"Szeretem azokat, akik meglátják bennem az érzékeny kislányt" – találkozás Borbély Alexandrával
Rigófütty és bogárzümmögés tölti be a sződligeti horgásztó mesés környezetét. Ha vízre szegezzük szemünket, tetten érhetjük színeváltozásait, ahogyan pillanatonként ragyog fel a nap és bújik el a sötét felhők között. Itt is, ott is nyírfakörök, hihetetlen Föld-energia áradással. Mindent betölt egy megfoghatatlan vibrálás. Olyan hely, ahová az ember szívesen elvonulna lecsendesedni, lelkét tisztaságban megfüröszteni.
Itt készül Felméri Cecilia erdélyi filmrendezőnő első nagyjátékfilmje, a Spirál, amelynek egyik főszereplője Borbély Alexandra. A Testről és lélekről Európa-Filmdíjas hősnőjével egy pallón mentünk át egy zsombékra épült kis horgánytanyához, amelynek árnyékában beszélgettünk.
-A rendező szerint ebben a filmben „mindenki a maga világában él”. Ön milyen karaktert személyesít meg?
-Ez a felfogás azt jelenti, hogy nem egy nézői szemszögből látjuk a filmet, hanem hogy mi van az egyik vagy a másik szereplő fejében. Ezt nevezzük úgy, hogy „Bence világa”, „Nóra világa”, amelyeket az objektív képek mellett láthatunk. Ilyen megközelítést még nemigen láttunk. Ami a karaktert illeti: úgy kezdődött a szereplőválogatás, hogy különböző pszichológiai teszteket csináltuk Cecivel, velem kapcsolatban arra volt elsősorban kíváncsi, hogy én hogy állok bizonyos párkapcsolati kérdésekkel, hogyan viselkedem, hogyan jut el az ember húsz éves korától harmincig, mi az, amiben változik, mi az, amiben alámegy.
Megpróbáltam ezekben nagyon őszinte lenni, aztán csináltunk próbajeleneteket is. Fontos volt azonban az is, hogy Ceci engem akart és belőlem indult ki. Nóra lehetnék akár én is. Itt találkozik Bencével, akinek mindene ez a tó, a legfontosabb dolog az életében. Én itt maradok, egymásba szeretünk. Aztán egyszer csak az ember nem tudja, hogy mi ez, hogy hol van és mi az, ami nem megy. Akármelyikünkkel előfordulhat, hogy belekerül egy kapcsolatba, amiben hirtelen nem tudja, hogy mi nem stimmel, hogy mi akadályozza meg, hogy tovább lépjünk egy magasabb szintre.
-Milyen szempontok döntik el Önnél, hogy elvállal-e egy szerepet?
-Egy magyar színész nemigen van abban a helyzetben, hogy válogasson, mert nem hever tíz forgatókönyv az asztalunkon. Én akkor nem vállalok valamit, ha úgy érzem, hogy a minőség nem megfelelő, ha szájbarágósan, didaktikusan mindent kimondanak. Az élet nem így működik, apró dolgokból is értjük egymást mi, emberek. Nagyon fontos egyes emberek véleménye. Most kaptam például egy német forgatókönyvet, amin sokat gondolkodtam. Meg kell várnom, hogy megtaláljak egy hiteles kapcsolatot, az egyik legjobb német ügynököt, aki megerősítette, hogy nagyon jó a rendező, a forgatókönyvíró is. A harmadik dolog a megérzés. Én bízom a megérzéseimben, és eddig a sors, a Jóisten, vagy az a vezető, aki a fejemben van, nagyon jó döntéseket hozott. Amikor sírtam egy szerep után, hogy nagyon szeretném, és mégsem kaptam meg, pedig csak egy kicsin múlt, mindig kiderült, hogy nagyon jó, hogy nem én kaptam meg.
Az élet mindig visszaigazolja, hogy valamit miért nem kapok meg. Tehát eddig szerencsésnek mondhatom magam a választásaimban.
-Egy forgatási helyszín hogyan hat Önre?
-Alapesetben egy ilyen helyre nem dolgozni jönnék, hanem pihenni. Ránézel a tóra, kikapcsolsz és csak „vagy” és boldog vagy. Nagycétényben, Szlovákiában, ahonnan jövök, is van egy halastavunk… Egy óra az út, amíg ideérek, és már előre örülök, hogy idejöhetek. A jelenlegi szakaszban a tavaszi-nyári pozitív dolgokat vesszük fel, egy kapcsolat legboldogabb pillanatait, ezért most nagyon ki tudom használni a környezet kisugárzását.
De legalább ilyen fontos, hogy csodálatos partnert kaptam Bogdan Dumitrache személyében. Mindketten szeretünk teljes lényünkkel benne lenni a jelenetekben. Itt van egy jó könyv, egy nagyszerű partner, a csodálatos környezet, Ceci is nagyon tehetséges, tehát minden adott ahhoz, hogy a színész érzékeny maradjon és jól reagáljon.
-Volt-e az eddigi forgatás alatt olyan élménye, amit szívesen elmesélne?
-Egy tíz éves macskafóbiát sikerült legyőznöm. Képtelen voltam egy macskával egy légtérben lenni, mert azonnal erős szívdobogás és pánik jött rám. Amikor láttam a forgatókönyvben, hogy Nóra a cicát az ölébe engedi, eteti, nem tudtam még, hogy ez hogy fog-e menni. Halász Árpi azonban olyan fantasztikus állatidomár, hogy két foglalkozás alatt sikerült rávennie engem, hogy a macska az ölembe üljön. Attól féltem, hogy mi lesz akkor, ha a macska hirtelen rám ugrik, belekarmol az arcomba, vagy valami olyasmit csinál, amire nem tudok felkészülni. Ő megnyugtatott, hogy amikor Anthony Hopkins-szal csinálta a Rítust, Hopkins aludt és arra ébredt, hogy a macska néz a szemébe a mellkasáról és nem volt szabad karmolnia. Ettől teljesen megnyugodtam. A cicát – nem mellesleg – Terrornak hívják. Csodálatos dolog a színészet, hogy legyőzhetem magam egy feladat kedvéért. Tudtam, hogy nem adom fel, mert annál sokkal jobban szeretem a munkámat.
-A nagy nemzetközi tapasztalatú Enyedi Ildikó után az elsőfilmes Felméri Cecíliával dolgozik. Miben hasonlít és miben tér el a két rendezőnő munkamódszere?
-Megnéztem Cecinek három rövidfilmjét, mind a három olyan, mintha különböző emberek csinálták volna. Nagyon tetszettek, ez is egy ok volt arra, hogy igent mondjak. És van benne olyan titokzatosság, mint Ildikóban, olyan különleges kisugárzása, amire én „harapok”. Nagyon jól működik a kapcsolatunk, mert nagyon ért és „lát” engem. Nagyon szeretem azokat az embereket, akik olyannak látnak, amilyen vagyok, akik meglátják bennem az érzékeny kislányt, aki voltam, és aki szerintem azért nem múlik el, mert kell a színészetemhez, és így tudják belőlem kihozni a legtöbbet, ami egy filmhez kell.
Akár filmjelenet is lehetett volna az a hatalmas nyári zápor, amely éppen a forgatásra várva zúdult le Sződligetre a táncoló nádassal, az ezernyi gyönggyel borított, sötétszürkévé vált víztükörrel, miközben kétszólamú szimfóniát komponált az eső és a szél. Gyermekkorom esőillatát éreztem, abból az időből, amikor még jól esett a langyos esőben bőrig ázni. Még betekinthettünk egy-két rövid jelenet próbájába és felvételébe, láthattuk Terrort, amint éppen egy sündörgésre „instruálja őt” Halász Árpád. Amikor a felvételvezető teljes csendet kért, mert forog a gép, mindenki elnémult, mozdulatlanságba merevedett. Kivéve a madarakat és a bogarakat…
