KULT
A Rovatból

Azt mondták, nincs jó arca a filmekhez, egy csiga volt az első szerepe, és hozzávágott egy csésze forró teát az anyósához – Judi Dench 90 éves

Állítólag Shakespeare összes drámáját fejből tudja szavalni, nem véletlen tehát, hogy ő az angol színház királynője, aki 60 is elmúlt, amikor végre filmsztár lett belőle.


Judith Olivia Dench 1934. december 9-én született az angliai Yorkban ír anya és angol apa lányaként. Édesanyja, Eleanora Olive (1897-1983) Dublinban született, édesapja, Reginald Arthur Dench (1897-1964) pedig orvos volt, aki Dublinban nőtt fel, és az első világháborúban a nyugati fronton harcolt. Szülei a dublini Trinity College-ban folytatott tanulmányaik során ismerkedtek meg.

Judi egy yorki kvéker középiskolába járt, és két bátyja volt, Peter (1925-2017) és Jeffery (1928-2014), utóbbi szintén színész lett.

A szülei révén Dench rendszeres kapcsolatban állt a színházzal: édesapja a York Theatre Royal háziorvosa volt, édesanyja pedig a színház ruhatárosa. Az ott játszó színészek pedig gyakran szálltak meg a Dench-házban.

Természetesen Eleanora és Reginald gyakran vitték színházba a kislányukat, aki máig vissza tudja idézni, hogy az egyik legkorábbi ilyen látogatása egészen extrém reakciót váltott ki belőle. „Emlékszem, hogy megnéztük az A Cuckoo in the Nest című darabot. Egy pár feküdt az ágyban, majd hirtelen kinyílt egy láda az ágy végében, és egy férfi pattant fel belőle mellényben és nadrágban. Annyira röhögtem, hogy szabályosan rosszul lettem, ezért anyámnak haza kellett engem vinnie” – mesélte Dench, de szerencsére végül megtudta, hogyan végződött a darab: „Pár nappal később visszavittek, hogy megnézzem, mi történt.”

Ezekben az években Judi nem hivatásos alapon részt vett a York Mystery Plays című darab modern felújításának első három produkciójában 1951-ben, 1954-ben és 1957-ben. A harmadik produkcióban Szűz Mária szerepét játszotta, amelyet a Museum Gardensben felállított színpadon adtak elő.

Bár Dench mindig is tudta, hogy színházban dolgozni, eredetileg nem az volt a terve, hogy ő maga is színpadra álljon. „Már fiatalkoromtól kezdve díszlettervező akartam lenni” – mondta, s hozzátette, ez az ambíciója akkor illant tova, amikor először látott egy profi Shakespeare-előadást, méghozzá a Lear királyt Stratfordban, 1953-ban. „Az volt a leghihetetlenebb díszlet, amit valaha láttam: egy hatalmas, fekete kör, a közepén pedig egy halom kő, ami úgy fordult, hogy lehetett barlang, trón vagy bármi más... Ekkor valami leállt bennem a tervezéssel kapcsolatban. Emlékszem, arra gondoltam: »Legmerészebb álmaimban sem tudnék ilyesmit kitalálni. Nem leszek elég jó ehhez.«”

Egy csigától Shakespeare-ig

A színészkedéssel kapcsolatban nem volt nagy megvilágosodása. Azt mondja, ez valószínűleg fokozatosan történt. De mindig is szeretett játszani, egészen az első színpadi feltűnése óta, amiben egy csigát alakított. „Az előkészítő iskolában én játszottam a csigát, egy gyerekvers feldolgozásában. Volt egy hatalmas csigaház, abban kuksoltam. Amikor megérkeztek a szüleim, felálltam, hogy lássanak, csak hát ez nem volt része a darabnak. Csupán arra emlékszem, hogy a tanárnő oldalról azt kiabálta: »Le a földre, Judith!« Az első instruálásom. Nem viselkedtem rendesen.”

Egyébként állítása szerint boldog gyermekkora volt, a szülei mindenben támogatták.

„Amikor 1960-ban Júliát játszottam a The Old Vicben, volt egy sorom, miszerint: »Hol van az apám és az anyám, nővér?«. Erre az apám, aki egy nagyon józan, nyugodt ember volt, hangosan azt mondta a nézőtérről: »Itt vagyunk, drágám, a 8. sorban!«”

Dench szakmai érdeklődését végül felkeltette a drámaiskola, mivel a bátyja, Jeff a Central School of Speech and Dramára járt, illetve az is inspirálta, hogy látta Peggy Ashcroftot Kleopátrát játszani a színpadon, ezen élményéről pedig később azt mondta: „Megváltoztatta az életemet”. Szóval Judi is Jelentkezett a Central Schoolba, ahova fel is vették. Vanessa Redgrave volt az egyik osztálytársa. Nem sokkal a diploma megszerzése után a Hamletben Opheliaként debütált a The Old Vicben. Arra a kérdésre, hogy emlékszik-e az első estére, azt válaszolta: „Nem. A másodikról vannak emlékeim, mert a kritikusok egyáltalán nem voltak kedvesek hozzám! Nagyon haragudtak, hogy nem egy ismert színészt választottak a szerepre, hanem egy újoncot”. A darab rendezője, Michael Benton azonban eléggé megkedvelte Dench-et ahhoz, hogy bevegye őt a vándortársulatába. Így kezdődött az egyik legnagyobb színházi karrier.

A nevető dáma

Bármennyire is profi, Dench azt mondja, még az évtizedeken átívelő színházi pályafutásával a háta mögött is előfordul, hogy elröhögi magát a színpadon. „Szörnyű bajba kerülök általában a nevetés miatt. A legkevésbé sem mentegetem magam, de van ennek valami köze a lámpalázhoz, amit az ember ilyenkor érez” – magyarázta a színésznő, aki emlékszik egy különösen súlyos vihogásrohamra Shakespeare Cymbeline című darabjának egyik előadása alatt. Ő játszotta Imogent, aki egy ponton arra ébred, hogy egy Cloten nevű férfi – akit Bob Peck alakított (a Jurassic Park Robert Muldoonja) – fej nélküli testét találja az ágyában. „Ahogy felemeltem ezt a testet, a lábai rossz irányba fordultak. Nem volt semmi rögzítés a térdeiben. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Ezt amúgy ilyenkor át kell alakítani tragikus reakcióvá, nagyon trükkös dolog” – emlékezett vissza.

1970-ben egyébként már annyira elismert volt a színházi munkáiról, hogy megkapta a Brit Birodalom Rendje (OBE) kitüntetést, amelyet olyan civileknek ítélnek oda, akiknek a munkája hatással volt a nemzetre.

Majdnem két évtizeddel később, 1988-ban kapta meg II. Erzsébet királynőtől a Dame címet, amit rajta kívül olyan színésznők érdemeltek ki többek között, mint például Julie Andrews, Maggie Smith, Peggy Ashcroft, Joan Collins, Olivia de Havilland, Angela Lansbury, Helen Mirren, Vanessa Redgrave, Elizabeth Taylor, Kristin Scott Thomas, Emma Thompson vagy Imelda Staunton.

Nem megfelelő arc

Dame Judi állítása szerint soha nem látta a filmkészítést a jövőjében. Bár már 1959-ben főszerepet játszott a Hilda Lessways című hatrészes minisorozatban, az első mozifilmje pedig az 1964-es The Third Secret című krimi volt, és olyan további mozgóképekben tűnt fel többek között, mint a Hajnali négykor (1965), a Szentivánéji álom (1968), a Holtbiztos tipp (1974), az Angyali párbeszéd (1985), a Szoba kilátással (1985), a Kenneth Branagh-féle V. Henrik (1989), az Aranyszem című Bond-film (1995), vagy a szintén Branagh-féle Hamlet (1996), valójában már 60 éves is elmúlt, amikor megkapta első főszerepét a nagyvásznon a Botrány a birodalomban (1997) című történelmi drámában, amelyben Viktória királynőt alakította. „Már nagyon korán megmondták nekem, hogy soha nem fogok filmet forgatni. Nem volt megfelelő arcom hozzá. Ezt egy nagy film meghallgatásán vágták a fejemhez, de soha nem mondom meg, melyikén. Persze én egyáltalán nem ijedtem meg. Emlékszem rá, de nem bántottak meg vele” – mesélte Dench, akit a brit showman, Graham Norton csak „Shakespeare-wurlitzernek” nevezett, mivel fejből szavalja a Shakespeare-drámákat.

A színészkedés azonban nem volt mindig sima ügy, erről így vélekedett: „Nem hiszem, hogy a színészet könnyebbé válik. Nagyon élvezem, de nem találom könnyűnek.” Nos, ha így gondolja, akkor sikerrel vette az akadályokat. A Botrány a birodalombanért kapásból megkapta élete első Oscar-jelölését, a másodikat pedig a következő évben (1998: Szerelmes Shakespeare) már díjra is tudta váltani a legjobb női mellékszereplő kategóriában – ebben is egy királynőt, I. Erzsébetet alakította (Viktóriát pedig 2017-ben újra eljátszotta a Viktória királynő és Abdulban). Aztán jött még hat további nomináció: a Csokoládéért (2000), az Iris: Egy csodálatos női elméért (2001), a Mrs. Henderson bemutatjáért (2005), az Egy botrány részleteiért (2006), a Philomena: Határtalan szeretetért (2013) és legutóbb a Belfastért (2021). Nem semmi pálya.

Az M-korszak

Na de térjünk egy kicsit vissza James Bondhoz! Hiszen az Aranyszemben az MI6 főnöke, M eljátszása is egy olyan szerep volt, amire egyáltalán nem számított.

Mármint arra, hogy ő lehet az első nő, aki megformálhatja Bond főnökét a franchise akkor már több mint 30 éves fennállása alatt.

„Egy pillanatig sem gondoltam, hogy szerepelni fogok a Bond-filmekben, bár hatalmas rajongó voltam. 17 év alatt összesen hét epizódban játszottam, és abszolút dicsőséges emlékeim vannak arról az időszakról. Amikor a férjem, Michael és a lányom, Finty megnézték ezeket a filmeket, sikoltoztak a nevetéstől, mert úgy néztem ki, mint aki ért azokhoz a kütyükhöz, de valójában egy biciklipumpát sem tudok kezelni. Szóval megrészegültem a hatalomtól, amikor M-et játszottam” – mesélte nevetve Dench, aki 1995-től 2012-ig játszhatta a karaktert, mind a négy Pierce Brosnan-menetben (Aranyszem, A holnap markában, A világ nem elég, Halj meg máskor!), valamint a Daniel Craig-éra három részében (Casino Royale, A Quantum csendje, Skyfall).

Szerelem 75 évesen

És ha már Dench megemlítette a férjét, Michaelt, akkor meg kell említenünk, hogy a színész Michael Williamsről van szó, akivel 1970-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, és több filmben is együtt játszottak, főként a karrierjük első felében. Egyetlen gyermekük született, Finty Williams, aki a szülei nyomdokaiba lépett, és maga is színésznő lett, a Botrány a birodalomban például ő játszotta Dench, vagyis Viktória királynő lányát, Helena hercegnőt, de feltűnt még például a Gosford Parkban, a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az emberben, a Hölgyek levendulában, vagy a Hat perc éjféligben. Judi és Michael pedig a férfi viszonylag korán, 65 éves korában, tüdőrák miatt bekövetkezett 2001-es haláláig együtt voltak.

Dench azt is bevallotta, az alapvetően heves vérmérséklete miatt sok nagy veszekedése volt Williamsszel a házasságuk alatt. „Voltak napok, amikor nem beszéltünk egymással. Nem titok az sem, hogy egyszer hozzávágtam egy csésze forró teát. Hozzá és az anyjához. De hát ilyen az élet, nem igaz?” – emlékezett vissza a színésznő, aki nem hitt abban, hogy a férje halála után újra rátalálhat a szerelem, pedig így lett: 2010-ben, 75 éves korában szerettek egymásba ugyanis a a nála 10 évvel fiatalabb természetvédővel, David Millsszel. „Nem voltam felkészülve erre. Nagyon-nagyon fokozatosan és felnőttmódon történt az egész. Végül rádöbbentem, hogy készen állok rá, és ez egyszerűen csodálatos." Ők ketten akkor találkoztak, amikor Dench beleegyezett, hogy ő legyen a ceremóniamester a British Wildlife Centre új mókuskerítésének megnyitóján, amelynek Mills volt az alapítója/igazgatója. A házasság azonban szóba sem jöhetett köztük: „Beszéltünk erről, de azt hiszem, sokkal jobban járunk így, ahogy vagyunk, mivel két külön házunk van. És vagy az egyikben, vagy a másikban vagyunk, mindössze négy mérföldre egymástól” – nyilatkozta egyszer Mills, Dench pedig hozzátette: „Nem fogja megkérni a kezem. Nem, nem és nem. Kapjuk össze magunkat, és viselkedjünk a korunkhoz méltón!”

Amíg él, játszik

Dench már egy ideje időskori makuladegenerációval küzd, ami a látása erős romlásával jár, ez a betegség a fejlettebb gazdaságú társadalmakban a vakság leggyakoribb oka. Már az édesanyja is ezzel küzdött.

A színésznő szerint az állapota „eléggé homályossá teszi a dolgokat”, de kifejlesztette a módját, hogyan dolgozzon így is.

Mostanában főként színpadi műsorokat ad, amelyek során Gyles Brandreth-szel beszélget a karrierjéről. Minden este gondoskodnak arról, hogy a padlón legyen egy csíkos szőnyeg, amit követhet. „Fekete és fehér – mintha hatalmas zebrák feküdnének a padlón” – mondta nevetve. „Olyan vagyok, mint egy éppen leszálló repülőgép. Csak a szőnyeg felé igyekszem.” Elmondása szerint már nem tud forgatókönyveket olvasni, de azt mondja, nem áll szándékában hagyni, hogy ez megakadályozza a színészkedésben, mert amíg él, biztosan játszani fog. „Megtalálom a módját” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Rendszerbontó Nagykoncert: újabb 12 fellépőt jelentettek be a szervezők
A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt két nappal tartják.


Újabb 12 előadó csatlakozott Puzsér Róbert rendszerbontó nagykoncertjéhez, amelyet két nappal a parlamenti választás előtt tartanak a Hősök terén. A fellépők száma ezzel már meghaladja a harmincat.

A Polgári Ellenállás Mozgalom ma délelőtt tette közzé az újabb tizenkét nevet, akik elfogadták a felkérést – vette észre az Index. A listán szerepel

Sisi, Mehringer Marci, a Központi Hatalom, a Kozmosz, Keleti András a colorstarból, Füstös, az NB feat. Lot, a Detto, a Brumiko, Imre Fia Imre, a Puszi együttes és Pajor Tamás is.

Az első körben olyan előadókat jelentettek be, mint Azahriah, Kardos-Horváth János, a Hétköznapi Csalódások, a Killakikitt, Coo Lee, Molnár Tamás és az Ivan and the Parazol. Puzsér Róbert korábban arról beszélt, hogy több mint 30 előadó mondott igent a megkeresésükre, tehát a következő napokban újabb nevek válhatnak ismertté.

A rendezvény egyszerre lesz demonstráció és kulturális esemény, amelyen minden meghívott előadó egy-egy rendszerkritikus dalt ad majd elő.

A Rendszerbontó Nagykoncertet április 10-én, mindössze két nappal az országgyűlési választás előtt tartják a budapesti Hősök terén. A koncertet szervező Polgári Ellenállás Mozgalom a honlapján azt írja, a polgári öntudatot szeretnék megerősíteni. Mottójuk szerint: „Ideje, hogy a politikus szolgáljon, és a polgár legyen az úr!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Tucatnyi előadást töröltek a Magyar Péter-film miatt a Cinema Cityben, akkora az érdeklődés iránta
A Cinema City budapesti mozijaiban a Tavaszi szél – az ébredés iránti óriási kereslet miatt módosították a műsort. A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten.
DKA - szmo.hu
2026. március 18.



Akkora volt az érdeklődés a Magyar Péterről szóló Tavaszi szél – az ébredés című dokumentumfilm iránt, hogy szombaton több budapesti multiplexben is át kellett alakítani a műsort az extra vetítések miatt. Miközben a jegyeladások a premier utáni napokban kiemelkedők voltak, a korai vetítéseknél feltűnően sok szék maradt üresen – a jelenség okáról pedig vita zajlik.

A HVG írta meg, hogy

a március 15-i ünnep előtti szombaton a Cinema City több budapesti mozijában is levettek a műsorról előadásokat a csekély érdeklődés miatt, hogy a helyükön is a Magyar Péterről szóló filmet vetíthessék. A változtatás az Allee, a Mammut, a Westend és az Aréna mozijait érintette, összesen mintegy 10-15 előadásnál.

Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója megerősítette az értesülést, és elmondta, ez egy bevett szokás náluk. „Ha látjuk, hogy egy adott filmre extra nagy az érdeklődés, de vannak olyan előadások, amelyekre nem adtunk el jegyet, vagy csak néhány darabot, akkor szoktunk változtatni a műsoron. Ilyenkor számszaki alapon döntünk a saját tapasztalataink valamint a forgalmazó visszajelzései alapján. Erről lehetőség szerint egy nappal korábban, e-mailben vagy telefonon értesítjük nézőinket” – mondta el a lapnak.

A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten, hétfőig összesen 36 351-en váltottak rá jegyet a március 12-i bemutatója óta.

A jegyeladásokkal kapcsolatban azonban fény derült egy különös anomáliára is: bár tömegesen vették meg a jegyeket a korai vetítésekre, mégis üresen maradt a székek többsége az előadásokon, ahogy azt a Cinema City is megerősítette korábban. A film producere, Sümeghy Claudia szerint a Megafon vásárolhatott meg több tucat jegyet, hogy aztán az üresen maradt termekről posztolhasson. Erről Magyar Péter is írt a Facebook-oldalán.

A 101 perces magyar dokumentumfilm készítői korábban azt hangsúlyozták, hogy független alkotásról van szó, amely állami vagy pártfinanszírozás nélkül készült, célja pedig nem egy kampányfilm elkészítése, hanem egy politikai-társadalmi folyamat dokumentálása volt. Ezzel szemben a kormánypárti médiában visszatérő kritika, hogy a film propaganda- és imázsfilm-elemekkel is dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Walt Disney őt emlegette a halála előtt, lemondta Han Solo szerepét, és ő látta először a phoenixi ufót – 45 dolog, amit nem tudtál a 75 éves Kurt Russellről
Nem sokan tudják róla, hogy a légierőnél szolgált, hogy profi baseballjátékos volt, és hogy majdnem megölte egy dinamit. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel szolgálunk.


1. Kurt Vogel Russellként látta meg a napvilágot 1951. március 17-én, délelőtt 10 óra 42 perckor, a massachusettsi Springfieldben, bár a családja még gyermekkorában Kaliforniába költözött.

2. Angol, német, skót és ír ősökkel rendelkezik.

3. Az apja, Bing Russell baseballjátékos és színész volt, és hat éven át játszotta a seriffhelyettest a Bonanza (1959) című sorozatban. Közel 40 éves karrierje során több mint 170 filmben és sorozatban szerepelt. Kurt édesanyja, Louise Julia Russell pedig táncosnő volt.

4. Három lánytestvére van: Jill, Jamie és Jody.

5. 1969 és 1975 között a Kaliforniai Légierő Nemzeti Gárdájának 146. taktikai légi szállítószázadában szolgált.

6. Első színészi áttörését televíziós reklámokban érte el, többek között a Mattel játékgyártó cégnél, valamint azok „Zero M” nevű kémjátékok kampánysorozatában.

7. Filmes debütálására az 1963-as A világvásáron történt című Elvis Presley-filmben került sor. Később ő maga is eljátszotta Elvist 1979-ben, és ő kölcsönözte az énekes hangját a Forrest Gumpban (1994).

8. Az általa eljátszott karakterek közül Snake Plisskent, a Menekülés New Yorkból (1981) és a Menekülés Los Angelesből (1996) antihősét kedveli a legjobban.

9. Gyerekkora egyik nagy hőse John Wayne volt. Pontos Wayne-imitációját a 2007-es Halálbiztosban tudta bemutatni.

10. A kaliforniai Thousand Oaks-i Thousand Oaks Gimnáziumban érettségizett a színész Michael Richardsszal (Seinfeld, Talpig zűrben) együtt. Az 1969-es évfolyamban végzett, amely őt választotta meg a „legszebbnek”.

11. Profi baseballjátékos volt (második bázis, California Angels), amíg egy vállizomszakadás miatt 1973-ban visszavonulni kényszerült. Akkoriban 0,563-as ütési átlaggal rendelkezett. Barátja, Ron Shelton emiatt a Baseball bikák (1988) című filmben kifejezetten neki írta a Crash Davis szerepét. A stúdió azonban ragaszkodott Kevin Costnerhez. Kurt három évig játszott a baseball kisligában (1971-1973), összesen 0,292-es ütési átlaggal, de a profi karrierje során csak két hazafutást ütött.

12. Walt Disney utolsó filmbeli megjelenése 1966. október 27-én volt. Az Utánam, fiúk! (1966) című filmet népszerűsítette, és azzal zárta a beszédét, hogy „hamarosan megismerkednek egy 15 éves fiúval, akinek nagyszerű színészi jövőt jósolok. A neve Kurt Russell”.

13. Sőt, úgy hírlik, hogy az utolsó szavak, amiket Walt Disney közvetlenül a halála előtt leírt, a „Kirt Russell” voltak: egy jövőbeli projektekről szóló feljegyzésben ugyanis kissé elírta a színész keresztnevét.

14. Az 1979-es Elvis című filmben ő játszotta Elvis Presley-t, míg a valódi édesapja, Bing Russell Elvis apját, Vernon Presley-t alakította benne.

15. A Nagy zűr kis Kínában (1986) című filmhez készített audiokommentárjában elmondta, a tesztközönség olyan jól reagált a filmre, hogy a rendezővel, John Carpenterrel együtt biztosak voltak benne, egy kasszasikert alkottak. A stúdió azonban olyan kevés erőfeszítést tett a film reklámozására, hogy az végül nem volt túl sikeres a mozikban. De legalább később kultuszfilm lett belőle.

16. Az Elpusztíthatatlanok (1988) főszerepét eredetileg neki írták. Azonban John Carpenter, aki korábban már négy filmjében is szerepeltette – Elvis, Menekülés New Yorkból, A dolog (1982), Nagy zűr kis Kínában –, úgy döntött, hogy másnak ad esélyt, s így Roddy Pipert választotta a szerepre.

17. A Lánglovagok (1991) című filmben játszott szerepére készülve a Chicagó-i Tűzoltóság 5. osztagával járt járőrözésre.

18. FAA-engedéllyel rendelkező magánpilóta, egy- és többmotoros, valamint műszerrepülési jogosítvánnyal rendelkezik.

19. Felajánlották neki Dr. Alan Grant szerepét a Jurassic Park (1993) című filmben, de a kért gázsija túl magas volt, így végül Sam Neill lett a befutó.

20. Azt állítja, hogy libertárius meggyőződése miatt gyakran érezte magát kitaszítottnak Hollywoodban, ezért a coloradói Aspen külvárosába költözött, ahol megpróbálkozott az írással.

21. Sylvester Stallone eredetileg őt választotta Church szerepére a The Expendables – A feláldozhatók (2010) című filmben, de ő elutasította az ajánlatot. A szerepet végül Bruce Willis kapta meg.

22. Kurt 1966-ban egy Disney-musical forgatásán találkozott először Goldie Hawnnal, bár csak sokkal később, a Második műszek (1984) című film forgatásán kezdtek el randizni. 1983. február 14. óta vannak együtt.

23. ielőtt összejöttek, Kurt a színésznő Season Hubley-vel élt házasságban (1979 és 1983 között), akitől egy Boston nevű fia született, míg Hawn először Gus Trinkonisszal, majd Bill Hudsonnal volt házas, akiktől Oliver és Kate Hudson nevű gyermekei születtek. Ám mindketten Kurtöt tartják az apjuknak, hiszen ő nevelte fel őket.

24. Annak ellenére, hogy már 43 éve romantikus kapcsolatban élnek, Goldie és Kurt sosem házasodtak össze, és nem is tervezik. „A tartós kapcsolat nem a házasságról szól” – nyilatkozta Hawn 2015-ben.

25. Kate Hudson az első fiát Ryder Russell Robinsonnak nevezte el. A középső név tisztelgés Kurt előtt, akit mindig is az apjának tekintett.

26. Lee Van Cleef jelenléte a Menekülés New Yorkból forgatásán arra inspirálta Kurtöt, hogy Clint Eastwood-hoz hasonló, rekedtes hangon beszéljen, mint a Szöszi a Dollár-trilógiában.

27. A Cosmic Entertainment filmgyártó céget Goldie Hawnnal, Kate Hudsonnal, és Oliver Hudsonnal együtt alapították.

28. Ő és Goldie egyébként 5 filmben játszottak együtt: The One and Only, Genuine, Original Family Band (1968), Második műszak, A vasmacska kölykei (1987), Karácsonyi krónikák (2018) és Karácsonyi krónikák: Második rész (2020).

29. Russell volt az egyik első színész, aki DVD-n audiokommentárt készített.

30. Elutasította Connor McLeod szerepét a Hegylakóban (1986), hogy a Nagy zűr kis Kínában játszhasson. A szerepet így Christopher Lambert kapta meg.

31. Eredetileg őt választották ki a megátkozott lovag, Navarre szerepére a Sólyomasszony (1985) című filmben, míg Rutger Hauert eredetileg a gonosz kapitány szerepére választották ki, annak ellenére, hogy Hauert valójában inkább a hős karaktere érdekelte. Amikor végül Russell kiszállt a projektből, Hauer lett vette át tőle Navarrét.

32. A dolog című filmhez készített audiokommentárjában John Carpenter rendezővel azon a jeleneten viccelődött, amikor egy dinamitrudat dobott Palmer karakterére (aki éppen egy szörnnyé változott), a robbanás azonban sokkal erősebb volt, mint amire számított. Valójában súlyosan megsérülhetett volna.

33. Meghallgatáson vett részt Han Solo szerepére a Csillagok háborújához (1977), sőt, ki is választották, ám ő végül elutasította azt, hogy a The Quest (1976) című tévés westernben szerepeljen. Rossz döntés.

34. Rengeteg ismert filmben bukott el nagy szerepeket. A teljesség igénye nélkül ím egy lista: Friedrich Von Trapp A muzsika hangjában (1965). Martin Riggs a Halálos fegyverben (1987). Travis Bickle a Taxisofőrben (1976). Qui-Gon Jinn a Star Wars I. rész: Baljós árnyakban (1999). Bill a Kill Billben (2003, 2004). Jeff Bridges karaktere az Időzített bombában (1994). Alan Parish a Jumanjiban (1995). John McClane a Drágán add az életed!-ben (1988). Bruec Wayne a Batman – A denevéremberben (1989) és a Mindörökké Batmanben (1995), illetve Jim Gordon a Batman: Kezdődik!-ben (2005). Kábel a Deadpool 2-ben (2018). A főhős Cliff Secord a Rocketeerben (1991). Johnny Depp Sands ügynöke a Volt egyszer egy Mexikóban (2003). Ralph Fiennes karaktere a Strange Days: A halál napjában (1995). Joe a Gyilkos Joe-ban (2011). Jonathan Kent Az acélemberben (2013) Illetve John Woo azt szerette volna, ha ő is játszik a Tökéletes célpontban (1993), de ő akkor éppen nem állt rendelkezésre.

35. 2017. május 4-én csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Hollywood Boulevard 6201. szám alatt.

36. Az NRA (National Rifle Association, vagyis a Nemzeti Lövészszövetség) tagja. Lelkes fegyverrajongó, vadász és a második alkotmánymódosítás (a fegyverviseléshez való jog) határozott támogatója.

37. Russell és Hawn egy időben Vancouverbe költöztek, hogy a fiuk, Oliver jégkorongozhasson.

38. 2006-ban hagyott fel a szivarozással.

39. Goldie Hawntól is született egy fia, Wyatt Russell (1986), akiből szintén híres színész lett olyan filmekkel és sorozatokkal, mint a Cowboyok és űrlények (2011), a 22 Jump Street – A túlkoros osztag (2014), az Overlord (2018), A Sólyom és a Tél Katonája (2021), a Nő az ablakban (2021), az Éjszakai merülés (2024), a Mennydörgők* (2025) vagy a Monarch: A szörnyek hagytéka (2023-2026), amelyben az apjával együtt játszik, és ugyanazt a karaktert alakítják.

40. Dino De Laurentiis producer szerette volna, ha Kurt eljátssza a címszerepet a Flash Gordon (1980) című sci-fi-fantasyben, ő azonban elutasította az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy Flash karaktere egyáltalán nincs megírva rendesen. A szerepet végül Sam J. Jones kapta meg.

41. 2026-ig mindössze két filmjét jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, a Forrest Gumpot és a Volt egyszer egy… Hollywoodot (2019), de mindkettőben csak egy apró cameója volt.

42. Több, később Richard Gere által eljátszott szerepet is elutasított: a Garni-zónában (1982) és a Higgy neki, hisz zsaruban (1990) is. Emellett az erotikus thrillerek sem érdekelték, nem vállalta el Tom Berenger karakterét a Sliverben (1993), sem David Morrissey-ét az Elemi ösztön 2-ben (2006).

43. Sosem jelölték Oscar-díjra. Az 1979-es Elvisért azonban kapott egy Emmy-nominációt, az 1983-as Silkwood című drámájáért pedig Golden Globe-ra jelölték.

44. 1991-ben, a Lánglovagok londoni premierjén a néhai Diana hercegnő és az akkori Károly herceg között ült a nézőtéren. Később megnyitotta coloradói ranchját Diana és a fiai, Harry és Vilmos herceg előtt, hogy eltölthessenek nála egy 10 napos nyaralást, távol a lesifotósoktól.

45. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy ő volt az a pilóta, aki elsőként jelentette az 1997-es „Phoenixi fények” esetet, vagyis az egyik legismertebb tömeges UFO-észlelést, amelyet a fia, Oliver társaságában repülés közben vett észre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A magyar közönség még ünnepelte, hetekkel később az egész világ gyászolta Chester Benningtont
A zenekar frontembere, aki ma lenne 50 éves, a VOLT fesztiválon még ezrek előtt énekelt a fájdalomról, amit a dalaiba zárt, és senki nem sejtette, mi zajlik a lelkében.
Sz.E. Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. március 20.



Még csak 50 éves lenne Chester Bennington, a Linkin Park énekese és legendás frontembere.

A magyar közönség csupán egyetlen alkalommal hallhatta élőben utánozhatatlan hangját.

A Linkin Park első és egyben utolsó magyarországi koncertjén, 2017. június 27-én. Chester Bennington néhány héttel később, 41 évesen, önkezével vetett véget az életének.

A zenekar soproni VOLT Fesztiválon lépett fel, és akkora volt az érdeklődés, hogy arra a napra már hetekkel azelőtt elfogytak a jegyek.

Chester Charles Bennington 1976. március 20-án született Phoenixben, Arizonában.

1999-ben csatlakozott ahhoz a zenekarhoz, amely akkor még Xero, majd Hybrid Theory néven futott, és az ő érkezésével formálódott ki végleg a Linkin Park karaktere.

A 2000-ben megjelent Hybrid Theory óriási siker lett, az album széles közönséghez juttatta el a zenekar nehéz gitárokból, hiphopos ritmusokból és személyes szövegekből álló hangzását. Az olyan dalok, mint az In the End, a Crawling vagy a Numb generációs himnuszokká váltak. Chester Bennington a Linkin Parkkal kétszeres Grammy-díjas lett.

A zenekar sikere sokak szerint elképzelhetetlen lett volna nélküle. Hangja egyszerre volt erőteljes és érzékeny. Ez a hang a Linkin Park egyik védjegyévé vált.

A zenekar több mint 100 millió lemezt adott el, és a 2000-es évek egyik legnagyobb hatású rockformációja lett. A GRAMMY adatlapja szerint a zenekar korán komoly szakmai visszaigazolást kapott, többek között a Crawling révén is, amely meghatározó dala lett a korszaknak - írta a GRAMMY.com.

Chester Bennington annak idején nyíltan beszélt a gyermekkori traumáiról, valamint mentális problémáiról és függőségéról is. Ennek lenyomata erősen érezhető a Linkin Park szövegeiben, amelyekhez éppen emiatt tudott rengeteg fiatal kapcsolódni.

Az énekes-zenész nemcsak a Linkin Parkhoz kötődött: a Dead by Sunrise nevű projektben is énekelt, 2013 és 2015 között pedig a Stone Temple Pilots frontembere volt, akikkel a High Rise című anyagot is kiadta.

Halála egy másik rocklegendáéval is összefonódott. Közeli barátja volt Chris Cornell, a Soundgarden énekesével, és sokan máig úgy vélik, hogy Cornell öngyilkossága is hozzájárult Bennington tragikus döntéséhez.

Frontembere elvesztése után a Linkin Park működése egy időre leállt, és csak évekkel később találták meg az utat a folytatáshoz.

Jelenléte pótolhatatlannak bizonyult, a zenekar identitásának és egyik lelki motorjának tartották.

A Chester Benningtonról szóló megemlékezések mellett érdemes említést tenni arról, hogy a zenekar öröksége új mérföldkőhöz érkezett: a Loudersound szerint a Somewhere I Belong a napokban átlépte az egymilliárdos lejátszást a Spotifyon. Ez a hetedik daluk, amely elérte ezt a határt.

A zenekar fellépése a VOLT Fesztiválon:

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk