásával elég nehéz vitába szállni. Az biztos, hogy elég komolyan felülünk a második résztől a horny-vonatra, ahonnan nincs is leszállás. Az online fórumokat nézegetve megéri várni a további részekre, mert részről részre egyre több vér és testnedv fog folyni (legalábbis magukat a műsoron háttérben dolgozónak mondó redditerek ezt ígérik).

Arról nem is beszélve, hogy maga Hunyadi (Kádár L. Gellért), vagy éppen a szultán (Murathan Muslu) sem feltétlenül rossz látvány a képernyőn, érződik is, mire van kihegyezve erősen a sorozat a történeti szál mellett.

Nem biztos, hogy a történetért nézem

Félreértés ne essék, ez egy szupersikeres szuperprodukció, és minden csúcsra van járatva, talán mégis a történeti szál egy kicsit gyengécske. Sok esetben kiszámítható dialógusok, vagy pedig szögegyenes karakterek vannak, amelyek egy óvodás szintjére leegyszerűsíthetőek: a nemes urak együgyűek, buták, szart kavarnak, és nem látnak túl a saját orrukon, míg Hunyadi közben próbál ezek között szövetségeseket szerválni mestertervéhez.

Maga a történeti szál tehát egészen egyértelmű, de mégis valahogy fent tudja tartani az ember figyelmét, noha az 50 perces sorozatok műfaja évről évre nehezebb. Nem vagyok benne biztos, hogy érdekel a történet maga, de az atmoszféra, az a világ, ami megteremtődik, valahogy mégis ott tud tartani a képernyő előtt.

A Hunyadi nem lett a NER-é

Közpénzek ide vagy oda, kaptunk egy gigasorozatot, amelyet egyébként egészen élvezhető nézni. Ezt pedig nem lehet elvenni a Hunyaditól: nagyon régen éreztem azt egy képernyő előtt, hogy ez nem izzadságszagú, nem erőltetett, és végeredményben egy olyan terméket kapunk, amelyben mindenki hős akar lenni, minden szálat szívesen nézünk, és ami még fontosabb: túllendültünk egy nemzeti narratíva kérdéskörén, és előkerült a nyilvánvaló szándék, a fogyasztó szórakoztatása.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Gene Hackman semmit nem hagyott gyerekeire a 28 milliárdos vagyonából, de akkor mi lesz az örökséggel?
A hollywoodi színész teljes vagyonát második feleségére hagyta, miközben első házasságából született három gyermeke nem szerepel a dokumentumban.


Ahogyan arról lapunk is beszámolt, egy hónappal Gene Hackman és Betsy Arakawa halála után nyilvánosságra hozták végrendeleteik részleteit. A 95 éves színész 80 millió dolláros vagyonát feleségére, a 65 éves Betsy Arakawára hagyta, aki a korábban létrehozott bizalmi alap utódkezelője volt. Nem egyértelmű, hogy Hackman három gyermeke – Christopher Allen (65), Leslie Anne (58) és Elizabeth Jean (62) – örököl-e bármit, mivel a nevük nem szerepel a végrendeletben.

A döntés komoly vitákhoz vezethet, mivel Hackman gyermekeivel korábban eltávolodtak egymástól.

Egy jogi szakértő szerint, ha Betsy túlélte volna a színészt, akkor az örökség körüli harc „világháborúvá” fajult volna. „A gyerekei teljesen kikészültek volna”

– mondta a Daily Mailnek.

Betsy végrendelete szerint vagyona egy jótékonysági alapba kerül, és abból fedezik az egészségügyi költségeket is. Hackman 2005-ben írta alá utolsó végrendeletét, de nem ismert, hogy Alzheimer-kórját pontosan mikor diagnosztizálták.

A házaspár holttestét február 26-án találták meg Santa Fe-i otthonukban. A hatóságok szerint Betsy Arakawa február 11. körül hunyt el egy ritka, egerek által terjesztett vírusfertőzés miatt, míg Hackman egy héttel később, valószínűleg szívbetegség következtében vesztette életét. A vizsgálatok kizárták a szén-monoxid-mérgezést, amit korábban többen feltételeztek.

A hagyaték sorsa még nem egyértelmű. A végrendeletek végrehajtásáért felelős ügyvéd, Julia Peters még nem hozta nyilvánosságra a pontos részleteket. Hackman eredetileg a GeBe Revocable Trust nevű alapot hozta létre, de 1994-ben módosította, és Betsyt nevezte meg utódkezelőként. Később újabb változtatás történt, és az Avalon Trust lett az új örökségkezelő.

Hackman fia, Christopher már ügyvédet is fogadott, hogy megvédje az érdekeit.

„Az, hogy Katzensteint fogadta fel, egyértelműen mutatja, hogy próbálja megvédeni az érdekeit”

– mondta egy forrás az újságnak. Leslie és Elizabeth egyelőre nem jelezték, hogy jogi lépéseket tennének.

Betsy végrendelete kimondja, hogy ha férje nem él tovább, akkor a teljes vagyonát egy jótékonysági alapba kell helyezni. A dokumentum szerint minden tartozását a lehető leghamarabb rendezik. Személyes tárgyai – például bútorok, ékszerek és műalkotások – sorsáról egy külön listán rendelkezhetett.

Gene Hackman és gyermekei kapcsolata az évek során romlott meg.

A színész korábban elismerte, hogy Christopherrel elveszítette a kapcsolatot, mert sok időt töltött a munkájával, amikor fiának a legnagyobb szüksége lett volna rá. Leslie-vel és Elizabeth-tel néha együtt jelent meg filmpremiereken és rendezvényeken, de később hónapok is elteltek anélkül, hogy találkoztak volna.

A hatóságok továbbra is vizsgálják a házaspár halálának körülményeit. Arakawát a fürdőszobában találták meg az egyik kutyájukkal, amely elpusztult a szállítóládájában. Hackman egy másik helyiségben feküdt a földön, mellette a napszemüvege és a sétapálcája.

A házaspár jelentős vagyonnal rendelkezett, többek között egy 3,8 millió dolláros Santa Fe-i házzal és egyéb ingóságokkal. Új-Mexikó törvényei szerint három év áll rendelkezésre, hogy bárki jogi úton érvényesítse az igényét az örökségre, így a hagyatéki eljárás még hosszú ideig elhúzódhat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Óriási bakival indult a TV2 új vetélkedője – megnéztük a PASSWORD-öt
Lékai-Kiss Ramónával érkezik a TV2 új játéka egyenesen Amerikából, sztárvendégekkel és érdekes feladványokkal.


Újabb formátumot mutatott be a TV2. Persze csak nálunk új, hiszen a Password (Jelszó) 1961-ben debütált Amerikában, a CBS televízióban. Akkor még délutáni műsor volt, később főműsoridőbe került. Nálunk késő este, a Farm VIP után kerül adásba.

Maga a formátum leginkább az Activityhez hasonlít: adott két civil és két (többé-kevésbé) híres versenyző, akik párokat alkotva segítik a másikat a feladványban szereplő szavak kitalálásában.

A hasonlóságok ezzel véget is érnek, itt például a nyeremény teljes mértékben a civil delikvenst illeti (a fődíj akár 10 millió is lehet), és fontos különbség, hogy van „térfélcsere”, a hírességek két menet közt helyet cserélnek egymással.

Ez annyiból jó, hogy egyik játékos sem veszíthet azért, mert kifogott egy különösen aluledukált valóságshow-hőst.

A jelszó maga a feladvány. A páros egyik tagja egy-egy szó kimondásával, úgynevezett „nyom” megadásával segítheti a társát a kitalálásban. Nem használhat mozaikszót sem kötőjeles szót, és nem mutogathat kézzel, viszont hanggal, mimikával segítheti a megértést. Ha valaki szabálytalanul segít, a társa nem tippelhet, és a másik csapat következik.

A játék alapszakasza két körből áll, ha valaki megnyeri mindkettőt (az nyer, aki először eléri a 15 pontot) továbbjut a jutalomjátékba. Döntetlen esetén van még egy „döntő”, afféle villámjáték. A jutalomjátékban lehet ténylegesen pénzt nyerni. Összesen 10 jelszót kell a civilnek kitaláltatni a két hírességgel 30-30 másodperc alatt. Minden találat 250000 forint, de ha összejön a 10, akkor az már 5 milliót ér.

Itt azonban még nem dőlhet hátra a szerencsés és ügyes nyertes. Ugyanis kezdődik minden elölről, újabb kör, aminek a végén újabb civil kerül a jutalomjátékban. A fődíjat az nyeri, akinek a jutalomjátékban több tippjét találják ki.

Remélem, figyeltetek, holnap röpdolgozatot írunk belőle!

Az abszolút nyertes bejut a végjátékba, ahol lehetősége van megduplázni a nyereményt, és elvinni a 10 milliós fődíjat. Míg a korábbiakban a nézők megtudták, mi a jelszó, a végén nem árulják el, csak a versenyző tudja. Egyetlen nyomot adhat, amiből a két celebnek közösen kell kitalálnia a jelszót.

A formátum színvilágával, zenéjével, a műsorvezető viselkedésével inkább próbál vidám légkört teremteni, ehhez képest viszont komikus az a néhány pillanat, amikor a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna hosszasan a kamerába nézve várja, hogy kiderüljön a helyes megoldás. Sehogy sem sikerül feszültséget teremteni.

Körülbelül annyira működik, mintha Bogyó váratlanul veréssel fenyegetné Babócát.

Sajnos, a rossz beidegződések velünk élnek, a műsorvezetőt bombanőként konferálták be. Nem emlékszem, hogy Vágó Istvánt valaha is szívdöglesztőként vezették volna föl, azt sem mondták soha, hogy „a műsorvezető az izomkolosszus Egri János”, pedig lelkes hokijátékosként valószínűleg nem volt gyenge.

Ramóna egyáltalán nem buta, de a műsorkészítőknek szemmel láthatóan eszük ágában sem volt bármit is megmutatni az intellektusából.

Összességében a Password szórakoztató, a győzelemhez nem elég a szerencse, kell hozzá kreativitás, műveltség, és persze koncentráló képesség. Persze sok múlik a celebjátékosokon. Az első adásba a táncos Molnár Andrea és Tilla érkeztek, és jól működött a kémia köztük, illetve a civil játékosokkal is.

A játék egyik érdekessége, hogy a versenyzők hogyan tudnak építeni a másik csapat nyomaira. Például amikor a „pávián” volt a jelszó, Andi annyit mondott, „piros”, és próbált a feneke felé pillantgatni jelentőségteljesen. Máté illemtudó fiatalemberként a „szoknyára” tippelt. Viszont erre Tillának elég volt annyit mondani fejét rázva, hogy „csimpánz”, és Csillag már tudta, mi a megfejtés.

Nagy kár, hogy a TV2 óriási bakit követett el.

A második körben jártunk, ahol Máté és Csillag feszült egymásnak. Az első kört a srác nyerte Molnár Andi oldalán. A második kör első jelszavát is ő találta ki (épp Tilla volt a partnere). Ekkor azonban egy stoptrükkös váltással a jutalomjátékban találtuk magunkat. Kiderült, hogy Csillag valahogy megfordította az állást, döntetlenre mentette a meccset, és megnyerte a villámjátékot is. De mi mindezt nem láttuk.

Végül Csillag jutott be a végjátékba. Az utolsó jelszó – mint utóbb kiderült – az „Amőba” volt, amire Csillag azt adta nyomként Tillának és Andinak, hogy „Aknakereső”. Tilláék teljesen rossz irányba indultak, és a tűzszerészre tippeltek, így Csillag nem nyerte meg a 10 milliót, be kellett érnie a felével, amit mint megtudtuk, az esküvőjére fog költeni.

Még volt némi filozofálás azon, mi a különbség az Aknakereső, az Amőba és a Torpedó között, végül Rami elköszönt, és mindenkit arra biztatott, hogy játssza otthon is ezt a játékot családdal, barátokkal. Ha szeretitek a tévés vetélkedőket, érdemes adni egy esélyt a Passwordnek, remélhetőleg a többi adásban nem lesz a mostanihoz hasonló fiaskó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat: Koncz Gábor kapta a Kossuth-nagydíjat
A Széchenyi Nagydíjat Maróth Miklós klasszika-filológus kapta. A díjazottak között van többek között Dr. Stumpf István jogász, Döbrentei Kornél író, Müller Péter Sziámi előadóművész is.


Átadták az idei év Kossuth- és Széchenyi-díjait. A kitüntetésben részerültek listáját több politikus közösségi oldalán tették közzé.

Nagy János oldalán a Kossuth-díjasok névsorát osztotta meg. Eszerint:

• Nagydíj: Koncz Gábor színművész

• Döbrentei Kornél író

• Nemes Levente színművész

• Dr. Lajos Tamás operatőr

• Mikulás Ferenc producer

• Balogh Kálmán cimbalomművész

• Fried Péter operaénekes

• Müller Péter Sziámi előadóművész

• Solymosi Tamás balettművész

• Kelemen László zeneszerző

• Petrás Mária népdalénekes

• Benkő Imre fotográfus

• Kókay Krisztina textilművész

• Ferencz Marcel DLA építész

Hoppál Péter oldalán pedig a Széchenyi-díjasok névsora is megtalálható:

• Nagydíj: Maróth Miklós klasszika-filológus

• Neményi Miklós gépészmérnök

• Zettwitz Sándor gépészmérnök

• Varga Péter Pál ortopéd

• Dr. Varró András orvos-biológus

• Gulyás Balázs neurobiológus

• Domokos Péter fizikus

• Nyulászi László vegyészmérnök

• Dr. Bárdosi Vilmos nyelvész

• Dr. Boros János Mihály filozófus

• Dr. Vásáry István történész

• Dr. Stumpf István jogász

• Dr. Duda György Ernő biológus

• Dr. Sipos Lajos irodalomtörténész

• Takaró Mihály író


Link másolása
KÖVESS MINKET: