Budapest Noir: az 1930-as évek világa elevenedik meg az új magyar krimiben

A rettenetes hőség ellenére nem állt meg a buli a Szigeten, sőt! 2025. augusztus 9-én két teljesen futurisztikus produkciót láthattunk és bátran állíthatjuk, hogy sosem fogjuk elfelejteni ezt a szombat estét. Érezhető, hogy a napszemüvegek egyre inkább odaszegeződnek a fesztiválozók arcára, de az energia nem lankad. Este negyed nyolckor lépett a Nagyszínpad deszkáira FKA Twigs, és egy olyan erotikus műsort nyomott le, hogy még a közönség is megdöbbent.

FKA Twigs egy brit énekesnő, dalszerző és táncos. Karrierjét táncosként kezdte, és olyan előadók klipjeiben szerepelt, mint Jessie J, vagy Ed Sheeran. 2012-ben kezdett el saját dalokat kiadni, első albuma pedig 2014-ben jelent meg, a kritikusok pedig nem győzték dicsérni az elektronikus pop-R&B lemezt. Bár a 36 fokban csak a nézőtér negyede telt meg, a brit énekesnő nem zavartatta magát, teljes erőbedobással adta elő egyórás műsorát, amely nem szűkölködött a vizuális elemekben.

Akárcsak a Ponyvaregényben, itt is fejezetekre volt bontva az előadás. Az első, az Act I: Practice volt, ahol az énekesnő pillanatok alatt megszabadult ruháitól, és egy alternatív pinceszínház erotikus koreográfiájába kezdett bele szintén fehérneműre vetkőzött táncosai kíséretében.

Tulajdonképpen egy soft-pornó előadást kaptunk, amit az emberek egy része nagyon élvezett, a többiek pedig nem igazán tudták hova rakni az élményt.

A második felvonás az Act II: State of Being volt, amely az Eusexua című dallal kezdődött, és a Girl Feels Good-dal végződött. A műsorban helyet kapott egy táncszünet is, ami alatt Twigs felkészülhetett lélekben a harmadik epizódra, amely az Act III: The Pinnacle of Human Experience névre hallgatott. A lassabb, érzelmesebb dalokat a koncert végére tartogatta, mi pedig ennél a pontnál konstatáltuk, hogy valóban egy jó énekesnőt látunk és hallunk. Gyönyörűen adta elő a Home With You-t, a Two Weeks-et és a záróakkordként funkcionáló, kötelező slágert, a Cellophane-t. A siker nem maradt el, hatalmas ováció követte a produkciót, amit amíg élünk, nem felejtünk el.

Ez egy másik univerzum

A főműsoridőhöz közeledve egyre jobban megtelt a Nagyszínpad előtti tér, egészen pontosan egy tűt sem lehetett volna leejteni negyed 10-kor, amikor megjelent a színpadon Anyma. Az olasz-amerikai dj óriási névnek számít az elektronikus zene világában. Őszintén bevallom, nem a dalait vártam, hanem a látványt, és ezzel nem voltam egyedül. A house és techno műfajokban tevékenykedő előadó teljesen lenyűgözte a fesztiválozókat. Tökéletes műsort nyomott, ráadásul úgy válogatta meg a számokat, hogy a sintér-technot kedvelők és a lötyögős EDM szerelmesei is élvezzék a bulit. A zenéről sokkal többet nem lehet mondani, a látványról viszont annál inkább.

Amit láttunk, az a szórakoztatóipar magasiskolája. Irgalmatlan lóvé van a produkcióban, amit nem fukarkodtak beleölni a technikába. A folyamatos animáció, ami a háttérben ment, teljesen lenyűgözte a nagyérdeműt.

Anyma tökéletes példája annak, hogy hova tudott fejlődni az elektronikus zene és a színpadtechnika. A tökéletes ütemben felcsapó lángok, a kivilágított asztal a dj pult alatt, a lézershow és az egészen káprázatos animáció egy teljesen más univerzumba repítette a közönséget. A zenei érték vitatható, de az összélmény nem. Soha rosszabb bulit!

A Sziget fesztivál a végéhez közeledik, de még rengeteg érdekes, izgalmas és egyedi előadó van hátra, többek közt az egyik legnagyobb név, Post Malone és a zárónap utolsó headlinere, Chappell Roan. Mi pedig ott leszünk, megnézzük, és beszámolunk róla, hogy mit alkotnak.

A Sziget most már több éve tendál arrafelé, hogy olyan magyar előadók is nagyobb színpadokra kerüljenek, ahol akár a nemzetközi közönséggel is találkozhatnak, vagy presztízsértékkel bír, hogy a korábban elérhetetlen spotokat magyar előadók tölthetik be.

Nehéz elmenni a tény mellett, hogy Pogány Induló az egyik legizgalmasabb történés a hazai zenei palettán: önálló arénakoncertek után ő is a Szigeten találta magát. Körülöttem pedig megoszlik a tömeg, az egyik rész megőrül, fülig érő vigyorral követi a koncertet, ahol vonósok, egy összerakott zenekar kíséri az egyébként nagy energiával bíró főhőst. A másik része a tömegnek ugyanilyen szörnyülködve áll, hogy hogyan lehet ezt a produktumot a színpadra engedni. Valóban megosztó jelenség, hiszen bár az évek során rengeteget fejlődött, frontemberi munkában nem mindig érződik a szavak emberének igazán Szirmai Marcell, plusz a dalok közötti csendesebb szünetek is pont annyira tördelik a műsort, hogy a szkeptikus közönség nem tud rácsatlakozni.

„Gyúrj mellizomra!” – kiabálja mellettem egy középkorú hölgy, amin a környezetünk jót derül, miközben egyébként produkciós szinten és showelemeket tekintve egy tisztes élményt kapunk. Rengeteg vendégfellépő mellett azon kapom magam, hogy Pogány Induló mellett az állandó „segédmc” szerepét betöltő Ótvar Pestis rendre lereppeli a főhőst, a közös számoknál, saját verzéknél sokkal érthetőbb, „fülnek kedvesebb” valami, amit kapunk: kijönnek a sorvégek és, Pogány Indulóval ellentétben, nem érződik erőltetettnek a színpadi jelenléte. Az viszont biztos, hogy a Szívtatok rendesen? felkiáltás után a fiatalok nagy része megy Pogival, kinyílnak a körök, és a koncert végéig nem is megy lejjebb ez az energia. Amit pedig később tudtunk meg, hogy Pogány Induló valóban jobban rappel élőben Kid Cudinál, aki inkább a „menő nagybácsi” szerepben tetszelgett.

Michael Kiwanuka kiesése után szinte fénysebességgel húzta be a Sziget a The Kooks nevű bandát pótlásként. Péntek este a viszonylag sok szkeptikus, nem feltétlen a zenekarok miatt kilátogató arcok nagyon nagy részét viszont annyira be tudták rántani, hogy kicsit újra eljött a kétezres, kora 2010-es éveknek az a vibe-ja, ahol az emberek valóban mindenkit nyitottsággal és szeretettel hallgatnak meg. A Kooks egyébként taglalás nélkül az indierock legalább olyan kihagyhatatlan alakja, mint a Kasabian, vagy a Kings Of Leon, ehhez méltóan viszont nem tűnt a szentlélekért sem nosztalgikusnak a szett, pedig a valódi nagy slágerek tényleg már 10-15, sőt majdnem húszévesek. Frontemberi munkában pedig Luke Pritchard mesterien hozta azt az élményt, mintha egyébként egy ismeretlen zenekar képében kellene meggyőzőnek lennie a bandának. A Sziget egyik legkellemesebb koncertje zajlott le tehát, ahonnan kicsit csalódás is volt átjutni a Blossomsra, akik ezután valahogy nem hatottak érdekesnek.

Krúbi produkciója a nagysátorban már a kezdet előtt elérte célját: a majdnem teltházig rakott közönség már jóval a koncert előtt óriási mocskosfideszezéssel várta az előadót. Krúbi koncertélményéről azért nehéz bármi újat mondani – a lehető legjobb értelemben –, mert beleköthetetlen, hideg profizmussal hozza mindig azt, amit az újgenerációs hazai előadók közül talán senki a színvonalat tekintve. Nem tudom mikor jártam utoljára egyébként Krúbin, de nem emlékszem, hogy ennyire „sürgetve”, vagy gyorsan következnének egymás után a számok. Ebben a tekintetben talán annyi csalódást okozott az előadó a közönségnek, hogy sosem hangosodhatott fel a korábban említett skandálás kellőképpen. Mindenesetre Krúbi ismételten bizonyította, hogy miért van nagyobb színpadokon létjogosultsága hazai előadóknak egy egyébként nemzetközi fesztiválon.

A Sziget harmadik napján valójában egy előadóról sem tudunk igazán negatívat mondani, noha a mindenkori élménybeszámoló-mininovellák a Szigeten ezt már-már kötelezőnek éreztetik a hazai újságírók körében.

Évről évre a Sziget Fesztivál egyik legnagyobb kérdése, hogy: vajon idén is van-e titkos buli, ahova egy Toitoi-vécé bejáratán át lehet eljutni?

Az már egy ideje nem kérdés, hogy ilyen tényleg létezik – hiszen két éve például mi is megírtuk –, az már sokkal inkább kérdés, hogy vajon hol van a hivatalos programban nem szereplő titkos ajtó.

Aki szereti a rejtélyeket, a misztériumot, és szeret maga megtalálni titokzatos helyeket egy Sziget méretű fesztiválon, az NE nézze meg a videónkat, hanem igyekezzen maga megtalálni a Toitoi-partit.

Mindenki másnak ajánljuk az alábbi TikTok-szösszenetet, amiben kollégánk mindent elárul, amit az idei budibuliról tudni érdemes. Nem lőjük le előre a poént, de annyit azért elárulunk: érdemes sietni a kékvécék felkeresésével, mert könnyen lehet, hogy mindenki beelőz majd az Insta-sztorijával:

@szeretlekmagyarorszag.hu Megtaláltuk a titkos toitoi partyt a Sziget fesztiválon! #sziget2025 #fyp #toitoiparty #nekedbelegyen #pusztuljonforyouba ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Kid Cudi a kétezres évek végén üstökösként robbant be a zeneiparba Day ’n’ Nite című dalával, amit rögtön követett egy szerződés Kanye West kiadójával. Első albuma, a Man on The Moon: The End of Day 2009-ben jelent meg és a fiatal rappert pillanatok alatt a csúcsra repítette. Ugyanabban az évben megjelent David Guettával közös dala, a Memories, ami azóta is himnuszként funkcionál az elektronikus zene világában. Érdekes, hogy az amerikai rapper-énekes karrierjének mennyire jót tettek a dj-k, ugyanis másik legnagyobb slágere is egy lemezlovashoz köthető. Pursuit of Happiness című dala eleve népszerű volt, azonban a Steve Aoki által remixelt változat lett a házibulik kötelező kelléke.

Kid Cudi szigetes fellépésének végére tartogatta a két gigaslágert, előtte azonban szinte semmi sem történt a Nagyszínpadon. A 41 éves Cudi a melankolikus rap úttörője volt, jóval mélyebb témákról énekelt, mint korábban a hiphopon belül bárki – ám ebből most szinte semmi sem derült ki. Ennyire jelentéktelen előadást rég nem láttunk ilyen volumenű rendezvényen. Még az első nap elhasalt Charli XCX-et is sikerült alulmúlnia.

Kerestem a hibát magamban, a közönségben, a technikában, a fesztiválban, de végül Kid Cudiban találtam meg. Ekkora haknit nem hiszem, hogy valaha láttam. A rapper a buli elején kisétált a kifutó végére azzal az ürüggyel, hogy közelebb legyen a közönségéhez, majd megállt és szinte a teljes koncert alatt ott maradt. Egymást váltották a silányabbnál silányabb dalok, amit karaoke-szerűen végignyomott az általa preferált öt négyzetméteres körben. Bátran kijelenthetjük, hogy

A bőrkabátban, fehér pólóban és horgásznadrágban parádézó Cudi végig mosolygott, kedvesen beszélt a közönséghez, de a teljesítménye sajnos egy nagy nulla volt. A hangosítás sem volt a helyzet magaslatán, pedig őszintén szólva nem annyira nehéz belőni egyetlen mikrofont a zenei alaphoz képest. Hol halk volt az ének, hol túl hangos, de nagyrészt elveszett a masszában, ami a hangfalakból szólt.

Ha már zenei élményt nem kaptunk, legalább vizuálisan odatehették volna magukat, de a teljesen indokolatlan pillanatokban felcsapó füstön és az alapvető fényeken kívül semmi sem történt. A teljesen jellegtelen produkciót egyébként a közönség is faarccal nézte végig, a három slágert ugyan óriási ováció követte, de az inkább a nosztalgiának szólt, mintsem a mostani előadásnak. Levontuk a következtetéseket: Kid Cudi egy átlagos, jellegtelen, párslágeres előadó, aki a kötelező köröket lefutja, de semmi eredetit, izgalmasat, vagy értékeset nem tud produkálni a színpadon. Személy szerint ideges lettem volna, ha ASAP Rocky miatt vettem volna meg a jegyet és ezt kapom cserébe. Nem volt jó deal. Kid Cudi egy olyan versenyen lett második, amin csak ő indult.

Az idei Sziget rendkívül változatos programmal készült, hatalmas nevek érkeznek nap mint nap a hajógyárira, és bár eddig a három napból kettőn leszerepeltek a nagyszínpados headlinerek, kíváncsian várjuk a folytatást, hiszen vannak még nyulak abban a bizonyos cilinderben.