News here
hirdetés

KULT

Itt az Abel Label negyedik lemeze 4 éven belül, ezúttal a '70-es évek stílusában

A Kiscsillag egykori dobosa minden eddigi szólóalbumát más műfajban készítette, most a progresszív rockhoz nyúlt. Premier!

Link másolása

hirdetés

Mihalik Ábel szólópojektje, az Abel Label három évvel ezelőtti indulása óta minden évben készített egy nagylemezt, amelyeknek rendre a Szeretlek Magyarországon volt a premierjük.

A 2018-as Won't give a funk után a Blues Overthought következett, tavaly jelent meg az elektronikus alapokra épülő Treat, most pedig elkészült a Nothing matters, amelyben ismét egy új műfajt bont ki a dalszerző-frontember, de most először a koncertező zenekarával együtt rögzítve. Innentől átadjuk neki a szót, hogy meséljen a lemez elkészültének körülményeiről, majd pedig a dalokról is egyenként.

"Úgy szerettem volna megcsinálni ezt a lemezt, hogy azok játsszanak rajta, akikkel amúgy is játszunk élőben. Feljátszottam egy demót 9 dalból a megírt részekkel meg afféle kamuszólókkal, aztán elküldtem a többieknek, hogy „ezt kéne feljátszani lemezre”. Nagyon izgultam, hogy fogjuk ezt összepróbálni és megcsinálni, hiszen eddig mindig csak dalonként hívtam vendégeket és körülbelül lehetett tudni, mire számítson az ember.

Ebben az esetben azért nagyobb volt a tét, hiszen zenekarként kellett összepróbálni a dalokat úgy, hogy az volt a koncepció, élőben játsszuk fel az egész lemezt – mindezt metronóm nélkül - az énekeket kivéve. Ez is plusz nehézség volt, hiszen páran az énekekre támaszkodva tudták inkább jól a részeket. A lemez fele instrumentális, a másik fele pedig angolul éneklős.

Az albumon így Galambos Peti, Lee Olivér és jómagam éneklünk, Olivér gitározik végig (sőt, csinált/írt is egy intrót az „All right” c. dal elé „Dawn and everything” címmel), Frimmel Jakab billentyűzik, Paczári Viktor basszusgitározik, én meg dobolok és perkázom. Vastag Gábor is beszállt egy dal végi szólóra az All rightban, amiért nagyon hálás vagyok neki, mert teljessé tette a dalt. Nála vettük fel a lemez oroszlánrészét a régi Sounday stúdióban. Talán mi voltunk benne az utolsó komplett zenekar, mielőtt új helyre költöztek.

Imádtuk amúgy ezt a két napot (főleg az elsőt, mert aznap játszottunk egyben fel a számok alapjait) amellett, hogy azért volt egy elég nagy stressz-faktor abban, vajon sikerül-e másnap befejezni a kívánt extra részeket. Csak két napra béreltük ki a stúdiót. Drága mulatság azért, és nem vetett fel a pénz éppen. Az énekeket nálam vettük aztán fel a szobában (Olival a próbateremben), és azt kell mondjam, nagyon jól sikerültek.

hirdetés
Ez a lemez a 70-es évek progresszív rock stílusában készült/akart készülni, ezért is játszottuk egyben fel, metronóm nélkül. Az első 7 dal abszolút egymásból következő darabok. A dalok összeszövése miatt akár konceptalbum is lehetne, de az utolsó 3 szám viszont teljesen különálló tétel az előző csomagtól.

A „Nothing matters” miatt lejjebb kellett az összes dalt tenni, mert magas volt nekem a saját énektémám. Haha. A többieknek nem volt ez gond. Azt találtuk ki, hogy lejjebb hangoljuk a gitárokat fél hanggal és meg is van oldva a probléma. Jakab szívott csak ezzel, mert mindent meg kellett tanulnia fél hanggal lejjebb.

Ezt a lemezt is Szelényi Pista barátom masterelte, én kevertem, ahogy eddig is volt. A képi design Erdei Sára, egy kiváló szaxofonos lány érdeme, aki pont akkoriban kezdett feltenni ilyesmi montázsokat (mint a single- és lemezborítók) az instagramjára, én meg azonnal rákérdeztem, hogy nincs-e kedve megcsinálni a lemezborítóinkat.

Szerencsére ő is örült a feladatnak, én meg a kiváló montázsainak. A lemezborító fotójáért Vancsay András volt a felelős, aki csinált egy csomó képet rólunk a stúdióban. A „When the sun came up” klipjét pedig Todoroff Lázár csinálta, aki korábban a „Red meat...” klipjét is forgatta és vágta. Köszönök nekik mindent ezúton is!"

A teljes lemez itt meghallgatható:

Spotify-on IDE KATTINTVA érhető el.

Egyenként a dalokról

Long time no sea

Ezzel indítunk. Lendületes kezdést szerettem volna. Itt a hagyományosabb formával ellentétben van egy csomó egymás után következő téma, tehát nem csak A-B-C részek vannak, hanem van itt akár F-G téma is. Sok ötletem volt, na. :)

Center

Arról szól, hogy mi vagyunk a világ közepe és mindent magunkhoz viszonyítunk. Ezt később persze megcáfolom. Azt gondolom, hogy ez a kettősség abszolút jellemző a világunkra és az emberre. A legnagyobb senkik vagyunk a semmi közepén (vagy szélén ugye), miközben bennünk koncentrálódik az egész univerzum is. Ennek kifejtéséhez azért kevés ennyi karakter.

Nothing matters

Ez a legslágeresebb dal a lemezről. Vágtam belőle egy single verziót, amiben nincsenek benne a progresszívebb szeletek. Fel is került két Spotify playlistre is és sokan meghallgatják naponta (New Music Friday Hungary és Hazai Gitárok). Egyfajta zászlóshajója a lemeznek szerintem, de a zenekarból mindenki más dalt mond kedvencének. A nihilizmus és a buddhizmus furcsa keveréke a szöveg, legalábbis ezt akartam kihozni belőle. Az éneklésbe beszáll Oli és Peti is. Ez a mi „It's The End of the World as We Know It”-unk. (R.E.M.)

Death Mambo

Olivért sikerült rávennem, hogy énekelje el a dalt és egyikőnk sem bánta meg. Ez Viktor kedvenc dala, amin valaha játszott. De ezt azt hiszem, nem mondhattam volna el, úgyhogy psszt! Tulajdonképpen arról szól, hogy az élet egy tánc a halálba. Rothadásba születve, ködön át táncolva, míg lassan meg nem öl az élet. Tudom, nem túl pozitív. Talán ez a lemez mélypontja, miközben zeneileg szerintem elég izgalmas.

No one

Ez a „Center” ellentéte és arról szól, hogy senkik vagyunk és ez valójában milyen megnyugtató is, hogy nem KELL valakinek lenni. Manapság az egzisztencializmus eddigi csúcsán ez egy fura üzenet, ugyanakkor az instafilterek és tökéletesnek látszódni akarás korában fontos lehet.

Dawn and everything

Megkértem Olit, hogy ugyan, menjen már be és játsszon valami békés intrót a következő dalhoz. Fintorgott kicsit, hogy jó, hát valamit akkor játszik, aztán összevagdosom majd. Mikor elküldtem a lemez mixét nekik, írt a közös csoportba, hogy milyen jól összevágtam a gitározását. Aztán röhögtünk, mikor írtam, hogy egy darab vágás nincs benne és ez egy az egyben az, amit odabent játszott.

All right

Ez az összekötött dalok zárása és a feloldás is egyben. Az életbe vetettségünk értelmét próbálja meg nyugtázni. Valójában mind gyerekek vagyunk, akik el vannak tévedve és ugyan elmével valószínűleg sosem fogjuk megérteni a létezést, de ez nem baj, mert nem is azzal kell.

Vasti (Vastag Gábor) slide-gitárszólója teszi teljessé az utolsó refrént. Ez az egyetlen vendég-közreműködés a lemezen.

Swim

Azt hiszem, ezt a riffet írtam meg legelőször a lemezre. Elég Yes-es beütésű, bár ez engem egyáltalán nem zavar, hiszen az egyik kedvenc zenekarom.

Aluminium

Szerettem volna valami igazán rockos témát a lemezre. Fontos, hogy azért a srácok megmutassák a lemezen, milyen jó hangszeresekről is van szó, ezért az instrumentális dalok közül kivétel nélkül mindben van szóló.

When the sun came up

Megpróbáltam megírni egy napfelkeltét és egyben a lemeznek egy pozitív végkicsengést adni.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Brutális reakciókat kapott Adele, miután lemondta a Las Vegas-i koncertjeit
Érezte a csalódottságot, de kitart a döntése mellett.

Link másolása

hirdetés

„Brutális” reakciókat kapott Adele miután lemondta az idén év elejére Las Vegasba tervezett koncertsorozatát - mondta el az énekesnő a BBC Radio 4 Desert Island Discs című műsorában.

A brit énekesnő

a tervek szerint idén január és április között minden hétvégén két koncertet adott volna a Caesar's Palace-ben

a Weekends With Adele sorozat keretében. Adele azonban januárban, egy nappal a show indulása előtt egy érzelmes Instagram-videóban lemondta a fellépéseket. Akkor azt mondta, hogy stábtagok közül sokan elkapták a koronavírust, így nem tudták időben befejezni a műsort.

Az énekesnő most úgy fogalmazott, hogy a koncertsorozat lemondása miatt le volt sújtva, érezte mindenki csalódottságát, de kiáll a döntése mellett.

„Nem fogok csak azért csinálni egy műsort, mert muszáj, vagy mert különben az emberek csalódni fognak, vagy mert rengeteg pénzt fogunk veszíteni. Úgy vagyok vele, hogy a műsor nem elég jó”

- mondta Adele.

hirdetés

Februárban egy műsorban azt mondta, hogy a csapatával keményen dolgoznak az új időpontok előkészítésén, mert a koncerteket biztosan megtartják idén.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Budapesten forgatják a Dűne folytatását július végétől
Július 21-től forog a nagysikerű film második része Magyarországon.

Link másolása

hirdetés

A Deadline információi szerint már elkezdődött a Dűne második részének forgatása az olasz Altivoléban. A lap úgy tudja:

a Dűne folytatásának forgatása július 21-től Budapesten folytatódik.

A 2021-ben bemutatott első részt is Magyarországon forgatták. A Dűne első részének cselekménye Frank Herbert nagysikerű regényének nagyjából a felénél fejeződött be. Ugyanakkor egy ideig kérdéses volt, hogy kap-e folytatást a film.

A Warner Bros. múlt héten jelentette be, hogy a Dűne második részének bemutatóját 2023. október 20-ról 2023. november 17-re tolják.

Emellett pedig több szereplő nevét is elárulták már. Az előző rész szereplői - Timothée Chalamet, Rebecca Ferguson, Zendaya, Javier Bardem, Josh Brolin - mellett azt is bejelentették, hogy a második részben Léa Seydoux, Florence Pugh, Christopher Walken és Austin Butler is szerepet kap.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
Ezeket a zenéket hallgatja a legtöbb magyar a hazai rádiókban, a YouTube-on és a Spotifyon
Sok olyan előadó van, akit a rádiók alig-alig tűznek a műsoraikra, míg a többi platformon tarolnak.

Link másolása

hirdetés

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 127 rádióadó adatait vizsgálta meg legújabb kutatásában, hogy feltárja a tavalyi év legnépszerűbb előadóit és dalait. A vizsgált rádiók összesen 94 évnyi adást sugároztak 2021-ben, amelynek nagy részét az NMHH is rögzíti - közölték.

Ha magnókazettákon tárolná az NMHH a magyar rádiók 2021-es évi adásának hanganyagát, több mint 70 ezer kilométer hosszú kazettaszalagon férne csak el, ennyivel majdnem kétszer lehetne körbetekerni a bolygót.

Hozzátették, hogy ekkora mennyiségű hanganyag feldolgozása alapján készült az NMHH kutatása, amelyből

kiderült, hogy kik a legnépszerűbb előadók a magyar rádiók játszási listája alapján.

A programkategóriák közül leginkább a zenék domináltak: összesen 45 évnyi zene volt hallható a vizsgált csatornákon. A teljes zenei repertoár 157 154 különböző zeneszámból állt. 120 771 szám egynél több alkalommal volt hallható, ezek 54,6 százaléka magyar, 45,4 százaléka külföldi alkotás volt - írták.

Az NMHH több mint háromezer olyan zenét regisztrált az év során, amely legalább 365-ször, azaz átlagosan naponta egyszer adásba került. Átlagosan egy zeneszám 3 perc 31 másodperc hosszú és 9,72 éves volt, vagyis továbbra is a régebbi zenék a leginkább kedveltek. A teljes zenei kínálatban 1 522 külföldi és 1 162 olyan magyar előadó szerepelt, aki annyira népszerű volt, hogy napi szinten felbukkant a rádiók műsoraiban.

hirdetés
A magyar zenei toplistát leginkább a pop, a hip-hop és az electronic stílus vezeti, a külföldi lejátszási lista élén a pop mellett szintén nagy teret töltött be az elektronikus zene, viszont kevésbé jelent meg a hip-hop.

A legnépszerűbb magyar előadó Rúzsa Magdi volt, akit 57 181-szer játszottak a vizsgált csatornák, őt a Halott Pénz (40 862 lejátszás), a Wellhello (38 265), a Follow the Flow (36 173) és Ákos (26 543) követte.

A külföldi előadók közül Ava Max (36 195) volt a legnépszerűbb, a második helyen Dua Lipa (35 003) állt, majd a kanadai The Weeknd (23 928), az angol Ed Sheeran (22 108) és az amerikai Jason Derulo (18 258) alkotta a lista első öt helyezettjét.

Az öt legnépszerűbb magyar zeneszám sorban a Compact Disco feat. Hősök - Minden Rendben (9 339), a vallásos műsorokat sugárzó adók által közkedvelt Laudate Kórus - Boldogasszony Anyánk (7 273), a Follow The Flow - Régi Mese (7 105), majd a 2020-ban is toplistás Lotfi Begi X Burai - Háborgó Mélység 2 (6 710) végül Rúzsa Magdolna - Szembeszél (6 635) című dala.

Az NMHH szerint hamarosan megjelenik egy tanulmány a Spotify- és a YouTube-felhasználók kedvenceiről, amelyből néhány adatot már most közöltek.

A Spotifyon a top 20-ban egyenlően oszlanak meg a magyar és külföldi előadók.

Sokan vannak köztük, akiket a rádiók alig-alig tűznek a műsoraikra. Az első helyezett például Azahria & DESH, akiket 2021 során több mint 12 milliószor streameltek. Ők a rádiók rangsorán a 226. helyen végeztek a magyarok között.

Több előadó is van, akiket a rádiók szinte teljes mértékben mellőznek, annak ellenére, hogy Spotifyon milliós elérést produkálnak. Ilyen az 5. helyezett ALEE, akit 3,9 milliószor hallgattak a magyarok az online platformon, a rádiók viszont csak 26-szor tették adásba.

A YouTube-on a magyar előadók sokkal népszerűbbek, mint a külföldiek.

A legnépszerűbb, 90 millió feletti megtekintéssel G.w.M, aki a rádiókban csupán 79 műsorba szerkesztést ért el. A Nemazalány & Szofi - Üres Szívek dalát játszották le a magyar YouTube-felhasználók a legtöbbször 2021-ben - majdnem 19 milliószor -, míg a rádiós lista 756. helyére került.

A rádiós toplistákról ismert Follow the Flow (rádiós lista: 4. hely, Youtube lista: 8. hely), Halott Pénz (r:2, Y:11) és Bagossy Brothers Company (r: 10, Y:17) viszont itt is befutó lett.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KULT
A Rovatból
hirdetés
Vadregényes tájon, a Szentendre-környéki erdőkben készült az Ónodi Eszter & the Open Pub új klipje
Dömörkapun talál egymásra a szorongásából kiszabaduló figurát játszó énekesnő és zenekara. Premier!

Link másolása

hirdetés

Az Ónodi Eszter & the Open Pub zenekar „Nem szólok” című dalát a zenekar (és a főhősnő) kedvelői már ismerhetik a koncertekről és a tavaly ősszel megjelent lemezről, de most végre a dalszerző Kirschner Péter rendezésében kisfilm is készült hozzá.

A film hátterét a Szentendre-környéki, Kollár-Klemencz László által fémjelzett „Dömörkapu Rengeteg” koncert- és eseményhelyszín adja, annak beltere, udvara és a környékbeli erdők.

A videóban a szorongásából kiszabaduló figurát elképesztően játszó színész-énekesnő és a gyönyörűségesen izgalmas, vadregényes helyszínen játszó zenekar egymásra találását láthatjuk, miközben a 80-as évek alterpopját a 2022-es hangzásokkal karakánul ötvöző zene szól.

A videó az NKA támogatásával valósult meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: