A Bánkitó fesztivált még az országszerte pusztító jégeső is elkerülte
Egy év kihagyás után idén újra megrendezhették „az ország legnagyobb kisfesztiválját”, amely ezúttal a szokásosnál is kisebb léptékű volt és négy helyett csak három napig tartott.
Mivel még három hónappal ezelőtt sem lehetett biztosan tudni, milyen keretek között kerülhet sor tömegrendezvényekre a nyáron, a szervezők inkább eleve korlátozták a létszámot: napi 1000 látogatónál húzták meg a határt, a közreműködőkkel együtt is alig 1800-an voltak a fesztivál területén. Összevetésképp: legutóbb még ennek a két és félszeresénél, 4500 főnél volt teltház.
A fesztivál ezúttal is kettő, egymástól élesen elváló blokkból állt össze. Napközben a tó partjára koncentrálódtak a programok, ami egy igazi pop-up helyszín: három évvel ezelőtt úgy fogalmaztam, ennyire menő háttér egy színpad mögött sincs, és továbbra is ez a véleményem.
Különösen a vele szemben elhelyezkedő, amifiteátrum-szerű lelátóról nyújt lélegzetelállító látványt bármi, ami a színpadon történik.
A hely nem mindennapi adottságait Nóvé Soma használta ki legjobban, aki a nagyszínpados Middlemist Red koncert másnapján itt is fellépett másik zenekarával, a MORDÁI-jal.
Ez alighanem az egész fesztivál legerősebb pillanata volt, de majdnem ennyire emlékezetes volt számomra a Várkonyi Csibészek koncertje is. Utoljára két éve láttam őket, nem tudtam nem észrevenni, mennyit fejlődtek azóta. Most már rendes felállású zenekarként álltak színpadra, a gitárok és basszusgitár mellett dobbal is kiegészülve.
A csíkos egyenpólóba öltözött srácok hihetetlenül tehetségesek, repertoárjukban a klasszikus cigányzene mellett balkáni és magyar népzenei elemek is felfedezhetőek, sőt még a rappeléstől sem riadnak vissza.
Napnyugtakor a történések áthelyeződtek a gyalog 15-20 perccel arrébb található tábor területére. Itt a fő helyszín az Északi színpad, amely legutóbb még egy cirkuszi sátorban kapott helyet, most azonban teljesen szabadtéri volt, mindössze a nézőtér pulthoz közel eső kisebb része fölé tettek ponyvát.
Az előrejelzés alapján úgy tűnt, hogy ebből akár komoly probléma is lehet, ugyanis az ország nagy részéhez hasonlóan a péntek délutáni, esti órákra viharos felhőszakadást és jégesőt harangoztak be.
Szürreális volt utólag megnézni a videókat arról, ahogy például a Budapest Parkban tombolnak az elemek a Lóci Játszik és a Kiscsillag koncertje alatt. A szombati napon már igazi strandidő volt újra, amit napközben jó páran ki is használtak.
Platon Karataev
Galaxisok
A Bánkitó idén sem okozott csalódást, sőt, most először tudtam igazán akklimatizálódni a hangulathoz, hiszen 2018-ban alig 7-8 órát töltöttem csak ott.
Legközelebb megpróbálok a nem zenei programokon is nagyobb arányban részt venni, hiszen a színházi, illetve civil vonal legalább annyira erős a fesztiválon, még ha alapvetően szűkebb közönség érdeklődésére is tart számot, mint a koncertek.
