KULT
A Rovatból

Az alkohol feloldja a gátlásainkat, aztán az egész életünket is - erről szól az Oscar-díjas Még egy kört mindenkinek

A legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj nyertese ítélkezés nélkül mesél róla, mit adhat és mit vehet el az alkohol.
Fotó: ScarletPleasure/YouTube - szmo.hu
2021. május 03.



Milyen lehet egyfolytában spiccesnek lenni? Persze, ez a kérdés Magyarországon magas labda: mindannyiunknak van egy haverja, nagybácsija, felső szomszédja, aki évek óta csavaros kiflivel indítja a napot.

Na de mi itt most nem a részegségről beszélünk! Csak a szalonspiccről, amivel az ittas személy nem írja ki magát a kultúremberek köréből, nem borogat állólámpákat, és nem köt ki a HR-es kolléga szájában a céges bulin.

Szóval, vajon mi történik, ha mikrodózisban ugyan, de szünet nélkül adagoljuk magunknak az alkoholt? Segíthet-e a szorongásainkat magunk mögött hagyva, intenzívebben megélni az emberi kapcsolatokat? Előhívhatja-e a párunk, hivatásunk, életünk iránti régi szenvedélyt?

A Még egy kört mindenkinek című dán film cseppet sem szájbarágós, hanem nagyon is érzékeny módon járja körül a kérdést, amivel idén Thomas Vinterberg (a Dogma95 egyik alapítója, többek közt a Születésnap rendezője) bezsebelte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat is.

A film négy gimis tanár történetét meséli el, akik a fenti kísérletbe kezdenek - szigorúan tudományos céllal. Elhatározzák, élesben tesztelik egy filozófus elméletét, miszerint ha mindig van néhány ezrelék alkohol a vérünkben, attól a saját kreatívabb, szociálisabb, egyszóval jobbik énünkké változunk.

Hogy a főhőseink éppen tanárok, az sem lehet véletlen. Különféleképp ugyan, de mindannyiukat ugyanaz az életközépi válság sújtja: a házasságuk kihűlt, az értelmiségi pálya nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és belefáradtak, hogy hülyegyerekek fejébe verjék bele a kötelező minimumot. (Ugyanez a karakter kesernyés, kelet-európai humorral fűszerezve bukkan fel A bolond egy napja című lengyel filmben. Na meg minden második magyar középiskolában.)

Tommy, Peter, Nikolaj és Martin tehát bele is csapnak az emberkísérletbe. Permanens piálás veszi kezdetét a szünetekben előkerülő laposüveggel. És a csoda meg is történik: szebben szól a kórus az énekórán, és a tesiórán is jobban sikerül a focimeccs. Legjobban mégis a töritanárnak, Martinnak működik a minidózis. Őt Mads Mikkelsen (Ádám almái, Casino Royale, A vadászat) alakítja, aki nagyfokú érzékenységgel hozza a tépelődő karaktert. Martin visszatalál a családjához, felpezsdíti a széthullóban lévő házasságát, sőt, a diákok lanyhuló figyelmét is sikerül magára vonnia.

Egyre nagyobb szenvedéllyel ecseteli például, mi köti össze Churchillt, Hemingway-t és az Európai Bizottság egykori elnökét, az Orbán Viktort kedélyesen megpaskoló Jean-Claude Junckert. Naná, hogy a pia! Hát nem éppen attól voltak ilyen zseniálisak, hogy ők is egyfolytában be voltak nyomva?

Csakhogy az etanol nem bizonyul jó barátnak, még szigorúan kontrollált mennyiségben sem. Először csak az ajtófélfa jön a hőseinknek a tanáriban, azután alattomos lassúsággal, építőkockánként kezd szétesni az addig egyben tartott életük.

A film méltán vígjáték és dráma egyszerre, hiszen helyenként már-már börleszkbe hajlik, amit láthatunk, például amikor már a tőkehalat sem sikerül megvásárolni a szupermarketben. Nagyon nem… fájdalmasan nem. Gulyás Marci a Partizánban úgy jellemezné a helyzetet, hogy “méltóságdeficites”.

Mert hát éppen az a buli az alkoholban, hogy percek alatt bontja le a társadalmi szerepekből összetákolt felettes énünket. Éppen ettől olyan kellemes és felszabadító - de csak a legelején. És mint azt a film is példázza, ha valaki stabil szociális háló nélkül fogyasztja az alkoholt, azt végül az alkohol fogja elfogyasztani. Így szinte előre kódolt a tragédia is.

Na jó, mondhatnánk, de ki az a hülye, aki - akárcsak Martinék - folyamatos részegséggel próbálkozik? Hiszen borítékolható, hogy nem lesz jó vége. Csakhogy épp ez a lényeg: szépíthetjük, de valójában sose lesz jó vége. Legyen szó egy átpiált estéről vagy évtizedről, mindig befizetjük az árát.

Magyarországon és Dániában egyaránt százezrek isznak kiégettség ellen, szorongásból, terápia helyett. Mert a gyerek ordít, mert kizsigerelte őket a váltott műszak, mert hó végére már egy mozira sem maradt pénz. Mégis abban nőttünk fel, hogy egy kokainnal vetekedő kemény drog filléres élvezeti cikk, a közösségi élet szerves része. A megalázó vergődésünk meg utólag csak egy jópofa sztori.

Hogy ezek szélsőséges gondolatok? Meglehet, de éppen attól erős ez a történet, mert két aperolos szelfi közt elgondolkodtat az alkohol szerepéről a kultúránkban és a személyes életünkben. Vinterberg filmje kellő alapossággal közelíti meg ezt a sokrétű témát, nem tukmál kétmondatos bölcsességeket, és láttatja: az alkohol önmagában nem jó és nem rossz, de a tűzzel játszunk, ha rábízzuk magunkat.

A Még egy kört mindenkinek valamelyest megidézi a Dogma-mozgalom alapelveit, például azt, hogy a rendező nem alkotást próbál létrehozni - ehelyett a pillanatot, magát az életet mutatja be a lehető leghitelesebben. Már csak ezért is jó, hogy a történetet nem a végső összeomlás, hanem egy szédületes parti képei koronázzák meg.

A forgatásra árnyékként vetül, hogy itt debütált volna színészként a rendező 19 éves lánya, Ida, aki azonban egy autóbalesetben elhunyt. Vinterberg és Mikkelsen utólag úgy látják: ez a tragédia hozzájárult, hogy összességében mégis egy életigenlő, az életet ünneplő film szülessen.

A parti egy ugrással végződik, ami mögött nincsen öngyilkos szándék. Egyetlen kimerevített képkocka az egész. Ebben a megállított pillanatban hagyjuk ott a hőseinket, ahogyan ivás közben is kilépünk az idő kényszeréből - de azért tudjuk, mi a folytatás. Ismerjük a gravitációt, és hogy innen csak lefelé vezethet az út. Hogy a megsemmisülés, vagy csak egy csúnya másnap felé? Ezt már a nézőre bízzák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Bakács Tibor Szőke Andrásról: Őt tartom a fő csicskának. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak
Augusztus közepén derült ki, hogy Szőke András filmrendező-színész csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz.


A hírre Bakács Tibor a Facebookon reagált, majd a Blikknek is elmondta a véleményét.

Bejegyzésében több kérdést is feltett Szőkének. Arra volt kíváncsi, „egyetért-e a magyar szuverenitás feladásával az orosz hatalmi politika miatt”, illetve hogy „tetszenek-e neki Rákay Philip, mint a legtámogatottabb mozgóképes alkotó filmjei”. Azt is megkérdezte, „milyen pálinkát iszik, s mennyit”. Posztját azzal zárta: „nekem nem Dopeman, hanem Bandi lett a vezércsicska”.

Bakács szerint egy művészembernek nagyobb a felelőssége a közéletben, mint egy rappernek.

„Szőke Andrást nagyon régóta ismerem, és megkérdezném tőle a posztomban említetteket, hogy mi a véleménye azokról a dolgokról. Itt nem arról van szó, hogy melyik politikai párthoz tartozik, csak megdöbbentő volt számomra, hogy pont ő… Az a legkétségbeejtőbb gyanúm, hogy András nem gondolja, hogy ez a rendszer jó, hanem csak pénzre van szüksége. Nekem már tele a tököm azokkal, akik a pénz miatt össze-vissza hazudoznak, és mivel ő művész, ez jobban fáj, de joga van ehhez, viszont akkor nekem is jogom van ahhoz, hogy egy csicska! A legijesztőbb az lesz, hogy ha ez a Digitális Polgári Harcos Kör még egyszer eléri a győzelmet, akkor az egész magyar népre fogom ezt mondani” – mondta.

Hozzátette, körülbelül tíz éve nem tartja a kapcsolatot Szőkével, így nem emiatt romlott meg a viszonyuk.

„Őt tartom a fő csicskának az értelmiségieken belül, nem Dopemant, bár nem tudom, mennyire tanult. Meg kell értenem azt, hogy a pénz nagyobb úr mindennél, csak lassan jut el ez a tudatomig” – fogalmazott.

A Blikk kereste Szőke Andrást is, de a rendező nem kívánt nyilatkozni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A legjobb Guy Ritchie-film, amit nem Guy Ritchie rendezett – A Rajtakapva vicces, véres, szívvel teli és kegyetlen
Mintha a ’90-es években forgatták volna, csak most került elő: a Rekviem egy álomért, a Fekete hattyú, A pankrátor és A bálna rendezője bebizonyítja, hogy ehhez is ért.


Na, ezt nem vártuk Darren Aronofskytól! Az 56 éves direktor gyorsan nevet szerzett magának a szakmában, amikor néhány rövidfilm után 1998-ban megrendezte a Pi című agymenést, majd 2000-ben a Rekviem egy álomért című, a drog- és egyéb függőségekről szóló filmek közt alapműnek számító zseniális őrületet. Később Aronofsky olyan, főként művészi, független, de mindenképpen szerzői filmeket dobott össze, mint A forrás (2006), A pankrátor (2009), a Fekete hattyú (2010), az Anyám! (2017) vagy A bálna (2022), szóval igen, a kemény dráma műfaján belül mozgott többnyire, csak maximum megspékelte azt más zsánerek (sci-fi, fantasy, thriller, horror stb.) elemeivel. Egyetlen kivételt eddig maximum a 2014-es, nagy költségvetésű bibliai látványfilmje, a Noé jelentett, amely, bár sikeres lett a mozik kasszáinál, azért keményen megosztónak bizonyult mind a kritikusok, mind a nézők körében.

Szóval a fenti filmográfiát tekintve a Rajtakapva egyértelműen rendhagyónak, kitérőnek mondható Aronofsky pályáján belül, hiszen a filmet nézve olyan érzésünk támadhat, mintha a kilencvenes években Guy Ritchie és Quentin Tarantino együtt leforgattak volna egy filmet, ám az elveszett, és csak most, 30 évvel később került elő, s pattant fel a mozik vásznaira.

Nyilván azért is lehet ilyen benyomásunk, mivel a film cselekménye 1998-ban játszódik. De hogy Aronofsky ennyire ért a humorhoz is, azt nem sejtettük.

A Rajtakapva eredetileg Charlie Huston 2004-ben megjelent regénye, egyben a Henry Thompson-trilógia első kötete. Huston pedig abban a kivételes kegyben részesült, hogy ő maga írhatta át a könyvét forgatókönyvvé, amikor a Sony lecsapott a megfilmesítésre. Hustonnak persze volt már tapasztalata e téren is, hiszen sokat dolgozott a Powers (2015-2016) című sorozaton, valamint a Gothamen (2014-2019) is.

A sztori szerint Henry „Hank” Thompson (Austin Butler), egykori baseballjátékos egy súlyos és traumatikus baleset után lesérül, ezért kénytelen abbahagyni a sportot, jelenleg pedig egy New York-i kocsma csaposa, és bár van egy csini és határozottan jófej barátnője, Yvonne (Zoë Kravitz), végső soron nem éppen azt az életet éli, amit anno eltervezett. Egy nap a punk szomszédja, Russ (Matt Smith) rábízza Hankre a macskáját, Budot, mert neki el kell utaznia pár napra.

Amikor azonban nem sokkal később orosz maffiózók Hanken keresik Russt, majd félholtra verik, a srác gyanítani kezdi, hogy a szomszédja igen nagy bajba keveredett.

Valamit nagyon keresnek az oroszok, sőt, nemcsak ők, hanem a Puerto Ricó-iak (Bad Bunny) és egy kegyetlen hászid zsidó testvérpár (Liev Schreiber, Vincent D’Onofrio) is. Hank egyetlen reménye pedig az ügyben nyomozó detektív, Roman (Regina King).

Ennél többet nem szabad elárulni, de igazából nem is érdemes, vagy kvázi nem is lehet, annyira gubancos, fordulatos, sokrétű és káosszal teli a cselekmény, amelynek közepén akarata ellenére a boxzsákká avanzsáló Hank kerül, akit igen sokszor helyben hagynak a sztori során.

Ezért pedig nemcsak az meglepő, hogy Darren Aronofsky egy „gájricsis” vicces-véres-krimis, az alvilág furcsa figuráit mozgató filmet hozott össze, hanem az is, hogy Austin Butler végre egyáltalán nem a coolságát és a keménységét kiemelő figurát játszik.

Hanket ugyanis tényleg sokat vegzálják, ő pedig ezek hatására éppúgy reagál, ahogy egy átlagember tenné: kihívja a rendőrséget, bevallja, hogy fél, és eleinte próbál elmenekülni az őt üldözők/keresők elől. Amikor azonban igazán komolyra fordulnak a dolgok, és számára is több mint személyes üggyé válik a titokzatos kulcs által kinyitható „valami” utáni hajsza, sőt, még Russ is visszatér, végre kezdeményezővé válik, és megpróbálja rendbe hozni az életét. Persze ez sem jelenti azt, hogy mindig tudja, mit csinál…

A Rajtakapva első körben a kilencvenes évek atmoszférájával varázsolja el a nézőit: a ruhák, a kütyük, az akkori New York, sőt, még valahogy a film minősége is olyan, mintha konkrétan ’98-ban rögzítették volna mindezt – ez utóbbi Aronosfky állandó operatőre, Matthew Libatique szakértelmét dicséri. Ezután kapjuk meg a szórakoztató karaktereket, köztük olyanokat, akikért szívből tudunk szurkolni és olyanokat, akiket szívből tudunk gyűlölni. Majd egyre jobban bepörög a sztori is, de ne egy körmönfont történetre gondoljunk, már ami a karakterek döntéseit és cselekedeteit illeti, a dolgok alakulását sokkal inkább a rengeteg bénázás, véletlen, pech, avagy épp szerencse határozza meg.

Szóval Aronofskyhoz képest egy jóval könnyedebb, ugyanakkor egyáltalán nem súlytalan filmről van szó, amelynél a rendező most inkább a szórakoztatófaktort helyezte előtérbe a mondanivaló helyett. És ennek eleget is tesz.

Talán annyit lehet felróni neki, hogy néha identitászavaros, vagyis nem tudja, hogy vígjáték vagy komoly krimi akar lenni, mivel, bár a poénok folyamatosan érkeznek, a hangvétel néha olyan súyos, hogy eszünk ágában sincs nevetni, s ilyenkor kissé idegen testként löki ki a film szervezete az oda nem illő poénokat.

De ez legyen a legnagyobb baj, mivel Aronofsky profin levezényelt egy ilyen retró krimi-komédiát is, ami végig fenntartja a figyelmet, fergeteges jelenetekben bővelkedik, kiváló színészek alakítanak benne nagyot, és ami a legfontosabb, odafigyel a karaktereire, még a kevésbé fontosakra is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
„Ha Szergejnek ajándék kell, elviszi magángéppel” – Repülős Petiről szól a Bankrupt legújabb dala
A rendszerkritikus, közéleti punkrock slágereket futószalagon szállító zenekar ismét odaszúrt egyet a hatalomnak. Premier!


„Peti szeret repülni. De nem fapadoson nyomorogva, hanem privát luxus repcsivel. Peti szereti a medvét. De nem a rendes medvét, hanem a vodkaszagú, rosszarcú, részegen lövöldöző suttyó medvét. Peti nem szereti a Nyugatot. Mi meg nem szeretjük Petit, ezért írtunk róla egy számot.”

A fenti szavakkal jellemzi a Bankrupt frontembere, Sarkadi Balázs a most debütáló, Repülős Peti című dalukat. A zenekar legutóbbi slágere, a Zebra 3 hónap alatt 140 ezres nézettséget ért el „a Zebratagadó DPK legnagyobb bánatára, és a sugárhajtással közlekedő Repülős Petitől is hasonló teljesítményt várunk el, különben bekéretjük” – teszi hozzá.

A klip szokás szerint a szövegre asszociáló filmes montázs lett, és megint készült belőle angol változat Jet Set Pete címmel, ami nem egészen same in English.

Repülős Peti:

Jet Set Pete:

Repülős Peti szeptember 12-én landol majd Spotify-on és valamennyi streaming platformon. Élőben pedig a zenekar valamennyi őszi koncertjén felcsendül majd, Budapesten először szeptember 19-én, az Akváriumban. (A folyamatosan frissülő koncertlista a Bankrupt honlapján érhető el.) A borítógrafika Vass Richárd munkája, a hangfelvétel pedig a Grenma Stúdióban készült Botlik Matyival.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Biztonsági okok miatt Budapesten forgatják a Fauda következő évadát
Az ötödik évad eredetileg Marseille-ben készült volna, de a készítők túl kockázatosnak ítélték a helyszínt. Az új részekben a Hamász támadásai és a háború eseményei is helyet kapnak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 05.



A Fauda ötödik évadát eredetileg Marseille-ben forgatták volna, de a készítők végül biztonsági okok miatt Budapestre hozták a produkciót – írja a Jerusalem Post az N12 izraeli csatorna alapján.

A világszerte ismert sorozat főszereplője Lior Raz, aki Avi Issacharoffal közösen alkotta meg a történetet. A legújabb évadban a Tarantino-féle Becstelen brigantykban feltűnt Mélanie Laurent is fontos szerepet kapott volna, ezért is terveztek sok jelenetet Franciaországban.

A 2023. október 7-i események után azonban Raz és Issacharoff átírták a forgatókönyvet, hogy a Hamász támadása és a háború is megjelenjen az új részekben.

A sorozat egyik sztárja, Idan Amedi, aki énekesként is ismert, a harcok kitörése után önként jelentkezett a hadseregbe. Néhány hónappal később, 2024 elején súlyos sérülésekkel került kórházba.

A Fauda új évada 2026-ban debütál az izraeli Yes csatornán, ezt követően pedig a Netflixen is látható lesz világszerte.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk