A Zootropolis 2 egy tökéletes gyerekfilm a modern, TikTokon szocializálódott gyerekeknek
2016-ban érkezett a Zootropolis első része, mely igen hamar közönségkedvenccé vált. De mitől is működött ennyire? Mert ügyesen ötvözte a bájos gyerekmesei elemeket a felnőttek számára is élvezhető humorral és társadalmi áthallásokkal. Plusz rengeteg, csak felnőttek számára vicces apróság volt benne. Egy olyan univerzumot tárt elénk, amely egyszerre ötletes, friss és okosan felépített.
Engem bevallom nagyon emlékeztett a Tesz-vesz városra, amit gyerekként imádtam. Ehhez képest a Zootropolis 2 már egy jóval nehezebb pályán indult: folytatásként kötelességének érezte a világ tágítását, elmélyíteni a karaktereket, új konfliktusokat felvonultatni, majd ismételten egy világmegváltó nyomozást bedobni, mindezt úgy, hogy közben megőrizze az előd frissességét. Elismerem, ez korántsem egyszerű feladat.
A folytatás elképesztően gyors tempóval indít, és lényegében a stáblistáig nem is lassít. Az események olyan sebességgel követik egymást, mintha a készítők attól tartottak volna, hogy a néző bármelyik pillanatban elveszíti az érdeklődését.
A történet sodrása alig hagy időt arra, hogy az ember élvezze a vizuális vagy verbális poénokat, és a film ritkán áll meg annyira, hogy valóban megélhetővé váljon egy-egy jelenet vagy érzelmi momentum. Mindemellett meg kell említenem, hogy a 3D konverzió kifejezetten feleslegesnek érződött, a gyors vágásokban sokszor megfájdult a fejem.
A sztori alapvetően sablonos, de ez nem meglepő. Adott egy rejtélyes tárgy, amelyet jók és rosszak egyaránt üldöznek, Judy és Nick csapdába kerülnek, besározzák őket, majd menekülniük kell a törvény és a gonosztevők elől is, miközben próbálják kideríteni az igazságot.
Ez azért is csalódás, mert az eredeti film esetében éppen a kiszámíthatatlanság, a finoman építkező nyomozás és a váratlan leleplezésekkel teli rejtély tette izgalmassá a történetvezetést. Itt viszont a feszültség jóval kisebb, a tétek pedig elenyészőnek hatnak, így a cselekmény inkább egy hosszabb sorozatepizódra emlékeztet, mintsem egy valódi nagyjátékfilmes folytatásra.
Mindezek ellenére a Zootropolis 2 korántsem nevezhető rossznak, csupán érezni rajta, hogy a készítők mindenáron túl akartak licitálni az elődjén és ennek a görcsös igyekezetnek van lenyomata. A zsúfolt tempó, az erőltetett poénok, a kötelező Shakira zenei betét és a túlgondolt történet azt eredményezik, hogy a film ugyan szórakoztató, de ritkán válik emlékezetessé. Legalábbis felnőttfejjel. A humor terén is érezhető némi elcsúszás.
Igaz, akad pár ilyen poén, amin én is elmosolyodtam, de kevesebb, mint 9 évvel ezelőtt. A magyar szinkron bizonyos poénokat még inkább súlytalanná tesz, bár ez nyilván ízlés dolga, én szörnyülködtem a „beszélő neveken”, a gyerekek láthatóan jól szórakoztak rajta. Amit itt kiemelnék, egy új városrész megismerése, mikor a hüllők eldugott világában járunk, ott ismét érezhető az az újdonság, mint amikor Zootropolis és lakói ötletes világával ismerkedtünk meg.
A vizuális részletek még mindig briliánsak, a város továbbra is él és lélegzik, tele apró háttérpoénokkal. Ezek azonban olykor teljesen elvesznek a narratíva kapkodása miatt. A régi karakterek továbbra is szerethetőek, Judy és Nick dinamikája változatlanul működik, és az eddig megismert mellékszereplők is hozzák a tőlük megszokott formát. Ám érkeztek új karakterek, akik nagyon kilógnak a társaságból. Bár egyértelműen a gyerekeket célozzák ezek az állatok, azért felnőtt szemmel inkább zavaróak, semmint szórakoztatóak.
A végére mégis nehéz haragudni a Zootropolis 2-re. Mert bár érződik rajta, hogy lehetett volna átgondoltabb, kifinomultabb és merészebb is, teljesíti azt, amit a stúdió láthatóan szánt neki: egy lendületes, könnyen fogyasztható családi filmet kínál a legfiatalabb nézők számára, amely bőven alkalmas arra, hogy egy karácsonyi délután vagy hétvégi mozizás kedvenc programja legyen. Tuti siker lesz az ünnepek alatt, ez borítékolható. A felnőttek ugyan kevésbé fogják élvezni, mint az előző epizódot, talán éppen a fent leírtak miatt, de ettől még nem válik nézhetetlenné vagy kifejezetten gyengévé.
Érződik, hogy a készítők már most a következő részre készülnek, mert azért van benne annyi potenciál, hogy az ember esélyt adjon egy újabb folytatásnak (érdemes megvárni a stáblista végét).
Mert a tehetség, az ötlet és a világ továbbra is adott, csak éppen most nem sikerült mindezt olyan elegánsan összehangolni. Ez egy tökéletes gyerekfilm a modern TikTokon/social médián szocializálódott gyermekeknek.
