KULT
A Rovatból

Az anyukáját sokáig a nővérének hitte, drogfüggő és alkoholista volt, és egy szörnyű balesetben vesztette el a 4 éves kisfiát – Eric Clapton 80 éves

A zenei tehetsége és csodálatos dalai mellé bőven kijutott neki a tragédiákból is: sokszor csak elszenvedte, sokszor ő okozta. A kilencvenes évekre aztán leszámolt a démonaival.


Eric Patrick Clapton 1945. március 30-án született az angliai Ripley-ben. Az anyja, Patricia Molly Clapton mindössze 16 éves volt, amikor Eric megszületett, az apja, Edward Walter Fryer pedig a második világháború alatt Angliában állomásozó 24 éves katona volt, aki visszatért a feleségéhez Kanadába, még mielőtt Eric megszületett volna.

Az 1940-es évek közepén egy hajadon tinilány számára rendkívül nehéz volt egyedül felnevelni egy gyermeket, ezért Patricia szülei, Rose és a férje, Patricia mostohaapja, Jack Clapp pótszülőkként léptek a helyébe, és a sajátjukként nevelték fel Ericet.

A zenész tehát abban a hitben nőtt fel, hogy a nagyszülei a szülei és hogy az anyja a nővére. Jack és Rose soha nem fogadták őt örökbe törvényesen, de 1963-ig a gyámjai maradtak.

Eric vezetékneve egyébként Rose első férjétől és Pat apjától, Reginald Cecil Claptontól származik. Pat később férjhez ment egy katonához, és Kanadába, majd onnan Németországba költözött. Két lányuk és egy fiuk született.

Eric zenészcsaládban nőtt fel. A nagyanyja zongorázott, illetve a nagybátyja és az édesanyja is nagy zenerajongók voltak. A kisfiút csendes, udvarias, átlagon felüli, a művészetekre különösen fogékony tanulóként jellemezték. Az általános iskola első osztályában kezdte gyanítani, hogy valami nem stimmel, amikor a saját nevét „Eric Clapton”-nak, szüleiét pedig „Mr. és Mrs. Clapp”-nek írta. Kilencéves volt, amikor Pat a hatéves féltestvérével együtt látogatóba érkezett hozzájuk, akkor tudta meg az igazságot a származásáról. Ez természetesen teljesen lesokkolta őt, meghatározó pillanat volt az életében. Rosszkedvűvé és távolságtartóvá vált, és az iskolában sem igyekezett már megfelelni. Érzelmileg annyira megrázta őt ez az esemény, hogy megbukott egy fontos vizsgán, ezután Rose-ék egy másik iskolába küldték, végül a Holyfield Road School művészeti tagozatára került.

Huszonévesen már világsztár

1958-ra a rock and roll berobbant a világba, ami Ericre is nagy hatással volt, így a 13. születésnapjára egy gitárt kért. Egy olcsó, német gyártmányú Hoyer gitárt kapott, amin elég nehéz volt játszani az acélhúrok miatt, ezért félretette. 1961-ben, 16 évesen Eric aztán a Kingston College of Art hallgatója lett. Az egyéves próbaidő végén azonban eltanácsolták, mivel úgy találták, hogy ne feccöl elég munkát és energiát a tanulásba, mivel helyette folyton gitározott és bluest hallgatott.

1963 elején a 17 éves Eric csatlakozott első zenekarához, a Roostershez, de a banda még abban az évben feloszlott. Mielőtt teljes mértékben a zene felé fordult volna, munkásként tartotta fenn magát építkezéseken, ahol a nagyapja, Jack mellett dolgozott, aki kőműves volt.

1965 áprilisában John Mayall meghívta Ericet, hogy csatlakozzon zenekarához, a John Mayall's Bluesbreakershez.

Ezzel az együttessel Clapton megalapozta a hírnevét gitárosként, és kiérdemelte egyik becenevét, az „Istent”. Ez egyébként egy rajongójától származik, aki a londoni Islington metróállomás falára firkálta fel a következőt: „Clapton az Isten”.

Miután 1966 júliusában másodszor és utoljára elhagyta a Bluesbreakerst, Eric összeállt Jack Bruce-szal és Ginger Bakerrel, hogy együtt megalakítsák a Creamet. A kiterjedt amerikai turnézás és a három remek album (Fresh Cream, Disraeli Gears, Wheels of Fire) világszerte elismerést hozott a zenekarnak. A Cream tagjaként megszilárdította hírnevét, mint a rock egyik legjobb gitárosa, s már a húszas évei elején szupersztár lett belőle. Bár a Cream mindössze két évig működött, a rock egyik legnagyobb hatású együttesének tartják őket. Végül a tagok egója és állandó vitáinak súlya alatt esett szét a zenekar. Utolsó fellépésüket 1968. november 26-án a londoni Royal Albert Hallban tartották.

A Cream feloszlása után Clapton Steve Winwooddal, Ginger Bakerrel és Rick Grech-csel megalapította a Blind Faith-t, ám egy album és egy katasztrofális amerikai turné után ők is feloszlottak.

Depresszió, drogok, erőszak

1970 nyarán Eric megalakította a Derek and the Dominost Jim Gordonnal, Carl Radle-lel és Bobby Whitlockkal. A Dominos rögzítette a korszakalkotó rockalbumot, a Layla and Other Assorted Love Songst, rajta a ma már hatalmas sláger Laylával. Az album témáját egyébként Clapton viszonzatlan szerelme adta akkori jó barátja, George Harrison felesége, Pattie iránt. A zenekar pedig egy amerikai turné és a második album sikertelen felvételi kísérlete után feloszlott.

A Dominos felbomlása, az album kereskedelmi bukása és a viszonzatlan szerelem miatt Eric három évig heroinfüggő volt, és csak 1973 januárjában tudta maga mögött hagyni a drogokat. Sikerült újraindítania a karrierjét is két koncerttel a londoni Rainbow Theaterben, amelyet barátja, a The Who-ból ismert Pete Townshend szervezett neki. Ezek a koncertek fordulópontot jelentettek a karrierjében. 1974-ben pedig már új stílusban és hangzással jelentkezett újra a 461 Ocean Boulevard című albummal, amelyen már egyszerre volt gitáros, magabiztos énekes és zeneszerző is.

Ráadásul az a bizonyos viszonzatlan szerelem is viszonzásra lelt, 1979-ben ugyanis feleségül vette Pattie Boydot, aki addigra (1977-ben) elvált George Harrisontól. A házasságukat azonban beárnyékolták a férfi hűtlenkedései és a családon belüli erőszak.

Egy 1999-es interjú során a The Sunday Times újságírójának Clapton elismerte, hogy megerőszakolta és bántalmazta Pattie-t, amikor házasok voltak, mivel akkoriban ő „teljes mértékben” alkoholista volt, aki úgy érezte, hogy bármikor joga van a szexhez. 1984-ben, a Behind the Sun felvételei közben Clapton kapcsolatot kezdett Yvonne Kellyvel, az AIR Studios Montserrat menedzserével. Bár akkoriban mindketten házasok voltak (csak nem egymással), 1985 januárjában született egy lányuk, Ruth létezését azonban mindaddig eltitkolták a nyilvánosság elől, amíg a média 1991-ben ki nem derítette, hogy a kislány Claptoné.

Eric és Pattie egyébként sikertelenül próbáltak gyermeket vállalni. 1984-ben még mesterséges megtermékenyítéssel is próbálkoztak, de sajnos vetélésekkel szembesültek.

A házasságuk alatt Claptonnak viszonya volt Lory Del Santo olasz modellel is, aki 1986. augusztus 21-én adott életet a fiuknak, Conornak. Clapton és Boyd később, 1989-ben váltak el, miután Pattie „teljesen összetört”, amikor a férfi bevallotta, hogy teherbe ejtette Del Santót.

Kétségtelenül legenda

Eric a 461 Ocean Boulevard után mindenesetre minden egyes albummal újra feltalálta magát zeneileg. Majd 1985-ben új közönségre talált, miután fellépett a Live Aid nevű világméretű jótékonysági koncerten (ahol a Queen is legendás koncertet adott), majd az olyan sikeres albumok, mint az August, a Journeyman és a Crossroads továbbra is a köztudatban tartották őt. A nyolcvanas évek közepétől filmek és sorozatok zeneszerzőjeként is karriert csinált. Az ő nevéhez fűződik többek között A sötétség pereme (1985) című minisorozat, a Halálos fegyver-filmek (1987, 1989, 1992, 1998), A hallgatag bunyós (1988), az Idegenek áldozata (1989), a Drog (1991), A furgon (1996), A csodabogár (1996), az Éhkoppon (1997), valamint a Velem vagy nélküled (1999) című mozifilmek aláfestő zenéi és betétdalai. A karrierje pedig talán 1992-ben ért a csúcsra a Grammy-díjas Tears In Heaven című kislemez megjelenésével.

<

1994-ben Eric visszatért a bluesos gyökereihez a From The Cradle című albummal, amely tisztelgés volt a zenei hősei előtt, és bluesklasszikusok feldolgozásait tartalmazta. Az azóta eltelt 30 évben pedig további 10 stúdióalbumot adott ki (Pilgrim, Reptile, Mr. and Mrs. Johnson, Sessions for Robert J., Back Home, Clapton, Old Sock, I Still Do, Happy Xmas, Meanwhile), a legutóbbit éppen tavaly, 2024 októberében, ami jól mutatja, mennyire aktív még ma is, immár nyolcvanévesen.

Aztán ott van még a több mint 200 egyéb felvétel és vendégszereplés más előadók koncertjein és albumain Aretha Franklintől Zuccheróig.

Az első rögzített vendégmunkája Otis Spann számára készült 1964 májusában, a legismertebb pedig talán az, amikor 1968 szeptemberében gitárjátékával járult hozzá George Harrison While My Guitar Gently Weeps című szerzeményéhez.

Eric azonban hallható többek között Gary Brooker, Bob Dylan, Bob Geldof, Elton John, Carole King, John Lennon és Yoko Ono, Stephen Stills, Sting, valamint Roger Waters lemezein is, illetve meglepetésvendégként lépett színpadra B.B. King, a Rolling Stones, Jimmie Vaughan, Prince, Tina Turner, Carlos Santana, Sheryl Crow, Willie Nelson, Luciano Pavarotti és az Allman Brothers Band fellépésein, hogy csak néhányat említsünk.

Több mint 50 évnyi turnézással a háta mögött már több mint 3000 koncertet adott hat kontinens 58 országában, és több mint 2 milliárd ember előtt játszott. Joggal nevezhetjük őt az egyik legnagyobb zenei legendának.

Tele volt a pohár

A hetvenes évek végére egyébként a heroinfüggőségét alkoholfüggőséggel váltotta fel. Az évtized hátralévő részében és az 1980-as években a magánélete és a munkája is sokat szenvedett az alkoholizmusa miatt. Szerencsére ezt ő is felismerte, és 1982 januárjában bevonult a Hazelden Addiction Treatment Centerbe. Majd évekkel később visszaesett, ezért másodszor is részt vett a programon. Eric saját elmondása szerint 1987 óta józan, a leszokását pedig az Anonim Alkoholisták 12 lépésének segítségével érte el (1994-ben ráadásul a cigit is végleg letette).

Több mint harminc éve pedig elkötelezte magát a függőségben szenvedőkkel való foglalkozás mellett. 1998 februárjában Clapton bejelentette a Crossroads Centre megnyitását, ami egy függőségkezelő központ Antiguán, amely a 12 lépéses modellt követi. Egyik alapelve, hogy ellátást nyújtson a Karib-térség legszegényebbjei számára, akik saját erőből nem engedhetik meg maguknak a kezelést.

Zuhanás

1991. március 20-án következett be Clapton életének legnagyobb tragédiája.

A Lory Del Santótól született, akkor még csupán négyéves kisfia, Conor ugyanis szörnyethalt, miután kizuhant Lory egy barátnője New York-i lakásának 53. emeleti hálószobaablakából.

Clapton egy közeli szállodában volt a fia halálának idején, és éppen arra készült, hogy felvegye őt, s elvigye ebédelni, valamint egy látogatásra a Central Park Állatkertbe. A borzalmas hírt Lory egy hisztérikus telefonhívás során közölte a zenésszel. Miután Eric felfogta, mi történt, állítása szerint úgy érezte, mintha „lesétált volna a világ pereméről”, amikor pedig a helyszínre sietett, az volt az érzése, „mintha valaki más életébe sétált volna bele.” Az első személy, aki részvétet nyilvánított Clapton felé, jó barátja és gitáros társa, Keith Richards volt, aki maga is elvesztette a kisfiát, Tarát 1976-ban. Conor temetésére március 28-án került sor a Szent Mária Magdolna templomban Clapton szülővárosában, a Surrey-i Ripley-ben, a kisfiút a templom temetőjében helyezték örök nyugalomra. Clapton a gyászát a Tears In Heaven (1991) című dalban fejezte ki, amelyet Will Jenningsszel (aki az 1983-as Garni-zóna és az 1997-es Titanic betétdalaiért Oscar-díjat is kapott, 2024. szeptember 6-án hunyt el 80 évesen) közösen írt. A 35. Grammy-díjátadón Clapton hat Grammy-díjat kapott a Tears I Heavenért és az Unplugged albumáért.

A zene szeretete örökké

Claptont egyébként az élete során olyan ismert nőkkel hozták össze több-kevesebb valóságalappal a lapok, mint Janis Joplin (1970), az idén januárban elhunyt Marianne Faithful (1971), Carla Bruni (1989-1991), Valeria Golino (1991), Patsy Kensit (1991), Naomi Campbell (1993), Cher (1995), Sharon Stone (1995) vagy Sheryl Crow (1998-2000).

56 éves korában, 2002. január 1-jén állt másodszor az oltár elé, a nála 31 évvel fiatalabb, akkor 25 éves Melia McEneryt vette el, akivel máig együtt vannak. A párnak három lánya született: Julie Rose (2001-ben), Ella Mae (2003-ban) és Sophie (2005-ben).

Amikor 2015 márciusában betöltötte a 70. életévét, Clapton bejelentette, hogy visszavonul a világkörüli turnézástól, de hangsúlyozta, továbbra is szándékában áll új dalokat rögzíteni, és fel is fog lépni időnként, mivel a zenélés iránti szeretete nem hagyott alább.

A karrierje során természetesen számos díjat és elismerést kapott, nem utolsósorban például összesen 18 Grammy-díjat. A Rock and Roll Hall of Fame egyetlen háromszoros beiktatott tagja a The Yardbirds és a Cream tagjaként, valamint szólóelőadóként. 1994-ben II. Erzsébet királynő a Brit Birodalom Rendjének tisztjévé avatta, 2004-ben pedig a Brit Birodalom Rendjének parancsnoka címet adományozta neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tucatnyi előadást töröltek a Magyar Péter-film miatt a Cinema Cityben, akkora az érdeklődés iránta
A Cinema City budapesti mozijaiban a Tavaszi szél – az ébredés iránti óriási kereslet miatt módosították a műsort. A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten.
DKA - szmo.hu
2026. március 18.



Akkora volt az érdeklődés a Magyar Péterről szóló Tavaszi szél – az ébredés című dokumentumfilm iránt, hogy szombaton több budapesti multiplexben is át kellett alakítani a műsort az extra vetítések miatt. Miközben a jegyeladások a premier utáni napokban kiemelkedők voltak, a korai vetítéseknél feltűnően sok szék maradt üresen – a jelenség okáról pedig vita zajlik.

A HVG írta meg, hogy

a március 15-i ünnep előtti szombaton a Cinema City több budapesti mozijában is levettek a műsorról előadásokat a csekély érdeklődés miatt, hogy a helyükön is a Magyar Péterről szóló filmet vetíthessék. A változtatás az Allee, a Mammut, a Westend és az Aréna mozijait érintette, összesen mintegy 10-15 előadásnál.

Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója megerősítette az értesülést, és elmondta, ez egy bevett szokás náluk. „Ha látjuk, hogy egy adott filmre extra nagy az érdeklődés, de vannak olyan előadások, amelyekre nem adtunk el jegyet, vagy csak néhány darabot, akkor szoktunk változtatni a műsoron. Ilyenkor számszaki alapon döntünk a saját tapasztalataink valamint a forgalmazó visszajelzései alapján. Erről lehetőség szerint egy nappal korábban, e-mailben vagy telefonon értesítjük nézőinket” – mondta el a lapnak.

A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten, hétfőig összesen 36 351-en váltottak rá jegyet a március 12-i bemutatója óta.

A jegyeladásokkal kapcsolatban azonban fény derült egy különös anomáliára is: bár tömegesen vették meg a jegyeket a korai vetítésekre, mégis üresen maradt a székek többsége az előadásokon, ahogy azt a Cinema City is megerősítette korábban. A film producere, Sümeghy Claudia szerint a Megafon vásárolhatott meg több tucat jegyet, hogy aztán az üresen maradt termekről posztolhasson. Erről Magyar Péter is írt a Facebook-oldalán.

A 101 perces magyar dokumentumfilm készítői korábban azt hangsúlyozták, hogy független alkotásról van szó, amely állami vagy pártfinanszírozás nélkül készült, célja pedig nem egy kampányfilm elkészítése, hanem egy politikai-társadalmi folyamat dokumentálása volt. Ezzel szemben a kormánypárti médiában visszatérő kritika, hogy a film propaganda- és imázsfilm-elemekkel is dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Rendszerbontó Nagykoncert: újabb 12 fellépőt jelentettek be a szervezők
A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt két nappal tartják.


Újabb 12 előadó csatlakozott Puzsér Róbert rendszerbontó nagykoncertjéhez, amelyet két nappal a parlamenti választás előtt tartanak a Hősök terén. A fellépők száma ezzel már meghaladja a harmincat.

A Polgári Ellenállás Mozgalom ma délelőtt tette közzé az újabb tizenkét nevet, akik elfogadták a felkérést – vette észre az Index. A listán szerepel

Sisi, Mehringer Marci, a Központi Hatalom, a Kozmosz, Keleti András a colorstarból, Füstös, az NB feat. Lot, a Detto, a Brumiko, Imre Fia Imre, a Puszi együttes és Pajor Tamás is.

Az első körben olyan előadókat jelentettek be, mint Azahriah, Kardos-Horváth János, a Hétköznapi Csalódások, a Killakikitt, Coo Lee, Molnár Tamás és az Ivan and the Parazol. Puzsér Róbert korábban arról beszélt, hogy több mint 30 előadó mondott igent a megkeresésükre, tehát a következő napokban újabb nevek válhatnak ismertté.

A rendezvény egyszerre lesz demonstráció és kulturális esemény, amelyen minden meghívott előadó egy-egy rendszerkritikus dalt ad majd elő.

A Rendszerbontó Nagykoncertet április 10-én, mindössze két nappal az országgyűlési választás előtt tartják a budapesti Hősök terén. A koncertet szervező Polgári Ellenállás Mozgalom a honlapján azt írja, a polgári öntudatot szeretnék megerősíteni. Mottójuk szerint: „Ideje, hogy a politikus szolgáljon, és a polgár legyen az úr!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Úgy szólt, és úgy nézett ki a Beton.Hofi koncertje a Papp Lászlóban, ahogy kell – már csak egy igazi közönség kellene egy tökéletes bulihoz
Két koncerten is bizonyította Beton.Hofi, hogy látványban, színpadképben vagy épp hangzásban bárkivel felveszi itthon a versenyt, és nem probléma egy ekkora helyszínt tökéletesen bejátszani. Már csak vagy tízezer olyan ember kéne a közönségbe, aki nem csendben nézi végig a show-t.
Jásper Ferenc - szmo.hu
2026. március 16.



Dupla koncerttel rúgta be az évet a Papp László Sportarénában Beton.Hofi, aki pár év alatt az egyik legfontosabb magyar előadóvá vált. A Jolly presszós koncert és a comic.sins album óta eltelt időben szépen, lassan építkezve arénakoncertes produkciót is tető alá tudott hozni, az új INTERREGNUM nagylemez köré építve a klasszikus számaival együtt komplett show-t rakott elénk, méghozzá nagyon profin.

Az lassan megszokottá válik, hogy a Covid óta megerősödő rap-trap-hiphop szcéna az egészen kis klubkoncertektől nagyon hamar eljut a tízezres közönséget vonzó Budapest Park-Sportaréna-MVM Dome fellépésekig, és ezt többnyire professzionálisan meg is oldja. Azahriah a Puskást is, de ő más dimenzió már.

Beton.Hofi viszont kicsit más tészta. Az utóbbi években talán az ő szövegei voltak a legkidolgozottabbak, a leginkább intellektuális megoldások nála jelentek meg – kifejezetten széles kört tudott bevonzani nem csak a Z-generációból merítve.

Ennek persze lesznek következményei egy ilyen nagy koncerten, de erről később.

Több, mint két évet kellett várni a negyedik nagyalbumra, bár lehet, hogy még ez is túl kevés volt. Ezt azért mondom, mert az INTERREGNUM 18 számból áll össze, aminek több, mint a fele annyira felejthető, hogy a koncerten fel sem ismertem, hogy ezek az ő számai. Láthatóan a többi koncertező is hasonló véleményen lehetett, főleg, ha a hangulatból indulunk ki, mivel még a mainstream számait is kevesen énekelték vele, például a "PLAYBÁNIA"-t, ami az egyik, ha nem a leghallgatottabb száma.

Végignézve a közönségen, ez talán nem véletlen - relatíve kevés fiatal volt, inkább középkorúakat láttam nagyobb számban, akik elvájbolgattak a számokra, de különösebben nem számítanak hardcore rajongóknak. Hofira nem lehet panasz, ő mindig megpróbálta énekeltetni a közönséget, ha túl hangos volt a csend.

Na de térjünk rá a pozitívumokra, mert van az is azért bőven.

Hofi lehengerlő teljesítményt nyújtott mindkét koncerten, teljes beleéléssel próbálta átadni az új album hangulatát, ami természetesen nem rossz, csak néhol repetitív lett kicsit. A TOP G például nálam az új kedvenc lett Hofitól, nagyon adja ezt az undergorund, kicsit pogányos vibe-ot, ami nálam mindig telitalálat.

Ádám most talán az eddigi legjobb fellépését nyújtotta, ez éppúgy megmutatkozott a kétszintes színpad profi elrendezésében, mint abban, hogy végre a hangosítás is perfekt volt, kipróbáltuk, messziről is jól lehetett hallani mindent. Látszólag a crew nem spórolta ki a világítást sem, ami hatalmasat dobott az élményen, mert mindig alkalmazkodott az éppen hallható számhoz.

A koncert elején a "BE VAGYOK ZÁRVA" volt az a szám, amiről gondolhattuk, hogy beindítja rögtön a közönséget, ami persze sikerült is nagyrészt. Ezután következett pár új, kevésbé ismert szám az új albumból, azoknak is szuper volt mellesleg a hangulata, koncerten teljesen más élményt nyújtottak, mint amikor Spotin hallgatja az ember - de hát ezért járunk koncertre.

Amit viszont sajnáltam, hogy a "COMIC SINS" albumból csak az "OFFWHITE"-ot játszotta, ami amúgy a koncert egyik csúcspontja volt. Szólt még a "SOFIA COPPOLA", "TARR BÉLA", "NULLAKÖZÖD", és sok más kedvencem is, végül a koncertet a már említett "PLAYBÁNIA"-val zárta, aminek tényleg valami mesterien szólt minden egyes másodperce. Ezért is sajnáltam, hogy nem volt igazi koncerthangulat a közönségben.

De hiába hittük naivan, hogy itt a vége, szerencsére a közönség egy jó része is felébredt itt, és hosszas "vissza" skandálással visszahívta még pár szám erejéig, nagyon helyesen. Mindössze kétperces szünet után Hofi nem is akárhogy tért vissza, a magasból emelkedett le hozzánk, mint egy angyal, majd ennek megfelelően következett is az "ANGYALOK".

Összességében egy teljesen korrekt koncertet hozott össze nekünk Ádám, minden jól szólt, a remek színpadkép és a hatalmas kijelzők is dobtak a hangulaton, a színpad felől tehát minden nagyon rendben volt. Még egy-két ilyen nagyszabású koncert, és talán a közönség többi része is megérkezik

Beton.Hofi karrierjének közel sincs még vége, sőt, bizonyos értelemben most kezdődik az a rész, ahol eldől, hogy egy nagy korszak kiemelkedő előadójával van-e dolgunk. Láthatóan rajta nem fog múlni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Walt Disney őt emlegette a halála előtt, lemondta Han Solo szerepét, és ő látta először a phoenixi ufót – 45 dolog, amit nem tudtál a 75 éves Kurt Russellről
Nem sokan tudják róla, hogy a légierőnél szolgált, hogy profi baseballjátékos volt, és hogy majdnem megölte egy dinamit. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel szolgálunk.


1. Kurt Vogel Russellként látta meg a napvilágot 1951. március 17-én, délelőtt 10 óra 42 perckor, a massachusettsi Springfieldben, bár a családja még gyermekkorában Kaliforniába költözött.

2. Angol, német, skót és ír ősökkel rendelkezik.

3. Az apja, Bing Russell baseballjátékos és színész volt, és hat éven át játszotta a seriffhelyettest a Bonanza (1959) című sorozatban. Közel 40 éves karrierje során több mint 170 filmben és sorozatban szerepelt. Kurt édesanyja, Louise Julia Russell pedig táncosnő volt.

4. Három lánytestvére van: Jill, Jamie és Jody.

5. 1969 és 1975 között a Kaliforniai Légierő Nemzeti Gárdájának 146. taktikai légi szállítószázadában szolgált.

6. Első színészi áttörését televíziós reklámokban érte el, többek között a Mattel játékgyártó cégnél, valamint azok „Zero M” nevű kémjátékok kampánysorozatában.

7. Filmes debütálására az 1963-as A világvásáron történt című Elvis Presley-filmben került sor. Később ő maga is eljátszotta Elvist 1979-ben, és ő kölcsönözte az énekes hangját a Forrest Gumpban (1994).

8. Az általa eljátszott karakterek közül Snake Plisskent, a Menekülés New Yorkból (1981) és a Menekülés Los Angelesből (1996) antihősét kedveli a legjobban.

9. Gyerekkora egyik nagy hőse John Wayne volt. Pontos Wayne-imitációját a 2007-es Halálbiztosban tudta bemutatni.

10. A kaliforniai Thousand Oaks-i Thousand Oaks Gimnáziumban érettségizett a színész Michael Richardsszal (Seinfeld, Talpig zűrben) együtt. Az 1969-es évfolyamban végzett, amely őt választotta meg a „legszebbnek”.

11. Profi baseballjátékos volt (második bázis, California Angels), amíg egy vállizomszakadás miatt 1973-ban visszavonulni kényszerült. Akkoriban 0,563-as ütési átlaggal rendelkezett. Barátja, Ron Shelton emiatt a Baseball bikák (1988) című filmben kifejezetten neki írta a Crash Davis szerepét. A stúdió azonban ragaszkodott Kevin Costnerhez. Kurt három évig játszott a baseball kisligában (1971-1973), összesen 0,292-es ütési átlaggal, de a profi karrierje során csak két hazafutást ütött.

12. Walt Disney utolsó filmbeli megjelenése 1966. október 27-én volt. Az Utánam, fiúk! (1966) című filmet népszerűsítette, és azzal zárta a beszédét, hogy „hamarosan megismerkednek egy 15 éves fiúval, akinek nagyszerű színészi jövőt jósolok. A neve Kurt Russell”.

13. Sőt, úgy hírlik, hogy az utolsó szavak, amiket Walt Disney közvetlenül a halála előtt leírt, a „Kirt Russell” voltak: egy jövőbeli projektekről szóló feljegyzésben ugyanis kissé elírta a színész keresztnevét.

14. Az 1979-es Elvis című filmben ő játszotta Elvis Presley-t, míg a valódi édesapja, Bing Russell Elvis apját, Vernon Presley-t alakította benne.

15. A Nagy zűr kis Kínában (1986) című filmhez készített audiokommentárjában elmondta, a tesztközönség olyan jól reagált a filmre, hogy a rendezővel, John Carpenterrel együtt biztosak voltak benne, egy kasszasikert alkottak. A stúdió azonban olyan kevés erőfeszítést tett a film reklámozására, hogy az végül nem volt túl sikeres a mozikban. De legalább később kultuszfilm lett belőle.

16. Az Elpusztíthatatlanok (1988) főszerepét eredetileg neki írták. Azonban John Carpenter, aki korábban már négy filmjében is szerepeltette – Elvis, Menekülés New Yorkból, A dolog (1982), Nagy zűr kis Kínában –, úgy döntött, hogy másnak ad esélyt, s így Roddy Pipert választotta a szerepre.

17. A Lánglovagok (1991) című filmben játszott szerepére készülve a Chicagó-i Tűzoltóság 5. osztagával járt járőrözésre.

18. FAA-engedéllyel rendelkező magánpilóta, egy- és többmotoros, valamint műszerrepülési jogosítvánnyal rendelkezik.

19. Felajánlották neki Dr. Alan Grant szerepét a Jurassic Park (1993) című filmben, de a kért gázsija túl magas volt, így végül Sam Neill lett a befutó.

20. Azt állítja, hogy libertárius meggyőződése miatt gyakran érezte magát kitaszítottnak Hollywoodban, ezért a coloradói Aspen külvárosába költözött, ahol megpróbálkozott az írással.

21. Sylvester Stallone eredetileg őt választotta Church szerepére a The Expendables – A feláldozhatók (2010) című filmben, de ő elutasította az ajánlatot. A szerepet végül Bruce Willis kapta meg.

22. Kurt 1966-ban egy Disney-musical forgatásán találkozott először Goldie Hawnnal, bár csak sokkal később, a Második műszek (1984) című film forgatásán kezdtek el randizni. 1983. február 14. óta vannak együtt.

23. ielőtt összejöttek, Kurt a színésznő Season Hubley-vel élt házasságban (1979 és 1983 között), akitől egy Boston nevű fia született, míg Hawn először Gus Trinkonisszal, majd Bill Hudsonnal volt házas, akiktől Oliver és Kate Hudson nevű gyermekei születtek. Ám mindketten Kurtöt tartják az apjuknak, hiszen ő nevelte fel őket.

24. Annak ellenére, hogy már 43 éve romantikus kapcsolatban élnek, Goldie és Kurt sosem házasodtak össze, és nem is tervezik. „A tartós kapcsolat nem a házasságról szól” – nyilatkozta Hawn 2015-ben.

25. Kate Hudson az első fiát Ryder Russell Robinsonnak nevezte el. A középső név tisztelgés Kurt előtt, akit mindig is az apjának tekintett.

26. Lee Van Cleef jelenléte a Menekülés New Yorkból forgatásán arra inspirálta Kurtöt, hogy Clint Eastwood-hoz hasonló, rekedtes hangon beszéljen, mint a Szöszi a Dollár-trilógiában.

27. A Cosmic Entertainment filmgyártó céget Goldie Hawnnal, Kate Hudsonnal, és Oliver Hudsonnal együtt alapították.

28. Ő és Goldie egyébként 5 filmben játszottak együtt: The One and Only, Genuine, Original Family Band (1968), Második műszak, A vasmacska kölykei (1987), Karácsonyi krónikák (2018) és Karácsonyi krónikák: Második rész (2020).

29. Russell volt az egyik első színész, aki DVD-n audiokommentárt készített.

30. Elutasította Connor McLeod szerepét a Hegylakóban (1986), hogy a Nagy zűr kis Kínában játszhasson. A szerepet így Christopher Lambert kapta meg.

31. Eredetileg őt választották ki a megátkozott lovag, Navarre szerepére a Sólyomasszony (1985) című filmben, míg Rutger Hauert eredetileg a gonosz kapitány szerepére választották ki, annak ellenére, hogy Hauert valójában inkább a hős karaktere érdekelte. Amikor végül Russell kiszállt a projektből, Hauer lett vette át tőle Navarrét.

32. A dolog című filmhez készített audiokommentárjában John Carpenter rendezővel azon a jeleneten viccelődött, amikor egy dinamitrudat dobott Palmer karakterére (aki éppen egy szörnnyé változott), a robbanás azonban sokkal erősebb volt, mint amire számított. Valójában súlyosan megsérülhetett volna.

33. Meghallgatáson vett részt Han Solo szerepére a Csillagok háborújához (1977), sőt, ki is választották, ám ő végül elutasította azt, hogy a The Quest (1976) című tévés westernben szerepeljen. Rossz döntés.

34. Rengeteg ismert filmben bukott el nagy szerepeket. A teljesség igénye nélkül ím egy lista: Friedrich Von Trapp A muzsika hangjában (1965). Martin Riggs a Halálos fegyverben (1987). Travis Bickle a Taxisofőrben (1976). Qui-Gon Jinn a Star Wars I. rész: Baljós árnyakban (1999). Bill a Kill Billben (2003, 2004). Jeff Bridges karaktere az Időzített bombában (1994). Alan Parish a Jumanjiban (1995). John McClane a Drágán add az életed!-ben (1988). Bruec Wayne a Batman – A denevéremberben (1989) és a Mindörökké Batmanben (1995), illetve Jim Gordon a Batman: Kezdődik!-ben (2005). Kábel a Deadpool 2-ben (2018). A főhős Cliff Secord a Rocketeerben (1991). Johnny Depp Sands ügynöke a Volt egyszer egy Mexikóban (2003). Ralph Fiennes karaktere a Strange Days: A halál napjában (1995). Joe a Gyilkos Joe-ban (2011). Jonathan Kent Az acélemberben (2013) Illetve John Woo azt szerette volna, ha ő is játszik a Tökéletes célpontban (1993), de ő akkor éppen nem állt rendelkezésre.

35. 2017. május 4-én csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Hollywood Boulevard 6201. szám alatt.

36. Az NRA (National Rifle Association, vagyis a Nemzeti Lövészszövetség) tagja. Lelkes fegyverrajongó, vadász és a második alkotmánymódosítás (a fegyverviseléshez való jog) határozott támogatója.

37. Russell és Hawn egy időben Vancouverbe költöztek, hogy a fiuk, Oliver jégkorongozhasson.

38. 2006-ban hagyott fel a szivarozással.

39. Goldie Hawntól is született egy fia, Wyatt Russell (1986), akiből szintén híres színész lett olyan filmekkel és sorozatokkal, mint a Cowboyok és űrlények (2011), a 22 Jump Street – A túlkoros osztag (2014), az Overlord (2018), A Sólyom és a Tél Katonája (2021), a Nő az ablakban (2021), az Éjszakai merülés (2024), a Mennydörgők* (2025) vagy a Monarch: A szörnyek hagytéka (2023-2026), amelyben az apjával együtt játszik, és ugyanazt a karaktert alakítják.

40. Dino De Laurentiis producer szerette volna, ha Kurt eljátssza a címszerepet a Flash Gordon (1980) című sci-fi-fantasyben, ő azonban elutasította az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy Flash karaktere egyáltalán nincs megírva rendesen. A szerepet végül Sam J. Jones kapta meg.

41. 2026-ig mindössze két filmjét jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, a Forrest Gumpot és a Volt egyszer egy… Hollywoodot (2019), de mindkettőben csak egy apró cameója volt.

42. Több, később Richard Gere által eljátszott szerepet is elutasított: a Garni-zónában (1982) és a Higgy neki, hisz zsaruban (1990) is. Emellett az erotikus thrillerek sem érdekelték, nem vállalta el Tom Berenger karakterét a Sliverben (1993), sem David Morrissey-ét az Elemi ösztön 2-ben (2006).

43. Sosem jelölték Oscar-díjra. Az 1979-es Elvisért azonban kapott egy Emmy-nominációt, az 1983-as Silkwood című drámájáért pedig Golden Globe-ra jelölték.

44. 1991-ben, a Lánglovagok londoni premierjén a néhai Diana hercegnő és az akkori Károly herceg között ült a nézőtéren. Később megnyitotta coloradói ranchját Diana és a fiai, Harry és Vilmos herceg előtt, hogy eltölthessenek nála egy 10 napos nyaralást, távol a lesifotósoktól.

45. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy ő volt az a pilóta, aki elsőként jelentette az 1997-es „Phoenixi fények” esetet, vagyis az egyik legismertebb tömeges UFO-észlelést, amelyet a fia, Oliver társaságában repülés közben vett észre.


Link másolása
KÖVESS MINKET: