Tabudöntögető gyerekdal készült: így beszélgethetsz a kicsikkel az elmúlásról
Szabad-e, kell-e, lehet-e beszélni gyerekeknek az elmúlásról? És ha igen, akkor hogyan? A téma alighanem elkerülhetetlen, hisz előbb-utóbb minden gyerek felteszi a kérdést: mi történik azokkal, akiket szeretünk, ismerünk és elmennek közülünk – és előbb-utóbb minden felnőtt megkapja ezt a kérdést, amire tudnia kell válaszolni.
A Belvárosi Betyárok Mama című felvétele egy beszélgetős dal, amely nem feltétlenül ér véget a meghallgatásával. A téma szokatlan lehet egy gyerekeknek muzsikáló zenekartól, de a dallal kapcsolatos élmények azt mutatják, sikerült megtalálni azt a hangot, ami nemcsak elmond egy ilyen párbeszédet, hanem el is indíthatja és segítheti is azt.
Íme a dal:
Dr. Kádár Annamária pszichológus a következő gondolatokat fűzte hozzá:
"A Belvárosi Betyárok arra hívnak meg bennünket, meg Téged, hogy kuporodjunk le együtt a gyermek mellé. A dalok révén állunk egy olyan világban amelyben az egymástól független dolgok összekapcsolódhatnak, amely vágyaink, szándékaink, gondolataink által irányítható, és amelyben a csoda bármikor megtörténhet.
A lemez nagy erőssége a Mama című dal, ami a gyász, veszteség érzését teszi feldolgozhatóvá a gyermek számára. Tapasztalatom szerint a legtöbb szülő megrémül, ha a gyermek a halálról kérdezősködik, és igyekeznek megkímélni őt a témától.
Nem nagyon tudjuk, miként búcsúzzunk a haldoklótól, mit mondjunk a gyászolónak, mit kezdjünk a saját fájdalmunkkal. Addig azonban gyermekünknek sem tudunk segíteni, amíg mi magunk rettegünk, és nem vagyunk képesek szembenézni saját, halálhoz, veszteséghez fűződő érzéseinkkel.
Ha kegyes, ködös hazugságokat mondunk gyermekünknek, hogy így védjük meg, ő a hiányzó részeket a fantáziájából pótolja ki, ami sokkal nyomasztóbb lehet, mint a valóság. Ilyenkor ugyanis a gyermek általánosít, és minden elváláskor aktiválódik az a félelme, hogy vajon viszontlátja-e még a számára fontos személyeket. A gyermek ilyenkor magára marad a legnagyobb félelmeivel. Hiába hisszük, hogy kicsi még, nem értheti, miről van szó, ő igenis érzékeli azt, hogy mi játszódik le bennünk, felfogja képzetáramlásainkat.
A Mama című dalban megosztott gyász és szomorúság felszabadító erejű, hiszen valójában nem a halál ténye az, amitől a gyermekek megsérülnek, hanem azok a körülmények, amelyeket mi hozunk létre az esemény kapcsán.
Ha nem beszélünk a veszteségről a gyermekünkkel, azzal akaratlanul is letiltjuk a gyászát.
Abban azonban mindenképpen segítségünkre lesz a dal, hogy jobban rá tudjunk hangolódni a gyermek érzéseire, félelmeire, gyászára, és megfelelőbb módon viszonyuljunk ezekhez.
Meg fogunk lepődni azon, hogy ha bennünk kicsit oldódik a szorongás, és tisztázódik néhány gondolat, mennyivel nyitottabbak és hitelesebbek leszünk, amikor gyermekünk „kényes” kérdéseket tesz fel nekünk. Amit nem tudunk szavakban elmesélni, hagyjuk, hogy a dal mondja el helyettünk!
Ha Weöres Sándor gondolatából indulunk ki, miszerint nem a gyerek a még tökéletlen felnőtt, hanem a felnőtt a már tökéletlen gyermek, akkor egy más perspektívát választunk a gyermeki világ megértésére. A Belvárosi Betyárok dalain keresztül a gyermeket nem kezdetleges, egyszerű lénynek kell tekintenünk, akihez le kell ereszkedni, hanem egy olyan kozmikus lénynek, akihez felnőttként felemelkedhetünk, hogy eljuthassunk az ő értelmen kívüli fantáziavilágába.
Így maradhatunk gyermeklelkű felnőttek, akik nem a törpék között akarnak óriások lenni, hanem a törpék között derekabb törpék, mint a többiek. (Mert könnyű, könnyű / törpék között óriásnak lenni / de nehéz és jobb, ha törpék között / derekabb törpe vagy / a többinél.” Weöres Sándor: Rongyszőnyeg)."
