„Azóta is részeg vagyok a szabadságtól!” – interjú Bereményi Gézával
- Az ember, ha a saját verzióját meséli el a valóságról, erősen szubjektív. Vezérelt-e bosszúvágy, amikor a történeted számodra negatív szereplőiről írtál?
Azt éreztem, meg kell találnom a tárgyilagosságot ahhoz, hogy nyugodtan megírhassam a dolgot. Mindenkivel megpróbáltam kibékülni írás közben, de volt, akivel nem sikerült.
- Nem félsz a szereplők reakcióitól?
- Nem igazán. Sokan már nem élnek. Viszont a szereplők 85%-a a saját nevét viseli.
- A nevek szerepe nálad egyébként is nagyon fontos.
Megtanultam a nevek fontosságát. Nekem három nevem volt életemben, kétszer kaptam új vezetéknevet. Vetróként, az édesapáméval indultam, majd a mostohaapám miatt Rózner lettem, íróként váltam Bereményivé. Ez a nagyapám neve volt.
- Nem volt összezavaró gyerekként? Nem volt nehéz egy új névvel azonosulni?
Zavaró volt, de nem zavart össze. Elfogadtam, nem lázongtam ellene. Három különféle csengésű, három különböző jelentésű név.
Az emberek mindig máshogy néztek rám, attól függően, melyiket viseltem épp. A nevek nagyon fontosak - megpecsételik a viselőjük sorsát. Ezért tartom nagyon fontosnak őket az írásaimban is. Az olvasóban például önkéntelenül alakulnak ki benyomások adott nevek hatására. Olykor jelentősebbek, mint a karakterek külső jellemzése.
- Tervezed a történet folytatását is.
Igen, huszonnégy éves koromig szeretném megírni még az eseményeket, de azzal be is fejezem. Ez egy másmilyen könyv lesz, hisz ekkor már a magam embere voltam.
- Miért nem írnád tovább? Az idősebb kor nem foglalkoztat?
Nem, mert az már más. Az ember életének két része van. Van az élet része, a gyerekkor, a nagy gyerekkor, a kamaszkor, az ifjúkor, és aztán elkezdődik az ember karrierje, beilleszkedik a társadalomba, elkezd dolgozni. Az első munkanapja után az ember azon kapja magát, hogy hirtelen nyugdíjas lett. Ilyen gyorsan telik el az az idő, amit munkával töltünk.
- Ez érvényes a te esetedben is? Sosem güriztél gyárban vagy számítógép előtt. Mindig is írással foglalkoztál.
- Az ugyanaz! Az is munka! Ugyanúgy futjuk a társadalmi pályánkat.
- Maga a szabadság a karrieren és az életen belül ugyanazt jelenti?
Szerencsés esetben az ember szabadnak érzi magát a munkájában, főleg, ha alkotó tevékenységet végez. A lelki rabság és a felügyelet hiánya jelenti a megszabadulást.
- A történet is egy jelképes megszabadulással végződik.
A könyv 1964-ben fejeződik be, az első olyan szilveszteren, amikor az újjáépítés után megnyitották az Erzsébet hidat. És ekkor átjöttek Pestre, a belvárosba a budaiak. Az egész lakosság ide-oda hullámzott. Két különböző tömeg, két különböző emberfajta. Nagyon izgalmas volt. Így a memoárom egy történelmi panoráma, de a saját történetem is.
Egy pikareszk regény a háborúban álló hányatott világról, amiben benne vagyok én is. Ezek sokkal többet mutatnak meg, mint egy történelmi regény. Egy ilyen művet az ember akkor tud megírni, ha a hányattatásainak már vége, és végre megnyugodhat.