A Rovatból

"Amíg van ember, addig vannak csodák is" – beszélgetés Reisz Gáborral a Rossz versekről

Szerelem, csalódás, emlékek, kitörések, egy maréknyi Magyarország, sok kesernyés humorral, öniróniával. Ez Reisz Gábor új filmje.

Link másolása

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan alkotója igazi szerzői filmmel rukkolt elő, hiszen Reisz Gábor a Rossz verseknek írója, rendezője, főszereplője és zeneszerzője is. Nem véletlenül lett ennyire bensőséges, szívhez szólóan őszinte és szeretni való film. Reisz Gáborral a sajtóbemutató után beszélgettünk.

- Van-e még csoda a 21. században?

- Amíg van ember, addig vannak csodák is. És még vannak emberek.

- És rájuk is találhatunk?

- Igen, ott vannak a szerelmekben, a szeretetekben. Gondolkodom, hogyan lehetne ezt nagy szavak nélkül megfogalmazni, de nem hiszem, hogy lehet. Nálam maga a szeretet a csoda.

- Nekem két referencia jutott eszembe a filmről. Az egyik Karinthy Frigyes: Találkozás egy fiatalemberrel című novellája, a másik pedig Woody Allen Annie Hall-ja.

- Az Annie Hall nekem és számos barátomnak meghatározó filmélmény. Szinte hetente szoktuk felidézni egy-egy poénját. Amikor elkezdtem írni a filmet, ha nem is tudatosan, de biztosan ott motoszkált bennem, a szerkezete miatt mindenképpen. A találkozás egy fiatalemberrel 17-18 éves koromban került a kezembe. Akkor nagyon megérintett, de aztán teljesen elfelejtettem. Aztán amikor jött ez az ötlet, eszembe jutott, hogy volt egy ilyen olvasmányom. Tehát a referenciák pontosak. Persze senki nem úgy áll neki egy filmnek, vagy egy könyvnek, hogy szándékosan végignézi a referenciákat, de a tudatában ott lapulnak.

- A főszereplő Tamás olyan ideálokat kerget – rocksztár, híres sportoló, képzőművész, költő – amelyekről azt hihetnénk, hogy a fiatalabb nemzedékekből már kivesztek.

- Úgy gondolom, hogy ezek kortalan dolgok. Amikor az ember tizenévesen először lesz szerelmes, nem tudja, mi történik vele, mi ejti rabul, ezt valahogy meg akarja fogalmazni, de erre nincsenek igazán szavak. Ezért próbáljuk ezeket a dolgokat vagy így, vagy úgy kifejezni. Volt alkalmam beszélgetni a VAN-ról gimnazistákkal, sőt, még fiatalabbakkal is, és kiderült, hogy hasonló dolgok hajtják őket. Nagyon sok mindenben különbözőek – idősebbek szeretik rájuk mondani, hogy „elcseszett generáció” – az őket mozgató energiát azonban ugyanolyannak látom.

- Nagyon utálod a reklámokat?

- Számomra nem fontosak azok a dolgok, amelyek nem képviselik azt az értékrendet, amiért szerintem filmeket kell csinálni: hogy beszélhessünk az emberekkel, és megmutathassuk nekik a jót, a rosszat, a szépet. És a reklámokban nem sok ilyennel találkoztam. Sok ismerősöm dolgozik a reklámiparban, és látom, hogy van, aki boldog benne, és nincsen ezzel semmi baj. Nekem viszont már gyerekkoromban is volt valami ellenérzésem a reklámokkal szemben: miért akarnak engem ilyen könnyű módon befolyásolni? Nagyon korán zavarni kezdett, hogy miért fekete-fehér a kép a hagyományos mosópornál, és miért lesz színes az újnál? Tizenhárom éves koromban kezdtem el ezt a lázadó koromat élni, kicsit punkos, rockos hatás miatt. Amikor a VAN után felmerült, hogy reklámokat csináljak, rájöttem, hogy ez teljesen ellentmond annak, amit igazából szeretnék.

- Ezzel kapcsolatban elhangzik egy gondolat a filmben, a kocsmai jelenetben: miért kell megmondani az embereknek, hogy mit csináljanak? Miért nem hagyják, hogy saját gondolataik legyenek? Ez már erősen túlmegy a kereskedelmi reklámon. És tudjuk, hogy a politikusokat is ugyanúgy adják el, mint a mosóport…

- Igen, elég, ha megnézem a fénytechnika használatát a plakátokon... Éppen ilyennek tanultam a Filmművészeti Egyetemen a képalkotásnál a kellemes és boldog hangulatot árasztó bevilágításokat. Kár, hogy a politikusokat nem kenik be fotózás előtt azzal a furcsa anyaggal, amelyektől a reklámozott élelmiszerek fénylenek. Pedig nagyon viccesek lennének a zselatinos arcú emberek...

-Nagyon tetszett az a jelenet, amikor felhívsz egy utcai telefont, amit először egy csöves vesz fel, és azt mondod neki: „Ön csodálatos ember és nagyszerű személyiség”. Majd ugyanezt mondod szeretteidnek, volt tanáraidnak, a fasisztoid Lenke néninek, vagy a joggingban tornatanári síppal vezénylő kórusvezetőnek...

- Az egyes figuráknál időnként túloztunk, de volt olyan, aki minden túlzás látszata ellenére egy az egyben ilyen volt. Emlékszem, hogy az általános iskolában a kórustagok kiválogatásában részt vett egy testnevelő tanár, akinek nagyon jó hallása volt. De a teljesen más közegben megjelenő joggingos lét az én számomra azért is fontos elem, mert először a Testnevelési Egyetemre jártam. Ott az elméleti és gyakorlati órák teljesen össze-vissza jöttek egymás után, és nemegyszer előfordult, hogy egy filozófia, vagy sporttörténeti órán körülöttem mezben, melegítőben ültek, mert úgy estek be egy edzésről. Teljesen abszurd volt a helyzet, mint a filmbeli tanár, aki kórusvezetőként úgy vezényel síppal a szájában, mintha tornaórát vezetne.

-Nekem ez a jelenet azt mondta: nem igaz, hogy nem tudunk egymással kommunikálni, csak a jóakarat kell hozzá. Nem igaz, hogy nem tudjuk egymást szeretni. Éppen a kocsmában beszéltek arról, hogy mi csak gyűlölni tudunk.

- Ez a jelenet a temetés után következik. Bár a vágás során több minden máshová került az eredeti elképzeléshez képest, ennek a helyén nem változtattunk. Ezt azért tartottam fontosnak, mert egy temetésen az emberben benne van az a hatalmas energia, ami egyszerre bánat és egy nagyon nagy szeretet. Ott marad valami, amit nagyon szeretnénk átadni, de nincs kinek.

- A zárópoént nem szeretném lelőni, csak annyit mondanék róla, hogy hihetetlenül jól bemutatja napjaink már-már megfoghatatlan és sokszor röhejessé váló félelmét.

- Erről több tapasztalatot is szereztünk a párizsi jelenetek forgatása során, mint amit kitaláltunk. Akkoriban Franciaországban több tragikus terrorcselekmény is történt, és emiatt csak nagyon szigorú keretek között dolgozhattunk. Nem is álmodhattunk a Magyarországon megszokott könnyű kamerakezelésről. Például tilos volt autóból kifelé kamerázni. Figyelmeztettek minket, hogy ha ezt megpróbáljuk, jönnek a rendőrök, vagy a kommandósok és leállítják az egészet. Közben én előzőleg fél évig írtam a könyvet Párizsban, és mindebből a feszültségből semmit sem éreztem. A Montmartre környékén laktunk, ahol mindenféle náció élt, arab, kínai, indiai, volt egy piac is – imádtam! Soha semmi atrocitást nem tapasztaltam.

- A párizsi ösztöndíjadnak köszönheted a film indító ötletét?

- Igen, annyira meghatározó élmény volt, hogy mindenképpen össze akartam kapcsolni az emlékekkel és a jelenkor hangulataival. Dramaturgia-tanáromtól, Schulze Évától tanultam, hogy ha van egy magja, egy erős energiapontja egy történetnek, azt nem szabad elengedni. Nekem Párizs ilyenné vált.

- És a levendula?

- Visszatérő elem volt az életemben. Balatonról jött be, ahol leforgattuk a levendula-mezőt.

- Mit jelent a „hecikumma”?

- Öt éves lehettem, amikor elkezdtem halandzsa-nyelven beszélni. Szüleim egy ideig viccesnek tartották, aztán kicsit megviselte őket. Tudtam persze rendesen is, csak éppen szerettem másképpen beszélni, mint a környezetem. Azért is akartuk beleszőni a filmbe, hiszen valahol az egész az önkifejezésről szól, valaki állandóan arra törekszik, hogy az érzéseit, élményeit elmondja. És mi van a zenén, a versen, az íráson túl, ha nem a legegyszerűbb, a beszéd?

- Milyen fogadtatásra számítasz a közönség részéről? Ez a film minden bizonnyal sokakban felnyit emlékeket, még azokban is, akik nem értik a finomabb utalásokat, a filmtörténeti idézeteket A harmadik embertől az Amélie-ig…

- Eddig még csak Tallinnban és Torinóban vetítették fesztiválon a filmet. Az olaszokat nagyon megindította a film, pedig tele van magyar-specifikus dolgokkal. Úgy érzem, hogy a magyar közönség egészen más szemmel nézi majd a filmet…

- Azért ne feledd, hogy az olaszoknak volt egy Cinema Paradisójuk…

- Meg egy Amarcordjuk – az is a referenciák között volt…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Horváth László
A Soproni Petőfi Színház színésze Radványi Géza klasszikusában, a Valahol Európában című filmben is szerepelt.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2024. május 14.


Link másolása

Május nyolcadikán elhunyt Horváth László, tudatta az MTI-vel fia, Horváth Tamás.

„Búcsúzunk Kuksitól, a Valahol Európában című film egyik kedvenc karakterétől”

– írják a közleményben.

Horváth László 1940-ben született Budapesten, majd Radványi Géza rendező fedezte fel, ezután pedig számos magyar filmben szerepelt.

1956 után Münchenbe emigrált, reklámfilmeket készített és rendezőasszisztensként dolgozott. 1980-ban hazajött Magyarországra, és élete utolsó éveiben a Soproni Petőfi Színházban dolgozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Botrány az Eurovízión: Rögtön eltörte a trófeáját, majd az egyik ujját is a győztes
A svájci győztes, Nemo olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.

Link másolása

Korábban mi is megírtuk, hogy az idei évben egy svájci előadó vehette át az Eurovíziós Dalfesztivál trófeáját. Nem sokkal később azonban nemhogy a trófeát törte el az énekes, de elmondása szerint még az ujját is.

Május 11-én, szombaton tartották a 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál nagydöntőjét a svédországi Malmőben, ahol összesen 25 ország képviseltethette magát, ugyanis Hollandiát korábban kizárták a versenyből, erről itt írtunk.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivált az összpontszám (591 pont) alapján végül a svájci Nemo nyerte meg. Miután a magát nembinárisnak valló – s ezzel a dalfesztivál történelmének első nembináris győzteseként – 24 éves svájci énekes-dalszerző átvette a trófeát, katasztrófa történt a színpadon.

Nemo teljesen meghatódott, azonban olyan nagy hévvel rázta a győzelmi ereklyéjét, hogy túl nagy erővel csapta a földhöz, így az üvegből készült trófea eltörött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Farokméregetés, szó szerint – A Talpig férfiban nincs tabu, és Jeff Daniels még sosem volt ilyen imádnivalóan ütnivaló
Az amerikai jog, társadalmi igazságtalanságok, hatalmi játszmák, fekete humor: a Netflix új minisorozata sokakat kiakaszt majd, mégis üdítő, hogy mennyire nem veszi magát komolyan.

Link másolása

Mielőtt még bármit is leírnánk a Talpig férfiről, érdemes megemlíteni, hogy az új Netflix-sorozat mögött az a David E. Kelley áll kreátorként és íróként, aki valódi veterán a szakmában, s olyan szériák elkészítése fűződik a nevéhez többek között, mint a Kisvárosi rejtélyek (1992-1996), a Chicago Hope kórház (1994-2000), az Ally McBeal (1997-2002), az Ügyvédek (1997-2004), a Boston Legal – Jogi játszmák (2004-2008), a Hatalmas kis hazugságok (2017-2019), a Tudhattad volna (2020), a Kilenc idegen (2021), a Szerelem és halál (2023) vagy Az igazság ára (2022-2023). Nem mellesleg pedig már több mint 20 éve Michelle Pfeiffer férje és két gyermekének apja.

A Talpig férfi pedig abszolút beilleszkedik Kelley filmográfiájába, tekintve, hogy most is fontos szerepet kap a történetben az amerikai jog, a társadalmi igazságtalanságok, a hatalmi játszmák és a kissé fekete humor.

A sztori azonban ezúttal nem saját, Az igazak és a Hiúságok máglyjája írója, Tom Wolfe 1998-ban kiadott, azonos című könyve (A Man in Full) szolgáltatta hozzá az alapot.

Az Atlantában játszódó történet több különböző szálon pörög, amiket összekötnek az egymással folyamatosan kapcsolatban lévő szereplők. A legfőbb szál a milliárdos ingatlanmogul Charlie Crokert (Jeff Daniels) követi, aki csődközeli helyzetbe kerül, amikor a bankja szeretné behajtani tőle a valóban tetemes hiteltartozását. A banknál dolgozó Raymond Peepgrass (Tom Pelphrey-t többek között az Ozarkból, a Vasökölből, a Mankből, az Odakinnből és a Szerelem és halálból ismerhetjük) különösen pikkel az arrogáns Crokerre, mindenképp szeretné őt tönkretenni. Charlie persze mindent megtesz azért, hogy ne veszítse el a birodalmát és a befolyását.

Emellett megismerjük Charlie titkárnőjét, Jillt (Chanté Adams) és annak férjét, Conradot (John Michael Hill), aki feketeként rendőri brutalitás áldozatává válik, és amikor reflexből visszaüt, büntetlen előélete ellenére börtönbe zárja és meghurcolja őt az amerikai igazságszolgáltatás rendszere.

Charlie ügyvédje, az idealista (és szintén fekete) Roger White (Aml Ameen) próbálja őt kihozni a rácsok mögül, nem sok sikerrel.

Illetve ott van még Atlanta polgármestere, a simlis és álszent Wes Jordan (William Jackson Harper), aki a választások előtt szeretné minél rosszabb színben feltüntetni a riválisát, és Charlie segítségét kéri, hogy a másik jelölt egykori évfolyamtársaként hozza nyilvánosságra annak szexuális zaklatásos ügyét, cserébe megpróbálja elintézni, hogy a bank leszálljon róla.

És akkor még nem említettük Charlie naivnak tűnő, de nagyon is határozott exfeleségét, Marthát (Diane Lane), akit Raymond próbál elcsábítani és behálózni, mivel ezzel szintén szeretne odapörkölni Charlie-nak.

Ezek a fő csapásvonalai a Talpig férfinek, amelyre egyfajta Utódlás-utódként is tekinthetünk, hiszen a kapitalizmus nagy játékosai esnek itt egymásnak, valóban szimpatikus karaktereket pedig alig találni, legalábbis köztük nem nagyon, inkább az anyagiakat tekintve „lejjebb elhelyezkedő” társadalmi rétegekben érdemes kutakodni.

Egy miniszériáról van szó, tehát csupán hat epizód állt a készítők rendelkezésére ahhoz, hogy kellőképp kibontsák ezt a szerteágazó sztorit, így azzal nem lehet támadni a Talpig férfit, hogy unalmas lenne.

A sorozathoz képest szűk játékidő alatt rendesen pörögnek az események, ám sajnos Kelley, kiegészülve két rendezőjével, a színésznőként Oscar-díjas Regina Kinggel (Egy éj Miamiban…) és Thomas Schlamme-vel (Elbaltázott nászéjszaka, Foglalkozásuk: amerikai, Az elnök emberei) nem is tudtak odafigyelni minden szálra kellőképp, s ami még nagyobb hiba, képtelenek voltak azokat közös nevezőre hozni, így egy felettébb csapongó történetvezetés lett a jussunk, ahol mindenbe belekapnak egy kicsit, de semmit nem bontanak ki igazán.

A Talpig férfi így inkább egy szellős melodráma, mintsem az amerikai társadalom gúnyosan csipkelődő szétcincálása. King és Schlamme mindenesetre folyamatosan tartják a tempót, és tudják, hogyan kell használni az egyébként parádésan pöffeszkedő Jeff Daniels karakterének monumentális egóját, amely a történések hatására részről részre leereszt.

Akadnak emlékezetes jelenetek is, mint például, amikor Charlie úgy próbál megnyerni magának befektetőként egy liberális házaspárt, hogy megmutatja nekik, hogyan tenyésztik a lovakat; Charlie és bankár ellenfele, Harry (Bill Camp) kvázi tettlegességig fajuló acsarkodásai pedig a minisorozat abszolút csúcspontjai. A sokáig szimbolikusan értendő farokméregetést ugyanakkor a meglepő és teljesen abszurd fináléban szó szerint kell érteni…

Azt nem lehet elvitatni a Talpig férfitől, hogy ne lenne szórakoztató, az viszont vitathatatlan, hogy nem lő túl magasra. Érezni, hogy az alkotók sem vették igazán komolyan ezt egészet, és ez sugárzik a rendezésből, a párbeszédekből és a színészvezetésből is. Így nézőként sem vesszük túl komolyan, és gyorsan töröljük is majd az emlékeinkből, amíg azonban tart, kétségtelenül leköt. Talán csak Conrad börtönös szála az, ami valódi izgulnivalóval (és néhány „ökölszorító” jelenettel) szolgál, ám Jeff Daniels és a többiek ripacskodása is megér egy misét, persze kizárólag azoknak, aki nem várnak mindettől túl sokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sikerült megfejtenie a Mona Lisa rejtélyét – állítja egy olasz geológus-művészettörténész
Megtalálta a tájat, ami előtt Leonardo megfestette a művészettörténet leghíresebb portréját.

Link másolása

Meglepő magyarázattal állt elő egy geológus a Mona Lisa eredetéről. Leonardo Da Vinci festménye régóta foglalkoztatja az embereket, sokan szerették volna már megfejteni, hogy hol készült a sejtelmesen mosolygó nő portréja. Vitáztak már arról, hogy valódi-a háttér, vagy csak egy képzeletbeli táj?

Az olasz geológus, aki egyben művészettörténész is, azt állítja, hogy megoldotta az évszázados rejtélyt - írja a The Guardian.

Ann Pizzorusso hosszú kutatás után arra jutott, hogy a festő a Comói-tó partján lévő, lombardiai Lecco városának számos felismerhető vonását felhasználta. Szerinte beazonosította:

- a hidat (a 14. századi Azzone Visconti-híd),

- a tavat (a Comói-tó mellett található Lago di Garlate)

- a hegyvonulatot (az Alpok dél-nyugati része, amely a Garlate-tó fölé magasodik).

Azt dokumentumok is igazolják, hogy Leonardo járt ezen a vidéken.

Voltak már hasonló elméletek arról, hogy a képen látható táj az észak-olaszországi kisváros, Bobbio környékét ábrázolja. Egy másik szerint a toszkán település, Arezzo hídja látható rajta.

A geológus szerint azonban nem elég a hidat figyelembe venni, mert sok hasonló épült abban az időszakban Európában.

"Mindenki a hídról beszél, de senki nem hozza szóba a földrajzot. A geológusok nem nézegetnek képeket, a művészettörténészek pedig nem foglalkoznak a geológiával. A művészettörténészek mindig azt mondják, hogy Leonardo a képzelőerejét használta, de ha odaadod ezt a képet a világ bármelyik geológusának, ugyanazt fogja mondani, amit én is mondtam Leccóról. Már azok is látják a hasonlóságot, akik nem földrajtudósok"

– mondta a szakértő.

Szerinte most már minden kétséget kizáróan sikerült bizonyítania, hogy megtalálta a helyszínt, ami Mona Lisa mögött látható.

Az ArtWatch UK szervezet igazgatója, Michael Daley szerint sok spekuláció hallható, de Pizzorusso állításai meggyőzőek. A Louvre egyik tanácsadója szerint is Pizzorusso tökéletesen birtokában van a táj beazonosításához szükséges tudományos ismereteknek.

A geológus a napokban mutatja be a bizonyítékokat egy konferencián.

Forrás: 24.hu

A festmény már többször próbálták megrongálni, legutóbb levest öntöttek az üvegére.

Link másolása
KÖVESS MINKET: