KULT
A Rovatból

Babett a legkeményebb a mesterek közül – így láttuk a Sztárban sztár leszek második adását

A második válogatón voltak botcsinálta Tóth Gabik, különféle állatok, de akadtak igazi szuperprodukciók is. Vélemény.

Link másolása

Halloweenről azt tartják, hogy az évnek azon a napján a legvékonyabb az élők és a holtak világát elválasztó fátyol, és azért kell ijesztő maskarákba öltözni, hogy elijesszük a túlvilág rémségeit.

Jó volna valami hasonló praktika a TikTok-sztárok ellen is, hogy ne akarjanak átszökni a mainstream médiába.

PSG Oglit a TikTokon futó „Szevasz, fiam” sorozatból ismerhetjük. Állítólag. (Lebuktam: nem tiktokozok.)

Oglit hatalmas bicepsszel és ehhez mérhető egóval áldotta meg az ég. Olyan visszafogott állítások hagyták el ajkait, miszerint ő az első és egyetlen magyar énekes, akinek esélye van külföldön is befutni – de még eldönti, van-e hozzá kedve.

Ezek alapján el lehet képzelni, milyen volt a produkciója. Igen, pont olyan. Tóth Gabinak ennek ellenére tetszett, de hát megegyezhetünk abban, hogy Gabi egy kifürkészhetetlen lélek.

Emlékezetes alakítást nyújtott Markó-Valentyik Anna bábszínész, aki egy medleyt hozott, összesen 4 énekest jelenített meg. Kétségtelenül kreatív megoldást választott, és többnyire jól is énekelt, bár Michael Jacksonnál azért kicsit rezgett a léc. De sokkal inkább a műsorban a helye, mint azoknak a félőrülteknek, akiket poénból néha-néha tovább engednek.

Üde színfolt volt a Varga Irén-imitátor, és tulajdonképpen az énekelni nem tudó sztárok vonalán el is mehetett volna néhány fordulót (Győzike, Fekete Pákó jut így hirtelen eszembe).

Természetesen nem jutott tovább, de ez nem szegte kedvét. Lényegesen szimpatikusabb volt, mint az a kicsi lány, aki élete értelmét látja abban, hogy Freddie Mercuryt utánozza, értelmezhető énektudás nélkül.

Különösen mulatságos volt, amikor a produkciója után családja körében dühöngött, idézem: „Egy perce sem énekeltem, basszus!” Oké, úszóversenyen van olyan, hogy valaki féltávig a középmezőnyben halad, aztán begyújtja a rakétákat és megnyeri a versenyt, de az éneklés nem ilyen. Ott az első taktustól jónak kell lenni. Ha valaki egy percig nem tud Freddie-hez méltóan énekelni, valószínűleg utána sem fog.

Következett Miss Gabriella Diamond. Ilyen névvel Magyarországon valaki vagy pornószínésznő, vagy transzvesztita előadóművész. Esetleg mindkettő. Emberünkre a második lehetőség mindenképp igaz, a többinek nem fogok utánanézni.

Gabriella a magyar Gabriella Spanicnak tartja magát. Állítólag ezt a titulust a rajongói aggatták rá. Ezek után nem meglepő, milyen dalt választott. Előadása olyan volt, mint a szójakolbász. Ha nincs más, kis Erős Pistával elmegy, de azért tudod, hogy nem az igazi.

Az este leghumorosabb produkciója (legalábbis azok közült, amit humorosnak is szántak) mindenképp Ambrusé, aki a The Fox című örökbecsű klasszikust adta elő mély beleéléssel, róka jelmezben.

Azt gondolom, ezen a szinten még belefért, hogy tovább vitték.

Az adásba sajnos csak a refréneket vágták be tőle, a lassú részt nem, így csak sejtéseink lehetnek, tud-e énekelni igazából – mert lássuk be, a refrénhez énekhangra nincs szükség.

Voltak azért szerencsére tényleg jó hangok. Gúth Emília Rúzsa Magdit és az Aprócska bluest varázsolta elénk, a különleges nevű Major Zeusz Balázs Fecót és az Évszakokat.

Gabi idén is kisgömböcként harácsolja a versenyzőket – vagy legalábbis a műsorból ez jön át, de lehet, hogy a gonosz szerkesztők manipulálnak minket. Minden esetre Jósa Tamás Jon Bon Jovi előadása értékelése közben megint kitört a balhé.

Majka érzelmi manipulálással vádolta Tóth Gabit, aki ezt kikérte magának, nagyon rosszul esett neki –

szinte vártam, mikor kiált keresztényüldözést.

Szerencsére ezt a kártyát nem kellett kijátszania, és Gabi azzal vigasztalódhatott némiképp, hogy elérte, amit akart: Tamás is az ő csapatába került.

Szóval tulajdonképpen nem történt semmi különös, mindenki hozta a szokásosat.

Ebbe az adásba kerültek azok, akik a mestereket próbálták utánozni. Botcsinálta Pápai Jocik, megélhetési Tóth Gabik, sőt, még néhány szegényember Majkája is beesett.

Közülük három produkció okozott maradandó élményt, nem feltétlenül jó értelemben. Sárközi Fatima, aki Pápai Jocit énekelt, bevitt a stúdióba egy kígyót, amitől Joci köztudottan irtózik.

A mentortársak persze odavitték neki a kígyót, szinte kényszerítették, hogy érjen hozzá – jobb helyeken ilyesmikért

pereket lehet nyerni, nálunk még mindig viccesnek számít abuzálni azt, aki valamilyen gyengeséget mutat.

A magam részéről együtt érzek Jocival. A kígyóktól szerencsére nem irtózok, viszont a berregve repülő rovarok és bogarak rám tudják hozni a frászt annak ellenére, hogy tudom, nem tudnak különösebb kárt tenni bennem.

Kicsivel később fordult a kocka, mert az egyik versenyző nagy szőrös pókokat hozott ajándékba. Ettől Majka és Gabi akadt ki, úgyhogy meg kell állapítani, Babett a legkeményebb a mesterek közül, neki se a kígyótól, se a póktól nem ment fel a pulzusa.

A Tóth Gabi imitátorok közül kiemelkedett Sziklai Mária, aki külsejében a matyóhímzéses Tóth Gabit jelenítette meg, de az Elég volt című dalt énekelte. A hang egyébként néhol egészen hasonlított Gabiéra, de az éneklés nem volt igazán jó. A produkciót feldobta, hogy Gabi egy ponton kikapta a mikrofont a versenyző kezéből, és pár másodperces bohócszámot mutatott be Majkával. Mindenki meglepetésére Majka tovább vitte a versenyzőt a következő fordulóba.

Kaly Roland tavaly a székes fordulóban esett ki, ahol mestere, Majka nagyon kiakadt rá, elégedetlen volt a teljesítményével. Roland nem adta fel, visszatért. Freddie Pioneer című dalát adta elő meggyőzően, és némi tanakodás után ismét Majkához került. (Én a helyében biztos nem szerettem volna visszakerülni ahhoz a mentorhoz, aki kivágott, igaz, nem is kérdezték meg tőle, kit szeretne.)

Solymosi Benjamin pankrátor igazán szórakoztató showt varázsolt a színpadra. Énekről esetében sem beszélhetünk, Tóth Gabi azonban látott benne annyit, hogy brahiból magával vigye.

Az adás végére került a műsor történetének egyik legjobb énekese és legcukibb története. A kubai Yulai Miranda Ferrer magyar, hegedűművész férjével, és mindennapos terhesként lépett a színpadra. A nem mindennapi páros Kubában ismerkedett meg, a zene hozta őket, a felvétel utáni hétre várták a babájukat.

De azért még beugrottak a Sztárban sztár leszekbe, hogy a kismama eltolja Whitney Houstontól az I Have Nothingot úgy, ahogy magyar tehetségkutatón Whitney-t még nem énekelt senki.

Jobb végszó nem is kell, nézzétek és hallgassátok meg. Az ilyen pillanatokért és előadókért érdemes követni a hasonló műsorokat. A kérdés talán csak az: hol volt eddig?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Michael Douglas eszik, iszik, csajozik, mégis megvan az AppleTV+ első igazi bukása?
A Franklinnel az AppleTV+ elkövette az első nagy mellélövését? Eddig elég jó szériája volt, úgyhogy talán nem csorbít az amúgy nagyon jó renoméján, de sajnos látni az elpazarolt dollármilliókat a Franklin minden másodpercén.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Timothy Van Patten neve nem ismeretlen sorozatos berkekben. Rengeteg híres klasszikuson dolgozott már, mint rendező, ráadásul nem is kis címekben.

Olyan ikonikus szériákat tudok említeni, mint a Drót, a Deadwood, a Róma, a Maffiózók, The Pacific – A hős alakulat, a Trónok harca, a Fekete tükör, a Perry Mason, A levegő urai vagy a Gengszterkorzó.

Ilyen filmográfiával nem csoda, hogy az Apple TV+ rábízta a Franklin vezénylését. Nem tudom mennyire Van Patten hibája, de a Franklin nem lett túl jó.

Benjamin Franklin amerikai polihisztor, államférfi, diplomata, író, természettudós, filozófus, nyomdász és feltaláló életének 84 éve alatt több érdekes dolog történt vele, mint tíz férfivel történhet 200 év alatt.

A szegény családból származó 13. gyermek életrajza számtalan könyvet tölthetne meg.

Jópárat meg is töltött, a Franklin is egy ilyenen, Stacy Schiff, A Great Improvisation című könyvén alapszik. Nem olvastam az eredeti művet, de amit az AppleTV+-nak sikerült előadnia, az egy rettenetesen unalmas kis szelete ennek a hihetetlen élettörténetnek.

1776-ot írunk, az Amerikai függetlenségi háború alig egy éve zajlik, de a gyarmati erők sorra szenvednek súlyosabbnál súlyosabb vereségeket. A kongresszus helyzete egyre kilátástalanabb. Franklin fia is a britek háborús túsza lett.

Ezekből a harcokból meglepően nem látunk semmit, mert ezekben a sötét időkben Benjamin Franklin (Michael Douglas) átutazta az Atlanti-óceánt, hogy segítséget kérjen a francia nemzettől.

Unokája, Temple (Noah Jupe) kíséretében érkezik Passy kis falujába, amely viszonylag közel van Párizshoz. Itt szövi fondorlatos terveit, hogyan lehetne megnyernie magának a versailles-i támogatást Amerika britek elleni harcában. Igazi kémjátszma, sok-sok unalmas párbeszéd alá rejtve.

Nagyon hiteles az Apple-féle Franklin sorozat, már-már túl hiteles. Egy képkocka háborút kapunk ízelítőnek a harmadik részben, de ez a széria nem más, mint hosszú párbeszédek, partik, előadások és bálok sora, ahol úriemberek beszélgethetnek, miközben a kémek kihallgatják őket. Nem egyértelmű, ki kivel van valójában és mindenki csak a saját hasznát keresi. Van, aki pénzt, egyesek szerelmet, mások megbecsülést várnak Franklintől.

A megvalósítás elsőrangú, a kosztümök, a helyszínek, a tájkép és a díszletek elképesztően autentikusak.

A sorozat külön büszke lehet ezekre. Érezni, amikor szinte céltalanul mutogatják ezt a mozi-mágiát. Sokszor húzza a rendező az időnket egy-egy hosszúra hagyott nagytotállal. Természetesen hatalmas érdem és pirospont jár a történelmi hűségre, és az atmoszféra is páratlan, csupán annyi ezzel a probléma, hogy a tényleges tartalom, amit látunk, nagyon kevés.

Ahhoz képest, hogy Ben Franklinnek milyen érdekes élete volt, nagyon sokáig tartott, hogy egy ilyen nagy költségvetésű sorozatot készítsenek róla. Ez a szerep Michael Douglasnek szinte jutalomjáték. Látszik, hogy a nagy öreg élvezte a forgatást, hiszen jókat ehet, ihat és jól mulathat fiatal hölgyek társaságában, miközben csak beszélgetnie és néha színészkednie kell.

Nem érzem, hogy Douglas eltűnne a szerepben, inkább önmagát hozza, kicsit rájátszva Franklin szinte rocksztár szerepére, máskor meg aggódóan tűnődve.

Az unokáját alakító színész nekem kicsit túlságosan fiatal, de lehet pont ezért őt választották ki a szerepre, ő egy kis ártatlanság a megfáradt mester mellett. A többi színésszel sincs probléma, maximum annyi, hogy a teljes stábból ha öt karaktert fel tudok sorolni, azzal lehet, hogy sokat mondtam. Igazából alig van maradandó szereplő, de erről nem a színészek tehetnek, hanem a történészek… akarom mondani forgatókönyvírók.

Alig történik itt valami! Tényleg! Az egyik legnagyobb drámai csúcspont az első három részből az, amikor Franklin visszakapja a megjavított nyomdáját, miután azt ellenséges kémek összetörték. Értem, hogy így szimbolikusan visszakapta a hangját a feltaláló zseni, de ettől ez még gyenge tartalom, még streamingre is.

Egyáltalán nem szórakoztató, és nem érzem azt a „wow” faktort, amit az Apple álltalában képvisel.

Ez egy alapos történelemlecke, amely azt feltételezi, hogy van bőséggel háttértudásunk a korszakról, mert ha nem figyelünk eléggé, akkor bizony megkavarodunk a sok-sok francia név mellett. Mostanában sokadik sorozatnál látom, amelyben előszeretettel használják az eredeti nyelvet, tehát itt a franciák franciául beszélnek, nem francia akcentusos angollal – ez is a pozitívumok közé tartozik a szememben. Van rajta kellő mennyiségű pátosz, hab és csillámpor is az átlagamerikai nézőnek. Láthatunk hitelesnek érződő kémjátszmát, és három rész alatt azért megértjük, hogyan mozgatták a szálakat a háttérből a diplomaták, de attól még rém unalmas az egész.

Amikor egy függetlenségi háborús történetre gondolok, nem az van a fejemben, hogy a győzelmekről és vereségekről csak híreket hallok, miközben semmit nem látok.

Nem véletlenül vizuális médium a televízió. Sajnos az egész túl unalmas, metodikus és nem érdekes. A Franklin megtekinthető az Apple TV+ streaming szolgáltató műsortárában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: