A zene, mint elixir, úgy hat ránk – Szigeti Ferenccel a Karthago jubileumi koncertje előtt beszélgettünk
Ferry hajlott arra a kompromisszumra, hogy egyszer eljátsszák, hogy megemlékezzenek a fiúról, aztán soha többé. Az élő bemutatón azonban a döbbent csend után óriási ováció fogadta a dalt, meg is kellett ismételni. Ugyanennek a dal angol nyelvű változatának köszönhették, hogy 1983-ban Villach-ban megnyerték a nemzetközi táncdalfesztivált.
- Szombat este volt a fesztivál döntője, hétfőn minden lemezboltban ott volt a kislemez, és egy helyi kereskedelmi rádió óránként lejátszotta. Az osztrák kiadónk igazgatója, Franz Jozef Wallner úr féléves ausztriai szerződést kínált nekünk, koncertekkel, tv-felvételekkel. Nekünk pedig hat napi kilépőnk volt Magyarországról, és otthon lekötött fellépéseink az ORI-nál.
Felhívtam itthon a „megfelelő” elvtársat, hogy mit lehet tenni, de közölte, hogy most nem tudunk kint maradni, de majd segítenek, hogy időnként kijöhessünk. Este megszavaztattam a zenekart: kint maradunk és akkor disszidensek vagyunk, itthon meghurcolják a családunkat, vagy pedig hazamegyünk. Végül 4-1 arányban a hazatérés mellett döntöttünk. Szerencsére később szinte „állandó kilépőnk” lett. Két nagylemezre kaptunk szerződést az osztrák kiadótól, az első, a Requiem című, angol nyelvű album megjelent Ausztriában, az NSZK-ban, a Benelux-államokban és Svájcban is. Sokszor játszottunk Bécsben, már megismertek bennünket az utcán, felléptünk Németországban, de ezzel együtt sok mindenről lemaradtunk, mert többször előfordult, hogy éppen akkor nem tudtunk kimenni, amikor kellett. Így esett kútba az osztrák kiadónak az a terve is, hogy Londonban is elindítsa karrierünket.
A Karthago pályája ezzel együtt töretlen, az 1985 és 1990 közötti szünetet leszámítva folyamatosan színen vannak változatlan felállásban. Visszatérő koncertjüket újra a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán rendezték, és megdöntöttek minden nézőcsúcsot.
Legújabb lemezük, a februárban megjelent Együtt 40 éve is számos érdekességet kínál. Ilyen az instrumentális Szabadnapos szenvedély, a zeneileg tán legösszetettebb Örök körforgás, két dal pedig a szövegével is magára vonja a figyelmet: ez a Döntened kell („Ha lehetne, kimaradnék”), és a Fordul a világ („Nem történt semmi, mert így akarták mások.”).
- A zenekar egységes abban, hogy nem a mi dolgunk a politika. Zenélünk, szórakoztatunk, néha elgondolkodtatunk, de nem állunk be egyik táborba sem.
Legalább mi ne osszuk meg az országot, és főleg ne a közönségünket! Éppen erről szól a Fordul a világ, hogy nem történt semmi, csak éppen egy másik világba érkeztünk, amelyben eltűnt sok barátunk, mert elválasztották őket tőlünk. Pedig a politikának nem megosztania, hanem segítenie kellene az embereket, hogy jobb legyen az életük.
Ma már családok vesznek össze azon, hogy valaki másképp gondolkodik. Pedig a másképp gondolkodás emberi tulajdonság, amit el kell fogadni. A zenekarban is különböző habitusú, világnézetű emberek vannak, de nem csinálunk belőle problémát. Nagyon sokan szeretik a Valahol... című lassú számot, ami az eltávozott szeretteinkről szól, akik bennünk élnek az emlékeinkben, a közös élményeinkben és addig élnek – a szívünkben vagy „valahol” – amíg gondolunk rájuk. A „Szabadnapos szenvedély” pedig az én tisztelgésem Santana előtt.
Szigeti Ferenc nemcsak zenészként, hanem rádiós szerkesztőként, lemezproducerként (Polygram, Universal, Zebra kiadó, Hungaroton), és nem utolsósorban a tokaji Rock Gyermekei Tábor megálmodójaként és szervezőjeként is letette névjegyét.
- A Petőfi Rádióban minden csütörtökön ment A rock gyermekei című 35 perces műsor, amelyben bemutattam a fiatal zenekarok felvételeit és levélben lehetett a slágerlistára szavazni. Egy idő után már rengeteg levelet küldtek nekünk.
Aztán találkoztam Klenjánszky Tamással, a Jeunesses Musicales képviselőjével, aki elmondta, hogy ők nyaranta csinálnak komolyzenei tábort. Gondoltam, kellene egy ilyent rockzenészeknek is. Az első színhely Salgóbánya volt 1987-ben. Meghirdettük a jelentkezést, 12 zenekart fogadtunk egy hétre. Nagyon jól sikerült, olyannyira, hogy amikor a következő januárban elkezdtem volna szervezni, kiderült, hogy egy rádiós kolléga közben lenyúlta a helyszínt és az ötletet.
Ekkor beugrott nekem Tokaj, nagyon jó barátom volt a tokaji kultúrház akkori igazgatója, Májer József. A Bodrog partján lévő evezőstábor remekül fel volt szerelve, volt víz, kaja, és azt is kitaláltuk, hogy esténként csinálunk koncerteket a főtéren. Megszereztem hozzá a Magyar Rádió stúdióbuszát, egy videóstábot és a legjobb tanárokat: Alapi Pistát, Szappanos Gyurit, Nagy Ferót, beszállt Gidó és Takáts Tomi is... és még sok-sok kiváló zenész.
Nincs ma olyan sztárzenekar Magyarországon, amelyik ne fordult volna meg Tokajban a rock-tábor kilenc éve alatt!
Közben egyre nagyobb lett a közönség is, ami már-már nyomasztólag hatott a helyi lakosságra és a vezetőkre. Még Gerendai Károly is lejött megnézni, hogyan működik egy ilyen egyhetes rendezvény, mielőtt befogott a Szigetbe... 1996-ban tartottuk az utolsót, utána átadtam Kémeri Petinek, a Tankcsapda menedzserének - ebből alakult ki később a Hegyalja fesztivál, de a tanítást ő már elhagyta...
A Karthago alapítója az Aréna-koncert után két nappal ünnepli 70. születésnapját. Valamikor azt hittük, hogy ezt a műfajt 30-35 éves korig lehet művelni, és utána a beatzenészek visszatérnek a tisztes polgári életbe. Ehelyett ma azt látjuk, hogy ez egy életre szóló hivatás.
- A zene elixírként hat ránk. Abban a pillanatban, amikor belépek a próbaterembe, minden bajom elmúlik. Ugyanez van a koncerteken. Már az is nagyon jó, ha csak együtt vagyunk a srácokkal. Tavaly nyáron egy balatoni koncert után bejött az öltözőbe két lány a lemezünket aláíratni és az egyikük azt mondta: "Olyan lelkesen játszotok, olyan nagy hatással vagytok a közönségre, most kitomboltátok magatokat". És igaza volt.
Valóban nagyon élvezzük, nincsen bennünk semmi görcs, örömből játszunk. Ha hibázunk, ami az élő zenélésnél bármikor előfordulhat, csak röhögünk rajta, vagy legfeljebb utána Gidó megkérdezi:
"Mondd, te melyik számot játszottad az Áruló alatt?". Ezeken jókat nevetünk... Persze a közönség nem veheti észre... Amikor kapunk egy felkérést, és kérdezik, hogy mibe kerül a Karthago, azt szoktam mondani: „A koncert ingyen van.” Nagyot néznek, de aztán megmagyarázom, hogy persze azért vannak költségek, utazás, pakolás, ezt a részét kell megfizetni. Boldogok vagyunk, hogy még mindig 40-50 nyári koncertet tudunk lejátszani.
Persze 1979-ben még senki sem gondolta, hogy 40 év múlva itt fogunk ugrálni a színpadon. Egyszer biztosan eljön majd az az idő, amikor úgy gondoljuk, hogy talán már nem kéne, de ezt jelenleg még egyáltalán nem érezzük...
