KULT
A Rovatból

Behind InSanity – az Antares zenekarról forgatott dokumentumfilmet Andrási Ingrid

„Meg akartuk mutatni az életünk egy részletét, hátha valakit érdekel” – mesélte a csapat frontembere a több mint 1 órás filmről. Premier!

Link másolása

A 2018-ban szinte a semmiből berobbanó Antares zenekar 2021 elején készítette második, InSanity című nagylemezét.

A most megjelenő dokuval Andrási Ingrid kameráján keresztül őszinte betekintést nyerhetünk abba, milyen az, amikor a Junior Artisjus-díjas csapat Nóniusz Gáborral bezárkózik egy hosszabb időszakra a stúdió falai közé. Mindezt az alábbiakban Andrási Ingrid és a zenekar frontembere, Kolosai Fecó mesélte el.

– Mennyi tervezést igényel egy ilyen film, mire mi is láthatjuk?

Ingrid: Nem ez volt az eredeti ötlet. Werkelni mentem oda. Használtunk is tavaly egy 3 perces anyagot ebből promóhoz, csak a hét közepe-vége felé jöttem rá mekkora méretű anyag halmozódik itt fel, amiből bűn lenne nem alkotni valamit. Azt sem tudtam pontosan milyen hosszú lesz, nem volt fontos a hang se, csak jó vágóképek. Manuális az él, kamera a kezemben, néha belenevetek én is, mert nem bírom ki, ezért néha remeg kicsit, nincs mindenhol smooth profi kép és a hang is kiegyenlítetlen.

Nem a tankönyvi képi világot adom vissza, és nem is hiszem, hogy valaha az lesz nekem a legfontosabb. Imádok olyan munkákat megfigyelni, ezzel együtt remélem hogy mások az én megközelítésemet is fogják értékelni.

Egyáltalán nem bánom, hogy ilyen nyers és “koszos”, szerintem nem kell tökéletes legyen, ha elmondja, amit kell. A tartalmat pártolom, ha koncepcióról van szó, és érzelemre megyek, nem látványra.

A dokumentumfilm:

– Egy ilyen alkotói folyamatnál nem mindenki szereti azt, ha “avatatlan szemek” kísérik figyelemmel minden mozdulatát. Befolyásolta-e a zenekart, hogy folyamatosan ki van téve a kamera figyelmének?

Fecó: Olyan közönségük alakult ki az évek során, akiket teljes nyugalommal engedünk közel magunkhoz. Ezzel a kis dokuval is közel engedünk és megmutatjuk, hogy milyen gonddal és kemény munkával dolgozunk az újabb dalokon. A kulisszák mögött is ugyanolyan hitelesség van, mint a zenénkben.

Ingrid: A srácok is és én is meg szerettük volna mutatni, hogy mekkora meló és mekkora érték egy ilyen album létrehozása.

Ez alatt az egy hét alatt mindannyian felkeltünk reggel, bementünk a stúdióba, késő este beestünk az ágyba, aztán másnap folytattuk.

Kizökkentett teljesen a hétköznapi életemből, csak erről szólt minden, karácsonyi hangulat volt (a szó jó értelmében).

– Ingrid, mi alapján döntötted el, hogy mi az, amit a végén megmutatsz?

Ingrid: Majdnem 8 órányi anyagból raktam össze. Nem törlök a helyszínen soha, nem esek ki a flowból azért, hogy visszamenjek a felesleges felvételekért. Azért van a memóriakártya. Aztán jöhet a popcorn, és végigmegyek az egészen többször, kialakítva egy koncepciót, majd aszerint szekciókba helyezve minden egyes felvételt. Felvenni azért szeretek, mert jönnek a pillangók, amikor elkapok egy nagyon jó pillanatot, de a vágás a kedvencem. Olyan mint egy puzzle, és nekem csak helyére kell raknom minden darabját. Puzzle-kön nőttem fel.

– Nem féltél, hogy valamiről lemaradsz?

– A srácokkal egyszerre könnyű és nehéz, könnyű mert elképesztően szórakoztatóak és nekem legtöbbször csak alkalmazkodnom kell, nyitottak az ötleteimre és mivel régóta dolgozunk együtt hatékony a meló, és picit ugyanezért nehéz, mert emiatt mindent fel akarok venni. Fontosak nekem és kicsit elfogult is vagyok, nem csak együtt dolgozunk de a barátaim is, ráadásul hatalmas Antares rajongó vagyok, imádom a dalokat, ezért sokszor nehéz eldöntenem mit érdemes felvenni, mert mindent dokumentálni akarok.

Fecó: Nekünk mindenképp egy csodás emlék lesz. Nem tudok elvonatkoztatni, ezért nagyon várom a közönség visszajelzéseit. Ez egy kis különlegesség, amire volt lehetőségünk.

Meg akartuk mutatni az életünk egy részletét, hátha valakit érdekel. Nem győzzük eléggé kiemelni a kultúra fontosságát, illetve azt, hogy nem elég egy évben egyszer egy színházi előadás két felvonása között szmokingban csücsöríteni, ugyanakkor a rock'n'roll sem arról szól már, hogy ki tud gyorsabban húgyban áztatott kokaint felszívni.

A kultúra nem csak a végtermékről, hanem az odáig elvezető út lelki építkezéséről szól. Hátha ez a dokumentáció is felnyit egy két szemet.

– Így, hogy az utóbbi időben hol a magyar progresszív rock úttörői előtt láthatott benneteket a közönség, vagy épp Bonnie Tylernek melegítettétek be a színpadot, azért az utóbbi időben a klubozást a világ változásai jócskán megnehezítették. Fecó, mit vársz a január 20-i “hajós” koncerttől?

Fecó: Hálás vagyok, amiért egyre több Budapesti klubot és színpadot pipálhatunk ki. Voltunk már az A38-on háromszor is... online… Ha már két ember eljön, hogy miként fogunk bazseválni a Special Providence előtt, nagyon fogok örülni! A színpad a mi kiteljesülésünk. Nagyon várom, hogy újra együtt bulizzunk a csodás közönségünkkel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kijött Azahriah új albuma, és máris imádják a rajongók
Egy szokatlanul kemény, rockos dal is felkerült a zenész új lemezére. Az egyik videóklipben pedig percekig egy dél-amerikai szerpentinen autóznak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Éjfél után nem sokkal megjelent Azahriah legújabb albuma, vette észre az Index. A Skatulya I című lemez dalaiban hol angolul, hol magyarul, hol pedig spanyolul énekel Azahriah a tőle megszokott stílusban.

A dalokhoz videók is készültek, amiket a YouTube-on lehet megnézni. Több klipben is visszaköszön az a búváros motívum, ami a február közepén megjelent mariana.árok című dalhoz készült videóban bukkant fel először.

A kapu című dal videóklipje eltér a búváros vonaltól. Itt látszólag vágás nélkül, percekig egy dél-amerikai szerpentinen kocsikázunk:

A lesson című dalban dzsesszes elemek hallhatók, míg a viadal tele van magyar motívumokkal, a yukata pedig a latinos hangzásra épít, míg a tartarosz szokatlanul kemény, rockos lett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: