KULT
A Rovatból

"Szeretem azokat, akik meglátják bennem az érzékeny kislányt" – találkozás Borbély Alexandrával

Egy szerelmi háromszög, egy lélektani dráma, és egy tehetséges színésznő. A Spirál forgatásán beszélgettünk vele.


Rigófütty és bogárzümmögés tölti be a sződligeti horgásztó mesés környezetét. Ha vízre szegezzük szemünket, tetten érhetjük színeváltozásait, ahogyan pillanatonként ragyog fel a nap és bújik el a sötét felhők között. Itt is, ott is nyírfakörök, hihetetlen Föld-energia áradással. Mindent betölt egy megfoghatatlan vibrálás. Olyan hely, ahová az ember szívesen elvonulna lecsendesedni, lelkét tisztaságban megfüröszteni.

Itt készül Felméri Cecilia erdélyi filmrendezőnő első nagyjátékfilmje, a Spirál, amelynek egyik főszereplője Borbély Alexandra. A Testről és lélekről Európa-Filmdíjas hősnőjével egy pallón mentünk át egy zsombékra épült kis horgánytanyához, amelynek árnyékában beszélgettünk.

-A rendező szerint ebben a filmben „mindenki a maga világában él”. Ön milyen karaktert személyesít meg?

-Ez a felfogás azt jelenti, hogy nem egy nézői szemszögből látjuk a filmet, hanem hogy mi van az egyik vagy a másik szereplő fejében. Ezt nevezzük úgy, hogy „Bence világa”, „Nóra világa”, amelyeket az objektív képek mellett láthatunk. Ilyen megközelítést még nemigen láttunk. Ami a karaktert illeti: úgy kezdődött a szereplőválogatás, hogy különböző pszichológiai teszteket csináltuk Cecivel, velem kapcsolatban arra volt elsősorban kíváncsi, hogy én hogy állok bizonyos párkapcsolati kérdésekkel, hogyan viselkedem, hogyan jut el az ember húsz éves korától harmincig, mi az, amiben változik, mi az, amiben alámegy.

Megpróbáltam ezekben nagyon őszinte lenni, aztán csináltunk próbajeleneteket is. Fontos volt azonban az is, hogy Ceci engem akart és belőlem indult ki. Nóra lehetnék akár én is. Itt találkozik Bencével, akinek mindene ez a tó, a legfontosabb dolog az életében. Én itt maradok, egymásba szeretünk. Aztán egyszer csak az ember nem tudja, hogy mi ez, hogy hol van és mi az, ami nem megy. Akármelyikünkkel előfordulhat, hogy belekerül egy kapcsolatba, amiben hirtelen nem tudja, hogy mi nem stimmel, hogy mi akadályozza meg, hogy tovább lépjünk egy magasabb szintre.

-Milyen szempontok döntik el Önnél, hogy elvállal-e egy szerepet?

-Egy magyar színész nemigen van abban a helyzetben, hogy válogasson, mert nem hever tíz forgatókönyv az asztalunkon. Én akkor nem vállalok valamit, ha úgy érzem, hogy a minőség nem megfelelő, ha szájbarágósan, didaktikusan mindent kimondanak. Az élet nem így működik, apró dolgokból is értjük egymást mi, emberek. Nagyon fontos egyes emberek véleménye. Most kaptam például egy német forgatókönyvet, amin sokat gondolkodtam. Meg kell várnom, hogy megtaláljak egy hiteles kapcsolatot, az egyik legjobb német ügynököt, aki megerősítette, hogy nagyon jó a rendező, a forgatókönyvíró is. A harmadik dolog a megérzés. Én bízom a megérzéseimben, és eddig a sors, a Jóisten, vagy az a vezető, aki a fejemben van, nagyon jó döntéseket hozott. Amikor sírtam egy szerep után, hogy nagyon szeretném, és mégsem kaptam meg, pedig csak egy kicsin múlt, mindig kiderült, hogy nagyon jó, hogy nem én kaptam meg.

Az élet mindig visszaigazolja, hogy valamit miért nem kapok meg. Tehát eddig szerencsésnek mondhatom magam a választásaimban.

-Egy forgatási helyszín hogyan hat Önre?

-Alapesetben egy ilyen helyre nem dolgozni jönnék, hanem pihenni. Ránézel a tóra, kikapcsolsz és csak „vagy” és boldog vagy. Nagycétényben, Szlovákiában, ahonnan jövök, is van egy halastavunk… Egy óra az út, amíg ideérek, és már előre örülök, hogy idejöhetek. A jelenlegi szakaszban a tavaszi-nyári pozitív dolgokat vesszük fel, egy kapcsolat legboldogabb pillanatait, ezért most nagyon ki tudom használni a környezet kisugárzását.

De legalább ilyen fontos, hogy csodálatos partnert kaptam Bogdan Dumitrache személyében. Mindketten szeretünk teljes lényünkkel benne lenni a jelenetekben. Itt van egy jó könyv, egy nagyszerű partner, a csodálatos környezet, Ceci is nagyon tehetséges, tehát minden adott ahhoz, hogy a színész érzékeny maradjon és jól reagáljon.

-Volt-e az eddigi forgatás alatt olyan élménye, amit szívesen elmesélne?

-Egy tíz éves macskafóbiát sikerült legyőznöm. Képtelen voltam egy macskával egy légtérben lenni, mert azonnal erős szívdobogás és pánik jött rám. Amikor láttam a forgatókönyvben, hogy Nóra a cicát az ölébe engedi, eteti, nem tudtam még, hogy ez hogy fog-e menni. Halász Árpi azonban olyan fantasztikus állatidomár, hogy két foglalkozás alatt sikerült rávennie engem, hogy a macska az ölembe üljön. Attól féltem, hogy mi lesz akkor, ha a macska hirtelen rám ugrik, belekarmol az arcomba, vagy valami olyasmit csinál, amire nem tudok felkészülni. Ő megnyugtatott, hogy amikor Anthony Hopkins-szal csinálta a Rítust, Hopkins aludt és arra ébredt, hogy a macska néz a szemébe a mellkasáról és nem volt szabad karmolnia. Ettől teljesen megnyugodtam. A cicát – nem mellesleg – Terrornak hívják. Csodálatos dolog a színészet, hogy legyőzhetem magam egy feladat kedvéért. Tudtam, hogy nem adom fel, mert annál sokkal jobban szeretem a munkámat.

-A nagy nemzetközi tapasztalatú Enyedi Ildikó után az elsőfilmes Felméri Cecíliával dolgozik. Miben hasonlít és miben tér el a két rendezőnő munkamódszere?

-Megnéztem Cecinek három rövidfilmjét, mind a három olyan, mintha különböző emberek csinálták volna. Nagyon tetszettek, ez is egy ok volt arra, hogy igent mondjak. És van benne olyan titokzatosság, mint Ildikóban, olyan különleges kisugárzása, amire én „harapok”. Nagyon jól működik a kapcsolatunk, mert nagyon ért és „lát” engem. Nagyon szeretem azokat az embereket, akik olyannak látnak, amilyen vagyok, akik meglátják bennem az érzékeny kislányt, aki voltam, és aki szerintem azért nem múlik el, mert kell a színészetemhez, és így tudják belőlem kihozni a legtöbbet, ami egy filmhez kell.

Akár filmjelenet is lehetett volna az a hatalmas nyári zápor, amely éppen a forgatásra várva zúdult le Sződligetre a táncoló nádassal, az ezernyi gyönggyel borított, sötétszürkévé vált víztükörrel, miközben kétszólamú szimfóniát komponált az eső és a szél. Gyermekkorom esőillatát éreztem, abból az időből, amikor még jól esett a langyos esőben bőrig ázni. Még betekinthettünk egy-két rövid jelenet próbájába és felvételébe, láthattuk Terrort, amint éppen egy sündörgésre „instruálja őt” Halász Árpád. Amikor a felvételvezető teljes csendet kért, mert forog a gép, mindenki elnémult, mozdulatlanságba merevedett. Kivéve a madarakat és a bogarakat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az év legjobban titkolt sci-fije? – Visszatért az Invázió, és te valószínűleg még mindig nem hallottál róla
Két évet ugrott az időben az AppleTV sorozata. A világ megmenekült? Az Invázió harmadik évadának nyitánya bebizonyítja: az idegenekkel a rémálom még csak most kezdődik. Hősök támadnak fel, titkok szivárognak ki, és minden pillanatban ott lappang a kérdés: tényleg vége van a fenyegetésnek? Dehogy van, itt a harmadik évad…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. augusztus 24.



A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

ismét a kisemberek szemén keresztül látjuk, hogyan alakul az emberiség sorsa egy újabb, látszólag lezárt, de mégis tovább élő fenyegetés árnyékában.

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A második évad végén egy igazi cliffhanger zárta le a történetet: két szereplő kézen fogva lépett be az idegenek anyahajójába, majd vágás, sötét, és vége az évadnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Érdekes módon a nyitány inkább szűkíti, mintsem tágítja a fókuszt.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

Az idegenek ábrázolása továbbra is különleges. Nem a hollywoodi sablonokra épít, nincsenek klasszikus „szürke kis emberkék” vagy túlzó CGI-szörnyek.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt Kalmár Tibor
A Rádió Bézs osztotta meg a szomorú hírt, megható sorokkal búcsúzva tőle. Kalmár több mint száznyolcvan tévéműsort rendezett.


93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt Gyökössy Zsolt
A legendás tévérendező 96 éves volt. Többek között a Szeszélyes évszakok és az MTV-n sugárzott Gálvölgyi-show-k is az ő nevéhez fűződtek.


Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.


Link másolása
KÖVESS MINKET: