Népszerű
Ajánljuk
Következő:
Negyvenéves lett az Olsen ikerpár, akik a tévéből egy 300 milliárdos birodalmat építettek
Negyvenéves lett az Olsen ikerpár, akik a tévéből egy 300 milliárdos birodalmat építettek
Címlapról ajánljuk
KULT
Negyvenéves lett az Olsen ikerpár, akik a tévéből egy 300 milliárdos birodalmat építettek
Mary-Kate és Ashley Olsen a 40. születésnapjukat ünneplik, miután a gyerekszínészi karrierjüket egy divatbirodalomra cserélték. A The Row nevű márkájuk a „csendes luxusra” épül, és szakmai díjakkal is elismerték.
Negyven éve születtek, kilenc hónaposan már egy ország ismerte őket, tizenévesen egy saját médiabirodalom élén álltak, ma pedig a „csendes luxus” egyik legbefolyásosabb márkáját irányítják a nyilvánosságtól szinte teljesen elzárkózva. Mary-Kate és Ashley Olsen 1986. június 13-án kezdődött története nem egy hollywoodi tündérmese, hanem a fegyelmezett stratégia, a makacs perfekcionizmus és a diszkréció mint legfőbb érték diadalának üzleti esettanulmánya. Az útjuk a Bír-lak (Full House) című sitcom ikonikus gyerekszerepétől a The Row nevű divatházuk kifutójáig bemutatja, hogyan lehet a gyereksztár-brandet egy felnőtt, globális presztízsű luxusvállalkozássá konvertálni, miközben a reflektorfényt tudatosan a termékre, nem pedig az arcukra irányítják.
Minden 1987-ben indult, amikor a csecsemő ikerpár megkapta Michelle Tanner szerepét az ABC családi sorozatában. A gyerekszínészekre vonatkozó szigorú munkaügyi szabályok miatt a testvérek felváltva játszották a karaktert egészen 1995-ig, ezzel egy egész generáció „tévétestvéreivé” válva. A nevük a családi televíziózás szinonimája lett, és ez a hírnév megalapozta a későbbi üzleti sikereket.
A képernyős korszakuk utolsó nagy közös dobása a 2004-es New York Minute című mozifilm volt, amely már egyfajta átmenetet jelzett a felnőtt karrier felé, és egyben le is zárta a közös színészi pályafutásukat. A film világszinten 21,3 millió dollárt, vagyis közel 6,5 milliárd forintot hozott a kasszáknál a The Numbers adatai szerint. A képernyős siker azonban önmagában nem lett volna tartós, ha a család nem épít köré egy professzionális üzleti struktúrát már a kezdetektől.
A család és Robert Thorne menedzser 1993-ban hozta létre a Dualstar Entertainment Groupot, amely ernyőként fogta össze az ikrek egyre bővülő portfólióját. A cég gyártotta a rendkívül népszerű, közvetlenül videókazettára kiadott filmjeiket és kezelte a nevükkel fémjelzett termékvonalakat.
A kontroll megszerzésében a 2004. június 13-i, 18. születésnapjuk jelentette a fordulópontot, amikor hivatalosan is a vállalat társelnökei lettek. A Dualstar-katalógus értéke pedig időtállónak bizonyult: 2015-ben a Viacomhoz tartozó Nickelodeon megszerezte a teljes archívum sugárzási jogait, ezzel igazolva, hogy a korai tartalmak generációkon átívelően is vonzóak – derül ki a Paramount hivatalos közleményéből.
Miközben a múltjukat sikeresen monetizálták, a jövőjüket már egy teljesen más iparágban, a divat zárt és elitista világában tervezték. 2006-ban New Yorkban megalapították a The Row márkát, amelynek genezise egyetlen ruhadarab, a „tökéletes fehér póló” megalkotásának vágya volt. A céljuk az volt, hogy a termék önmagáért beszélhessen, ne pedig a hírnevük adja el.
„Nem akartunk előtérben lenni, sőt, azt sem feltétlenül szerettük volna, ha tudják, hogy mi vagyunk mögötte” – magyarázta Ashley Olsen egy ritka, a márka 15. évfordulójára készült interjúban.
Ez a diszkréció és a minőség iránti elkötelezettségük lett a védjegyük. Mary-Kate a munkamoráljukat emelte ki, ami a logómentes, időtálló szabásvonalakban és a legkiválóbb anyagok használatában ölt testet.
„Azt hiszem, nagyon maximalisták vagyunk és keményen dolgozunk; mindig is így volt” – tette hozzá, rávilágítva a „csendes luxus” esztétikájának alapjaira, amelyet évekkel a trend felkapása előtt tökéletesítettek.
A piac és a szakma egyaránt igazolta a váltás sikerét. A The Row alapítói több alkalommal is elnyerték az amerikai divatszakma Oscar-díjának számító CFDA-trófeát: 2012-ben és 2015-ben az év nőiruha-tervezőinek, 2018-ban pedig az év kiegészítő-tervezőinek választották őket a CFDA hivatalos közlései szerint.
A piaci bizalmat jelzik azok a 2024-es sajtóértesülések is, amelyek szerint a Chanelt tulajdonló Wertheimer család és a L’Oréal-örökös Françoise Bettencourt Meyers vagyonkezelői is kisebbségi részesedést vásároltak a cégben, a tranzakciót egymilliárd dollár, azaz több mint 300 milliárd forint körüli cégértékelés mellett emlegetve – közölte elsőként a Bloomberg. A márka már a korai években sem félt a luxus legmagasabb szintjét megcélozni: egyik első, nagy sajtóvisszhangot kapott termékük egy kézzel varrott aligátorbőr hátizsák volt, amelynek 34 ezer dolláros (mai árfolyamon több mint 10 millió forintos) árcédulájáról a Time is írt.
A márkaépítésük kulcsa a következetes diszkréció, amely nem csupán személyes preferencia, hanem tudatos üzleti stratégia. Ritkán adnak interjút, és a magánéletüket teljes mértékben elzárják a nyilvánosság elől. Ez a hozzáállás a közösségi médiára is kiterjed; demonstratívan távol tartják magukat egy olyan korban, ahol a személyes márkaépítés szinte kötelező. Ashley egy 2017-es interjúban, amit az ABC News is szemlézett, így foglalta össze a filozófiájukat: „Nem merülünk el abban a [közösségi] világban; nincs Instagramunk vagy Facebookunk.”
Ez a távolságtartás egyfajta misztikumot és exkluzivitást kölcsönöz a márkájuknak: a termék beszél helyettük, miközben védőpajzsot vonnak maguk köré a celebkultúra zajával szemben. Ez a következetesség mutatkozott meg abban a döntésükben is, amikor nemet mondtak a Bír-lak 2016-os folytatására, a Fuller House-ra. A rajongók és a készítők is szerették volna, ha Michelle Tanner visszatér, de az ikrek elutasították a felkérést, ezzel végleg lezárva életük színészi korszakát.
Bob Boyett, a produkció egyik vezetője a People magazinnak idézte fel Ashley indoklását: „’17 éves korom óta nem álltam kamera előtt, és nem érzem komfortosnak a színjátszást’…”
Mary-Kate pedig az időzítést nevezte rossznak. Ezzel a döntéssel megerősítették új, divattervezői identitásukat, és elkerülték a nosztalgia csapdáját, amely visszarántotta volna őket a gyereksztár-skatulyába.
A képernyős korszakuk öröksége azonban pénzügyileg is jelentős maradt. Az 1995-ös Ketten az úton (It Takes Two) című filmjük 19,5 millió dolláros (kb. 5,9 milliárd forintos) mozibevételt ért el, a házivideó-forgalmát pedig 75 millió dollárra (kb. 22,8 milliárd forintra) becsülik. Ezek a számok is mutatják, mekkora üzleti gépezet épült a nevük köré már tinédzserkoruk előtt.
A kulturális hatásuk pedig kettős: egyrészt a korai munkáik a mai napig a nosztalgia tárgyát képezik, másrészt a The Row révén a divat legmagasabb köreiben is referenciaponttá váltak. A márka lényegét talán Gigi Hadid modell foglalta össze a legjobban, aki szerint a ruháik viselése felszabadító érzés: „Ettől sikkesnek és védettnek érezhetem magam.”
Kreatív univerzumuk a The Row mellett más projektekben is testet öltött. 2007-ben elindították az Elizabeth and James nevű, megfizethetőbb, kortárs márkát, amelyhez később sikeres parfümlancolat is társult. 2008-ban pedig megjelentették Influence című könyvüket, amelyben olyan ikonokkal beszélgettek, mint Karl Lagerfeld vagy Lauren Hutton, feltérképezve saját vizuális és kulturális inspirációikat. Mégis, a popkulturális státuszukat talán leginkább az a korai elismerés szimbolizálja, amikor 2004. április 29-én, alig 18 évesen közös csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán a televíziós kategóriában, a walkoffame.com hivatalos oldala szerint. Ez a csillag egyfajta emlékműve lett annak a korszaknak, amelyet éppen maguk mögött hagytak, hogy egy új, általuk írt fejezetet kezdjenek.
A 40 éves Olsen ikrek pályafutása azt bizonyítja, hogy a hírnév nem végcél, hanem eszköz, amelyet tudatosan lehet formálni vagy akár háttérbe is lehet szorítani egy nagyobb cél érdekében. A reflektorfény helyett a minőségbe fektetett makacs munka és a következetes diszkréció az ő esetükben nemcsak egy működő üzleti modellnek bizonyult, hanem egyfajta ellenkulturális állásfoglalásnak is a mindent kipakoló, közösségi médiára épülő celebvilággal szemben. Ezzel pedig egy teljesen új iskolát teremtettek.
Ajánljuk
KULT
„Úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – A Pokolgép énekese üzent a Metallicának
Kalapács József egy Facebook-posztban értékelte a Metallica budapesti produkcióját. A világhírű zenekar a Totális metál című dalukból játszott el egy részletet a Puskás Arénában.
Kalapács József, a Pokolgép egykori énekese egy Facebook-posztban kommentálta, hogy a Metallica csütörtöki budapesti koncertjén eljátszotta a magyar metálbanda Totális metál című számát.
„Itt bizony úgy hiányzott a dob, mint egy falat kenyér” – kezdte bejegyzését.
Kalapács szerint nem azzal volt a gond, hogy a közönség ne ismerte volna fel a dalt, sokkal inkább a „rendes, harapós ütem” hiányzott a produkcióból.
A posztot egy szellemes felajánlással zárta: „Miért nem szóltak, pont ráértünk volna segíteni…?”
A világhírű zenekar M72-es turnéjának csütörtöki nyitóestjén a Puskás Arénában Kirk Hammett gitáros és Robert Trujillo basszusgitáros a szokásos helyi dalokat bemutató blokkjukban játszottak el egy részletet a Pokolgép klasszikusából. A duó dob és teljes zenekari kíséret nélkül adta elő a számot.
A Metallica a No Repeat Weekend koncepciójának részeként szombaton egy teljesen új műsorral és más előzenekarokkal (Gojira, Knocked Loose) lép fel újra, míg a csütörtöki esten a Pantera és az Avatar volt a vendég.
A csütörtöki bulin mi is ott voltunk. A koncertről itt írtunk részletesen:
Ajánljuk
Következő:
Hevér Gábor: Amit Vidnyánszky Attila csinált, az nagyon-nagyon nem tett jót a színházi szakmának
Hevér Gábor: Amit Vidnyánszky Attila csinált, az nagyon-nagyon nem tett jót a színházi szakmának
KULT
Hevér Gábor: Amit Vidnyánszky Attila csinált, az nagyon-nagyon nem tett jót a színházi szakmának
Hevér Gábor egy interjúban bírálta a magyar színházi élet elmúlt évtizedének két meghatározó, de vitatott szereplőjét. A színész Vidnyánszky Attila kulturális teljhatalmát és Eszenyi Enikő vezetői módszereit is szóvá tette, miközben a szakmai felelősség hiányát hangsúlyozta.
Hevér Gábor volt a KlikkTV Bóta Café című műsorának vendége, ahol kendőzetlen véleményt mondott a magyar színházi élet elmúlt évtizedének meghatározó alakjairól és botrányairól.
A kulturális életben remélt változások kapcsán Vidnyánszky Attila távozásáról is beszélt, akinek a ténykedését egy korszak lezárultának tekinti.
Összeférhetetlennek tartja, ha egy kulturális vezető a saját maga által felügyelt pénzekről döntött. „Szerintem egy abnormalitás, hogy valaki olyan ember dönt, vagy az emberei révén (...) olyan támogatásokról, amiben ebben a versenyben ő maga is indul” – jelentette ki.
Hozzátette: „Megszűnik egy olyan dolog, ami egy abnormalitás volt, hogy tulajdonképpen egy emberes vezetés alatt állt a kulturális szektornak az a része” – mondta.
Később úgy összességében pedig így beszélt Vidnyánszkyról:
„Láttam azt, amit csinált. Mindenki mondja, hogy sértettségből jött. Nekem nem feladatom, hogy a tevékenysége milyen frusztrációkból, vagy nem frusztrációkból burjánzott ki. Szerintem nagyon-nagyon nem tett jót ennek a színházi szakmának.”
Felidézte az Alföldi Róbert nevével fémjelzett korszak végét is a Nemzeti Színházban, amikor szerinte példátlan módon söpörték le a teljes repertoárt. „Nem volt még példa arra a magyar színházi életben, hogy egy igazgatóváltással az összes sikerdarabot, mintha beszórták volna sóval, megszűnt” – emlékezett vissza.
Elmesélte, hogy ő is bement Vidnyánszkyhoz tárgyalni, bár tudta, hogy nem fog maradni. A beszélgetésen szerinte az új igazgató leginkább a kritikusokra panaszkodott: „»Szerintem Attila, neked üldözési mániád van«, és a klasszikus viccel válaszolt egyébként, és azt mondta, hogy »nem, engem üldöznek«” – idézte fel a párbeszédet.
Az interjúban szóba került az Eszenyi Enikő és a Vígszínházban kirobbant botrány is. Hevér, aki egyike volt a helyzetet feltáró nyílt levelet aláíró 15 művésznek, elmondta, hogy jelen volt az egyik incidensnél, szólt is Eszenyinek, hogy ilyen nem lehet csinálni.
Megerősítette, hogy az elhangzott vádak között nemcsak verbális, hanem fizikai bántalmazásokról is szó esett.
Elmondta, hogy vele ilyen abúzus nem történt, de az Eszenyi-ügy belejátszott abba, hogy távozott a színháztól.
Arról is kifejtette véleményét, hogy főváros által lefolytatott vizsgálatot elégtelennek tartja.
„Egy inkompetens bizottságot állítottak fel” – mondta, hozzátéve, hogy a felügyelőbizottság tagjai nem munkaügyi vagy hasonló ügyekre szakosodott szakemberek voltak.
A vizsgálat legfájóbb pontjának azt nevezte, hogy a meghallgatott hetven ember sosem kapott érdemi visszajelzést a vádjairól. „Az a probléma, hogyha te bemész egy kvázi bizottsághoz, és azt várod, hogy ez a bizottság elmondja neked, hogy ez, amit te éreztél, amit te átéltél, ez igaz, vagy pedig túlzol, ez nem az. És ez a 70 ember nem kapott erre választ” – hangsúlyozta. Azt is hozzátette, hogy a vizsgálat lezárulta után a tanúk még a saját vallomásukról készült dokumentumokat sem tekinthették meg: „Tehát ez egy óriási hiba volt a főváros részéről” - összegezte.
Hevér hozta szóba, hogy színházi bántalmazások kapcsán felmerült Alföldi Róbert neve is, akinek véleménye szerint meg kellene végre szólalnia, hogy mi történt.
Elmondta, ő maga hogyan kezeli a konfliktusokat: „Ha velem kiabálnak a színpadon, akkor nekem olyan az idegrendszerem, hogy én visszaszólok, és azt mondom, hogy velem ne kiabálj.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egy alkotói folyamatnak a kölcsönös tiszteleten kell alapulnia.
„Ha egy rendezőnek az én gondolataimra, az én eszemre nincs szüksége, akkor én abban a darabban nem érzem jól magam.”
Hevér szerint a munka hevében előfordulhat kiabálás, de a hatalmi helyzet mindent megváltoztat.
„Egy ilyen kiabálástól te összeomlasz-e, illetve hogy ennek a kiabálásnak azért, mert egy alá-fölé rendeltségi viszony van, lesz-e valami következménye, vagy tartasz-e attól, hogy van-e következménye? Ezeket kell megnézni ezekben a helyzetekben” – magyarázta.
„Megértem, hogy a fiatalok nem mernek (vissza)szólni” - de azt mondta, hogy vissza lehet, és ő is visszaszólt fiatalkorában, ha kiabáltak vele.
Elmondta véleményét arról is, hogy befolyásos rendezőkkel szemben megfogalmazott vádak miatt felmerült, hogy fel kellene állítani egy etikai bizottságot. Szerinte itt nem arról van szó, hogy kell-e etikai bizottság, hanem hogy egy alapvető belső mércének lennie kellene a színházak hatalmi pozíciót betöltő emberekben.
„Az a belső mérce, hogy én, mint rendező, vagy igazgató, nem apellálok arra, hogy nekem hatalmamban áll valakit megalázni.”
Szerinte ha ez a belső mérce hiányzik, akkor jönnek létre a problémás helyzetek, és emlékeztetett: „A színház az egy nagyon érzékeny műfaj. Emberekkel dolgozunk.”
A teljes beszélgetés:
Ajánljuk
Következő:
Azért lett színész, mert ki akart szúrni az öccsével, sokáig diplomata karrierre vágyott, és négy éve stroke-ot kapott – Stellan Skarsgård 75 éves
Azért lett színész, mert ki akart szúrni az öccsével, sokáig diplomata karrierre vágyott, és négy éve stroke-ot kapott – Stellan Skarsgård 75 éves
KULT
Azért lett színész, mert ki akart szúrni az öccsével, sokáig diplomata karrierre vágyott, és négy éve stroke-ot kapott – Stellan Skarsgård 75 éves
Star Wars, A Karib-tenger kalózai, Marvel – Európai színészként a legnagyobb hollywoodi franchise-ok kapkodtak utána, a nyolc gyerekével pedig az utánpótlást is kipipálta.
Az 1951. június 13-án, Göteborgban született John Stellan Skarsgård egy nyitott és bohém értelmiségi család legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesanyja, Gudrun Larsson tanárként, édesapja, Jan Skarsgård pedig orvosként dolgozott. Nem is családnak, már-már klánnak lehetett őket nevezni, mivel Stellannak hét fiatalabb testvére volt. Ebben a folyton nyüzsgő világban azonban a szülők a szigorú hierarchia helyett a teljes egyenlőség elvét alkalmazták. Skarsgårdék ugyanis radikális humanista és ateista elveket vallottak egy olyan korszakban, amikor a svéd társadalmat még erősen átszőtték a keresztény, konzervatív tradíciók. Ők azonban kívülállók voltak, de épp emiatt összetartók is. A családi vacsorákon vérre menő politikai, történelmi és filozófiai viták zajlottak, a fiatal Stellan pedig feszült figyelemmel hallgatta a holokausztról, az emberi jogokról és az amerikai polgárjogi mozgalmakról szóló diskurzusokat.
A család életét emellett a folyamatos változás is jellemezte, Jan munkája miatt ugyanis vándoréletet éltek.
Svédország számos városában megfordultak, Stellannak azonban a költözések és az új iskolák saját elmondása szerint nem traumát jelentettek, hanem alkalmazkodóképességet tanítottak neki.
Kamaszkorában egyébként még esze ágában sem volt színésznek állni. Az igazi példaképei nem a filmvászon hősei, hanem a világpolitika alakítói voltak. Mélyen tisztelte például a tragikus sorsú svéd ENSZ-főtitkárt, Dag Hammarskjöldöt (aki 1961-ben egy repülőszerencsétlenségben hunyt el, majd posztumusz Nobel-békedíjat kapott), és fiatalon az volt a leghőbb vágya, hogy a nyomdokába lépve nemzetközi diplomata legyen. Úgy hitte ugyanis, hogy a tárgyalóasztalok mellett tehet a legtöbbet az emberiségért. A sors és egy testvéri rivalizálás azonban közbeszólt…
Bombisiker
Tizenhat éves volt csupán, amikor a svéd televízió szereplőket keresett a Bombi Bitt och jag című 1958-as minisorozathoz. Stellan egyik öccse is nagyon vágyott a szerepre, ezért Stellan is jelentkezett a meghallgatásra, részben kíváncsiságból, részben pedig azért, hogy ugrassa a testvérét. Nagy meglepetésére azonban végül ő kapta meg a címszerepet, ő lehetett Bombi Bitt. A sorozatot az akkori egyetlen svéd tévécsatorna sugározta, így sok millióan láthatták őt. Gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt az egész ország kedvence és tinibálványa lett. Ez a kulturális sokk pedig választás elé állította őt: a diplomácia csendes, intellektuális világát válassza, amire mindig is vágyott, vagy inkább engedjen a kamerák hívó szavának? Nos, mint azóta közismert, a világ elveszített egy diplomatát, de nyert egy zseniális színészt.
Bár Svédországban már ünnepelt sztár volt, a nemzetközi szakma 1982-ben figyelt fel rá igazán Az együgyü gyilkos című svéd drámában nyújtott megrázó alakítása kapcsán, amelyért elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál legjobb színésznek járó Ezüst Medve-díját.
Ez a siker pedig megnyitotta előtte a kapukat a tengerentúlon is. Első jelentősebb angol nyelvű szerepét az 1988-as Philip Kaufman-féle A lét elviselhetetlen könnyűsége című filmben kapta Daniel Day-Lewis és Juliette Binoche oldalán. Két évvel később már egy nagyszabású hollywoodi produkcióban, a Vadászat a Vörös Októberrében (1990) bizonyíthatott Tupoljev kapitány szerepében, 1992-ben pedig a Szelek szárnyán című sport-drámában.
Egy sorsfordító találkozás
Annak ellenére, hogy Hollywood felfedezte őt, Skarsgård művészi hitvallása jóval közelebb állt az európai szerzői filmekhez. Karrierjének egyik legmeghatározóbb mérföldköve pedig az a barátság és szakmai partnerség lett, amelyet a dán kultrendezővel, Lars von Trierrel alakított ki. Első közös filmjük az 1996-os Hullámtörés lett, amelyben egy olajfúró tornyon balesetet szenvedett, lebénult férfit alakított, a film pedig kritikai dicshimnuszok célkeresztjébe került (a női főszereplő, az akkor még szintén kevésbé ismert Emily Watson Oscar-jelölést is kapott érte), és feltette Skarsgårdot a globális filmművészet térképére. A von Trierrel való közös munka végül egy életre szóló szövetséggé alakult, amelyet később olyan filmek fémjeleztek, mint a Táncos a sötétben (2000), a Dogville: A menedék (2003), a Melankólia (2011) vagy A nimfomániás (2013).
A Hullámtörés sikere után egyébként Hollywood rádöbbent, hogy Skarsgård nagyobb szerepekben is simán alkalmazható, kifejezetten tehetséges és erős kisugárzású drámai színész, így 1997-ben mindjárt két nagy hollywoodi filmben is fontos szerepet kapott: a Good Will Huntingban Lambeau professzorként láthattuk, Steven Spielberg rendezésében, az Amistadban pedig a rabszolgaság ellen küzdő Tappan szerepét osztották rá.
Magyarországon mégsem ezek kapcsán figyelhetett fel rá először a szélesebb közönség, mivel mindkét film később került a hazai mozikba (az Amistad ’98 márciusában, a Good Will Hunting pedig csak 1999 februárjában) egy kultikus akciófilmnél, az 1998-as Roninnál, amelyben egy hidegvérű, gonosz, ex-KGB-ügynököt alakított Robert De Niro és Jean Reno oldalán. A kilencvenes évek végére tehát Skarsgård elérte azt, ami csak keveseknek sikerül: egyszerre lett az európai művészfilmek ikonja és a hollywoodi stúdiók megbízható, A-listás karakterszínésze.Sztárcsemete-cunami
Miközben a '80-as és '90-es években gőzerővel építette nemzetközi karrierjét, otthon, Svédországban egy nyüzsgő és bohém háztartást vezetett akkori feleségével, az orvosként praktizáló My Skarsgårddal. Egy egész színészklánt köszönhetünk nekik, kezdve a legidősebb fiúval, Alexanderrel (1976), illetve Gustaffal (1980), Bill-lel (1990) és Valterrel (1995) – akik azóta (főképp az első három) szintén meghódították Hollywoodot. Sammel (1982) és az egyetlen lánnyal, a castingosként dolgozó Eijával (1992) kiegészülve Stellannak és Mynek összesen hat közös gyermeke született. Az apjuk egyébként nem akart mindenáron színészeket faragni a srácaiból. A saját gyerekkorából hozott liberális, humanista elvek alapján nevelte őket.
A Skarsgård-rezidencia Stockholmban egyfajta művészkommunának számított. Mindig nyitott ajtók, folyamatos vendégsereg, művészek, rendezők, írók, zenészek, szigorúan közösen elköltött családi vacsorák. 14 éves koruktól kezdve pedig teljesen egyenrangú félként kezelte őket, mivel Stellan mindig is elutasította a tekintélyelvű nevelést.
Amikor a legidősebb fiú, Alexander 16 évesen bejelentette, hogy nem bírja a gyerekszínészettel járó hírnevet, és inkább abbahagyja, az apja nem ellenkezett. Hagyta, hogy fia építésznek tanuljon, majd belépjen a svéd hadseregbe, mielőtt felnőttként mégis visszatért volna a színészethez (szerencsénkre). Stellan megtanította a fiainak, hogy a színészkedés nem verseny, hanem önkifejezés. Amikor Bill megkapta Pennywise szerepét az Az-filmekben, vagy amikor Alexander bezsebelte az Emmy-díjat a Hatalmas kis hazugságokért, a család egy emberként ünnepelt.
Stellan és My házassága végül a kétezres évek közepefele befuccsolt, 2007-ben váltak el. A színész azonban két évvel később, 2009-ben újraházasodott, az akkor 33 éves (tehát a nála 25 évvel fiatalabb, vagyis a legidősebb fiánál csupán egy évvel idősebb) amerikai Megan Everettet vette el, aki további két fiút szült neki: Ossiant 2009-ben, Kolbjörnt pedig 2012-ben. És micsoda meglepetés, ők is színészkednek! Stellan és Megan pedig idén januárban ünnepelték a 17. házassági évfordulójukat.
Star Wars, Karib-tenger, MCU, stroke, minden
Stellan viszonylag későn, a negyvenes évei második felében lett ismert világszerte, a népszerűsége azonban a korral egyre nagyobb lett. 2001-ben Szabó István Szembesítés című filmjében is játszott, majd jött az Arthur király 2004-ben, az ugyanabban az évben érkező Az ördögűző: A kezdetben pedig már főszerepet játszott a fiatalabb Merrin atyaként. 2006-ban került be A Karib-tenger kalózai-franchise-ba Bocskor Billként, 2008-ban óriási sikert aratott a Mamma Mia!-val, 2009-ben pedig az Angyalok és démonokkal.
2011-ben lett része Erik Selvigként a Marvel Mozis Univerzumának a Thorral (majd négy további MCU-filmben is feltűnt), és ekkor még két gigafranchise várt rá. 2021-ben ő lett Harkonnen báró a Dűnében, 2022-ben pedig a Star Wars-birodalom is a keblére ölelte az Andor című sorozattal Luthen Raelként.
És akkor még nem beszéltünk az utóbbi 10 év egyik legnagyobb tévés szenzációjáról, a 2019-es Csernobilról, amelyért többek között BAFTA-díjra és Emmyre is jelölték, a Golden Globe-ot pedig meg is kapta. Apropó, díjak. Karrierjének évtizedei alatt számos elismerésben részesült, az Akadémia azonban egészen 2026-ig figyelmen kívül hagyta őt. Csak idén, 74 évesen kapta meg az első Oscar-jelölését a norvég Érzelmi értékért a legjobb mellékszereplők közt, s bár a szobrot végül Sean Penn kapta meg (immár harmadszor) az Egyik csata a másik utánért, sokak szerint Skarsgårdot illette volna meg a díj. A külföldi filmkritikusok, úgy tűnik, jobban szeretik, a Golden Globe-ot ugyanis az Érzelmi értékért is megkapta.
2022 és 2024 között nem szerepelt semmiben, ami nem véletlen, mivel 2022-ben stroke-ot kapott, ami károsította a beszédképességét és a memóriáját. Ez pedig arra kényszerítette, hogy megváltoztassa a színészi módszerét, és más módon tanulja meg a szövegét. Szerencsére sikerült meggyógyulnia, a Dűne: Második részben (2024) tért vissza a vásznakra.
S hogy mi a következő? Nos, bár jelenleg nem forgat, két Apple TV+-os sorozata is előkészület alatt áll, illetve reméljük, lesz még lehetősége kézbe venni egy neki dedikált Oscart is, itt lenne az ideje!
Ajánljuk
