KULT
A Rovatból

Beteges hazudozó és áldozat egyszerre lehetett a szexbálvány – Anna Nicole Smith tragédiája

A Nem ismertek engem alcímű Netflix-dokumentumfilm végtelenül szomorú és döbbenetes történet arról, milyen az, amikor egy nő mindent akar, és végül semmi nem jut neki.


És nemcsak neki nem jut, hanem azoknak sem, akiknek köze van hozzá és szeretik, de nem spoilerezem el a doksi végét, érdemes megnézni, mert erősen elgondolkodtat az emberi természet sokoldalúságáról.

Az Anna Nicole Smith – Nem ismertek engem azért izgalmas dokumentumfilm, mert az ember azt hiszi, ha megnézi, megismeri majd a korán, 39 évesen elhunyt színésznőt, aki inkább volt gigasztár, mint nagy színész. De nem ismerjük meg, és ebben a címnek tökéletesen igaza van, és nem is feltétlenül a  dokumentumfilmesek hibája.

Legalábbis nem tudjuk meg sok, története szempontjából releváns titkát, csak azt, hol ütközött falakba, tragédiákba az élete és ellentmondása a narratívája önmagáról. A dokumentumfilm klasszikus aktuális eszköztárral meséli el a történetét. Nagy Csupasz pisztoly-rajongóként emlékszem, hogy már moziban láttam a harmadik, elég gyengére sikerült részt, amiben

feltűnt ez a nagyon szőke, nagyon nagymellű és valahogy olyan egész lényében eltúlzottnak tűnő nő, aki egyébként épp ezért remek választás volt a szerepre. 

Aztán emlékszem a botrányra, hogy hozzáment egy majdnem kilencvenéves milliárdoshoz, mindenki gold diggernek nevezte, meg arra, hogy meghalt a fia, és nem sokkal utána ő is. Hogy mindemögött pontosan mi volt, nem ismertem, de nem is érdekelt, mert bevallom, annyira nem találtam izgalmas színésznek Smith-t, hogy külön olvasgassak utána.

Ez a dokumentumfilm viszont önmagában érdekes, érdekes, mint sztori, és nagyon lehangoló, mint emberi történet. Nem a legzseniálisabb életrajzi doksi, de kísérlet arra, hogy mögé nézzen egy a végén már lehullt álarcnak. Itt tényleg bekukkanthatunk a kulisszák mögé: Smith közeli barátai, hozzátartozói mesélik el a történetét, persze ki-ki a maga szemszögéből. Puzzle-t kell összerakni a nézőnek is, a film pedig vállalja, hogy ennél többet ő sem tud: kirakókockákat szórni elénk, amik vagy összeállnak a néző fejében egy egységes képpé, vagy nem.

Bennem van egy koncepció, milyen lehetett ez a nő, de azért is érdekes a doksi, mert több kérdést is felvet (sajnos hiányérzetet is hagy maga után, pedig minden felhasznált eredeti hang- és képanyag alapos és sokatmondó). 

Annak ajánlom, akit közelről érdekel, milyen az amerikai álom kergetésének árnyoldala. Anna Nicole Smith nem körvonalazta önmaga előtt igazán saját magát, nem nézett önmaga mélyébe igazán,

a tükörben is egy Marylin Monroe-hasonmást akart látni - meg volt győződve róla, hogy Monroe reinkarnációja - , és mivel nem tanulta meg saját magát, azt sem tudta talán pontosan, hogy mit akar az élettől.

Nyilván egyvalami biztos volt: szeretetet akart kapni, és a maga módján próbált adni is, de ahhoz nem szerette magát sem eléggé, hogy ez mindenki számára biztonságos legyen.

Ezért döntött úgy, hogy még tiniként megházasodik, gyereket szül, majd kisbabával továbbáll, majd sztriptízel, majd modellkedik - ez volt karrierje felfelé ívelő része -, majd színészkedik...

Hátborzongató végignézni azt a telefonbeszélgetést, amiben arról töpreng telefonon az ügynökével, hogy A maszk női főszerepét válassza-e, ami szerinte jó forgatókönyv, vagy a Csupasz pisztoly 33, 1/3-ot.

(A maszk végül Cameron Diazt futtatta be Holywoodban). Majd milliárdosfeleség lesz, majd megözvegyül és kicsúszik a lába alól a talaj.

A legnehezebb a lejtmenetet végignézni, de mindenképp tanulságos. Anna Nicole Smith tehetséges színésznő volt? Nem derült ki. Volt szexuális kisugárzása? Az bőven kiderült. Mint ahogy a dokumentumfilmből kiderül az is, mennyire nem sok esélye volt azokkal szemben, akik vagy a testét, vagy a hírnevét használták ki, és ami egyfelől közhely, másfelől közhelyesen fájdalmas lehet, és csak logikusan következik szinte minden tragédia, ami utána jön. 

Olyan, mintha egy kisgyereket néznénk, aki nem kapta meg, amit akart, sírt, és aztán csak egyre szomorúbb lett attól, hogy fel kell nőnie és belátni: az életből bizonyos dolgokat nem lehet kierőszakolni. Mi maradt utána? Egy remek Guess-fotósorozat, egy csomó erotikus kép, pár sekélyesebb szerep, egy fiatalon meghalt gyerek és egy kisemmizett kisbaba. Aki még nagyobb hátránnyal indul, mint ahogy az anyja kezdte. Az utolsó fél órához kell gyomor: olyan, mintha azt kéne végignéznük, hogyan veti le magát valaki egy szikláról. 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: