Filmfőszerep után most ismét egy budapesti villamost vezet
Dr. Cake-Baly Marcelo 1958-ban született Afrika egyik legkisebb államában, Bissau-Guineában. Mindössze négyéves volt, amikor hazájában kitört a függetlenségi háború, tizenévesen pedig ő is beállt a hadseregbe. Marcelo 1976-ban jött Magyarországra, amikor felajánlottak neki egy ösztöndíjat. Az egyetem befejezése után pedig itt maradt, ma pedig már 100 százalékig magyarnak érzi magát.
Ma villamosvezetőként dolgozik közgazdász diplomával, de az elmúlt hónapban egy új magyar film, Az állampolgár főszereplőjeként robbant be a köztudatba. Dr. Cake-Baly Marcelóval magyarországi tapasztalatairól és Vranik Roland filmjéről beszélgettünk.
- Ön Bissau-Guineában született, 1958-ban. Mikor és miért jött Magyarországra?
- 1976-ban jöttem ide ösztöndíjasként tanulni. A bissau-guineai függetlenségi háború után adódott a lehetőség, hogy ösztöndíjasként tanulhassunk a szocialista országokban. Eredetileg Németországba mentem volna, de végül csak Magyarországon maradt hely.
- Hogyan emlékszik vissza a Bissau-Guineában töltött éveire? Mit jelent önnek a szülőhazája?
- Olyan hosszú ideje élek már Magyarországon, hogy magyarnak érzem magamat, de azért nem közömbös számomra, hogy mi történik kint. Ott él a testvérem, a családom, és mégiscsak a szülőhazámról van szó. Egyáltalán nem mindegy nekem, hogyan mennek ott a dolgok. Mindig követem, mi történik ott, folyamatosan tartom a kapcsolatot az öcsémmel.
- Mikor járt ott utoljára?
- Egy éve, tavaly márciusban mentem ki két hétre. De csak nagyon ritkán jutottam ki, ezzel együtt háromszor jártam ott a hetvenes évek óta. Nagyon drága az út.
Kép: Fehér Károly, Mozinet
- Meséljen egy kicsit az 1970-es évek Magyarországáról! Hogyan fogadták itt, mint bissau-guineait?
- Nagyon más volt Magyarország akkoriban, abban a társadalmi rendszerben. Mi, akik tanulóként jöttünk ide, mondhatni, gondtalanul éltünk. Sokat kellett tanulnunk, de jó volt nekünk itt. Emlékszem, akkor 800 forint ösztöndíjat kaptam, amiből mindenem megvolt.
Nagyon jó idők voltak. Az iskola után, amikor elmentünk munkát keresni, szinte azonnal felvettek mindenkit.
- Hogyan boldogult a magyar nyelvvel? Sokak szerint ez az egyik legnehezebb nyelv a világon.
- Fél év alatt tanultam meg magyarul. Akkor azt mondta nekem a tanárnő, hogy ha most nem tanulom meg rendesen a nyelvet, rossz marad kiejtésem, sajnos így is lett. De sokat segített, hogy az egyetemen sokat beszélgettem fiatalokkal. Fél év után már az utcanyelvet is megtanultam. Inkább az iskolai könyveket volt nehéz megértenem. Sokáig szó szerint bemagoltam a tananyagot a vizsgákra.
- Miután befejezte a tanulmányait, nem merült fel önben, hogy esetleg máshova menjen Európában? Vagy akkor már úgy gondolta, hogy Magyarországon marad?
- Igazából egyáltalán nem terveztem, hogy Európában maradjak. Eredetileg haza akartam menni az egyetem után. Ha jól emlékszem, abban az évfolyamban hatan jöttünk Bissau-Guineából, és egyedül én maradtam itt. Itt lett egy életem, megismerkedtem egy magyar lánnyal, született két gyerekem, nem tehettem meg, hogy hazamenjek.
- Európán belül nem akart máshová menni?
- Nem, ez egyáltalán nem foglalkoztatott akkoriban. Az egyetem elvégzése után találtam egy viszonylag jó munkát az OTP központjában. Nekem ez kezdő szakemberként nagyon jó munkahely volt. Sajnos négy év után elküldtek, azt mondták azért, mert nem vagyok magyar állampolgár. Állítólag a szakszervezet balhézott valamit, de igazából a mai napig nem értem pontosan a dolgot, lehet, hogy ez csak ürügy volt, hogy elküldjenek.
Az viszont biztos, hogy ezzel derékba tört a karrierem. Különböző helyeken dolgozgattam, Brüsszelben is voltam két évet, amikor pedig visszajöttem, már túl voltunk a rendszerváltáson. Akkoriban minden nagyon-nagyon megváltozott. Az emberek szemlélete is, és nem csak Magyarországon.
Elképesztő megaláztatások értek ekkoriban, és ekkor kötöttem ki végül a BKV-nál. Családos emberként egyszerűn nem várhattam arra ölbe tett kézzel, hogy egyszer majd elhelyezkedem közgazdászként. Alkalmazkodnom kellett, túlélésre rendezkedtem be.
Fotó: Kiss Nelly, Mozinet
- Milyen változásokat hozott még a rendszerváltás?
- A szocializmus idejében tabutéma volt a rasszizmus. A rendszerváltozás szabadságot hozott, de ez azt is jelentette, hogy mindenki azt mondott, amit csak akart. Ilyen szempontból is minden megváltozott.
- A 2015-ös menekülthullámmal hogyan változott a helyzete? Máshogy viselkednek önnel az emberek?
- Ez egy nagyon nehéz kérdés, és mindenkit megoszt. Nemcsak itt, Magyarországon, de egész Európában. Ezért nem is szívesen beszélek róla, de
Nyilván nem az van, hogy megyek az utcán, és minden utcasarkon leszólít valaki, hogy „mit keresel itt, te néger”, de előfordul. És ugyanúgy előfordul Svájcban is, Németországban is, bárhol Európában. Az emberek nem nézik jó szemmel, hogy ennyi ember jön Európába, és az is igaz, hogy rengeteg probléma is jön velük. Például a terroristák is kihasználják a helyzetet, úgyhogy tényleg komoly dologról van szó.
De nagyon lehet érezni a gyűlöletet, ami a levegőben van. Alig két-három hete történt Olaszországban, hogy egy fekete bevándorló vízbe fulladt, miközben az emberek csak csúfolták, nevettek rajta. Ezután már tényleg csak az hiányzik, hogy marhavagonba tegyék az embereket. Hogy lehet az, hogy egy ember fuldoklik, és mindenki csak nevet rajta, de senki nem tesz semmit? Ez az a gyűlölet, ami korábban nem volt tapasztalható itt.
- Mikor kapta meg az állampolgárságot?
- Úgy emlékszem, 1995-ben.
- Milyen volt a vizsga Az állampolgárban látottakhoz képest? Önnek is olyan nehéz volt a vizsga, mint a filmbeli Wilsonnak?
- Nehéz volt, nehéz… Olyan dolgokat kellett tudnom, mint a filmben is, de azért nekem kicsit más volt, mivel jártam egyetemre, ahol tanultam a magyar történelemről és az alkotmányról. Egészen más lehet egy olyan bevándorlónak, aki most jött a bicskei táborból, és hirtelen a magyar alkotmányt kérik rajta számon.
Fotó: Kiss Nelly, Mozinet
- Több interjút is olvastam önnel, és mindegyikben elhangzott az, hogy ön teljesen magyarnak érzi magát. Mikor jött el az a pillanat, amikor már kimondta, hogy magyar embernek érzi magát?
- Azt hiszem, egy ember csak egy nemzetet érezhet magáénak. Velem is így van. Ma már bárhol járok a világban, ha meglátok egy magyar embert, akkor a honfitársamat látom benne, nem egy idegent. Ha bajban van, ha segíteni kell rajta, nem fogom cserbenhagyni.
Nem számít, hol születtem, mert már jó ideje itt élek. Még az irataim is magyarok. Amikor tavaly hazamentem Bissau-Guineába, magyarnak tartottak, külföldi turistaként kezeltek a határon. Amikor a vámon megnézték az útlevelem, egyből megkérdezték, hogy nem guineai vagyok-e. Azt mondtam, itt születtem, de magyar vagyok.
- Az állampolgár főszerepére hogy találták meg az alkotók?
- A Hunyadi téren elsétáltam egy presszó mellett, ahol éppen a rendező, Vranik Roland kávézgatott, és amikor meglátott, utánam futott, és röviden el is mondta, hogy mit akar.
Így kezdődött meg egy nagyon hosszú folyamat. Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, semmi nem lesz az egészből, de végül csak kaptam egy forgatókönyvet, és rövidesen a forgatás is megkezdődött.
- Rögtön rábólintott a szerepre? Nem félt, hogy amatőrként egyből főszerepben kell majd teljesítenie?
- Nem, akkor még bele sem gondoltam, hogy nekem itt színészkednem is kell, egyszerűen megtetszett a film ötlete, és rábólintottam. Amikor az első nap a forgatáson megláttam a stábot, a lakókocsikat, a reflektorokat, a kamerát… Akkor jöttem rá, hogy azt sem tudom, mit kell nekem itt csinálnom. Az első néhány nap nagyon nehéz volt, de ahogy ment a forgatás, hamar belejöttem.
Fotó: Kiss Nelly, Mozinet
- A profi színészek is segítették?
- Igen, főleg Máhr Ágnes, mivel vele volt a legtöbb közös jelenetem. Vele és a másik amatőr színésszel, az iráni lánnyal (Arghavan Shekari - a szerk.) mindent átbeszéltünk és összeolvastunk.
- Hogyan hatott az életére a film? Például előfordult már, hogy felismerték?
- Először is nagyon sok élménnyel és tapasztalattal gazdagodtam. És igen,
- Mit szólt a kész filmhez?
- Eredetileg meg sem akartam nézni, de a feleségem rábeszélt, úgyhogy elmentem vele. A feleségem nagyon kritikus, de még ő is azt mondta, hogy jó lett, és én is ügyes voltam benne. Ha ő mondja, én nyugodt vagyok.
- El tudná képzelni, hogy más filmben is szerepeljen?
- Igen, szívesen szerepelnék még, de most egy olyan szerepet próbálnék ki, amely teljesen távol áll tőlem. Wilson szerepe nagyon közel állt hozzám érzelmileg, ezért kipróbálnék egy olyat is, amihez semmi közöm. Kíváncsi vagyok, úgy milyen teljesítményt tudnék nyújtani.
Nemrég a Nők Lapja újságírója azt mondta, szerinte a filmes karrierem azon fog elbukni, hogy Magyarországon élek.
Ebben lehet igazság. Magyarországon nagyon kevés olyan film van, amelyben szükség lenne egy fekete színészre. Az állampolgár más, az kifejezetten rám volt kihegyezve. Úgyhogy lehet, hogy ez lesz életem első és utolsó filmje, és ugyanott folytatom majd, ahol abbahagytam: vezetem tovább a villamost.
Fotó: Kiss Nelly, Mozinet
Ha tetszett az interjú, kattints a megosztásra!
