Népirtás fenyegeti a világot, minden eddiginél jobb főgonoszt eresztettek rá a szuperhősökre
Nagyot fordult a Marvel körül a világ, amióta Robert Downey Jr. 2008-ban először magára öltötte a Vasember-jelmezt. Az azóta eltelt tíz évben a képregényfilmes stúdió szépen lassan átírt mindent, amit a szuperhősfilmekről gondoltunk, a franchise-ból pedig valóságos iparág lett. A Marvel Univerzumban már nincsenek önálló történetek, minden egyes film egy nagyobb egész részlete (már nincs is olyan szuperhős-kaland, amiben ne kameózna egyet legalább Tony Stark), és ahogyan azt már jó előre beharangozták, minden szál a Végtelen háborúban és az egyelőre névtelen negyedik Bosszúállók-filmben fog összeérni.
Ennek megfelelően a 19. (!) Marvel-mozi a franchise eddigi legnagyobb filmje, méghozzá minden szempontból. Jelenleg ez a sorozat legnagyobb költségvetésű darabja, és mivel soha ennyi ember nem volt még kíváncsi egy Marvel-filmre sem, valószínűleg ez lesz a legnyereségesebb is. Másfelől maga a kaland is eposzi léptékű, a Végtelen háború ugyanis minden korábbinál több szuperhőst (és világsztárt) vonultat fel, története minden eddiginél nagyobb ívet ír le, és – bár nem gondoltuk, hogy ez lehetséges – még a téteken is emeltek az alkotók.
Mivel jómagam „a kevesebb több” elvében hiszek, és mert a Marvel legutóbbi osztálytalálkozóját, az Amerika kapitány: Polgárháborút is fárasztónak éreztem, előre féltem tőle, milyen lesz az, amikor a Marvel kreatívjai végleg elengedik a gyeplőt. Szerencsére örömmel jelenthetem, hogy a Végtelen háborúval sikerült a kvázi lehetetlen küldetés:
az alkotók olyan ügyesen zsonglőrködnek a kismillió szereplővel és történetszállal, hogy a film egy pillanatra sem válik kuszává vagy fárasztóvá,
sőt: ezúttal a korábbi filmek esetében rendre felrótt hibákon is sikerült javítaniuk.
Senkinek sem szeretnénk elspoilerezni a filmet, ezért a történetről csak nagyon nagy vonalakban szólunk. A Végtelen háborúban színre lép az eddig csak a háttérben operáló Thanos: célja, hogy megkaparintsa a hat Végtelen Követ, amelyek segítségével egyetlen csettintéssel uralma alá hajthatja az egész galaxist. Ehhez azonban a Bosszúállókkal és a Galaxis őrzőivel is meg kell majd küzdenie.
Tudjuk, leírva ez eléggé sablonosnak hangzik, hiszen ezek a filmek mindig arra futnak ki, hogy egy legyőzhetetlen főgonosz mindent meg akar semmisíteni, ami nekünk szent, a Végtelen háborút azonban éppen az antagonista, Thanos figurája emeli ki a nagy átlagból. Thanos amellett, hogy végre valódi fenyegetést jelent a szuperhősök csapatára, a motivációit tekintve is sokkal izgalmasabb, mint elődei. Oké, a végső cél most is az univerzum leigázása, de az a beteges logika, amely mentén Thanos nekiállna a népirtásnak, egészen más dimenzióba helyezi a karaktert. Arról nem is beszélve, hogy talán ő az első olyan főgonosz, aki valódi érzelmi kapaszkodókat is kínál a nézőknek. Spoilerek nélkül lehetetlen belemenni a részletekbe, legyen elég annyi, hogy a hírhedten lapos gonosztevőket felvonultató franchise-ban Thanos – legfeljebb talán Lokit leszámítva – messze a legizgalmasabb antagonista.
Szintén neki köszönhető, hogy
ezúttal a tétek is érezhetően nagyobbak. Nem egyszerűen arról van szó, hogy Thanos erősebb hőseinknél, hanem arról, hogy amikor egymás után megszerzi a Végtelen Köveket, lassan hőseinkben és bennünk is feldereng, hogy most akár tényleg győzedelmeskedhet a gonosz.
Ez persze nem jelenti, hogy a Végtelen háború DC-szintű komolykodásba fulladna: szerencsére a Marvelnél továbbra sem felejtették el, hogy ez a franchise nem utolsósorban a humorával nyerte meg magának a nézőket. A legnagyobb poénforrást természetesen ismét a nagy találkozások jelentik (például amikor olyan egók feszülnek egymásnak, mint Tony Stark és Dr. Strange), de szintén fontos érdeme a filmnek, hogy a könnyedebb pillanatok is működőképesek, és a megszokottnál jóval kevesebb az erőltetett poén.
Összességében a Végtelen háború talán a Marvel Univerzum eddigi legizgalmasabb darabja, ami régóta esedékes vérfrissítést hozott a franchise-ba. Szó sincs róla, hogy mestermű lenne – legyünk őszinték, ennek a formulának azért megvannak a maga korlátai –,
de sokkal szórakoztatóbb, viccesebb és érzelmesebb, mint amit egy 400 millió dolláros látványfilmtől – és lássuk be, elsősorban ipari terméktől – elvárhatnánk. Le a kalappal.
A film előzetese:
