SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Az első perctől kezdve minden egyes döntésnek idén hatalmas súlya lesz” – az X-Faktor mentoraival beszélgettünk

Az új mentor, Herceg Erika személye mellett új szabályokkal érkezik a 2022-es X-Faktor. Gáspár Laci azt mondja, emiatt sok mindent máshogy fog csinálni, ByeAlex arra készül, hogy szigorúbb lesz, Puskás Peti pedig idén is olyan lelkes szeretne lenni, mint tavaly.


Az RTL Klub csütörtökön bejelentette az X-Faktor 2022-es évadának mentorait. Puskás-Dallos Peti, ByeAlex és Gáspár Laci hatodik alkalommal is marad a mentorszékben, Csobot Adélt viszont a kárpátaljai, Kelet-Európában nagyon népszerű énekesnő, Herceg Erika váltja majd.

“Először pár éve kerestek meg az X-Faktortól, és azóta egyeztettünk arról, hogy beüljek a mentorszékbe. 2019-ben az akkori munkáim miatt nem tudtam vállalni a felkérést, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt elmaradt a műsor, 2021-ben pedig elkaptam a Covidot, és hosszú ideig beteg voltam. De minden évben, amikor néztem az X-Faktort elgondolkodtam azon, hogy na, most én is ülhetnék ott, apukám is többször mondta. De most jött el az én időm! Mindig azt mondom, hogy az ember nem változtathatja meg a sorsát, ennek így kellett lennie”

- mondta a Szeretlek Magyarországnak Herceg Erika, akinek nem teljesen új az X-Faktor, 10 éve ugyanis ő maga is jelentkezett a műsorba.

“Fel is hívtak, de végül nem jöttem el. A barátaimnak azt mondtam, hogy nincs most rá lehetőségem, nincs pénzem, hogy elmenjek az X-Faktor castingjára, de valójában bizonytalan voltam. Visszagondolva nagyon durva, hogy most mentor leszek! Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy egyszer én leszek az X-Faktor mentora, biztosan visszakérdeztem volna: »De hát hogy?« ”

- meséli az énekesnő.

Erika azt mondja, eleinte még nem lesz annyira szigorú a versenyzőkkel, de az élő show-ban már bizony lesznek elvárásai.

“Szerintem egy versenyzőben a tehetség a legfontosabb és a szorgalom, az alázat! Mert ezek nélkül semmit sem lehet elérni, egyik szakmában sem. Én is szoktam lustálkodni, tehát nem azt mondom, hogy mindig hülyére kell hajtania magát az embernek. De ha benne vagyunk egy ilyen projektben, egy versenyhelyzetben, mint az X-Faktor, akkor nincs olyan, hogy lógatom a lábam. A végsőkig menni kell és csinálni kell. Az élő show-ban éppen ezért nagy elvárásaim lesznek a versenyzőim felé”

- fogalmazott Erika, aki azt mondja, nagyon örül, hogy Alex, Peti és Laci lesznek a mentortársai, mert szerinte jó csapatot alkotnak.

“Nagyon örülök, hogy ők a mentortársaim, szerintem egy igazán színes csapat vagyunk, és én sem vagyok azért piskóta! Érdekes helyzetek lesznek, az biztos. Az elején még kedves leszek, de azért mindig megmondom a tutit. Aztán ki tudja, lehet teljesen ellágyulok majd, amikor már meglesznek a kis versenyzőim, a kis csillagaim, és meg kell védeni őket”

- tette hozzá.

De nem csak Erika személye hoz újítást és frissességet az X-Faktor 2022-es évadába! Idén ugyanis már nem kategóriákat kapnak a mentorok, hanem ők maguk dönthetik el, kivel szeretnének együtt dolgozni egy-egy kategóriából.

“Nagyon örülök az újításnak! Már régóta csináljuk, van tapasztalatunk, érzékünk hozzá, de ezek az újítások mindig azért nagyon jók, mert nem szabad belelustulnunk ebbe az egészbe. Hiszen ez a műsor 10 éve elképesztően sikeres, több millióan nézik a tévében, rengetegen követik a közösségi médiában. Nekünk mindig arra kell törekednünk, hogy meg tudjunk újulni, hogy valami más legyen, mint az előző évad.

Ez az újítás pedig egy olyan belenyúlás, ami nagyon meg tudja változtatni az egésznek a hangulatát, és úgy gondolom, hogy emiatt az előválogató is egyfajta versenyhelyzet lesz most már, az első perctől kezdve minden egyes döntésnek idén hatalmas súlya lesz”

- fogalmazott Puskás-Dallos Peti, aki azt mondja, nagyon élvezte az X-Faktor 10. évadát, ami szerinte nagyon eredményes volt és rengeteg emlékezetes pillanatot életek át.

“Idén is szeretném folytatni azt a lelkesedést, ami a múlt évben megvolt” - mondja Peti, aki azt is hozzátette: kíváncsian várja a közös munkát az új mentortársukkal.

“Ahogy beszélgettünk Erikával, kiderült számomra, hogy nagyon okos, kreatív, jól felismeri a szituációkat, nagyon jól tud ezekre reagálni. Kíváncsi vagyok, mit fog majd csinálni, mert látszik rajta, hogy egy nagyon rutinos csaj, aki rengeteget dolgozott és óriási sikereket ért el a zenekarával. Szerintem sok meglepetést fog okozni nekünk, mert nem hagyja magát! Mi pedig a fiúkkal már egy elég összeszokott csapat vagyunk, nagyon csibészek tudunk lenni és nehéz felvenni velünk a tempót. Mégis úgy érzem, hogy Erika már az első napon túl fog tudni járni az eszünkön”

- mondja Peti.

Gáspár Laci is várja már a közös munkát az új mentortársukkal.

“Az új szabály mellett Erika is egy frissességet hoz az X-Faktorba, nagyon különleges személyiség, szerintem egy jó ember. És a mai világban nagyon ritka, hogy valaki ilyen jó ember tudjon maradni”

- fogalmazott Laci, aki azt mondja, az új szabály miatt biztosan sok mindent máshogy csinál majd, mint eddig.

“Sokkal jobban fogok tudni harcolni egy-egy énekesért, mert most már nem leszünk kategóriákhoz kötve”

- jegyezte meg.

ByeAlex is azt mondja, már nagyon vágyott egy ilyen jellegű újításra, amit a műsor készítői bevezetnek.

“Már öt X-Faktorban vettem részt, ebből hármat meg is nyertem, így amikor megkaptam a felkérést sokat gondolkodtam azon, elvállaljam-e, hogy mi lehet számomra ebben a kihívás. De aztán jött a stáb ezzel az ötlettel, ami nekem is nagyon tetszett. Pont ez az újítás fogja sokkal színesebbé tenni a mezőnyt, mert a mentor megválaszthatja magának azt a versenyzőt, aki hozzá való. És ez nagyon fontos a közös munka során!”

- fogalmazott Alex, aki kíváncsian várja, mit vált ki a már összeszokott mentorcsapatból Herceg Erika személye.

“Sokkal szigorúbb mentor szeretnék lenni, mint amilyen tavaly voltam. Jó a humor, szeretem, mert szükség van rá, de szeretném, hogy legyen egy erős vonal aközött, hogy valami rossz és valami jó. Amikor tavaly néztem az adást, úgy éreztem, hogy túl sok a poénkodás, ezen szeretnék változtatni, és úgy gondolom, hogy Erika partner lesz ebben. Azt látom, hogy a trollkodásokat nem tartja humorosnak, ez nagyon távol áll tőle, számára a zene az első”

- jegyezte meg Alex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Schóbert Lara először posztolt közös képeket milliomos párjával
Immár a közösségi médiában is hivatalossá tette Schobert Lara, hogy egy párt alkot Csereklei Dáviddal. A friss fotók a Balatonnál készültek.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A milliomosként számon tartott férfi egy telefontokokkal és fóliákkal foglalkozó cég tulajdonosa. Csereklei korábban feltűnt a Cápák között-ben, egy ideig pedig Szalai Laurával, a 2021-es Nagy Ő győztese volt a kedvese.

Lara és Dávid között tizenkét év a korkülönbség. A pár már a Sztárbox idei sajtóeseményén is együtt jelent meg, most viszont a közösségi médiában is megerősítették kapcsolatukat.

A fitneszező influenszer, Schóbert Lara és az új párja Balatonakarattyán töltötte a szabadidejét, itt készültek az első nyilvánosan megosztott közös fotók, amiket itt lehet megnézni:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Schóbert Lara (@laraschobertt) által megosztott bejegyzés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik saját műsorában árulta el: A helyzet az, hogy prosztatarákom van
Kuncze Gáborral készült beszélgetésben a volt politikus kérdezett rá az újságíróra, hogy milyen seb van a fején. Ekkor derült ki, hogy mi történt Havassal.


A Heti Havas vendége Kuncze Gábor volt. A volt politikus rákérdezett a műsorvezetőre, hogy mi történt vele, miért van egy nagy seb a fején.

Havas elmondta, hogy mivel nem szokott hazudni, ezért elmondja az igazat:

A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen.

Majd arról is beszélt, hogy bár sokan kételkedtek benne, de ő tudta, hogy végig fogja scinálni a kemoterápiát. A betegségéről nagyon kevesen tudtak, még a családjában is.

"Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten" - magyarázta.

A sebnek pedig az volt a története, hogy a kezelések miatt legyengült. Az orvosok ezt előre elmondták neki, ahogy azt is, hogy több mellékhatása is lesz. Ilyen a gyakori vizelési inger is. Pár napja egy reggel megivott egy-két korty pálinkát éhgyomorra, a születésnapja után. Majd rátört a vizelési inger a kertben.

"Fejjel beleestem egy bokorba. Nagy szerencsém volt, hogy nem a szememet szúrtam ki, hanem itt hasadt föl" - mesélte.

VIDEÓ: Kuncze Gábor azt mondja, hogy okkal tart a jövő fejleményeitől - Heti Havas

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kegyetlen volt” – Földes Eszter elárulta, mikor tudta meg, hogy Földes Tamás nem a vérszerinti apja
A színésznő egy podcastbeszélgetésben nyíltan beszélt az anyaság kihívásairól, és arról is, hogy miért nem tartja a kapcsolatot az édesanyjával.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 07.



Földes Eszter a Popfilter podcast adásában beszélt gyerekkoráról, családi viszonyairól és arról, hogyan változtatta meg az életét a fia, Álmos születése. A színésznő azt mondta, az anyaság sok mindent felszínre hozott benne, amit korábban nem értett.

„Nem értettem azokat az indulatokat, amelyek bennem voltak az anyaság kezdeti szakaszában. Úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, és rájöttem, valójában ez az édesanyám. És az addigi, hipnotizált állapotban történő állításaim azzal kapcsolatban, milyen fantasztikus gyerekkorom volt, egy csapásra darabjaira hullottak, akár egy gyöngysor”

– fogalmazott.

Úgy érzi, ezek az élmények egy kényszeredett felnövési folyamatot indítottak el benne. „Hirtelen elindult egy kényszeredett felnövéstörténet, rettenetesen sok dolog szakadt fel bennem. És közben sokszor nagyon egyedül maradtam ezekkel a felismerésekkel” – tette hozzá.

A színésznő azt is elárulta, hogy már több mint egy éve nem beszél az édesanyjával. Elmondása szerint azt érezte, hogy az édesanyja sosem tudta őt igazán szeretni.

Földes Eszter gyerekként sokáig azt hitte, hogy Földes Tamás az édesapja. Mint mesélte, kilencéves koráig nem tudta, hogy papíron Landkammer Eszter a neve, és hogy a vér szerinti apja nem jelent meg a bíróságon, ezért nem tudták hivatalosan is átíratni a nevét. Az iskolában viszont az édesanyja kérésére Földesnek hívták.

„Soha nem találtam a helyem a családomban, mindig idegennek éreztem magam. Ráadásul kívülről is jöttek ilyen megjegyzések. Édesanyámnak és a vér szerinti apámnak is sötét haja van. Én meg szőke és kék szemű vagyok. Egyszer levittem a tesómékat a játszótérre, mert én voltam a bébiszitter, bár csak kilencéves voltam. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok a többiekre. Kegyetlen volt”

– idézte fel.

Földes Eszter a beszélgetésben arról is beszélt, hogy már gyerekként is koravén volt, és ez a párkapcsolataira is hatással volt. „A párjaim általában jóval idősebbek voltak nálam, nem véletlenül. Az első szerelmemmel például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzó egy férfiban, ha erősebb, okosabb, és egy picit mindent jobban tud nálam. Ez pedig óhatatlanul benne tart egy olyan pozícióban, ahol ’kicsi’ tudok maradni” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszületett Kafi Rea Milla kisfia
A modell videóban mesélt arról, miért volt számára nehéz a terhessége utolsó hete, illetve a szülés, és még a kisfia nevét is elárulta.


„Hivatalosan is háromtagú család vagyunk” - tudatta az örömhírt Instagram-oldalán a szomáliai származású modell, Kafi Rea Milla.

A posztban azt is elárulta, hogy

kisfia a Jonatán nevet kapta.

A modell egy rövid videót is feltöltött a YouTube-csatornájára, amelyben mesél a a pici érkezéséről. A videóban azt is elárulta, hogy nehezen viselte az utolsó hetet, hiszen a szülés indult be magától, így az orvosoknak kellett indítani.

„Azt, hogy beindították, nehéz volt elfogadni, hogy így lesz. Nem volt borzasztóan rossz, de nagyon-nagyon fájt, hogy adták a gyógyszereket, amik beindították a fájásokat. De annak örülünk, hogy így is, úgy is természetes módon sikerült”

- mesélte a modell, aki hozzátette: szerencsére a kisfiával és vele is minden rendben van.

Megosztotta, hogy most a gyógyulásra, a pihenésre és az összeszokásra koncentrálnak. Sok dolog van, amit még meg kell tanulniuk a pici kapcsán, ezért a következő időszakon erre szánják.

A videóban végül egy picit a babából is mutatott, igaz, kiemelte, hogy az arcát nem tervezi megmutatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: