KULT
A Rovatból

Kuhár Bence: „Az volt az egyik legnépszerűbb videóm, amiben megmutattam, hogy szívják le egy vonat vécétartályát”

Három év alatt építette fel a YouTube csatornáját a népszerű videós, ma már több, mint 33 ezer feliratkozója van. Elmondta, miért ilyen kedveltek a vonatos videók, mi kell ahhoz, hogy valaki megélhessen a YouTube-ból, és hogyan tudott interjút készíteni Gyurcsány Ferenccel.


Egy családi összejövetelen derült ki, hogy egymástól függetlenül apukám, bátyám és nagyfiam is lelkesen követi Bence csatornáját. Én viszont egész máshonnan ismerem. Úgy éreztem, eljött az ideje, hogy felvegyük a fonalat.

– A standup révén ismerjük egymást. Az olvasók kedvéért beszélj kicsit erről a korszakodról.

– Akkoriban robbant be a standup Magyarországon a Dumaszínház révén. Még Fábry műsorában, az Esti Showderben kaptak lehetőséget a fiatalok. Kiss Ádámra és Kőhalmira emlékszem leginkább. Ez olyan 2010 környékén lehetett.

Mindig humoros ember voltam. Persze, akin társaságban nevetnek, az egyáltalán nem biztos, hogy a színpadon is megállja a helyét.

Kiskörén rendeztek egy humorbajnokságot, és a barátaim unszolására beneveztem. Egész jó eredményt értem el, dobogós lettem. A csúcspontja pedig ennek az időszaknak a tévé volt, amikor a TV2 Frizbi humorbajnokságán második lettem Orosz Gyuri mögött.

Ma már összességében úgy gondolom, hogy ez tévút volt.

Nem olyan értelemben, mintha szégyellném vagy valami, de nem az én utam. Jól éreztem magam, és mindig is szerettem szerepelni, azt képzeltem, hogy ha sikerült bekerülnöm a tévébe, akkor onnantól megváltozik az életem. Ez nem így történt. Biztos sokkal komolyabban kellett volna vennem ezt az egészet 18-19 évesen, de én későn érő típus voltam. Egy idő után beláttam, hogy nem való ez nekem, és nem erőltettem.

– Volt egy időszak, amikor riporteri babérokra törtél. Amire konkrétan emlékszem, hogy interjút készítettél az éhségsztrájkoló Gyurcsány Ferenccel.

– Igen. Akkor épp egy sporthonlapnak dolgoztam. Voltak kontaktjaim, el tudtam érni bizonyos embereket. Készítettem interjút Nagy Lacival, Kozák Danutával... És volt egy ismerősöm, akin keresztül el tudtam jutni Gyurcsány Ferenchez. A mai napig szívesen elbeszélgetek bárkivel, akkor is, ha adott esetben nem értünk egyet.

– Az igazi ismertséget viszont a vonatos/villamosos videók hozták meg számodra. Hogy kezdődött?

– Gyerekkorom óta érdeklődöm a járművek iránt. Nagyon sokat jártam a mai 3-as, akkoriban még 13-as villamos vonalán. Még régi, UV villamos járt, és az Örs vezér terénél volt a végállomás, egy hurokban fordult meg a villamos ott, ahol ma az Árkád áll. Nagyon szeretem azt a típust és azt a vonalat. 2017-ben szerettem volna YouTube csatornát indítani, de ötletem sem volt, mi lehetne a témája. Olyan, közlekedésről szóló tartalmat kerestem, ami engem is érdekelt volna. Emlékszem, az első ilyen az Üllői úti „elveszett” villamosok témája volt. A 3-as metró kiépülése előtt az 50-es és a 42-es villamos sokkal tovább járt a Határ útnál. De sehol sem találtam erről tartalmat. így jutott eszembe, mi lenne, ha megpróbálnám felderíteni ezeket?

Persze az első videóim tele voltak tévedésekkel. De ettől függetlenül nagyon jól fogadták őket, és sok szakmaibeli is megkeresett, hogy segítsen.

Becsky Andris például, aki nagy név a vonatos videósok között, és egyébként mozdonyvezető. Szép lassan fejlődött a csatorna, és persze a mai napig szükségem van segítségre szakmai oldalról. Ez egy olyan komplex, hatalmas téma, hogy az ember nem látja át 3 év alatt sem.

– Emlékszem, amikor sok-sok évvel ezelőtt a Tátrában túráztam, az akkori barátnőm sehogy sem értette, miért fotózok lanovkákat. Te hogy tapasztalod, a pasikat jobban érdekli ez, vagy ugyanúgy vannak a téma iránt fogékony hölgyek is?

– A YouTube statisztikái szerint a nézőim 91%-a férfi. 34 ezren követnek, tehát ez már elég nagy merítés ahhoz, hogy következtetéseket vonjunk le. De azért vannak lányok, közös videót is csináltam már hölgyekkel. Most is egy fiatalabb lánnyal fogok találkozni, hogy a csömöri hévről forgassak.

 

– A mozdonyok, kocsik, a villamosok, nekem is nagyon tetszenek amúgy – bár nem utaznék több száz kilométert és nem várakoznék hajnalban a fagyban, hogy láthassak egyet. Miért okoz ennyi örömet az embernek egy gép? Te tudsz erre magyarázatot?

– Azt kell mondanom, hogy mi, akiket ilyen mélységben érdekelnek ezek a járművek, külön „állatfajba” tartozunk – és ezt egyáltalán nem negatív értelemben mondom.

Tényleg volt olyan, hogy egy kis kemping székkel és pár doboz sörrel kiültem az éjszaka közepén, mert tudtam, hogy jön majd egy gőzmozdony, de nem lehetett tudni, hogy mikor. Végül negyed háromkor jelent meg, de ott voltam, kivártam.

Minden ember kötődik valamihez. Itt nem feltétlenül egy másik emberre kell gondolni. Ragaszkodhat egy gyerekkori játékhoz, egy ékszerhez, mert xy-tól kapta... Nálam nagyon sok ember hiányzik a gyermekkoromból. Például mind a két nagypapám. Személyek, történetek, akkori érzések. Ezeket bizonyos járművekhez csatolom, mert akkoriban csak az Ikarus buszok közlekedtek, vagy amikor ez és ez történt, akkor még az UV villamosok mentek... De ez igaz olyan járművekre is, amelyek bár ahhoz a korszakhoz kötődnek, gyerekként nem láttam őket, ilyen például a Bzmot motorvonat.

– Van a videóidnak egy másik vetülete, amikor útvonalakat jársz be. Na ez az, amit kevésbé tudok megérteni. Norvégiában van külön tévéműsor, sőt, talán tévécsatorna is, ahol semmi mást nem mutatnak, mint hogy az északi sarkkörön közlekedő, több ezer kilométert megtevő vonat fülkéjében elhelyeztek egy kamerát. Miért olyan érdekes órákon keresztül azt látni, hogy megy valahol a vonat?

– Ennek két válfaja van. Az egyik a vezetőállásos felvétel, amiről, te is erről beszélsz. A másik, amikor külső felvételek vannak, és fél-egy órás összeállítás. Azt gondolom, hogy ez a közlekedés iránt érdeklődő személyeken belül is egy szűk csoport. Magam is tapasztalom, hogyha ilyesmi tartalmat teszek fel, akkor a megszokott 7-10 ezer közötti nézőszám, ami 24-48 óra alatt összejön, az lemegy 3-5 ezerre.

A vezetőállás azért érdekes, mert olyan szemszög, amit kevesen láthatnak. Engem ezek is érdekelnek, órákon keresztül el tudok nézni egy vezetőállásos felvételt. A MÁV jóvoltából nekem is megadatott, hogy vezetőálláson tartózkodhassak, de sokaknak egyszer sem jön ilyesmi össze.

– Nem akarok a zsebedben turkálni, de az mindenképp érdekel, hogy azon a szinten, ahol te vagy, ebből már meg lehet élni?

– Megélni ebből akkor lehet, ha vagy napi szinten az ember olyan tartalmat gyárt, amit több tízezren megnéznek 24-48 óra alatt – mert ez az az idő, ami alatt a legtöbben kattintanak egy új tartalomra –, vagy ha egy hónapban készít 3-4 videót, de azt megnézik 400-500 ezren. Nagyon nehéz csak a YouTube-ra hagyatkozni, nem is szabad. Elindulni meg pláne nem lehet úgy, hogy csak ott videózik.

10 ezer feliratkozó alatt nem nagyon lehet keresni vele, illetve el kell érni 40000/perces megtekintést, mire a Youtube egyáltalán felajánlja. Ez nagyon nehéz út.

– Hányan vagytok egyébként ebben a témában magyar videósok?

– Amióta 2017-ben elkezdtem, egyre többen. Úgy érzem, ebben van némi szerepem nekem is. De nincs ezzel semmi baj. Nagyon sokan csinálnak ugyanebben a tematikában videókat, de máshogy, más szemlélettel. Ez a kulcs. Azt az egyet nem szeretem, ha valaki kimondottan engem utánoz. Van olyan csatorna, ahol már úgy köszönnek be, mint én. A másolat soha nem lesz olyan jó, mint az eredeti.

– Vannak külföldi követőid?

– Külföldön élő magyarok sokan. Van követőm Peruból, Amerikából, Japánból. De külföldön élő külföldi nagyon kevés. Egyről tudok, aki Facebookon is bejelölt és szokott kommentelni a videóim alatt angolul. Őt nagyon érdekli az európai közlekedés. Mivel magyarul készítem a videókat, nem is nagyon érthetik a külföldiek. Egy átlag amerikait nem érdekelnek a magyar vonatok. Ahogy egyébkén engem sem érdekel, hogy náluk a sivatagban milyen vonat közlekedik. A közlekedés szerintem olyan, hogy legfeljebb kontinensen, de leginkább országon belül érdekes. Persze voltam én is Brnóban videózni, vagy Szlovákiában. De ha kimennék videózni Amerikába, kevés magyart érdekelne.

– Ezen a területen is megvan az érzés, mint mondjuk az építészetben, hogy ha a monarchia egykori területén mozogsz, akkor otthon érezd magad, nagyon hasonló dolgokat látsz?

– Igen. Például, ha kimegy az ember Csehországba, talál ugyanolyan típusú villamosokat, mint amilyenek nálunk közlekednek. Esetleg más altípus, vagy ugyanaz a típus más megoldásokkal. És ez a vonatokra is igaz.

– Említetted a MÁV-val való együttműködést. Nyilván kapcsolatba kerülsz a többi közlekedési vállalattal is. Ugyanakkor láttam már olyan posztot tőled, amiben adott esetben kritizáltad őket. Jól viselik a bírálatot?

– Cégen és emberen múlik. Nem fogok senkit megnevezni, de volt olyan vezető beosztású ismerősöm nagy közlekedési vállalatnál, aki Facebook-ismerősöm volt és úgy éreztem, pozitív a kapcsolatunk, de amikor feszegetni kezdtem egy adott közlekedési problémát, akkor egyszer csak eltűnt. Kiderült, hogy letiltott. A MÁV viszont például nagyon jól kezeli ezt az egészet. Mindig kiállnak mellettem, és a mai napig megkapok tőlük minden segítséget.

Soha sem kérték, hogy erről vagy arról ne beszéljek, nem veszik zokon, ha problémákról készítek videókat.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Azahriah most írja be magát a történelemkönyvekbe – óriási műsorral tért vissza az MVM Dome-ban
Hosszabb kihagyás után az ország jelenlegi legnépszerűbb előadója újra koncertet adott az MVM Dome-ban. Rengeteg kérdés merült fel, hogy vajon hova lehet még tovább fokozni, tud-e Azahriah újat, nagyobbat mutatni. Most mindenre választ adott a színpadon.
Varga Vencel - szmo.hu
2025. október 18.



Azahriah a hosszabb kihagyás, vélt vagy valós kényszerszünet (nevezhetjük bárhogy) után az MVM Dome-ban tervezi azt folytatni, ahonnan egyébként eleve nincs nagyon hova: ő az első magyar előadó, aki „kivitte a játékot”. A tripla Puskásnál fizikailag sem lehet tovább feszíteni a popipari húrokat.

Az elmúlt hetekben ugyan már jelentek meg új dalok, amelyek bőven a popszámoktól teljesen eltérő struktúrákkal bírnak, de a háromszoros teltház első napján különös zsongás övezett mindenkit kishazánkban, hogy mi lesz innen a következő lépés.

A bennem lévő legnagyobb kérdés magasan az volt, hogy vajon a „közönség kiszolgálása” lesz-e terítéken a visszatérésnél, vagy sokkal inkább a saját művészi világ megmutatása egy akkora közönségnek és olyan szabadsággal, amely korábban példátlan volt kishazánkban. Legyünk őszinték, az algoritmusok és percemberek világában azzal élni, hogy hat és félperces (kommentszekció szerint) magnum opusokat” dobáljunk ki bármilyen előjel nélkül, valószínűleg egyedül Baukó Attila privilégiuma. Vagy hát, pontosabban többeké, de ő marad az egyetlen, akit ezek után is gigantikus érdeklődés övez.

A koncert egy igazi népünnepélyként indul, egészen azt érezzük, hogy innentől sokkal inkább vagyunk egy színházi előadáson. Ebben pedig mind a dalok sorrendje, mind az esemény íve, az ezredmásodpercre megkomponált táncok visznek egy történetet. Azahriah pedig egy emelvényről prófétál, merthogy valóban, amiről beszélünk, az inkább már egy prófétai szerepkör.

Nincs hamis prófétálás, a közönség pedig igyekszik kapaszkodni a történeti szálba. Amit én kifejezetten üdvözlök, hogy sokkal jobban a zenélésen van a fókusz.

Pontosabban:

nem a slágerparádé durrogtatása, hanem egy olyan élmény létrehozása a cél, ami kicsit kilendíti a hazai közönséget a klasszikus értelmében vett aréna-showkból. Nincs felesleges co2 durrogtatás, vannak viszont egészen bátor kiállások.

„Én unom” - mondja mellettem valaki, amire kapásból jön a „mert nem érted” válasz itt hátul, és való igaz, egy tényleg nehezebb koncert ez, ami a mindenkori fogyasztónak a mindennapjait jellemzi.

Valóban van egy massza, aki „nem érti”, akinek ez valahol sok, valahol nem az, amire befizetett.

Ez a fajta színpadon történő örömzenélés igazán kedves és frissítő élményként hat, de teljesen jogos a kérdés, hogy vajon a „népakarat” győz hamarabb, vagy ez a fajta váteszség, ami bőven feszegeti a fogyasztói és művészi határokat.

Ebben a versenyfutásban a mai napon biztosan Azahriah győzött, a kiadatlan/újabb dalokat bár olykor megszeppenve, de mégiscsak erősen kapaszkodni akaró figyelemmel követi a körülöttem állók sokasága. Vajon összejön Azahriahnak akár a PASO-témákra és egyéb rétegzenei előadók témáira hajazó dalokkal kicsit társadalmilag is dolgozni, vajon cél-e ez egyáltalán bármennyire?

Mind látványban, fénytechnikában sokszor egészen elképesztő dolgokkal találom szembe magam, ugyanakkor mind zeneiségében beleköthetetlen koncerten vagyunk, ahol a legizgalmasabb az egészben az, hogy fel sem tűnik sok ponton, hogy különálló dalokat hallunk, vagy hogy nagy slágereknél sem feltétlen a refrének kapnak fókuszt.

„Helyezzétek magatokat kényelembe, kapcsoljátok ki a telót, ha úgy van”. Itt jutottunk el a tételig, ahol talán a cél is megfogalmazódott a korábban már végtelen Krasznahorkai jellegű körmondatokban kerülgettük ezt, maga a zene, a zene hallgatása, annak a valódi megélése a cél végtére, innentől pedig azt gondolom, hogy a rajongókkal együtt imádkozunk azért, hogy több ilyen jellegű előadónak sikerüljön ekkora tömegeket megmozgatni.

Az esemény második fele váltott inkább át a slágerparádéra, és így két koncertet kaptunk egyben: egy új érának a megcsillogtatását, és egy rövidtávú memóriás nosztalgiaparádét, ami a feloldozást is jelentette a sújtáscunamiból.

Kicsit bánom is, „sokkal felvizezettebb” lett az élmény innentől, viszont ekkor jött meg a tömeg hangorkánja is.

Azahriah a cikk elején feltett kérdésemre azt a választ adta, hogy bizony megy a koncert a „saját feje után”, és megpróbálkozik azzal, hogy rántja magával a közönséget, amennyire csak tudja, ez pedig szerintem a jelenlévők 75 százalékánál működött is.

És bár sokak számára a jelenség maga egy igazi popipari lufi, amit várnak, hogy kipukkadjon, ez inkább elindult egy, korábban hazai előadó által teljesen járatlan úton, ami talán maga sem tudja, hogy merre tart, és ami a legjobb benne, hogy nem is kell neki.

Amíg a közönség hagyja neki, hogy ez így legyen, vagy neadjisten „feleekkora” tömeget vonz be az elkövetkezendő években, nagyon jó dolog, hogy van egy ilyenünk itthon.

Azahriah pedig most írja be magát a történelemkönyvekbe, noha ezek nem a slágerek miatt lesznek, és ez mennyivel jobb így.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nemes Jeles László: Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét
Az Oscar-díjas rendezővel beszélgettünk arról, mennyire lehet szabad egy filmkészítő állami támogatásból, miben más gyerekszínésszel dolgozni, és megkérdeztem tőle, hogy került Iványi Gábor a filmjébe.


Néhány napja debütált a magyar mozikban Nemes Jeles László legújabb nagyjátékfilmje, az Árva. A sajtóbemutató után beszélgettem a rendezővel.

– A három nagyjátékfilmje, a Saul fia, a Napszállta és az Árva nekem kicsit olyan, mint Kieslowski Három szín-filmjei. Többször elhangzott már a bemutató óta, hogy az Ön filmjei esetében is trilógiáról beszélhetünk. De ha trilógiának is tekinthetjük őket, csakis valami elvont, intellektuális, kulturális kapcsolat mentén.

– Ez megtisztelő. Az mindenképp fontos különbség, hogy esetemben utólag merült fel a trilógia gondolata, nem volt tudatos. De valóban van létjogosultsága az összehasonlításnak. "Az én XX. századom".

– Ami még eszembe jutott filmes előzményként az Tóth Barnától az Akik maradtak, ami a túlélők sorsán keresztül reflektál a holokausztra. De ön emelte a tétet, hiszen az Árva egyszerre posztholokauszt és poszt 56'.

– Igen, ebben van valami melankolikus, hogy már megtörténtek az események, a senki földjén maradtunk, és kezdenünk kell magunkkal valamit. Ez fontos elem ebben a filmben. Főleg, hogy egy gyerek próbálja feldolgozni a saját sorsában megjelenő történelmi traumát.

– Többször nyilatkozta, hogy az Árva a saját családja története. Mi volt a fontosabb, a történet vagy a kor bemutatása?

– Ez alapvetően családi történet, de írás közben egyre evidensebbé vált, hogy a kort is hordozza magában. A gyerek forradalma ebben a történetben valamennyire az ország forradalma is.

Ez a gyerek nem is létezett volna a nagy totalitárius rendszerek nélkül. Hallottam már apámtól, hogy Auschwitznak köszönheti az életét.

Ez a film kicsit leképezi azt a paradoxont, hogy a pusztítás is tud életeket generálni.

– Mit jelent a film Önnek, mint a családi történet hatása alatt élő magánembernek, és mit jelent a családjának? Hoz valamiféle megnyugvást?

– Nagyon remélem. Éreztem, hogy ennek a történetnek nagyon nagy a súlya. Tudtam, hogy tizenkét éves korában apám nevét megváltoztatták, ez egy súlyos beavatkozás, ezért egy idő után számomra nem volt kérdés, hogy ez túlmutat a családi történeten, érdemes vele foglalkozni.

Ez egy emberi alaptörténet, amit érdemes megmutatni az embereknek, mert talán saját magukat is meglátják benne.

– Beszélgettek az édesapjával arról, hogy ő mit hogyan képzelt el filmes szempontból?

– Igen, sokat. De nem csináltuk volna ugyanazt. Neki ötven éve volt filmre vinni, de nem tette.

Pedig szerintem ezzel kellett volna kezdenie a karrierjét, hiszen egy több generáción átívelő, nem helyhez kötött emberi történet.

Apám mégis eltartotta magától, és úgy éreztem, rám hárult ez a feladat. Sokat konzultáltam vele, segített több dialógus, jelenet megírásában.

– Volt a filmben olyan rész, ahol próbálta hommage-szerűen megidézni kicsit az ő filmes világát?

– Tudatosan biztos, hogy nem. Egyébként jó kérdés. Most hogy mondja, lehet, hogy kellett volna. De egészen más a filmes stílusunk. Ami nem baj.

– Mennyire kellett másképp dolgozni a filmen amiatt, mert a főszereplő gyerek?

– Először is kevesebb munkaóránk volt egy napban. Arról nem is beszélve, hogy meg kellett tanítani neki az egész szakmát. Koreografált jelenetek vannak, nemcsak annyi a dolga, hogy gyere be, állj meg, mondd el a szövegedet, hanem sok-sok pontot kell érintenie egy-egy jelenetben, a kamerát elfelejteni, szóval elég összetett volt a feladat. Szerencsére Barabás Bojtorján született tehetség.

– A magyar filmipart mindig is átpolitizálták, de az elmúlt években szintet lépett. Sok ember ma már pártszimpátia alapján viszonyul filmekhez. Ha egy film állami támogatást kap, már gyanús, ha pedig közpénz nélkül is összejön és sikeres lesz, azt forradalmi tettnek tekintik.

– Mi kaptunk állami támogatást. Szerencsém van, mert szabad kezet kapok. Külön büszkeség számomra, hogy négy ország koprodukciójaként valósulhatott meg a film.

Nekem az a legfontosabb, hogy megmutassam, lehet így is filmet csinálni. Remélem, ez segít abban, hogy a filmekről filmekként lehessen beszélni és ne más kontextusban. Ez annál inkább is fontos, mert sajnos külföldön is egyre inkább politikai üzenőfalként tekintenek a filmekre. A fesztiválokon és a stúdió rendszerekben egyre kisebb a szabadság.

Paradox módon sokkal nagyobb szabadságom volt itt Magyarországon ebben a filmben, mint amekkorát mondjuk Amerikában kaptam volna.

– Azért abban, hogy a filmben szerepel Iványi Gábor, érzek egy kis bajuszhúzogatást a rendszer irányába. Hiszen ő most nagyon célkeresztben van.

Iványi Gábort gyerekkorom óta ismerem. Nem tudom másként látni, mint egy szent embert. Kevés olyan emberrel találkoztam, akinek olyan kisugárzása, fantasztikus tudása van, mint neki. Ráadásul jó volt a filmben, van hozzá tehetsége. Nekem egyedül az volt a fontos, hogy egy különleges embert találjak a nagypapa figurájára, és nem találtam jobbat, mint Iványi Gábor.

– Rengeteg interjút kell adnia, nyilván én is kérdezek olyat, amit már többször meg kellett válaszolnia. Van valami olyan az Árvával kapcsolatban, amit nagyon szeretne elmondani, de soha senki nem kérdezi meg?

– Hogy a VIII. kerületi önkormányzat miért tett meg mindent azért, hogy ez a film ne készülhessen el.

– Akkor megkérdezem: miért?

– Fogalmam sincs, de jó lenne megtudni tőlük, miért gáncsoltak. Ahelyett, hogy örülnének, amiért idehozunk egy filmet. Még sehol nem láttam ilyet.

– Több tervéről is lehetett olvasni. Ezek közül számomra a legizgalmasabb az Utas és holdvilág megfilmesítése. Ez mikor kerülhet filmvászonra?

– Szeretném akár másfél éven belül leforgatni, de jelen pillanatban még egy francia filmet forgatok az ellenállásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.


:

Felborult a Sziget-mentőterv Budapesten: a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága első körben nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését a Sziget Zrt.-vel. A Fidesz nemmel voksolt, a Tisza Párt tartózkodott.

A fesztivál 2026-os megrendezése így kérdésessé vált, miközben a Sziget vezérigazgatója maga kezdeményezte a szerződés felmondását, mert a külföldi tulajdonos a jelenlegi struktúrában nem vállal több kockázatot.

A mostani fővárosi megállapodás szerint jövőre akkor is fizetnie kellene a cégnek, ha végül nem lenne fesztivál, ezért inkább felmondanák az egyezséget, és új konstrukcióban folytatnák.

„A dolog viszonylag egyszerű: új hatósági szerződést nem lehet kötni addig, sőt, kérelmet sem lehet jogszerűen benyújtani addig, amíg a régi hatósági szerződés hatályban van.

Tudjuk, hogy a régi hatósági szerződés alapján a Szigetet a sokmilliárdos veszteséget felhalmozott külföldi tulajdonos jövőre már nem szervezi meg. Ha tehát akarunk jövőre új, magyar tulajdonosokkal Sziget Fesztivált, akkor a régi szerződést meg kell szüntetni, majd utána újat kell kötni.” — írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében.

Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül.

Karácsony új ülést kezdeményez, és azt kéri, vegyék ismét napirendre az ügyet.

„Hívjanak szakértőket, kérjenek segítséget, tegyenek bármit, csak ne kövessék el azt a hibát, hogy megfosztanak sok ezer embert a szabadság élményétől, Budapestet pedig egy kulturális értéktől.” — üzente a főpolgármester.

A Sziget–főváros megállapodás felmondását azért indítványozták, hogy elkerüljék a fizetési kötelezettséget akkor is, ha 2026-ban mégsem lenne rendezvény.

A fesztivál alapítója, Gerendai Károly jelezte: akár vissza is venné a Szigetet, hogy megmaradjon. Reméli, októberben sikerül megállapodni az új tulajdonosi struktúráról; az elmúlt években milliárdos mínuszok gyűltek fel.

Via: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Amatőrbe ejtve, avagy Keira Knightley fárasztó luxusjachtos krimije, A nő a tízes kabinból gyorsan megfeneklik
Lehetett volna belőle egy modern Halál a Níluson is, de ahhoz nem ártott volna egy körmönfont eset és néhány izgalmas karakter… Kritika.


A lány a vonaton (2016) és a Nő az ablakban (2021) után itt A nő a tízes kabinból, amely több dologban is hasonlít az előző két darabra. Mindhárom film egy regényből készült (sorrendben Paula Hawkins, A.J. Finn és Ruth Ware könyveiből), mindhárom krimi, és mindháromban egy nő lesz a tanúja egy bűnügynek, ám a környezetük nem nagyon akar hinni nekik. Illetve van még egy szomorú közös vonása e három filmnek:

sajnos nem túl jók.

Pedig ígéretesnek látszott A nő a tízes kabinból is, hiszen egy kiváló színésznő, Keira Knightley a főszereplője, a történet helyszíne egy luxusjacht, tehát megvan az izoláció és a szűk tér miatti izgalomfaktor, olyan további színészek kaptak benne szerepet, mint Guy Pearce, Kaya Scodelario (Az útvesztő-filmek, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja, Préda, Úriemberek-sorozat, Senna), Hannah Waddingham (Ted Lasso, Trónok harca), Amanda Collin (A farkas gyermekei), Gugu Mbatha-Raw (The Morning Show, Loki, Felszín) vagy a veterán Art Malik (Út Indiába, Halálos rémületben, True Lies: Két tűz között), és a manapság újra divatos „whodunit” műfajában fogant.

Úgy tűnt, minden készen áll egy modern Agatha Christie-szerű nyomozáshoz, amolyan Tőrbe ejtve-módra.

A történet az újságíró Laura „Lo” Blacklockot (Keira Knightley) követi nyomon, aki egy traumatikus élményből lábadozik: szemtanúja volt annak, hogy az egyik cikke alanyát meggyilkolták, csak mert beszélt vele. Új feladata egy luxusjachton várja, az Aurora Borealis első útján, amely a norvég iparmágnás Anne Bullmer (Lisa Loven Kongsli) és férje, Richard (Guy Pearce) tulajdonában van. Anne leukémiában haldoklik, Lo pedig cikket ír a milliárdosokkal teli jachtról, amely Anne jótékonysági gálájára tart.

Másnap Lo egy kellemetlen találkozás elől a 10-es kabinban próbál elbújni, ott azonban egy szőke nővel találkozik, akitől bocsánatot kér, és kilép a szobából. A közös vacsora után kettesben találkozik Anne-nel, aki elárulja neki, hogy minden pénzét elajándékozza, és hogy az alapítványt többé nem ő vagy a férje fogja irányítani.

Majd az éjszaka közepén Lo zajokra ébred, és egy nő sikítását hallja. Az erkélyéről egy véres kéznyomot lát a 10-es kabin üvegfalán, és tanúja lesz annak, hogy valaki a vízbe esik.

Lo riasztja a személyzetet és a biztonságiakat, akik értetlenül állnak a beszámolója előtt, hiszen a 10-es kabinban nem szállt meg vendég, és senki sem hiányzik a jachtról. Ráadásul a véres kéznyom sincs már ott… Vajon Lo csak képzelődött, vagy tényleg gyilkosság történt a hajón?

Láthatóan hasonló a sztori tehát, mint amit A lány a vonatonban, a Nő az ablakban és sok más egyéb filmben (pl. a Jodie Foster-féle 2005-ös Légcsavarban, vagy sokkal régebben a Hitchcock-féle 1938-as Londoni randevúban) láthattunk.

A nő a tízes kabinból ezeket ötvözi a Halál a Nílusonnal, csak mai környezetben, mai tematikákkal, például a felső- és a középosztály életvitelének és szellemiségének szembeállításával.

Persze csak felületesen, hiszen a krimin van a hangsúly. Ezúttal azonban nincs jelen profi nyomozó, egy újságíró civilnek kell kibogoznia a szálakat, akinek ráadásul időnként valaki az életére is tör, mivel olyan dologba üti az orrát, amibe nem kéne. Egy idő után sajnos fárasztóvá válik azonban, hogy hősnőnknek senki sem hisz, hiába történnek vele egyre durvább dolgok (egy ponton a jacht medencéjébe is bele akarják fullasztani), a szereplők gondolkodásmódja és tettei így sokszor logikátlanokká válnak.

Van ugyan egy nagyobb csavar, ami akár meg is lepheti a nézőt, ám az író-rendező Simon Stone, illetve a Joe Shrapnel-Anna Waterhouse páros (Egy háború margójára, Jean Seberg minden rezdülése, Kígyószem: G.I. Joe – A kezdetek) forgatókönyve túl hamar, kb. egy óra után előáll vele, az utolsó félóra pedig már abból áll, hogy Lo ennek ismeretében lebuktassa a gazt vagy gazokat. Így az a kevés izgalomfaktor is eltűnik a sztoriból, ami addig valamennyire fenntartotta a figyelmet.

Pedig a színészből rendezővé avanzsált, most 41 éves svájci Simon Stone egyáltalán nem tehetségtelen filmes, hiszen a 2015-ös Apa és lánya, valamint a 2021-es Ásatás is remek filmek, ezúttal azonban valami nagyon félrement. Úgy tűnik, újra beütött a „Netflix-átok”, amely ismét bizonyította, hogy az alapvetően ügyes filmesek kezéből is milyen könnyen ki tud siklani egy streamingprojekt (lásd: Joseph Kosinskitől A pók fejét, Judd Apatow-tól A buborékot, Joe Wrighttól a Nő az ablakbant, Duncan Jonestól a Mute-ot, Jean-Pierre Jeunet-től a BigBugot, a Russo tesóktól A szürke embert, Andrew Dominiktől a Szöszit, Alejandro G. Iñárritutól a Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikáját vagy Noah Baumbach-tól a Fehér zajt).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk