Azt mondták, nincs jó arca a filmekhez, egy csiga volt az első szerepe, és hozzávágott egy csésze forró teát az anyósához – Judi Dench 90 éves
Judith Olivia Dench 1934. december 9-én született az angliai Yorkban ír anya és angol apa lányaként. Édesanyja, Eleanora Olive (1897-1983) Dublinban született, édesapja, Reginald Arthur Dench (1897-1964) pedig orvos volt, aki Dublinban nőtt fel, és az első világháborúban a nyugati fronton harcolt. Szülei a dublini Trinity College-ban folytatott tanulmányaik során ismerkedtek meg.
Judi egy yorki kvéker középiskolába járt, és két bátyja volt, Peter (1925-2017) és Jeffery (1928-2014), utóbbi szintén színész lett.
Természetesen Eleanora és Reginald gyakran vitték színházba a kislányukat, aki máig vissza tudja idézni, hogy az egyik legkorábbi ilyen látogatása egészen extrém reakciót váltott ki belőle. „Emlékszem, hogy megnéztük az A Cuckoo in the Nest című darabot. Egy pár feküdt az ágyban, majd hirtelen kinyílt egy láda az ágy végében, és egy férfi pattant fel belőle mellényben és nadrágban. Annyira röhögtem, hogy szabályosan rosszul lettem, ezért anyámnak haza kellett engem vinnie” – mesélte Dench, de szerencsére végül megtudta, hogyan végződött a darab: „Pár nappal később visszavittek, hogy megnézzem, mi történt.”
Ezekben az években Judi nem hivatásos alapon részt vett a York Mystery Plays című darab modern felújításának első három produkciójában 1951-ben, 1954-ben és 1957-ben. A harmadik produkcióban Szűz Mária szerepét játszotta, amelyet a Museum Gardensben felállított színpadon adtak elő.
Bár Dench mindig is tudta, hogy színházban dolgozni, eredetileg nem az volt a terve, hogy ő maga is színpadra álljon. „Már fiatalkoromtól kezdve díszlettervező akartam lenni” – mondta, s hozzátette, ez az ambíciója akkor illant tova, amikor először látott egy profi Shakespeare-előadást, méghozzá a Lear királyt Stratfordban, 1953-ban. „Az volt a leghihetetlenebb díszlet, amit valaha láttam: egy hatalmas, fekete kör, a közepén pedig egy halom kő, ami úgy fordult, hogy lehetett barlang, trón vagy bármi más... Ekkor valami leállt bennem a tervezéssel kapcsolatban. Emlékszem, arra gondoltam: »Legmerészebb álmaimban sem tudnék ilyesmit kitalálni. Nem leszek elég jó ehhez.«”
Egy csigától Shakespeare-ig
A színészkedéssel kapcsolatban nem volt nagy megvilágosodása. Azt mondja, ez valószínűleg fokozatosan történt. De mindig is szeretett játszani, egészen az első színpadi feltűnése óta, amiben egy csigát alakított. „Az előkészítő iskolában én játszottam a csigát, egy gyerekvers feldolgozásában. Volt egy hatalmas csigaház, abban kuksoltam. Amikor megérkeztek a szüleim, felálltam, hogy lássanak, csak hát ez nem volt része a darabnak. Csupán arra emlékszem, hogy a tanárnő oldalról azt kiabálta: »Le a földre, Judith!« Az első instruálásom. Nem viselkedtem rendesen.”
Egyébként állítása szerint boldog gyermekkora volt, a szülei mindenben támogatták.
Dench szakmai érdeklődését végül felkeltette a drámaiskola, mivel a bátyja, Jeff a Central School of Speech and Dramára járt, illetve az is inspirálta, hogy látta Peggy Ashcroftot Kleopátrát játszani a színpadon, ezen élményéről pedig később azt mondta: „Megváltoztatta az életemet”. Szóval Judi is Jelentkezett a Central Schoolba, ahova fel is vették. Vanessa Redgrave volt az egyik osztálytársa. Nem sokkal a diploma megszerzése után a Hamletben Opheliaként debütált a The Old Vicben. Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e az első estére, azt válaszolta: „Nem. A másodikról vannak emlékeim, mert a kritikusok egyáltalán nem voltak kedvesek hozzám! Nagyon haragudtak, hogy nem egy ismert színészt választottak a szerepre, hanem egy újoncot”. A darab rendezője, Michael Benton azonban eléggé megkedvelte Dench-et ahhoz, hogy bevegye őt a vándortársulatába. Így kezdődött az egyik legnagyobb színházi karrier.
A nevető dáma
Bármennyire is profi, Dench azt mondja, még az évtizedeken átívelő színházi pályafutásával a háta mögött is előfordul, hogy elröhögi magát a színpadon. „Szörnyű bajba kerülök általában a nevetés miatt. A legkevésbé sem mentegetem magam, de van ennek valami köze a lámpalázhoz, amit az ember ilyenkor érez” – magyarázta a színésznő, aki emlékszik egy különösen súlyos vihogásrohamra Shakespeare Cymbeline című darabjának egyik előadása alatt. Ő játszotta Imogent, aki egy ponton arra ébred, hogy egy Cloten nevű férfi – akit Bob Peck alakított (a Jurassic Park Robert Muldoonja) – fej nélküli testét találja az ágyában. „Ahogy felemeltem ezt a testet, a lábai rossz irányba fordultak. Nem volt semmi rögzítés a térdeiben. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Ezt amúgy ilyenkor át kell alakítani tragikus reakcióvá, nagyon trükkös dolog” – emlékezett vissza.
1970-ben egyébként már annyira elismert volt a színházi munkáiról, hogy megkapta a Brit Birodalom Rendje (OBE) kitüntetést, amelyet olyan civileknek ítélnek oda, akiknek a munkája hatással volt a nemzetre.
Nem megfelelő arc
Dame Judi állítása szerint soha nem látta a filmkészítést a jövőjében. Bár már 1959-ben főszerepet játszott a Hilda Lessways című hatrészes minisorozatban, az első mozifilmje pedig az 1964-es The Third Secret című krimi volt, és olyan további mozgóképekben tűnt fel többek között, mint a Hajnali négykor (1965), a Szentivánéji álom (1968), a Holtbiztos tipp (1974), az Angyali párbeszéd (1985), a Szoba kilátással (1985), a Kenneth Branagh-féle V. Henrik (1989), az Aranyszem című Bond-film (1995), vagy a szintén Branagh-féle Hamlet (1996), valójában már 60 éves is elmúlt, amikor megkapta első főszerepét a nagyvásznon a Botrány a birodalomban (1997) című történelmi drámában, amelyben Viktória királynőt alakította. „Már nagyon korán megmondták nekem, hogy soha nem fogok filmet forgatni. Nem volt megfelelő arcom hozzá. Ezt egy nagy film meghallgatásán vágták a fejemhez, de soha nem mondom meg, melyikén. Persze én egyáltalán nem ijedtem meg. Emlékszem rá, de nem bántottak meg vele” – mesélte Dench, akit a brit showman, Graham Norton csak „Shakespeare-wurlitzernek” nevezett, mivel fejből szavalja a Shakespeare-drámákat.
A színészkedés azonban nem volt mindig sima ügy, erről így vélekedett: „Nem hiszem, hogy a színészet könnyebbé válik. Nagyon élvezem, de nem találom könnyűnek.” Nos, ha így gondolja, akkor sikerrel vette az akadályokat. A Botrány a birodalombanért kapásból megkapta élete első Oscar-jelölését, a másodikat pedig a következő évben (1998: Szerelmes Shakespeare) már díjra is tudta váltani a legjobb női mellékszereplő kategóriában – ebben is egy királynőt, I. Erzsébetet alakította (Viktóriát pedig 2017-ben újra eljátszotta a Viktória királynő és Abdulban). Aztán jött még hat további nomináció: a Csokoládéért (2000), az Iris: Egy csodálatos női elméért (2001), a Mrs. Henderson bemutatjáért (2005), az Egy botrány részleteiért (2006), a Philomena: Határtalan szeretetért (2013) és legutóbb a Belfastért (2021). Nem semmi pálya.
Az M-korszak
Na de térjünk egy kicsit vissza James Bondhoz! Hiszen az Aranyszemben az MI6 főnöke, M eljátszása is egy olyan szerep volt, amire egyáltalán nem számított.
„Egy pillanatig sem gondoltam, hogy szerepelni fogok a Bond-filmekben, bár hatalmas rajongó voltam. 17 év alatt összesen hét epizódban játszottam, és abszolút dicsőséges emlékeim vannak arról az időszakról. Amikor a férjem, Michael és a lányom, Finty megnézték ezeket a filmeket, sikoltoztak a nevetéstől, mert úgy néztem ki, mint aki ért azokhoz a kütyükhöz, de valójában egy biciklipumpát sem tudok kezelni. Szóval megrészegültem a hatalomtól, amikor M-et játszottam” – mesélte nevetve Dench, aki 1995-től 2012-ig játszhatta a karaktert, mind a négy Pierce Brosnan-menetben (Aranyszem, A holnap markában, A világ nem elég, Halj meg máskor!), valamint a Daniel Craig-éra három részében (Casino Royale, A Quantum csendje, Skyfall).
Szerelem 75 évesen
És ha már Dench megemlítette a férjét, Michaelt, akkor meg kell említenünk, hogy a színész Michael Williamsről van szó, akivel 1970-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, és több filmben is együtt játszottak, főként a karrierjük első felében. Egyetlen gyermekük született, Finty Williams, aki a szülei nyomdokaiba lépett, és maga is színésznő lett, a Botrány a birodalomban például ő játszotta Dench, vagyis Viktória királynő lányát, Helena hercegnőt, de feltűnt még például a Gosford Parkban, a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az emberben, a Hölgyek levendulában, vagy a Hat perc éjféligben. Judi és Michael pedig a férfi viszonylag korán, 65 éves korában, tüdőrák miatt bekövetkezett 2001-es haláláig együtt voltak.
Dench azt is bevallotta, az alapvetően heves vérmérséklete miatt sok nagy veszekedése volt Williamsszel a házasságuk alatt. „Voltak napok, amikor nem beszéltünk egymással. Nem titok az sem, hogy egyszer hozzávágtam egy csésze forró teát. Hozzá és az anyjához. De hát ilyen az élet, nem igaz?” – emlékezett vissza a színésznő, aki nem hitt abban, hogy a férje halála után újra rátalálhat a szerelem, pedig így lett: 2010-ben, 75 éves korában szerettek egymásba ugyanis a a nála 10 évvel fiatalabb természetvédővel, David Millsszel. „Nem voltam felkészülve erre. Nagyon-nagyon fokozatosan és felnőttmódon történt az egész. Végül rádöbbentem, hogy készen állok rá, és ez egyszerűen csodálatos." Ők ketten akkor találkoztak, amikor Dench beleegyezett, hogy ő legyen a ceremóniamester a British Wildlife Centre új mókuskerítésének megnyitóján, amelynek Mills volt az alapítója/igazgatója. A házasság azonban szóba sem jöhetett köztük: „Beszéltünk erről, de azt hiszem, sokkal jobban járunk így, ahogy vagyunk, mivel két külön házunk van. És vagy az egyikben, vagy a másikban vagyunk, mindössze négy mérföldre egymástól” – nyilatkozta egyszer Mills, Dench pedig hozzátette: „Nem fogja megkérni a kezem. Nem, nem és nem. Kapjuk össze magunkat, és viselkedjünk a korunkhoz méltón!”
Amíg él, játszik
Dench már egy ideje időskori makuladegenerációval küzd, ami a látása erős romlásával jár, ez a betegség a fejlettebb gazdaságú társadalmakban a vakság leggyakoribb oka. Már az édesanyja is ezzel küzdött.
Mostanában főként színpadi műsorokat ad, amelyek során Gyles Brandreth-szel beszélget a karrierjéről. Minden este gondoskodnak arról, hogy a padlón legyen egy csíkos szőnyeg, amit követhet. „Fekete és fehér – mintha hatalmas zebrák feküdnének a padlón” – mondta nevetve. „Olyan vagyok, mint egy éppen leszálló repülőgép. Csak a szőnyeg felé igyekszem.” Elmondása szerint már nem tud forgatókönyveket olvasni, de azt mondja, nem áll szándékában hagyni, hogy ez megakadályozza a színészkedésben, mert amíg él, biztosan játszani fog. „Megtalálom a módját” – mondta.
