KULT
A Rovatból

Az év eddigi legjobb filmje kisüti az agyad, és az egekbe emel – Minden, mindenhol, mindenkor

Virsliujjak, beszélő kövek, multiverzum, lebegő bagel, harci hasitasi és ez még semmi!
Szöllőskei Gábor - szmo.hu
2022. április 22.


Link másolása

Szavakkal nagyjából leírhatatlan az az élmény, ami a Minden, mindenhol, mindenkor nézése közben ér minket, nézőket. Én mégis megpróbálkozom vele, aztán lesz, ami lesz. Mindenekelőtt egy cím: Az ember, aki mindent tudott (eredetiben: Swiss Army Man) 2016-ból. A film, amiben Daniel Radcliffe egy hullát alakított, akinek hátán fingó üzemmódban szelte a habokat Paul Dano karaktere, és akinek merevedését iránytűként használta egy lakatlan szigeten. A rendezői Dan Kwan és Daniel Scheinert voltak (akik szimplán Danielekként hivatkoznak magukra), s így már azt gondolhatnánk, nagyjából tudjuk, mit várjunk a Minden, mindenhol, mindenkortól, ami szintén az ő filmjük.

Nos, csak azt hisszük, hogy tudjuk, valójában fogalmunk sincs. Második közös projektjük ugyanis mérföldekkel kattantabb, mint amilyen Az ember, aki mindent tudott volt.

A sztori tömören (már amennyire ez lehetséges): adott egy hatvan körüli kínai emigráns nő, Evelyn (Michelle Yeoh), akinek élete nem túl rózsás. Tutyimutyi férje, Waymond (Ke Huy Quan) épp el akar válni tőle, leszbikus lánya, Joy (Stephanie Hsu) ki nem állhatja, az adóhatóság is terrorizálja a családot az általuk üzemeltetett mosoda hibás könyvelése miatt, ráadásul a fiatalkorában őt kitagadó, mára kerekesszékbe kényszerült apja, Gong Gong (James Hong) is megkeseríti az életét.

Egy nap azonban Waymond furcsán kezd viselkedni, majd azzal sokkolja Evelynt, hogy végtelen számú univerzum létezik, s mindegyikben mindenkinek van egy másik változata. Lehetőségük van ugrálni az univerzumok között, s különféle verzióikból le tudják szívni/tölteni a képességeiket.

Erre pedig szüksége is lesz Evelynnek, ugyanis szerinte csak ő tudja megállítani a minden univerzumban jelen lévő gonoszt, Jobu Tupakit, aki a multiverzum elpusztítására készül.

Többet nem árulunk el, de felesleges is lenne, mert azzal továbbra is csak a felszínt kapargatnánk, annyira mélyen rétegzett és sokrétű filmet álmodtak a Danielek a vászonra. A multiverzum manapság közkedvelt téma, amit a Marvel- és a DC-filmek is előszeretettel használnak, bár fel kell kötniük a gatyát, ha túl akarják szárnyalni kreativitásban Kwan és Scheinert csodáját.

A Minden, mindenhol, mindenkorban ugyanis annyi ötlet, sziporka és őrültség van, ami elegendő lenne 10-20 másik filmre is.

Ráadásul a műfajokkal sem fukarkodnak, mivel egyszerre akciófilm, sci-fi, dráma, szatíra, vígjáték, fantasy és vuhszia (általában történelmi korokban játszódó kínai harcművészeti fantasy), mindez pedig egy olyan tömény élményt jelent így együtt, amely után jó ideig nehéz lesz másra koncentrálni. Mintha tíz különböző film menne egyszerre egyetlen képernyőn/vásznon.

Csak néhány példa: ahhoz, hogy egy másik univerzumban lévő változatunkba léphessünk (úgynevezett világugrást hajtsunk végre), általában valamilyen, a helyzethez legkevésbé illő cselekedettel kell megbolygatni az egyensúlyt. Ez lehet harc közbeni szerelmi vallomás, egy légy orral történő felszívása, ujjaink közötti szándékos papírvágás, rúzsevés, bármi. Vagy: a másik dimenziókban természetesen bármi lehetséges, például az embereknek virsliből vannak az ujjaik, vagy nem is alakultak ki az élethez szükséges feltételek a bolygón.

Hiba lenne azonban a Minden, mindenhol, mindenkort csupán az előtérben lévő őrült és képtelen, mozgóképen eddig nem látott ötletei, jelenetei alapján megítélni, hiszen az abszurd, groteszk és csilli-villi külcsín mögött egy rendkívül mély gondolatiság is megbújik a szeretetről, a megértésről, a sorsszerűségről, az emberi természetről és az univerzumban betöltött helyünkről.

Kwan és Scheinert szinte észrevétlen csempészik a mondanivalót a látványosan megkoreografált küzdelmek közé, s kanyarítanak végül egy ultraérzelmes finálét az egész, csodálatos katyvaszhoz.

A színészekről is illendő megemlékeznünk, egyáltalán nem szokványos ugyanis a gárda. Kapásból élete szerepét jelenti a mű Michelle Yeoh-nak, aki hongkongi akciófilmekkel kezdte filmes karrierjét a nyolcvanas években, majd Bond girlként lett nemzetközileg ismert az 1997-es A holnap markábannal. Utána pedig olyan filmekben láthattuk, mint a 4 Oscart nyert Tigris és sárkány, az Egy gésa emlékiratai, a Napfény, A múmia – A Sárkánycsászár sírja, a Múlt karácsony, a Lőpor turmix vagy a Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája. Ideje volt már, hogy egy hozzá méltó főszerepben bizonyíthassa színészi és harcművészeti rátermettségét, hiszen mindkét fronton rendkívüli.

A férjét, Waymondot alakító Ke Huy Quan sem ismeretlen a filmrajongóknak, bár őt nagyon régen láthattuk, vissza kell mennünk egészen a nyolcvanas évekig, ő volt ugyanis Short Round, azaz Picúr az Indiana Jones és a végzet templomában, valamint Data a Kincsvadászokban. Tökéletes visszatérés ez számára.

A majdhogynem felismerhetetlen Jamie Lee Curtis, valamint a legtöbb filmes és sorozatos szerep (több mint 600) rekordjával büszkélkedő, 93 éves James Hong is tovább színesítik azt az egészen elképesztő és kellemesen agyzsibbasztó élményt, amit a Minden, mindenhol, mindenkor nyújt.

Kétségtelen, hogy nem való mindenkinek, de aki szereti, ha egy film olyan helyekre viszi, ahol még nem járt, ha olyasmit lát, amit korábban nem, és ha olyan hatásokkal bombázzák, amelyek miatt egy kicsit elgondolkodik a világról, amiben él, annak ideális választás lesz mindenkor és mindenhol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: