KULT
A Rovatból

Boros Misi: Nem mi vagyunk a főszereplők, mi csak közvetítjük a zenét

13 évesen felvették Lang-Lang mesterkurzusára, most Bogányi Gergelynél tanul, a hétvégén pedig olyan zongoristák között lép fel, mint Balog József vagy Dráfi Kálmán. Bár nagyon fiatalon nagyon sokat elért, Boros Misi mégsem fél attól, hogy elfogy a motivációja.


Mivel valaha én is zongorázni tanultam, külön öröm számomra, amikor ennek a hangszernek a mestereit kérdezhetem. Akkor is, ha a mester adott esettben a fiam lehetne. Ebből is látszik, hogy a kor csak egy adat, semmi jelentősége. Legnagyobb örömömre Misi beleegyezett, hogy tegeződjünk.

- Amikor apukádat felhívtam telefonon, hogy egyeztessek az interjúról, azt kérte, délután legyen, mert délelőtt iskolában vagy. Azt olvastam, hogy napi 5-6 órát gyakorolsz a zongorán, és akkor még nem beszéltünk a fellépésekről és a velük járó utazgatásról. Hogy tudsz időt szakítani a tanulásra?

- Magántanuló vagyok a Pécsi Művészeti Gimnáziumban. Ezért felmentést kaptam az összes óráról, kivéve a zenei tantárgyakat, amelyek körülbelül heti 10 órát tesznek ki. Ez mindenképp megkönnyíti a helyzetemet, de ettől függetlenül sokat bejárok az iskolába, mert érettségiznem kell, és az osztálytársaimmal, iskolatársaimmal is szeretek találkozni. A dolgozatokat megírom évközben, így kapok osztályzatokat, tehát nem kell év végi vizsgát tennem az egyes tárgyakból.

- Hogy alakítod a tanulmányaidat? Arra készülsz, hogy érettségi után csak a zenére koncentrálsz, vagy azért úgy tanulsz, hogy ha arról van szó, más irányba is mehess?

- Természetesen szeretném megismerni, hogy mi van még a világban a zenén túl. Nagyon fontos, hogy mindenben tájékozottak legyünk, és ebben sokat segít az iskola. De a továbbtanulási cél egyértelműen a zene.

- Már a Virtuózok előtt is versenyeztél, koncerteztél. Gondolom, a műsor után ez meghatványozódott.

- Igen. Számomra hatalmas öröm, hogy ilyen sok helyen nyílt alkalmam föllépni. Nagyon köszönöm a sok támogatást, elsősorban Peller Mariannak, a Virtuózok megálmodójának, aki mindenben támogat.

- Fel voltál készülve mindarra, ami Virtuózok után várt rád?

- Igen. Az az igazság, hogy még most is, ha visszatekintek erre az időszakra, nagyon feldob mindaz, ami akkor és ott történet. Nagyon jó élmény volt a műsort követő évben a sok külföldi és belföldi fellépés.

Egészen különleges érzés itthon játszani. Sok energiát ad, hogy személyesen is találkozhatok a közönséggel.

- Ezek szerint Te élvezed ezt. Vannak olyan művészek is, akik szeretik megtartani a nézők és a színpad közötti két lépés távolságot.

- Ez is egy nézet, de én nem ezt képviselem. Szerintem teljesen természetes, hogy találkozunk a közönséggel, hiszen nem mi vagyunk a főszereplők, mi csak közvetítjük a zenét. Az a mi fontos szerepünk, hogy eljátsszuk azt a sok csodás darabot, amit az elmúlt évszázadokban leírtak. Boldog vagyok, hogy utána találkozhatom a közönséggel, mert nagyon sok impulzus ér, rengeteg emberrel megismerkedhetem.

Véleményem szerint nem csak, hogy lehet találkozni a közönséggel a koncert után a művésznek, hanem kell is.

Nem is csak találkozni, hanem beszélgetni elsősorban.

- Nagyon fiatalon csöppentél a sűrűjébe. Itthon játszol a Zeneakadémián, a Müpában, bejártad a fél világot, rendszeresen találkozol sztárokkal. Nem félsz attól, hogy ha így haladsz, túl hamar elfogy a motivációd?

- (nevet) Dehogy. Mindig van motiváció. Elsősorban az, hogy a zeneirodalom végtelen. Mindig vannak új darabok, mindig hatalmas anyag áll előttem. Bármennyit is dolgozom és gyakorlok, még mindig csak töredékét tudom a rendelkezésre álló daraboknak.

- Számodra mi a fontosabb a zongorázásban? Amennyire lehet, hűségesen visszaadni a művet a szerző szándékai szerint, vagy a darabokon keresztül önmagadat kifejezni?

- Ez egy nagyon-nagyon jó kérdés.

Az esetek többségében nem tudhatjuk száz százalékban, mit akart a szerző.

Bartókról vagy Rachmaninovról vannak felvételek persze, de a régieknél nincs ilyen segítség. A kotta nagyon kevés, de biztos alap, a notáció a zenének csak töredékét képes átadni. A többit nekünk kell hozzátenni. A leírt elemek, a hangjegyek és a zeneutasítások megkérdőjelezhetetlenek, nekünk viszont bele kell vinnünk a saját énünket, és azt, ami nincs leírva, de amit ott látunk a zene mögött.

- Az imént már emlegettem, hogy találkoztál sztárokkal. Például részt vehettél Lang Lang mesterkurzusán.

- Ez még 2013-ban történt, amikor 10 éves voltam. Körülbelül 300-an küldtek videót Lang Lang alapítványának, én is beküldtem több művet. A 300-ból 50- jelentkezőt kiválasztott egy zsűri, és a maradékból maga Lang Lang választotta ki azt a 12-őt, köztük engem is, akik elutazhattak erre a mesterkurzusra Münchenbe, Németországba. A mesterkurzus egy hetes program volt, de maga a művészúr csak egy délután tudott eljönni, úgyhogy személyenként körülbelül 20 percet foglakozott mindenkivel a Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskola nagytermében összegyűlt közönség előtt. Azért a nyilvános mesterkurzus előtt és után volt alkalmunk beszélgetni vele.

- A Virtuózokból tartod a kapcsolatot valakivel? Akár a versenytársakkal, akár a zsűri tagjaival?

- Természetesen. Tartjuk a kapcsolatot, találkozunk, vannak közös fellépéseink a zsűri tagjaival is, ilye volt például az újévi koncert. A Virtuózok alatt ismerkedtem meg személyesen Bogányi Gergely művész úrral, akivel azóta is nagyon szoros emberi és a szakmai kapcsolatban vagyok.

- Gondolom, sokat tanulsz tőle.

- Rengeteget. De természetesen változatlanul tanulok Megyimóreczné Schmidt Ildikónál is, akivel már jóval a Virtuózok előtt elkezdtük a közös munkát.

- Szombaton a Te koncerted nyitja meg a zongora mini maratont a budapesti Festetics Palotában. Nem akármilyen társaságba kerültél, hiszen rajtad kívül Király Csaba, Balog József és Dráfi Kálmán lép fel ezen a rendezvénysorozaton. Mit hallhatunk tőled?

- Az „MVM koncertek – A zongora” sorozatba tartozik ez a koncert. Szombat délelőtt 11-kor fogok játszani. Mozart A-moll szonátáját, Schubert 664-es A-dúr szonátáját adom elő az első részben, a másodikban pedig Liszt etűdöket fogok játszani, illetve 6 Paganini etűdöt. Óriási megtiszteltetés, hogy ilyen nagy nevek mellett vehetek részt ezen a rendezvényen.

- Tekintsünk kicsit messzebb: milyen fontos fellépésekre készülsz idén?

- Több mindent tervezünk, de konkrétumokról még nem szeretnék beszélni. Aminek nagyon örülök az az, hogy most rengeteg időm van gyakorolni, új darabokat tanulni, a zenének élhetek.

- Egy zongoristának van „szerep álma”? Olyan darab, amit feltétlenül eljátszanál?

- Ha zenéről beszélünk, nagyon sok a cél és az álom, mert egész egyszerűen olyan sok jó zene létezik, és annyi újdonság, hogy az valami elképesztő. Mostanában sok Liszt-darabot játszottam. Minél több Liszt-művet szeretnék megtanulni, amiként minél több Chopin etűdöt is. A januári szólókoncert-sorozatomon játszottam még Bach szvitteket illetve Schubert B-dúr szonátáját is.

Ugyanezt szeretném folytatni, minél több művet megtanulni a nagy mesterektől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk