MÚLT
A Rovatból

Az atombombát adta a világnak Oppenheimer, a fizikusok közül a legnagyobb humanista

Nyakunkon a várva várt életrajzi film, nem árt felidézni a történelmi alakot sem. A tudós, akinek nem az atombomba volt a legérdekesebb az életében. Portré.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. július 19.


Link másolása

Mit gondoljunk egy olyan emberről, aki puszta ellenszenvből, különösebb más ok nélkül mérgezett almát tesz oktatója asztalára? Aki puszta kézzel esik neki barátjának, csak azért, mert nem tud uralkodni indulatain? Nyilvánvalóan az ilyen ember már csak a gyilkossági kísérlet miatt sem tartható alkalmasnak vezető pozíció betöltésére, bármennyire is zseniális amúgy a szakmájában. Pedig erre a labilis lelkületű emberre nem kevesebbet bíztak, mint a világ első atombombájának megépítését.

Ki is volt Robert J. Oppenheimer?

Kai Bird és Martin J. SherwinAmerikai Prométheusz: J. Robert Oppenheimer diadala és tragédiája” című életrajzi könyvükben, mely nem mellesleg a most debütáló film forgatókönyvének is az alapja, így jellemzik őt:

„Elméleti fizikus, egy nagy, karizmatikus vezető tulajdonságaival, esztéta, aki imádta a kétértelműségeket.”

Mintha a történelem lett volna a legnagyobb kompozitor, amikor a világ egyik valóban sorsfordító történését egy ilyen sokoldalú ember irányítása alá rendelte, aki egymaga képviselte az időtlen morált és a legmodernebb tudományt.

Oppenheimer különleges képességű ember volt, sokak szerint zseni. De a zsenialitása mellett, ami sok kollégáját éppúgy jellemezte, ami igazán különccé tette, az az öntörvényűsége volt.

Előzmények

A fiatal Robert elkényeztetett milliomoscsemete, csillapíthatatlan tudásvággyal. Szinte minden érdekli, és ez a minden nemcsak kezdő szinten. Bölcsészetet, irodalmat éppúgy magas szinten tanulmányoz, mint ahogy a kémiát és a fizikát is. Tizenhét éves korára már leérettségizik, egy év egészségügyi kihagyás után egyetemre megy.

A Harvardon töltött évei alatt igyekszik a lehető legtöbb kurzust felvenni, ám miközben briliánsan teljesít, labilis idegrendszere miatt többször kerül az idegösszeroppanás szélére. Ekkor történik meg a bevezetőben említett mérgezett almás incidens, amely folyományaként, bár sikerül befolyásos apjának elérni, hogy nem jelentik fel, de

pszichiátriai kezelésre kerül, ahol a pszichiáter ennyit ír a kartonjára: „reménytelen”.

Ha orvos nem is, de Proust valamit segít enyhíteni kínjain: regénye, Az eltűnt idő nyomában, amit a fiatal Oppenheimer ebben az időben olvas, segít részben megérteni saját lelkét.

Fejből megtanul egy részt a könyvből, „az ember által okozott szenvedések iránti közömbösségről”, amely „a kegyetlenség szörnyű és állandó formája”.

Egész életében filozófiai és spirituális szövegeket tanulmányoz, nem túlzás állítani, hogy ezen attitűd mind morális megalapozottságát, mind szakmai ambícióit alapvetően befolyásolja.

Miközben egyetemi tanulmányai után a kaliforniai Berkeleyn kezd tanítani, megtanul szanszkritül csak azért, hogy elolvassa a hindu szent könyvet, a Bhagavad-gítát.

Tudományos munkássága kiteljesedik, sorra publikálja tanulmányait. Azonban csapongó, mint amilyen a személyisége is: bár évekkel korábban megsejti a fekete lyukak létezését, de nem folytatja ezt a munkát, így végül másnak tulajdonítják ezt a tudományos eredményt. Az egyetemen viszont rajongás és rettegés övezi:

miközben gátlástalanul sértegeti tanítványait, azok imádják karizmatikus kisugárzásáért, széles és mély műveltségéért és nagy szakmai tudásáért.

Feljegyeznek olyan diákot is, aki ötször veszi fel kurzusát, csak azért, hogy a közelében lehessen.

A Manhattan-projekt

Így érkezik el az a bizonyos nap, amikor felkérik a Manhattan-projekt tudományos vezetésére. Ez nemcsak a korábbi előélete miatt rendkívüli, de azért is, mert bár Oppenheimert addigra szakmailag széles körben nagyra tartják, az általa vezetendő csapatban számos Nobel-díjas tudós van, azonban neki nincsen ilyen elismerése. Továbbá, a labilis idegzetű humanista atomfizikust sok egyetemi pozícióban el lehet elképzelni, de egy ilyen kormányzati program esetében nem ő az, akire kapásból bárki gondolhatott volna.

Egy fontos szálat ne felejtsünk ki. Robert Oppenheimer az idők folyamán közel kerül a baloldali, sőt a kommunista szimpatizánsokhoz is. Bár a nagy gazdasági válságról fél évvel később értesül, mert egyszerűen nem olvasott újságot, de a nácizmus megerősödésével már feladja apolitikus nézeteit,

tanári fizetésének jelentős részéből németországi tudósok menekülését finanszírozza.

Évekkel a bomba elkészülte után Oppenheimer egy későbbi interjújában úgy vall, hogy a Bhagavad-gíta sorai jutottak eszébe: amikor Arjuna herceg vonakodik harcolni, Krisna megmutatja magát neki úgy, ahogy halandó nem láthatná, ezerkarú alakjában, s így szól: Én vagyok a halál, világok elpusztítója.

Persze nem csupán felszínes szöveg szintű megfelelésről van szó. A Bhagavad-gíta, amely egy arisztokrata család két ága közötti háborúra összpontosít, erős filozófiai alapot adott Oppenheimernek, hiszen Arjuna könyvbeli konfliktusa közvetlenül alkalmazható volt az ő vivódásaira is, amellyel a projektben szembesült.

A Bhagavad-gíta is kötelesség és sors dilemmájáról ír, arról, hogy a következményektől való félelem nem használható fel a tétlenség igazolására.

Márpedig a következmények ismeretesek. Az atombomba ledobása ártatlanok halálával járt, ugyanakkor Oppenheimer már két héttel a bombázások után felismeri, hogy ez a fegyver lehetetlenné és értelmetlenné teszi a háborút.

A hidegháborúról, először

Nem sokkal később, 1945 októberében Orwell is ezt írja meg híres Te és az atombomba című cikkében a Tribune hasábjain. Ő úgy fogalmaz, hogy amennyiben az atomfegyver két vagy három szörnyeteg szuperállam kezébe kerül, azt nem fogják bevetni, tudván, hogy az egész világ megsemmisülhet, s így beáll a „hidegháború” (a kifejezés nála jelenik meg először), és „véget vetünk a nagyszabású háborúknak azon az áron, hogy a végtelenségig meghosszabbítjuk a békét, amely nem béke”

Támadások

Ha nem Oppenheimer lett volna a bomba első számú megalkotója, a történetnek itt vége lehetne. De az érzékeny, humanista, bölcsész alkatú tudós akkorra, amikorra Orwell definiálja a hidegháború fogalmát, már továbblép. Felismerve a fegyver veszélyességét, egyre radikálisabban emeli fel szavát saját kreatúrája ellen. Truman elnöknek egyenesen azt mondja, vér tapad a saját kezeihez.

A hatalom sehol a világon nem szereti a morális megalapozottsággal bíró embereket. S ha az illető ráadásul labilis lelki alkatú, könnyen kerül támadások kereszttüzébe. Bár tudjuk, hogy Oppenheimerre már 1941-ben rááll az FBI, de végül csak 1954-ben csap le rá.

Álláspontja közismert: ellenzi a hidrogénbomba kifejlesztését, mert értelmezhetetlenül pusztító fegyvernek tartja. Az is nyilvánvaló tény, hogy felesége is kommunista.

Ehhez már csak fel kellett melegíteni azt az incidenst, amikor kiderült, korábban nem mondott igazat azzal kapcsolatban, hogy az oroszok megkeresték-e, együttműködési ajánlattal. Noha később (halála után jóval), minden kétséget kizáróan kiderült, hogy tisztességes hazafi volt és nemet mondott az oroszoknak, mindezek miatt könnyű célponttá válik a mccarthizmus éveiben. Az ellene lefolytatott vizsgálat során, amelynek mélypontja Teller Ede vallomása, Oppenheimert alkalmatlannak nyilvánítják az Atomenergia Bizottság vezetésére, melyet megalakulása óta igazgat, pedig nem találják bizonyítottnak a vádakat.

Teller dicstelen tanúvallomása

Amikor a kormány vádat emelt Oppenheimer ellen, a magyar származású tudós, bár visszautasíthatta volna a vallomástételt, mégis megtette azt.

A következőt mondta:

„Nagyon sok esetben láttam Dr. Oppenheimert számomra rendkívül nehezen érthető módon cselekedni. Számos kérdésben mélyen nem értettem egyet vele, és őszintén szólva bonyolultnak és zavarónak tűntek számomra a cselekedetei. Úgy érzem, olyan kezekben szeretném tudni ennek az országnak a létfontosságú érdekeit, amelyeket jobban megértek, és amelyekben ezért jobban bízom.”

Teller Ede vallomást tesz

Ha belegondolunk, a vallomás igaz volt: Oppenheimerrel valóban nehéz volt időnként együtt dolgozni. Addigra azonban már más mozgathatja Tellert. Ő a hidrogénbomba első számú szószólója az Egyesült Államokban, a vallomástétel pedig kapóra jött neki, hogy leszámoljon szakmai riválisával.

Bár kilenc évvel később, John Fitzgerald Kennedy elnök Enrico Fermi-díjban részesítette, sem tudományos, sem közéleti pályáján már nem mutatott fel eredményeket. A zseniális humanista, az öntörvényű tudós négy évvel később, 62 évesen gégerákban meghalt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: