Az új Indiana Jonesnak egy múzeumban a helye – Visszarepít minket az időben
A filmtörténet egyik legkultikusabb, legismertebb, legkedveltebb és legkalaposabb hőse kétségtelenül Indiana Jones, az ostoros régészprofesszor, aki immár 42 éves pályafutása alatt előkerítette a szövetség (frigy)ládáját, a Sankara köveket és a Szent Grált, sőt, földönkívüli lényekkel és Hitlerrel is találkozott. Túlélt köpőcsöves bennszülötteket, egy gigantikus guruló kőgolyót, kilenc beléfúródott golyót, mérges áspisokat, egy leszakadt függőhidat, egy cirkuszi vonatot, a bűnbánó ember pengéit, szakadékokat, repülőgépcsatákat, a habókos faterját, csalfa barátokat és szeretőket, mérgezést, óriás gyilkos hangyákat, nem mellesleg pedig egy atomrobbanást is. Na meg a nácikat, akik még a II. világháború lezárása után 24 évvel is képesek megkeseríteni az életét…
Steven Spielberg 1981-ben indult Indiana Jones-franchise-a ugrik be elsőként a legtöbbeknek, ha a kalandfilm műfaja kerül szóba, de meg is dolgozott azért a helyért, amit betölt a filmtörténetben. Az eddigi négy rész (Az elveszett frigyláda fosztogatói – 1981, A végzet temploma – 1984, Az utolsó kereszteslovag – 1989, A kristálykoponya királysága – 2008) majdnem kétmilliárd dollárt hozott világszerte a mozikból, illetve összesen 13 Oscar-jelölést kapott és 7 Oscar-díjat (az első részt a legjobb film kategóriájában is nominálták).
Pedig Spielberg, George Lucas és a Paramount már 1979-ben megegyeztek arról, hogy összesen öt Indiana Jones-filmet készítenek majd.
Vélhetően nem gondolták akkor, hogy az ötödik film csak 2023-ban kerül majd a mozikba, de mindegy is, az a lényeg, hogy itt van, elkészült az Indiana Jones és a sors tárcsája, egy utolsó (most már tényleg) kaland Harrison Ford Indyjének. Spielberg azonban visszalépett ezúttal a rendezéstől, pedig egészen 2020-ig úgy volt, hogy nem adja ki a kezéből a gyeplőt. Végül azonban úgy érezte, ő mindent megtett már azért, hogy ifj. Henry Jones professzort halhatatlanná tegye, így a lezárást lehetőségét másnak adta, ő pedig megmaradt producernek. Harrison Ford ajánlotta be direktornak az eléggé változatos filmográfiával rendelkező James Mangoldot (Cop Land, Észvesztő, Kate és Leopold, Azonosság, A nyughatatlan, Börtönvonat Yumába, Kéjjel-nappal, Farkas, Logan – Farkas, Az aszfalt királyai), akivel együtt dolgozott a 2020-as A vadon hívó szaván (Mangold volt az egyik producere).
1944-ben játszódik ugyanis a hosszú, bevezető akciószekvencia, amelyben a fiatalra CGI-ozott Jones professzor (talán technikailag az eddigi legjobb, de még mindig nem tökéletes) próbál visszaszerezni a náciktól értékes történelmi tárgyi leleteket, többek közt a Jézus vérét fakasztó lándzsát. Majd belebotlik Arkhimédész híres tárcsája, az Antiküthéra egyik felébe, amiről úgy tartják, meg tudja határozni, hol vannak hasadások az időben… (A valóságban az antiküthérai szerkezet egy antik számológép, ami naprendszerbeli objektumok pozíciójának megállapítására, holdfogyatkozások kijelzésére alkalmas, tetszőleges dátum beállításával.)
25 évvel később, 1969-ben az idős Indy újfent magányosan tengődik egy New York-i lakásban, a felesége, Marion elhagyta, és ásítozó diákokat tanít az egyetemen. Majd hirtelen felbukkan az életében a keresztlánya, Helena Shaw (Phoebe Waller-Bridge), akit gyerekkora óta nem látott, és aki szintén a tárcsát szeretné felkutatni. Ám nem ő az egyetlen, hiszen 1944 után visszatér a náci fizikus, Dr. Voller (Mads Mikkelsen) is, akitől annak idején Indy sikeresen ellopta az ereklyét. Megindul hát a hajsza a tárcsa mindkét darabja után, amelyek összeillesztése természetesen Voller ördögi tervének elengedhetetlen része.
Ami rögvest szembeötlő A sors tárcsája kapcsán, hogy az alkotók A kristálykoponya királysága kritikái után próbálták kerülni az idétlen humort és a zavarbejtő vagy egyszerűen ciki mozzanatokat (pl. atombomba-robbanás túlélése hűtőben, prérikutyák asszisztálása, liánokon lengés majmokkal stb.). Mangold érezhetően az eredeti franchise hangulatát próbálta visszaidézni, e célból pedig nem félt keményen szűrőzni a jeleneteket, és rengeteg üldözést kapunk. Sőt, talán már túl sokat is: üldözés New Yorkban az utcán, a metróban, üldözés Tangerben, üldözés Szicíliában, üldözés a tengeren, üldözés a barlangban, mindenhol üldözés. Már félő is volt, hogy ezúttal nem jut nekünk például egy jó kis „leletfelfedezős” szcéna, pedig az hogyan hiányozhatna egy Indy-filmből, de szerencsére végül nem kellett csalódnunk.
Végtére is nosztalgiából jelesre vizsgázott a film, hiszen sikerült visszahoznia azt a varázst, amiért anno megszerettük kalapos profunkat.
Abban azonban próbáltak eltérni a forgatókönyvírók (négyen is voltak, Mangold mellett David Koepp, Jez Butterworth és John-Henry Butterworth), hogy bár eddig főként vallási kegytárgyakért folyt a küzdelem (na meg egy alien buksijáért), ezúttal nem a Bibliából szereztek megszerzendő ereklyét, hanem a tudomány területéről. Az ókoriak közül pedig Arkhimédésznél nem volt menőbb. Azért ne legyenek illúzióink, a természetfeletti, ahogy eddig minden epizódban, most is felüti a fejét.
A legfőbb karakterdinamikát Indy és kétes erkölcsű keresztlánya, Helena kapcsolatának kellene szolgáltatnia, és bár valóban új tematika, hogy (már csak Ford korából adódóan is) ezúttal nincs szerelmi szál, inkább egy amolyan apa-lánya vonaltól remélték az alkotók, hogy megteremtik vele a kellő nézői azonosulást, mivel azonban Indy és Helena nem igazán tartották a kapcsolatot eddig, inkább csak munkatársaknak tűnnek, ráadásul a lány eléggé kiismerhetetlen, így nem is kerül túl közel a közönség szívéhez. Sebaj, akad itt gyerekkarakter is Ethann Isidore-tól (Teddy azért messze van A végzet temploma Picurjától), vén tengeri medve Antonio Banderastól (ezt a kis szerepet nagyjából bárki eljátszhatta volna), veszélyes gorilla Boyd Holbrooktól (hozza a Logan-formáját), vagy a náci Le Chiffre Mads Mikkelsentől (ő az most, ami a kilencvenes években Gary Oldman volt: minden filmek főgonosza), de kétségtelen: nem a karakterek miatt lesz emlékezetes A sors tárcsája.
Inkább a búcsú az, ami belengi a történetet, és rátelepedik a nézőkre. Hogy most látjuk utoljára Fordot ebben a szerkóban a nagyvásznon. Emiatt pedig hajlamosan vagyunk elnézni a film hibáit, és átadni magunkat a jól eső Indy-mágiának. Érdemes is, mert búcsúként tényleg szép lett. Integessünk együtt ennek a legendának!
