Az Igazság Ligája: a DC feladta a harcot
Superman halott. A világot eluralja a káosz, ráadásul idegen erők is fenyegetik a Földet: Steppenwolf és seregei arra készülnek, hogy pusztulást hoznak a bolygóra most, hogy Superman kikerült a képből. Bruce Wayne-re, vagyis Batmanre hárul hát a feladat, hogy szuperhősökből álló csapatot toborozzon, akik megállíthatják a fenyegetést.
A DC szerint a remény olyan, mint a slusszkulcs. Néha azt hisszük, elveszítettük, de valójában mindig megkerül. Superman szájából ez talán még meggyőzően hangzik, de két olyan filmkatasztrófa után, mint amilyen a Batman Superman ellen és a Suicide Squad voltak, még a legmegrögzöttebb rajongók is minimum óvatosan közelítik meg a Marvel babérjaira vágyó stúdió filmjeit. Igaz, a váratlan kritikai- és közönségsikert hozó Wonder Woman megcsillantotta a reményt, hogy a DC és a Warner végre újra ráérzett a szuperhősfilmek mikéntjeire, a stúdió legújabb filmje, Az Igazság Ligája felett azonban a bemutató közeledtével egyre csak gyűltek a baljós fellegek.
Óriási port kavart például a hír, amikor a franchise felett bábáskodó Zack Snyder – lánya tragikus halála miatt – az utómunkálatok ideje alatt átadta a gyeplőt a rivális stúdió egyik meghatározó alkotójának, a két Bosszúállók-filmet rendezőként és íróként is jegyző Joss Whedonnak. Hosszas pótforgatások következtek, az eredetileg csaknem 3 órás filmet pedig 2 órásra nyirbálták.
A rajongók levonták a következtetést: a DC feladta a harcot, és végérvényesen beállt a Marvel mögé a sorba, a korábban sikertelenül erőltetett sötétebb víziójukat pedig feláldozták a pehelykönnyű szórakoztatás oltárán.
A végeredményt látva azt kell mondanunk, nem lőttek nagyon mellé, akik így találgattak. Az Igazság Ligája egyértelműen a Marvel Bosszúálló-filmjeit másolja, azok hangvételét mímeli. Nagyobb gond, hogy nem túl meggyőzően.
Az elmúlt szűk évtized során a nézők fejében egyenlőségjel került a Marvel és az igényes szuperhősfilmek közé. Elsősorban a Wonder Woman is annak köszönhette sikerét, hogy a DC korábbi filmjeivel ellentétben teljesen alávetette magát a rivális stúdió piacképes receptjének, vagyis feladta korábbi ambícióit.
A Wonder Woman nem volt sokkal több a Thor és az Amerika kapitány női szemszögű újragondolásánál, az őszinte, mesei hangvételnek és nem utolsó sorban a címszereplőt alakító Gal Gadotnak köszönhetően mégis működött a dolog.
Elsősorban ezen film gigasikerének köszönhető, hogy Az Igazság Ligája megrekedt kissé a Batman Superman ellen komorabb világábrázolása és a Wonder Woman könnyedebb, idealista meséje között. Nehéz megállapítani, hogy ebből mennyi köszönhető az utólagos változtatásoknak, annyi azonban biztos, hogy Az Igazság Ligája hangvételét tekintve nagyon felemásra sikeredett: egyfelől a filmre továbbra is rátelepszik Zack Synder tolakodó stílusa, másfelől a mindenféle sallangoktól mentesített, egyenes történetvezetés és a humoros(nak szánt) betétek egyértelműen új irányok felé mutatnak.
Ennyi azonban nem elég egy jó filmhez.
Az Igazság Ligája nem olyan fájdalmasan rossz, mint elődei, de teljes mértékben felejthető:
tolakodó akciójelenetekkel agyonnyomott, faék egyszerűségű történet, és bátortalan, felemás hangvétel jellemzi a filmet, miközben a feltűnő párhuzamok miatt – történet, alkotógárda – az összehasonlítások is elkerülhetetlenek egy ennél sokkal életképesebb franchise-zal. Csak nem akar megkerülni az a slusszkulcs…
A film előzetese:
