KULT
A Rovatból

„Bámulatosan szép, annyira, hogy moziban lenne a helye” – kijött Az alapítvány első két része

Az Apple sorozatának az első két része összesen több, mint kétórás játékidőt tesz ki. Két óra ebben a varázslatos, gyönyörű, letisztult, ámde velejéig romlott világban. Imádtam.

Link másolása

Mivel nem olvastam a sorozat alapjául szolgáló könyveket Isaac Asimovtól, így csupán a sorozatra koncentrálva tudom leírni a véleményem. Tudom, sokan, akik olvasták a könyveket, fel fogják róni az alkotóknak a szereplőválasztást és a plusz karaktereket, de sajnos ez elkerülhetetlen.

Egyrészt Asimov nem karakterekben gondolkodott, hanem érdekes felvetéseket bontott ki.

Másrészt a könyvet 1942-ben adták ki, ebben a korszakban nem fogunk találkozni afroamerikai szereplőkkel, vagy más nemhez vonzódókhoz, viszont a sorozat 2021-ben készült el, és sokkal elfogadóbbá vált a világ – ezt mindenkinek el kell fogadnia.

A lényeg:

Végre egy igazi high-concept, nagyköltségvetésű sci-fi sorozat!

El nem tudom mondani mennyire boldog vagyok, hogy az almás vállalat pénzt nem sajnálva, elkészítette az utóbbi idők egyik legjobb sci-fijét. Egy lassan építkező, ámde lebilincselő történetet láthatunk egy 19 évezrede fennálló birodalomról, amely a vég felé közeledik. Egy matematikus előáll egy tézissel, miszerint a jelenlegi populáció növekedéséből, konfliktusok kialakulásából és különböző eseményekből kifolyólag, kijelenthető, hogy a Galaktikus Birodalom el fog bukni és ez elkerülhetetlen. Természetesen van egy megoldás, amely, minő meglepő nem tetszik az uralkodó osztálynak és megpróbálják diszkreditálni a tudóst, nem túl finom módszerekkel. Ez az első epizód fő konfliktusa.

Az írók az első részben szárnyaltak. Több világot ismerünk meg nagyon rövid idő alatt, az elején csak kapkodjuk a fejünket, de nagyon hamar megértjük, hogyan működnek a dolgok ebben az univerzumban.

Régen láttam egy ennyire csavaros, ügyesen koreografált bevezető részt.

Minden a helyén volt, a ritmusa megfelelő, a szembenálló felek motivációi érthetőek. Utoljára a Trónok harca kapcsán éreztem ilyet, hogy logikusan felépített érvrendszerek szerint cselekedtek a karakterek.

Az első epizód mesterien volt komponálva.

A második rész, inkább egy átvezető rész, mélyebben megismerhetjük a karaktereket, kapcsolataikat és a történetben játszott szerepüket. Nem szeretnék spoilerezni, de egyértelműen lassabb és elgondolkodtatóbb a második epizód.

Főszereplőnk a Lou Liobell által játszott Gaal Dornick – egy meg nem értett zseni, akit a Jared Harris által játszott matematikus Hari Seldon maga mellé vesz, mint egy védencet. Mindketten nagyon jók az elszánt tudós szerepben. Jared Harris a kicsit belefáradt, ámde zseniális, míg Lou Liobell a friss kreatív elme a sztoriban. Az utóbbi szemszögéből ismerjük meg a történetet, Ő is narrálja a sorozatot.

Az antagonista szerepében Lee Pace-t látjuk, mint a Géndinasztia uralkodója,

a császárok egyike, aki több, mint ember. Azért nevezik őket Géndinasztiának, mert ők klónok – Cleon császár három klónja, három különböző érettségi korban. A legkisebb, Pirkadat testvér, egészen fiatal, egy gyermek ártatlanságával uralkodik, Nap testvér az erős vezető, ereje teljében lévő férfi, és végül a legidősebb uralkodó Alkony testvér, aki a bölcsesség megtestesítője. Ők hárman uralkodnak a Galaktikus Birodalomban. Mindhárom korában más színész játsza Cleon császárt, de nagyon hasonlítanak, és teljesen hitelesek a szerepben.

    A castingban egyedül a Raychot játszó Alfred Enoch-ot nem tudom hova tenni.

    Erőtlen és kicsit olyan, mintha két arca lenne: a közönyös és a zavarodott. Őt talán legtöbben a Harry Potter-filmek Dean Thomas-a ként ismerhetik, de nem bizonyította be még számomra, hogy egy ennyire jól összerakott színészgárdában neki is helyet kellett adni.

    Bevallom, picit megijedtem, amikor a nyitány alatt megláttam David S. Goyer nevét. Mint író, rengeteg klasszikust köszönhetünk neki, elég csak A sötét lovag trilógiára gondolni, vagy a Penge sorozatra, de azt se szabad elfelejtenünk, hogy elég sok, kevésbé minőségi alkotása is volt: A túlvilág szülötte, vagy a Hipervándor. Nem tudhattuk, hogy Az alapítvány hova fog tartozni, de mint kiderült, szerencsére az előbbi csoportot erősíti. Ez valószínűleg azoknak az elképesztő tehetségeknek is köszönhető, akiket az Apple összeszedett.

    Igazán impozáns nevekkel lehet találkozni, ha megnézzük az alkotókat:

    a zeneszerző Bear McCreary, aki már bizonyított sci-fi sorozatban (neki köszönhetjük a Battlestar Galactica felejthetetlen soundtrack-jét), a színészek terén Jared Harris, vagy Lee Pace, hogy csak egy párat említsünk.

    Amiről még nem volt szó, azok a technikai részletek.

    A sorozat bámulatosan szép, olyan szinten, hogy moziban lenne a helye.

    Sok, nagyobb költségvetésű mozifilmben nem látni olyan látványvilágot, mint Az alapítvány első két részében. Nem tudok egyszerűen máshogy, csak szuperlatívuszokban beszélni a sorozat technikai megvalósításáról. A zene elképesztően hangulatos, a hangok, a kosztümök, a díszletek, a színészek akcentusai, minden jól átgondolt és impozáns. Annyira brutálisan nagy Az alapítvány világa, hogy felfoghatatlan, mennyire jól sikerült eddig adaptálni.

    Mint sci-fi rajongó egy másodpercre se vettem le a szemem a képernyőről, de megérteném, ha egyesek túl lassúnak, vagy túl „beszélgetősnek” tartanák. Pedig vélemény szerint nem az,

    ha tartják ezt a színvonalat, itt egy új Trónok harca van megszületőben.

    A Ted Lasso-val megmutatta az Apple, hogy van humorérzéke, Az alapítvánnyal, pedig most már azt is tudjuk, hogy van vér a pucájukban. Egy ennyire fontos művet, ilyen költségvetés mellett bevállalni koronavírusos időkben letenni az asztalra, nem kis teljesítmény. Eddig nem, voltam Apple TV+ előfizető, de ezért a sorozatért megéri. Illetve, még amit ki kell emelni: van magyar felirat! Alig várom a következő részeket.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: