KULT
A Rovatból

Boggie: Sosem volt olyan félelmem, hogy anyaként véget ér a karrierem

Hogyan lehet összeegyeztetni a koncertezést a gyerekneveléssel? Vajon mi a Parfüm és a Wars for Nothing sikerének titka? Erről beszélgettünk az immár háromlemezes énekesnővel.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. október 17.



Csemer Boglárka már évek óta meghatározó szereplője volt a hazai popzenei és jazzéletnek, amikor 2014-ben az egész ország megismerte a nevét a Parfüm című dalához készült klipnek köszönhetően. A kreatív kisfilmet nagyon sok külföldi oldal is felkapta, ő pedig igyekezett minél jobban kihasználni a megszerzett népszerűséget. A rákövetkező évben megnyerte A Dal című műsort, amivel szintén sok rajongóra tett szert.

Közben folyamatosan koncertezett, tavaly pedig gyereke is született. Nemrég jelent meg harmadik lemeze, ennek apropóján beszélgettünk arról, hogyan tudja összeegyeztetni a karriert és az anyaságot, mennyire inspirálta az utóbbi dalszerzőként, illetve miért hagyta ott eddigi kiadóját, és lett a saját maga menedzsere.

– Szinte az összes rólad szóló cikkben elkerülhetetlenül szerepelnek a Parfüm és az Eurovízió kulcsszavak. Mennyire éled ezt meg skatulyaként?

– Mindkettőt inkább fontos mérföldkőnek tartom az életemben, amikre nagyon szívesen emlékszem vissza, hiszen komoly inspirációt adtak, adnak a mai napig is. Úgy alakult, hogy 2014 óta minden évben történt velem valami ilyen: akkor volt a Parfüm, 2015-ben a Dal, 2016-ban lettem várandós, idén pedig a megjelent harmadik lemezem.

Azt érzem, hogy én azért eléggé szemben úszok az árral a zeném jellegét tekintve. Se mainstream, se underground nem vagyok, valahogy mégis megtalálják az utat a közönséghez ezek a dalok.

Az, hogy mind a Parfüm, mind a Wars for Nothing ekkora siker lett, megerősít abban, hogy jó úton haladok, csinálnom kell tovább.

– Azóta, hogy ez a két dal ennyire népszerűvé vált, szerinted mennyire sikerült saját, egyéni megszólalást kialakítanod, amivel hosszabb távon azonosíthatnak?

– Mindkét eddigi lemezt egyedinek és karakteresnek tartom a maga módján, a harmadik megírásánál pedig még tudatosabban használtam azokat az eszközöket, amelyekkel ezt el lehet érni. Például a Végtelen című új dal kifejezetten érdekes gyakorlat volt számomra azon a téren, mit tudok kihozni 4 akkordból és a megszokott verze-bridge-refrén szerkezetből úgy, hogy közben áradjon a dallam, és meg is lepődjön a hallgató. Az én verzéim eleve sűrűbbek az átlagosnál, erre a „védjegyre” próbáltam most még inkább ráerősíteni.

A teljes új lemez:

Egy 2015-ös koncert felvétele:

– 2013-as szemmel nézve elégedett lennél azzal a szinttel, ahol most tartasz?

– Úgy gondolom, hogy igen. Nyilván a tavalyi egy lassabb év volt, de egyáltalán nem bánom, hogy így alakult, hiszen ugyanannyira fontos számomra a család, mint a zenélés. Mindig is akartam gyereket, sosem voltak bennem olyan félelmek, hogy „úristen, akkor majd véget ér a karrierem.” Szerintem ez a normális, és aki akarta, mindig is össze tudta egyeztetni a kettőt.

Ettől nemhogy véget ér, sokkal inkább kiteljesedik egy nő élete. Magamon is azt érzem, hogy bár még csak 9 hónapos a kislányom, már most olyan változásokon ment keresztül a lelkem és a gondolkodásom, amikre nem számítottam volna, mielőtt ténylegesen átéltem.

– Számodra mi az ideális egyensúly a magánélet és a gyereknevelés, illetve a munka között?

– Olyan szempontból szerencsésebb a helyzetem, mint egy polgári foglalkozású nőnek, hogy nem a klasszikus „9-re bemegyek, 5-kor eljövök” rendszerben dolgozom. Magamnak osztom be az időmet, vannak olyan napjaim is, amikor például csak egyetlen interjút vállalok. Ilyenkor nyilván sokkal több időm van Lenkével foglalkozni, telefonálgatni, e-mailekre válaszolni, vagy akár főzőcskézni. Emiatt egyáltalán nem volt annyira éles számomra a váltás, mintha egy szokványos állást cseréltem volna fel a babázásra.

– Dalszerzőként hatással volt rád az anyaság?

– Igen, eléggé. Eddig is kivettem a részemet a dalszerzésből, de korábban jóval ösztönösebben álltam az egészhez. A harmadik lemezre sokkal többféleképpen írtam dalt, akad például olyan, ami egy basszusmenetből született: feljátszottam zongorán és ezután találtam ki az énekdallamot. De van olyan is, amit zeneszerkesztő programmal raktam össze. Komplexebben gondolkodom, mint eddig, és ennek biztosan köze van ahhoz, hogy a gyerekvállalás óta sokkal jobban elmélyedek a dolgokban.

boggie2

– Magyarul, angolul vagy franciául írsz szöveget könnyebben?

– Az angol szövegeket soha nem én írom, már az első lemez óta Bori Sára Hélène segít nekem ebben, így volt ez most is. Annyiban járulok hozzá, hogy angolul halandzsázok valamit az énekdallamra, és ezek között többnyire akad pár kulcsszó, amit végül ő is megőriz. Ami a francia és a magyar nyelvűeket illeti: mindegyiket eleve úgy írom meg, ahogyan bennem megszületik, utólag lefordítani nem szoktam, az valahogy nem megy.

Az új lemez néhány francia dalánál viszont azt éreztem, hogy ezek különösen erősek, jó lenne hozzájuk magyar szöveg is. Így jutottam el Kemény Zsófihoz, aki két számnak is elkészítette a magyar verzióját. Szuper munkát végzett, én biztosan nem tudtam volna így megcsinálni – nem szó szerinti fordításokról van szó, bár a mondanivaló azonos, de azért elég sok kép különbözik.

– A kísérő zenekarod tagsága hogyan alakult ki?

– Ez is egy folyamat eredménye volt. Jó ideje stabil a zenekarom. 5-6 éves együtt muzsikálás, barátság jellemzi. Viszont a harmadik lemeznél valósult meg az, amiről mindig is álmodtam: közös zenekari műhelymunka. Sokat segített Simkó-Várnagy Mihály, akinek a vonósnégyes-hangszereléseivel a legtöbb dal meg lett támogatva. De éppen annyira kiemelendőek Szabó Tamás dob groove-jai, Antal Gábor zongorajátéka és Szakonyi Milán hangszerelései. Nagyon sokat köszönhetek Szedlár Dávidnak is, aki végig producerként segítette a munkánkat. Mindannyiunk kreativitása benne van ebben a lemezben.

Azt hiszem, nekik köszönhetően minden eddiginél jobban sikerült kiaknázni a zenekarban rejlő lehetőségeket. Engem pedig hagytak szárnyalni. Senki sem vett el a Boggie-s világomból, csak hozzáadtak. Ez nagyon nagy dolog.

Nagyon jót tett az anyagnak, hogy a többieket is bevontam az alkotói folyamatba. Ráadásul többen is rendelkezünk klasszikus és jazz zenei gyökerekkel egyaránt, és ezek a műfajok pont ideális arányban keverednek a dalokban. A már említett Végtelen a legjobb példa erre: a zongora- és vonósjátékon egyértelműen érződnek a klasszikus hatások, de közben mégiscsak egy vérbeli popdal.

– Szerinted működhet a zenéd akár fesztiválszínpadokon is?

– Az a fajta intellektuális és kifinomult popzene, amit én játszom, tőlünk nyugatabbra abszolút fesztivál-kompatibilis. A Parfüm sikere után egyébként teljesen jól helytállt a zenekar például a VOLT-on vagy a Campuson is. Nem éreztem a reakciókon, hogy bármivel is nehezebb lenne befogadni zenémet.

A Dalban való szereplés kicsit talán visszavetett ilyen téren, mert egy mainstream felület, és mert a Wars for Nothing mégiscsak egy lassú ballada. Így aki csak ott ismert meg, akár azt is gondolhatta, hogy biztos a koncertjeimnek is ez az alaptempója. Abban mindenesetre hasonlítanak a Parfümmel, hogy mindkettőnek erős üzenete van – szerintem leginkább ennek köszönhetőek a sikerek, amiket elértek.

boggie3

– A koncertjeiden ez a két dal mennyire van hangsúlyos helyen?

– Kihagyni nyilván sosem lehet őket, ahhoz túl emblematikusak, de a konkrét pozíciójukkal szoktam sakkozni. A Wars for Nothingnál a mai napig mindig van, aki elsírja magát, hihetetlen az ereje élőben.

Fogalmam sincs, hogy tud még mindig ennyire működni, de működik. A Parfüm szövegét pedig nagyon gyakran egy emberként énekli a közönség.

– Említetted, hogy az általad képviselt stílus külföldön sokkal elfogadottabb. Mennyire perspektíva számodra a nemzetközi karrier?

– Már a legelső albumom sem véletlenül volt 3 nyelvű, mindig is motoszkált bennem az erre való törekvés. És úgy gondolom, hogy a produkció is alkalmas erre, nagyon erősek a dalok és a zenekar egyaránt. Többször alkalmam nyílt már külföldön játszani, voltam európai és amerikai turnén is. Mindenhol azt éreztem, hogy pozitív a fogadtatás és működik a muzsika. Az új lemez most ismét lehetőséget ad, hogy ilyen irányba is tovább építkezzünk.

– A közelmúltban otthagytad az eddigi kiadódat, és gyakorlatilag saját magad menedzsere lettél. Miért döntöttél így, és mekkora bátorság kellett hozzá?

– Az biztos, hogy merész lépés volt, amit pár évvel ezelőtt még nem mertem volna megtenni. Nagyon jó dolgom volt a kiadómnál, szerettek és támogattak – amikor hozzájuk kerültem, szükségem is volt arra az érzésre, hogy tartozom valahová. Az évek során viszont rájöttem, hogy inkább egy olyan rendszert szeretnék magam köré, ahol nálam van a tőke, én vagyok a fő döntéshozó, és nekem dolgozik 2-3 ember, akik azért vannak, hogy a produkciómat segítsék.

Egyébként ebben a döntésemben is közrejátszott Lenke: átgondoltam, mit tudok majd hátrahagyni neki, hiszen az éneklés azért nem egy kiszámítható szakma, tele van a hullámhegyek mellett hullámvölgyekkel is. Arra jutottam, hogy az egyetlen igazi értékem, amit tovább tudok örökíteni, azok a dalaim, illetve a hozzájuk tartozó jogok.

Ha egyszer majd meghalok, ezek még onnantól számítva 70 évig élnek, ami mondjuk 15-20 sikeres dal esetén már nem elhanyagolható tényező. Furcsa ebbe belegondolni, de leginkább ez befolyásolt: nem mindegy, hogy azokat a bizonyos jogokat ő kapja majd, vagy valaki más.

A dolognak ezt a részét szerettem volna a saját kezembe venni. Szerencsére ma már rettentő könnyen meg lehet ezt oldani: gyakorlatilag három telefonomba került, hogy ki tudjam adni az új albumot a saját cégemen keresztül. Szerintem a világ abba az irányba halad, hogy egyre kisebb szükség van hagyományos kiadókra. A hanglemezkiadás adminisztratív részét bárki könnyen elvégezheti magának is, ha kicsit elmélyed a témában.

boggie4

– Szóval eddig úgy érzed, hogy megérte?

– Szerintem igen. Nagyon szerető környezetben voltam, szép sikereket értünk el, hiszen ebben az együttműködésben mégiscsak volt egy Parfüm, egy Eurovízió, és két nagylemez.

Rengeteg támogatást kaptam tőlük anyagilag és szellemileg is, de a jövőre gondolva meg kellett hoznom ezt a döntést.

Nagyon sok tervem van még mindig. Most épp Juhász Annával készülünk egy irodalmi zenés estre a Várkert Bazárban november 4-én, ahol kedvenc íróim, költőim lesznek a vendégek, és idén sem marad el a hagyományos karácsonyi koncertem. Ezúttal a Fészek Klub kupolatermére esett a választásom, ahol egy teljesen akusztikus koncertre készülök december 27-én. Ide csak 60 ember fér be, és karnyújtásnyira leszünk egymástól a közönséggel. Tényleg, hallottad már a karácsonyi dalomat? Még tavaly írtam, Lenkére várva :-)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Pogány Induló új klipjében Marsi Anikó is feltűnik
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.


A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Itt a búcsú ideje! A Downton Abbey: A nagy finálé lordjai, ladyjei és személyzete utoljára rabolják el a szívünket
A 2010-ben indult sorozat után 15 évvel megérkezett a mozifilmes franchise harmadik, egyben záróepizódja, a rajongóknak pedig jó hír: örömkönnyek hullanak majd a mozikban!


2010-ben indult világhódító útjára a Downton Abbey című sorozat, amely Julian Fellowes kreálmánya, a színészből forgatókönyvíróvá vált alkotóé, aki korábban olyan filmek szkriptjeiért volt felelős, mint pl. a 2001-es Gosford Park (ez volt az első mozifilmje, és rögtön Oscar-díjat kapott érte a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában), a Hiúság vására (2004), a Cserbenhagyás (2005), Az ifjú Viktória királynő (2009), Az utazó (2010) vagy a 2013-as Rómeó és Júlia. Vagyis tisztán látható, hogy a kosztümös, történelmi darabok és az angol arisztokraták életének bemutatása szó szerint előkelő helyet foglaltak el az érdeklődési körében. A Downton Abbey megalkotásához minden bizonnyal a Gosford Parkból vett ihletet, tekintve, hogy abban is egy angol nemesi ház mindennapjaiba nyertünk betekintést az arisztokrata család és a cselédek szemszögéből, bár ott egy Agatha Christie-szerű gyilkossági ügy volt a középpontban, szóval egy vérbeli „ki tette”-film pergett a szemeink előtt, a Downton Abbey mindebből csak a közeget vette át.

A 2010 és 2015 között hat évadot megélt széria gyorsan óriási rajongótáborra tett szert, így, amikor bejelentették, hogy a sorozat lezárulta után négy évvel, 2019-ben egy egész estés Downton Abbey-film kerül a mozik vásznaira, a fanok repesni kezdtek a boldogságtól.

A Crawley família és udvartartásának sztorija folytatódik! Nem is volt meglepő, hogy az első mozifilm óriási sikert aratott: a 13 millió dolláros költségeire világszinten 194,6 milliót keresett csak a vásznakról.

Három évet kellett várni a folytatásra, amelynek mozis szereplésének az időközben lezajlott Covid-járvány nyilván nem tett jót, de a Downton Abbey: Egy új korszak (2022) még így is összegyűjtött 92,6 millió dollárt. S mivel úgy tűnik, a magyaron kívül, úgy tűnik, az angol igazság is három, ezért Crawley-ék sem kerülhették el a trilógiává duzzadást, így újabb három év után most került mozikba az utolsó epizódnak ígért A nagy finálé.

Sajnos időközben a sorozat és a filmek egyik legnépszerűbb karakterét, a Lady Violet Crawley-t alakító Maggie Smith 2024. szeptember 27-én, 89 évesen elhunyt, így a harmadik részben már nem tudott részt venni, s hozzájárulni csípős beszólásaival a nagy egészhez.

A nagy finálé azonban természetesen nem feledkezett meg róla, és tisztelettel adózik több jelenetben is a karakter s egyben a kétszeres Oscar-díjas színésznő előtt.

Az új sztori szerint egyébként 1930-ban Londonban a Crawley család – Mary (Michelle Dockery) – kivételével megnézi a Guy Dexter (Dominic West) főszereplésével készült új Noel Coward-darabot (Arty Froushan). A színfalak mögött találkoznak Dexterrel, Cowarddal és a korábbi Downton-i komornyikkal, Thomas Barrow-val (Robert James Collier), aki most Dexter asszisztense és élettársa. Másnap a Crawley család Lady Petersfield (Joely Richardson) bálján tartózkodik, amikor hírt kapnak Mary és Henry Talbot válásáról. Lady Petersfield arra kényszeríti Maryt, hogy azonnal távozzon, mert a királyi család tagjai is várhatók, és egy elvált nő ne hozzon szégyent a házára.

Robert (Hugh Bonneville) és Cora (Elizabeth McGovern) visszatérnek Downton Abbey-be, míg Mary a Grantham Házban marad, hogy fogadja Cora bátyját, Harold Levinsont (Paul Giamatti) Amerikából. Haroldot Gus Sambrook (Alessandro Nivola), egy pénzügyi tanácsadó kíséri, aki állítólag megmentette Haroldot az anyagi csődtől azzal, hogy a Wall Street-i tőzsdekrach előtt kivonta a befektetéseit a tőzsdéről.

Sambrook és Mary azonnal vonzódni kezdenek egymáshoz, és hamarosan az ágyban kötnek ki.

A társaság ezután Downton Abbey-be utazik, ahol Harold Cora megdöbbenésére elárulja, hogy rossz befektetésekkel elszórta az anyjuk vagyonát. Így Downton megmaradt pénzét szeretné befektetni, hogy megtérüljenek a veszteségei, és visszafizethesse az adósságát Sambrooknak.

És ez még csak az alapsztori, hiszen ahány karakter, annyi sors és annyi történet, márpedig karakterből van elég a Downton Abbey-ben. Olyan sok, hogy egy mozifilm 124 perce alatt nem is juthat elegendő idő mindenkire, így nem is tud igazi mélységbe menni Fellowes forgatókönyve. Amit azonban a franchise rajongói megszoktak és megszerettek, azt tokkal-vonóval hozza így is. Kellemes néznivaló marad A nagy finálé, amelyben nem sok konfliktus adódik, de ha mégis, azok is viszonylag gyorsan megoldódnak. Negatív karakterből sem találni sokat, ebben a világban szinte mindenki kedves és szimpatikus, a nemesek jól bánnak a cselédekkel, és megbecsülik őket, akik szintén felnéznek a munkaadóikra.

A Downton Abbey sikere és népszerűsége nem is feltétlenül a szenzációhajhászásban és a hatalmas fordulatokban keresendő.

Sokkal inkább abban, hogy a nézők megszerették ezeket a karaktereket, így szívesen lesnek bele a mindennapjaikba, és úgy érezhetik, mintha ők is családtagok lennének, akár az arisztokraták, akár a személyzet berkeiben.

A nagy finálé sem hoz forradalmat a franchise-on belül, nincs benne semmi olyasmi, amit ne láttunk már volna a sorozat hat évada vagy az eddigi két mozifilm alatt, mégis széles mosollyal nézik majd végig a rajongók, mert az a bizonyos Downton Abbey-varázslat ezúttal is tisztán érezhető a kastély falai között.


Link másolása
KÖVESS MINKET: