Aki 21 évesen adja ki első könyvét, arra gyanakodva néznek
Bak Zsuzsanna mögött harminc évesen három megjelent kötet, megannyi publikáció és egy színdarab áll, a Senki fája. Több készülő filmen is dolgozik egyszerre forgatókönyvíróként. Gyermekkorában színésznek készült, aztán az irodalmi pályázatok az írás felé terelték. 18 évesen újságcikkek alapján találta ki, hol lakhat Szabó Magda, fogta magát, és elment, hátha találkozik vele, amint a kutyáit sétáltatja. 21 évesen már megjelent az első könyve. Óriási adag húslevest főzött Pogány Juditnak és Rajhona Ádámnak, akik a színdarabjához készített filmeken szerepelnek.
Miért kezd el írni egy tinédzser? Hogyan juthat el valaki az első kötet megjelenéséig? Miért fontos, hogy a fiatalok is megjelenéshez juthassanak? Hogyan lehet egy kisregényt színpadra vinni? Hol bukhat el egy színházi előadás? Bak Zsuzsanna őszintén beszél minderről.
Középiskolai tanára adta a kezébe az első Szabó Magda-kötetet, így Bak Zsuzsanna hamar az írónő rajongója lett. Elhatározta, hogy valahogyan megismerkedik vele. A női magazinokban megjelent interjúk, illetve az írónő regényeiben szereplő utalások alapján nyomozta ki, hol lakik, és egy újságcikkből kivágta a fotót, amelyen Szabó Magda a kutyáival látható.
„Felkerekedtem Egerből, hogy megkeressem. Gondoltam, azokat a kutyákat egyszer le kell vinni sétálni. Leültem a háza elé, és vártam. Egyszer csak feltűnt egy férfi – mint később kiderült, a keresztfia – ezzel a két kutyával. Bár nem mehettem fel az írónőhöz, mert éppen akkor érkezett haza külföldről, a keresztfia elmondta neki, hogy ott jártam és pár napra rá megtörtént az, amire annyira vágytam.”
Szabó Magdától egy kézzel írt két oldalas levél érkezett, válaszul Zsuzsa korábbi, neki címzett írására. „Add át őszinte gratulációmat középiskolai magyartanárodnak, amiért egy ilyen levelet ennyi nyelvtani és stilisztikai hibahányad nélkül meg tudsz fogalmazni” - írta Szabó Magda. „Rajzolt is hozzá: egy virágot, és két cicát a lapok aljára! Megmutattam a levelet a magyartanáromnak, aki könnyekig meghatódva büszkélkedett aztán, hogy Szabó Magda levelezik velem."
Bak Zsuzsanna 1985-ben született, Egerben nőtt fel. Gyermekként színésznő szeretett volna lenni. Színészi karrierje ott ért véget, amikor 11 éves korában halott gyereket játszott a Kék madárban, négy évre rá a Bánk bánban főurakkal kacérkodó táncoslányt... „Úgy gondoltam, elértem a pályám csúcsát, itt kell abbahagyni” - meséli ironikusan Zsuzsi.
A középiskola utolsó három évében irodalmi pályázatokon vett részt, ezeket meg is nyerte. Akkor fogant meg benne a gondolat, hogy egyszer ezeket kötetbe rendezné. Mivel színházban nőtt fel, mindenképpen szerette volna, ha a színházhoz is kötődik. Ez a vágya a Senki fája című regényének megjelenése után teljesült. 2014-ben különleges színdarab készült a könyvből, Halmos Fatime főszereplésével, olyan más művészek asszisztálásával, mint Pogány Judit és Rajhona Ádám.
Érettségi után Az ELTE angol-esztétika szakán tanult tovább. Budapesten Spitzer Gyöngyi Soma vette a szárnyai alá, és mutatta be Zsuzsit az I.A.T. Kiadó igazgatójának, Brenyó Józsefnek, aki éppen akkor indította el a Magoncok sorozatot, amelyben elsőkötetes írókat foglalkoztatott. Bak Zsuzsanna és Tisza Kata az elsők között kapott megjelenési lehetőséget.
Megjelent kötetei: Tanulmányok, avagy miért szebb állat a teve, mint a ló, a Kabátodra füstöt és a Senki fája.
Az írókat sokan bajszos, őszülő férfiként képzelik el.
Bár nálunk furcsának tűnhet, és egyáltalán nem megszokott dolog, hogy valakinek ilyen fiatalon jelenjenek meg könyvei, Zsuzsi mégis jó dolognak tartja, ha huszonévesek írnak és ott vannak a köteteik a könyvesboltok polcain. Miért? Mert úgy gondolja, hogy az események akkori érzelmi lenyomata egészen más, mint későbbi életkorokban.
„Izgalmas időnként a húszévesek szemszögéből láttatni a világot. Egy 50-60 éves ember sokkal több tapasztalattal, de egészen másféle tapasztalatokkal és akár előítéletekkel ír ugyanarról. Úgy látom, a fiatalok másfajta látásmódjára is szükség van, nem értéktelenebb, mint kétszer annyi élettapasztalattal könyvet írni.”
Bár személy szerint nagyon kemény kritikát nem kapott, elárulja, igen nagy támadási felület, ha valaki ilyen fiatal szerző művét jelenteti meg. Van, aki egyszerűen elvi kérdést csinált belőle. Azt viszont tesztelte, hogy valóban hátrányosabb helyzetben lennének-e a nők ezen a téren is.
Az egyik hazai kiadó korábban visszaküldte a kéziratát. Később más névvel újra elküldte ugyanazt. A kéziratot beválogatták.
„Természetesen édesanyámban máig ott van a félelem, hogy ebből nem lehet megélni, ez nem egy normális éltforma, mégis szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon korán támogatómmá, cinkosommá vált. Egyetlen kikötése volt, hogy azért valamilyen diplomát szerezzek. Ezért az ELTE-n elvégeztem az angol-esztétika szakot.”
A közönség meglepően jól fogadta az eddig megjelent műveit. Bár adódtak kisebb kellemetlenségei abból, hogy egyes szám első személyben írta az első könyvet, egy 15-16 éves kamasz szemszögéből. Nagyon sok „családi történetet" tartalmazott. „Kisvárosból származom, ahol mindenki azt hitte, hogy ez mind igaz. Otthon megállítottak az emberek az után, hogy anyukád tényleg azt mondta, amikor...? És neked tényleg 28 unokatestvéred van?"
Zsuzsi szerint, aki ír, az tudja, hogy minden történetnek lehet valóságalapja. Ha nem is ugyanaz történt meg, akkor annak valamilyen változata, vagy ha más nem, az érzelmi állapot kivetülése igazi, hiteles. Esetleg konkrét eseményhez köthetők az események, csak más helyszínen, más szereplőkkel történt meg. Ezért szereti visszaolvasni egy-egy korábbi írását, hogy megfejtse, mi a történet valóságalapja, mi inspirálta, mi mozgatta meg, amikor az adott mű megszületett.
A három mű közül a Senki fája jutott a legmesszebb: különleges színdarab, egy filmes monodráma készült belőle.
A Senki fája egyetlen hosszú monológ. Egy negyven éves nő monológja. Sokan nem értik, hogyan tudta ezt megírni egy 22 éves lány, hogyan volt képes azonosulni egy egészen más korosztály problémáival, illetve azzal, ami foglalkoztathatja őket.
Az alapkonfliktus abból származik, hogy a főszereplő személyes kudarcaiért másokat okol, megpróbálja áthárítani a felelősséget a saját életében, hogy miért tart ott, ahol tart, vagyis sehol. „Az igazi nő feleség, szerető, anya és gyermek. Mindig valakinek a valakije...”
A belőle készült darab többszereplős monodráma. Hogyan lehetséges ez? Egyetlen szereplő áll ugyan a színpadon, ám a többi szereplő felvételről látható egy nagy kivetítőn, aki a színpadi színésszel folyamatos dialógusban állnak.
„A monológ adta magát, hogy a könyvből monodráma legyen. A könyvnek azonban az a sajátossága, hogy úgy folynak egybe a történetek, hogy nem mindig lehet tudni, hogy ki a mesélő, és néha azt sem, kiről mesél. Változnak a perspektívák, a szereplők is. Néha azt sem lehet tudni, hogy akiről beszélnek, illetve aki éppen beszél, az nő vagy férfi. Ez színdarabbá alakítani nemcsak játék volt, de igazi írói kihívás is egyben.”
A monológból a színházi előadásra karaktereket formált Zsuzsi. A szöveget kinyomtatta, bekezdésekre vágta, kiterítette a szőnyegre, és a bekezdéseket mondanivaló alapján csoportosította. Nyolc csoportot csinált, ezekből a szövegekből lett a nyolc szereplő. De minden Halmos Fatimével kezdődött.
A klasszikus éneklést mindkét országban a legnevesebb mesterektől tanulta. Egyik alapítója és tagja a Budalol olasz színtársulatnak. Független színészként filmekben, sorozatokban játszik. 2013-ban jelent meg The Hungarian Songbook (magyar daloskönyv) című lemeze, melyen magyar népdalokat dolgozott fel Setafano Stravaglini olasz zongoristával.
Rendszeresen koncerteznek világszerte: Amerikában, Oroszországban Olaszországban, Ausztriában és terméstesen Magyarországon is. Legutóbbi filmjét (Uno, anzi due) 2015 áprilisában mutatták be Rómában a Universal Pictures gondozásában.
Mivel Zsuzsi közben elvégzett egy félévet forgatókönyvíró szakon, és akkor éppen filmes körökben mozgott, az az ötlete támadt, hogy ha egyszer színpadra vinnék a Senki fáját, csak egy szereplő állna a színpadon, a többiek játéka felvételről menne. Fatimével a vizsgafilmje kapcsán ismerkedett meg, ekkor fogalmazódott meg benne először, hogy itt az ideje a Senki fáját élővé tenni.
ezért kitaláltam, hogy még egy csavart beletegyünk: a vetítések nemcsak hangulatvetítések, hanem a darab szerves részét képezik. Ami a filmeken látszódik vagy elhangzik, arra Fatime a színpadon reagál. Minden az időzítésen múlik. A színésznő nem mindig látja, hogy a vetítővásznon mi történik, ezért pontosan tudnia kell a lépéseket. Ha lemarad, már nagyon nehéz, szinte lehetetlen visszacsatlakozni. Azt hiszem a próbákon mind a rendezőnek, mind a színésznek ezzel kellett a legtöbbször megküzdenie.”
Az egyik előadás előtt változtatni kellett valamit az egyik felvételen, de Zsuzsinak nem volt ideje ellenőrizni. Az egyik utolsó jelenet Rajhona Ádám és Pogány Judit kettőse: Rajhona Ádám éppen haldoklik, ez drámai pontja a színdarabnak. A kép pedig az előadáson fejjel lefelé jelent meg a kivetítőkön.
Pogány Judit fejjel lefelé lógott a plafonról, keresztrejtvényt fejtve, míg Rajhona Ádám fejjel lefelé haldoklott. Zsuzsit a szívroham környékezte, amikor meglátta. Élete első színdarabja, és máris bukásra van ítélve!
Nem szólt senki semmit, mintha mi sem történt volna, de az előadás után meleg kézfogással gratuláltak neki filmes szakemberek, hogy milyen remek ötlet volt, hogy fejjel lefelé ment ez a jelenetet, ez zseniális, így sokkal metaforikusabb a halál, sokkal elvontabbak az érzelmek.
„Milyen érdekes a közönség interpretációja” - jegyzi meg Zsuzsi.
A könyveimben egyre inkább próbálok eltávolodni magamtól, és teret adni az olvasónak. Az odáig az én értelmezésem, hogy leírom. És mindenkinek más lesz a saját értelmezése, és mindenkinek más lesz a saját története.”
Mitől félt a legjobban a rendezővel, Menszátor Héresz Attilával együtt? Attól, hogy a darab egyáltalán nem vált ki reakciókat a nézőkből. Attól tartottak, hogy csöndben fogják végigülni a darabot, és nem ott fognak nevetni, ahol a poén van, hiszen a darab nem egy ironikus, szarkasztikus szövegrészt is tartalmaz – olyan témákról, amiről az ember nem biztos, hogy el tudja dönteni: szabad-e nevetni. Zsuzsi szerint a rendező és a színésznő zsenialitását mutatja, hogy pontosan ott jönnek a reakciók, ahol jönniük kell. Minden előadáson ugyanott. „És amikor nevetni kell, mert az segíti elő a darabban a továbblépést, akkor nevetnek, és amikor a monológ koncentrációt igényel, vágni lehet a csöndet a nézőtéren.”
Milyen volt két olyan ikonikus színésszel dolgozni, mint amilyen Rajhona Ádám és Pogány Judit? Amikor elvállalták az apa és az anya szerepét, akkor Zsuzsi csak ült, hogy úristen, Pogány Judit és Rajhona Ádám fognak játszani a darabjában. „Mindketten nagyon kedvesek voltak. Mindketten arról híresek, hogy támogatják a fiatal művészeket. A munka alatt tanácsokkal láttak el, például a szöveggel kapcsolatban is – mind igyekeztünk megfogadni.
„Egyszer hatalmas adag húslevest főztem a stábnak. A jelenet szerint Pogány Judit és Rajhona Ádám, mint anya és apa vacsoráztak együtt. Az elején nem szóltak egymáshoz. Csak ültek és ettek. Nos, a két színész rendíthetetlenül erős karakterét jellemzi, hogy ebből az összekötő kisfilmnek szánt jelenetből megvágva 10-12 perces önálló film született. Sajnos a darabba nem fért bele az egész, de a felvételt megőriztem emlékként. Gyakorlatilag szinte szemkontaktus és szavak nélkül két olyan sorsot mutattak, hogy amikor visszanéztük a felvételt, az egész stáb csak ült némán, hogy ez úgy tökéletes, ahogy van, egy szót sem kell szólniuk. Ilyenek a színészóriások!”
Ki ellenőrzi Zsuzsi szövegeit? Friedrich Juditnak (ELTE) adja oda minden írását, és úgy gondolja, kell is a külső kontroll minden szöveghez. „Mivel az írás magával ragad, egy ponton túl már nem veszed észre a hibáidat. Az írói kamaszdacot is Judittal sikerült legyőzni. Ez is egy folyamat: meg kell tanulni ezt a fajta alázatot, ezt a fajta belátást. Még emlékszem az első vitáinkra, és arra, hogy milyen óvatosan és tapintatosan közölte: egy szót húzzunk már ki a három oldalas novellából. Meghívott cukrászdába.
Ez mára már jobban működik. Most már simán átpakolok részeket. Jót tett a színházi, filmes közeg, hogy másokkal együtt kellett dolgozni. Még mindig meggyászolok kimaradt szavakat, mondatokat de már csak otthon, magamban. Csendben. Ahogy az ember felnőttként gyászol. Ilyenkor érzem, hogy kezdek felnőni, íróként is.
Ha érdekes volt a cikk, oszd meg másokkal is!
