A világ egyik legnagyobb gyorsétteremláncának története
Ray Kroc turmixgépekkel házal. Az a fajta tenyérbemászó üzletember ő, akire az ember boldogan vágja rá a bejárati ajtót a mondat közepén: agresszívan rámenős, behízelgő, és bármit megtenne azért, hogy zsebre vághassa a pénzed. Persze nem elégszik meg ennyivel: meg van győződve arról, hogy ennél valami sokkal nagyobbra hivatott – csupán eredeti ötletei nincsenek.
Egészen addig, amíg nem találkozik a McDonald fivérekkel, akik nemrég nyitották meg forradalmi gyorséttermüket. Krocot annyira lenyűgözi a McDonald’s kiszolgálási rendszere, hogy elhatározza: országos franchise-t, milliárdos márkanevet fejleszt a családi vállalkozásból – akár akarják, akár nem.
Az alapító az Egyesült Államok egyik legnagyobb vállalkozásának, az amerikai álom megtestesülésének, egyben minden idők egyik legnagyobb gaztettének a története.
Egyfajta Közösségi háló hamburgerekkel, királydráma, ami az amerikai álom cukormáza alatt húzódó hatalmi játszmákat leplezi le.
Ray Kroc ugyanis egyszerre volt Amerika történetének egyik legsikeresebb üzletembere, és mesteri köpönyegforgató, aki alig néhány év leforgása alatt elérte, hogy a McDonald-testvéreket kijátszva a cég egyedüli alapítójaként ismerje meg a világ.
Ray Kroc története már nagyon filmre kívánkozott, Az alapító pedig tisztességesen felmondja a leckét. Az például garantált, hogy a film megtekintése után jó ideig nem akarsz majd McDonald’sban enni. Nem kis teljesítmény ez egy olyan filmtől, amelyben a játékidő nem elhanyagolható részében azt bámuljuk, ahogyan a szereplők hamburgereket sütnek. Ez nem kis részben Michael Keatonnak köszönhető, aki zseniálisan hozza a kezdetben komikus, majd egyre ördögibb Kroc figuráját. Ő a film koromfekete szíve és lelke: igazán megérdemelne már egy Oscart.
Mégsem beszélhetünk igazi remekműről, ez pedig elsősorban a fantáziátlan tálalásnak köszönhető. Az alapítót az a John Lee Hancock rendezte, aki elsősorban giccsbe hajló életrajzi filmjeivel vált ismertté (A szív bajnokai, Banks úr megmentése). Tolmácsolásában a film döntő pillanataiban ártalmatlanná tompul a történet szatirikus éle: amikor például Kroc arról beszél, hogy
a McDonald’s lehet az Egyesült Államok új egyháza,
fetrengenünk kellene a nevetéstől, de a jelenet annyira visszafogottan lett tálalva, hogy ekkor még akár elhibázott McDonald’s reklámnak is hihetnénk a filmet.
Ugyanez nagy általánosságban elmondható a film első feléről: nem mindig stimmelnek az arányok, a zászlólengető, röhejes monológokkal pedig mintha nem tudna mit kezdeni az életigenlő mesékkel befutott Hancock, hiába teszi oda magát a szerepben valósággal lubickoló Keaton. Nem elég markáns tehát a film, pedig egy valamivel fantáziadúsabb feldolgozásban nagyon jelentős film lehetett volna Az alapító. Így azonban a pozitív kritikai visszhang ellenére jelölések nélkül maradt az Oscar-mágnesek tengerében.
Szerencse, hogy a befejezésre odatették magukat az alkotók: a tükör előtt álló, beszédét gyakorló Keaton képével nagyon ügyes, kétértelmű lezárást kap a történet. Egyfelől az elnökkel pacsizó Kroc már nem süllyedhetne lejjebb, másfelől az elmúlt évek mégis őt igazolták. Bebizonyította, hogy nincs szükséged eredeti ötletekre, sem tehetségre, mivel elkötelezettséggel és kitartással bármit el lehet érni. És hát nem erről szól az amerikai álom?
Képek: Fórum Hungary
Ha tetszett a kritika, kattints a megosztásra!