A 2018-ban szinte a semmiből berobbanó Antares zenekar 2021 elején készítette második, InSanity című nagylemezét.

A most megjelenő dokuval Andrási Ingrid kameráján keresztül őszinte betekintést nyerhetünk abba, milyen az, amikor a Junior Artisjus-díjas csapat Nóniusz Gáborral bezárkózik egy hosszabb időszakra a stúdió falai közé. Mindezt az alábbiakban Andrási Ingrid és a zenekar frontembere, Kolosai Fecó mesélte el.

– Mennyi tervezést igényel egy ilyen film, mire mi is láthatjuk?

Ingrid: Nem ez volt az eredeti ötlet. Werkelni mentem oda. Használtunk is tavaly egy 3 perces anyagot ebből promóhoz, csak a hét közepe-vége felé jöttem rá mekkora méretű anyag halmozódik itt fel, amiből bűn lenne nem alkotni valamit. Azt sem tudtam pontosan milyen hosszú lesz, nem volt fontos a hang se, csak jó vágóképek. Manuális az él, kamera a kezemben, néha belenevetek én is, mert nem bírom ki, ezért néha remeg kicsit, nincs mindenhol smooth profi kép és a hang is kiegyenlítetlen.

Egyáltalán nem bánom, hogy ilyen nyers és “koszos”, szerintem nem kell tökéletes legyen, ha elmondja, amit kell. A tartalmat pártolom, ha koncepcióról van szó, és érzelemre megyek, nem látványra.

A dokumentumfilm:

– Egy ilyen alkotói folyamatnál nem mindenki szereti azt, ha “avatatlan szemek” kísérik figyelemmel minden mozdulatát. Befolyásolta-e a zenekart, hogy folyamatosan ki van téve a kamera figyelmének?

Fecó: Olyan közönségük alakult ki az évek során, akiket teljes nyugalommal engedünk közel magunkhoz. Ezzel a kis dokuval is közel engedünk és megmutatjuk, hogy milyen gonddal és kemény munkával dolgozunk az újabb dalokon. A kulisszák mögött is ugyanolyan hitelesség van, mint a zenénkben.

Ingrid: A srácok is és én is meg szerettük volna mutatni, hogy mekkora meló és mekkora érték egy ilyen album létrehozása.

Kizökkentett teljesen a hétköznapi életemből, csak erről szólt minden, karácsonyi hangulat volt (a szó jó értelmében).

– Ingrid, mi alapján döntötted el, hogy mi az, amit a végén megmutatsz?

Ingrid: Majdnem 8 órányi anyagból raktam össze. Nem törlök a helyszínen soha, nem esek ki a flowból azért, hogy visszamenjek a felesleges felvételekért. Azért van a memóriakártya. Aztán jöhet a popcorn, és végigmegyek az egészen többször, kialakítva egy koncepciót, majd aszerint szekciókba helyezve minden egyes felvételt. Felvenni azért szeretek, mert jönnek a pillangók, amikor elkapok egy nagyon jó pillanatot, de a vágás a kedvencem. Olyan mint egy puzzle, és nekem csak helyére kell raknom minden darabját. Puzzle-kön nőttem fel.

– Nem féltél, hogy valamiről lemaradsz?

– A srácokkal egyszerre könnyű és nehéz, könnyű mert elképesztően szórakoztatóak és nekem legtöbbször csak alkalmazkodnom kell, nyitottak az ötleteimre és mivel régóta dolgozunk együtt hatékony a meló, és picit ugyanezért nehéz, mert emiatt mindent fel akarok venni. Fontosak nekem és kicsit elfogult is vagyok, nem csak együtt dolgozunk de a barátaim is, ráadásul hatalmas Antares rajongó vagyok, imádom a dalokat, ezért sokszor nehéz eldöntenem mit érdemes felvenni, mert mindent dokumentálni akarok.

Fecó: Nekünk mindenképp egy csodás emlék lesz. Nem tudok elvonatkoztatni, ezért nagyon várom a közönség visszajelzéseit. Ez egy kis különlegesség, amire volt lehetőségünk.

A kultúra nem csak a végtermékről, hanem az odáig elvezető út lelki építkezéséről szól. Hátha ez a dokumentáció is felnyit egy két szemet.

– Így, hogy az utóbbi időben hol a magyar progresszív rock úttörői előtt láthatott benneteket a közönség, vagy épp Bonnie Tylernek melegítettétek be a színpadot, azért az utóbbi időben a klubozást a világ változásai jócskán megnehezítették. Fecó, mit vársz a január 20-i “hajós” koncerttől?

Fecó: Hálás vagyok, amiért egyre több Budapesti klubot és színpadot pipálhatunk ki. Voltunk már az A38-on háromszor is... online… Ha már két ember eljön, hogy miként fogunk bazseválni a Special Providence előtt, nagyon fogok örülni! A színpad a mi kiteljesülésünk. Nagyon várom, hogy újra együtt bulizzunk a csodás közönségünkkel!