Valahogy nem halljuk igazán... – megnéztük A vadon hívó szava című filmet
Aranyosnak és kedvesnek talán, de alaposan kimunkáltnak nem nevezhető. Kár érte, mert a mondanivalója nagyon sok érdekességet tartogatna a XXI. század fiataljainak is. Kritika.
Adott egy bíró elkényeztetett hatalmas kutyája, akinek arany élete van kaliforniai birtokukon. Egészen addig, míg komiszsága miatt otthon ki nem zárják a verandára, ahonnan kapzsi rosszfiúk elcsalogatják, majd eladják szánhúzónak Alaszkába. Egyébként hogy Miller bíró (Bradley Whitford) és családja hogyan dolgozzák fel szeretett kutyájuk eltűnését, arról semmit tudunk meg, mert a film azon epizódszereplői közé tartoznak, akik nyom nélkül eltűnnek a történetben.
Bucknak innentől cudar élete lesz: először a postaszánhúzó kutyák nyomorúságos munkáját kell elsajátítania, ráadásként még át kell vennie a falkavezéri szerepet is egy gonosz huskytól, Spiztől a film egyik leglátványosabb jelenetében.
Aztán kiderül, hogy a távíró megjelenésével a postaszánokra nincs szükség (ezt az érdekes értékrendváltást egy fél mondatban elintézik), így a film addigi legpozitívabb szereplője, Buck színesbőrű gazdája (Omar Sy) mintegy 20 másodperc alatt könnyes búcsút vesz, és túlad az összes kutyáján.
Az ebek aztán a főgonosz Hal tulajdonába kerülnek, aki teljesen kizsigereli őket, hogy valószínűtlenül sok csomagjával eljusson a Yukon folyóhoz aranyat találni. Buckot szerencsére megmenti a történetben nem először felbukkanó jólelkű, bár kissé alkoholista John Thornton (Harrison Ford). Itt is kissé zavaró, hogy az addig megismert, és valamelyest személyiséggel és tulajdonságokkal felruházott többi kutya további sorsáról semmit nem tudunk meg.
Buck és John élete azonban innentől összefonódik, és kifejezetten jót tesz a filmnek, hogy ez esetben a cselekmény lelassul.
Viszonylag hosszan nézzük azt, ahogyan kalandjaik közben az idős ember gyászolja gyerekként meghalt fiát és tönkrement házasságát, miközben Buck farkasokkal bandázva egyre inkább rájön, valójában hová is tartozik, míg végül mindkettejüknek világos lesz, mi a fontos az életben. (Spoiler: nem az arany).
Kétségtelen, hogy a fiatal generáció gyorsabb tempóhoz szokott, és talán több információt dolgoz fel az agyuk, mint a jó öreg analóg mozikon felnőtteknek, de biztosan nem ártott volna a műnek, ha néha-néha hagytak volna időt a látottak feldolgozására. Már csak azért sem, mert az elvitathatatlan a filmtől, hogy nagyon szép tájakat mutat be (apró szépséghiba, hogy nem mindig valósághűen), de jó lett volna, ha a gyönyörű helyszínek nem mindig csak háttérként szolgálnának a rohanó cselekményhez.
Talán a 6-os karika, talán a politikai korrektség miatt, de az eredeti történettől eltérően végül az indiánok mészárlását, John kivégzését a film kihagyja, ugyanakkor a befejezés így is érdekes és elgondolkodtató.
Az pozitívum, hogy látszik, hogy a készítők (élükön Chris Sandersszel, a Lilo és Sitch és az Így neveld a sárkányodat első részének rendezőjével) igyekeznek érzelmes, szívvel teli filmet készíteni – kár, hogy nem érezni, hogy nekik mélyen szívügyük lett volna a történet.
Így egy egyszer emészthető történetet kapunk, amit valószínűleg a cuki kutya miatt a 12 év alattiak előszeretettel fogyasztanak majd, de nehéz elhinni, hogy bármelyikük akár csak nosztalgiából is valaha újra akarná nézni a sztorit.
A vadon hívó szava című film először 6-os korhatáros besorolást kapott (azaz 6 éven felülieknek ajánlották), a premier előtti vetítésen azonban 12-es figyelmeztetéssel adták, azóta pedig felváltva használják a kétféle karikát. Ennek csak azért tulajdonítok jelentőséget, mert talán a film egyes jelenetei 6 év alattiaknak valóban ijesztőek lehetnek, de 12 év felett egészen biztosan senkinek nem komolyan vehetők.
Jack London A vadon szava című ifjúsági regényéből egy tipikus gyerekfilmet csináltak, ami nem tett jót neki.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Negyvenéves lett az Olsen ikerpár, akik a tévéből egy 300 milliárdos birodalmat építettek
Mary-Kate és Ashley Olsen a 40. születésnapjukat ünneplik, miután a gyerekszínészi karrierjüket egy divatbirodalomra cserélték. A The Row nevű márkájuk a „csendes luxusra” épül, és szakmai díjakkal is elismerték.
Negyven éve születtek, kilenc hónaposan már egy ország ismerte őket, tizenévesen egy saját médiabirodalom élén álltak, ma pedig a „csendes luxus” egyik legbefolyásosabb márkáját irányítják a nyilvánosságtól szinte teljesen elzárkózva. Mary-Kate és Ashley Olsen 1986. június 13-án kezdődött története nem egy hollywoodi tündérmese, hanem a fegyelmezett stratégia, a makacs perfekcionizmus és a diszkréció mint legfőbb érték diadalának üzleti esettanulmánya. Az útjuk a Bír-lak (Full House) című sitcom ikonikus gyerekszerepétől a The Row nevű divatházuk kifutójáig bemutatja, hogyan lehet a gyereksztár-brandet egy felnőtt, globális presztízsű luxusvállalkozássá konvertálni, miközben a reflektorfényt tudatosan a termékre, nem pedig az arcukra irányítják.
Minden 1987-ben indult, amikor a csecsemő ikerpár megkapta Michelle Tanner szerepét az ABC családi sorozatában. A gyerekszínészekre vonatkozó szigorú munkaügyi szabályok miatt a testvérek felváltva játszották a karaktert egészen 1995-ig, ezzel egy egész generáció „tévétestvéreivé” válva. A nevük a családi televíziózás szinonimája lett, és ez a hírnév megalapozta a későbbi üzleti sikereket.
A képernyős korszakuk utolsó nagy közös dobása a 2004-es New York Minute című mozifilm volt, amely már egyfajta átmenetet jelzett a felnőtt karrier felé, és egyben le is zárta a közös színészi pályafutásukat. A film világszinten 21,3 millió dollárt, vagyis közel 6,5 milliárd forintot hozott a kasszáknál a The Numbers adatai szerint. A képernyős siker azonban önmagában nem lett volna tartós, ha a család nem épít köré egy professzionális üzleti struktúrát már a kezdetektől.
A család és Robert Thorne menedzser 1993-ban hozta létre a Dualstar Entertainment Groupot, amely ernyőként fogta össze az ikrek egyre bővülő portfólióját. A cég gyártotta a rendkívül népszerű, közvetlenül videókazettára kiadott filmjeiket és kezelte a nevükkel fémjelzett termékvonalakat.
A kontroll megszerzésében a 2004. június 13-i, 18. születésnapjuk jelentette a fordulópontot, amikor hivatalosan is a vállalat társelnökei lettek. A Dualstar-katalógus értéke pedig időtállónak bizonyult: 2015-ben a Viacomhoz tartozó Nickelodeon megszerezte a teljes archívum sugárzási jogait, ezzel igazolva, hogy a korai tartalmak generációkon átívelően is vonzóak – derül ki a Paramount hivatalos közleményéből.
Miközben a múltjukat sikeresen monetizálták, a jövőjüket már egy teljesen más iparágban, a divat zárt és elitista világában tervezték. 2006-ban New Yorkban megalapították a The Row márkát, amelynek genezise egyetlen ruhadarab, a „tökéletes fehér póló” megalkotásának vágya volt. A céljuk az volt, hogy a termék önmagáért beszélhessen, ne pedig a hírnevük adja el.
„Nem akartunk előtérben lenni, sőt, azt sem feltétlenül szerettük volna, ha tudják, hogy mi vagyunk mögötte” – magyarázta Ashley Olsen egy ritka, a márka 15. évfordulójára készült interjúban.
Ez a diszkréció és a minőség iránti elkötelezettségük lett a védjegyük. Mary-Kate a munkamoráljukat emelte ki, ami a logómentes, időtálló szabásvonalakban és a legkiválóbb anyagok használatában ölt testet.
„Azt hiszem, nagyon maximalisták vagyunk és keményen dolgozunk; mindig is így volt” – tette hozzá, rávilágítva a „csendes luxus” esztétikájának alapjaira, amelyet évekkel a trend felkapása előtt tökéletesítettek.
A piac és a szakma egyaránt igazolta a váltás sikerét. A The Row alapítói több alkalommal is elnyerték az amerikai divatszakma Oscar-díjának számító CFDA-trófeát: 2012-ben és 2015-ben az év nőiruha-tervezőinek, 2018-ban pedig az év kiegészítő-tervezőinek választották őket a CFDA hivatalos közlései szerint.
A piaci bizalmat jelzik azok a 2024-es sajtóértesülések is, amelyek szerint a Chanelt tulajdonló Wertheimer család és a L’Oréal-örökös Françoise Bettencourt Meyers vagyonkezelői is kisebbségi részesedést vásároltak a cégben, a tranzakciót egymilliárd dollár, azaz több mint 300 milliárd forint körüli cégértékelés mellett emlegetve – közölte elsőként a Bloomberg. A márka már a korai években sem félt a luxus legmagasabb szintjét megcélozni: egyik első, nagy sajtóvisszhangot kapott termékük egy kézzel varrott aligátorbőr hátizsák volt, amelynek 34 ezer dolláros (mai árfolyamon több mint 10 millió forintos) árcédulájáról a Time is írt.
A márkaépítésük kulcsa a következetes diszkréció, amely nem csupán személyes preferencia, hanem tudatos üzleti stratégia. Ritkán adnak interjút, és a magánéletüket teljes mértékben elzárják a nyilvánosság elől. Ez a hozzáállás a közösségi médiára is kiterjed; demonstratívan távol tartják magukat egy olyan korban, ahol a személyes márkaépítés szinte kötelező. Ashley egy 2017-es interjúban, amit az ABC News is szemlézett, így foglalta össze a filozófiájukat: „Nem merülünk el abban a [közösségi] világban; nincs Instagramunk vagy Facebookunk.”
Ez a távolságtartás egyfajta misztikumot és exkluzivitást kölcsönöz a márkájuknak: a termék beszél helyettük, miközben védőpajzsot vonnak maguk köré a celebkultúra zajával szemben. Ez a következetesség mutatkozott meg abban a döntésükben is, amikor nemet mondtak a Bír-lak 2016-os folytatására, a Fuller House-ra. A rajongók és a készítők is szerették volna, ha Michelle Tanner visszatér, de az ikrek elutasították a felkérést, ezzel végleg lezárva életük színészi korszakát.
Bob Boyett, a produkció egyik vezetője a People magazinnak idézte fel Ashley indoklását: „’17 éves korom óta nem álltam kamera előtt, és nem érzem komfortosnak a színjátszást’…”
Mary-Kate pedig az időzítést nevezte rossznak. Ezzel a döntéssel megerősítették új, divattervezői identitásukat, és elkerülték a nosztalgia csapdáját, amely visszarántotta volna őket a gyereksztár-skatulyába.
A képernyős korszakuk öröksége azonban pénzügyileg is jelentős maradt. Az 1995-ös Ketten az úton (It Takes Two) című filmjük 19,5 millió dolláros (kb. 5,9 milliárd forintos) mozibevételt ért el, a házivideó-forgalmát pedig 75 millió dollárra (kb. 22,8 milliárd forintra) becsülik. Ezek a számok is mutatják, mekkora üzleti gépezet épült a nevük köré már tinédzserkoruk előtt.
A kulturális hatásuk pedig kettős: egyrészt a korai munkáik a mai napig a nosztalgia tárgyát képezik, másrészt a The Row révén a divat legmagasabb köreiben is referenciaponttá váltak. A márka lényegét talán Gigi Hadid modell foglalta össze a legjobban, aki szerint a ruháik viselése felszabadító érzés: „Ettől sikkesnek és védettnek érezhetem magam.”
Kreatív univerzumuk a The Row mellett más projektekben is testet öltött. 2007-ben elindították az Elizabeth and James nevű, megfizethetőbb, kortárs márkát, amelyhez később sikeres parfümlancolat is társult. 2008-ban pedig megjelentették Influence című könyvüket, amelyben olyan ikonokkal beszélgettek, mint Karl Lagerfeld vagy Lauren Hutton, feltérképezve saját vizuális és kulturális inspirációikat. Mégis, a popkulturális státuszukat talán leginkább az a korai elismerés szimbolizálja, amikor 2004. április 29-én, alig 18 évesen közös csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek sétányán a televíziós kategóriában, a walkoffame.com hivatalos oldala szerint. Ez a csillag egyfajta emlékműve lett annak a korszaknak, amelyet éppen maguk mögött hagytak, hogy egy új, általuk írt fejezetet kezdjenek.
A 40 éves Olsen ikrek pályafutása azt bizonyítja, hogy a hírnév nem végcél, hanem eszköz, amelyet tudatosan lehet formálni vagy akár háttérbe is lehet szorítani egy nagyobb cél érdekében. A reflektorfény helyett a minőségbe fektetett makacs munka és a következetes diszkréció az ő esetükben nemcsak egy működő üzleti modellnek bizonyult, hanem egyfajta ellenkulturális állásfoglalásnak is a mindent kipakoló, közösségi médiára épülő celebvilággal szemben. Ezzel pedig egy teljesen új iskolát teremtettek.
Negyven éve születtek, kilenc hónaposan már egy ország ismerte őket, tizenévesen egy saját médiabirodalom élén álltak, ma pedig a „csendes luxus” egyik legbefolyásosabb márkáját irányítják a nyilvánosságtól szinte teljesen elzárkózva. Mary-Kate és Ashley Olsen 1986. június 13-án kezdődött története nem egy hollywoodi tündérmese, hanem a fegyelmezett stratégia, a makacs perfekcionizmus és a diszkréció mint legfőbb érték diadalának üzleti esettanulmánya. Az útjuk a Bír-lak (Full House) című sitcom ikonikus gyerekszerepétől a The Row nevű divatházuk kifutójáig bemutatja, hogyan lehet a gyereksztár-brandet egy felnőtt, globális presztízsű luxusvállalkozássá konvertálni, miközben a reflektorfényt tudatosan a termékre, nem pedig az arcukra irányítják.
Minden 1987-ben indult, amikor a csecsemő ikerpár megkapta Michelle Tanner szerepét az ABC családi sorozatában. A gyerekszínészekre vonatkozó szigorú munkaügyi szabályok miatt a testvérek felváltva játszották a karaktert egészen 1995-ig, ezzel egy egész generáció „tévétestvéreivé” válva. A nevük a családi televíziózás szinonimája lett, és ez a hírnév megalapozta a későbbi üzleti sikereket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Váratlanul elhalasztották az egyik hazai fesztivált - meglepő ajánlattal álltak elő a szervezők
A Kolorádó szervezői bejelentették, hogy az új, kálozi helyszín nehézségei miatt elhalasztják a fesztivált. A jegytulajdonosokat a Sziget szervezőinek segítségével egy csütörtöki napijeggyel kárpótolják.
A Kolorádó szervezői egy Facebook-posztban jelentették be kedd este, hogy az idei fesztivált elhalasztják, és csak jövőre rendezik meg. A döntést az új, kálozi helyszín fejlesztésével kapcsolatos nehézségekkel és a váratlanul megugró költségekkel indokolták.
Felidézték, hogy miután tavaly el kellett hagyniuk a nagykovácsi helyszínt, rengeteg energiát fektettek az új otthonuk megtalálásába. Bár Kálozon rátaláltak egy ígéretes területre, az előkészületek során egyre több akadályba ütköztek.
„Az új fesztivál megszervezésének és a helyszín kialakításának váratlanul növekvő költségei, valamint a teljes fesztiválipart sújtó piaci nehézségek elvezettek oda, hogy a nagykovácsi helyszínünkhöz nem méltó folytatást tudtunk volna csak összehozni” – írták.
A szervezők szerint ezekkel a kompromisszumokkal nem tudták volna azt az élményt nyújtani, amit a közönség megszokott tőlük, ezért a halasztás mellett döntöttek. „Nagyon sajnáljuk, hogy csak most húzzuk be a féket, de az utolsó pillanatig azon voltunk, hogy meg tudjuk csinálni” – tették hozzá.
A már megvásárolt jegyek automatikusan érvényesek lesznek a jövő évi rendezvényre.
„A felmerült nehézségeinket látva a Sziget szervezői a segítségünkre siettek, és felajánlották, hogy aki nem váltja vissza most a belépőjét, annak sem kell egy évet várnia: ajándékba kaphat egy csütörtöki Sziget-napijegyet, hogy idén se maradjon senki fesztiválélmény nélkül.”
A visszaváltás menetéről és a további részletekről minden jegyvásárlót e-mailben értesítenek a jövő hét végéig.
A Kolorádó szervezői egy Facebook-posztban jelentették be kedd este, hogy az idei fesztivált elhalasztják, és csak jövőre rendezik meg. A döntést az új, kálozi helyszín fejlesztésével kapcsolatos nehézségekkel és a váratlanul megugró költségekkel indokolták.
Felidézték, hogy miután tavaly el kellett hagyniuk a nagykovácsi helyszínt, rengeteg energiát fektettek az új otthonuk megtalálásába. Bár Kálozon rátaláltak egy ígéretes területre, az előkészületek során egyre több akadályba ütköztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Steven Spielberg sokat pihent rendezőként legutóbbi és eddigi legszemélyesebb filmje, a 2022-es A Fabelman család óta. Négy év után pedig, a 35. egész estés filmjénél visszakanyarodott ahhoz a tematikához, amely igen régóta foglalkoztatja, és amellyel a karrierje egyik legnagyobb sikerét is aratta: a földönkívüli élethez. A nagy sikerű Harmadik típusú találkozásokkal (1977) rögtön a világhírnevet meghozó A cápa (1975) után rukkolt elő, amelyben tanúi lehettünk annak, hogy miképpen zajlik le a kapcsolatfelvétel a bolygónkra látogató űrlényekkel. Majd 1982-ben, az E.T. – A földönkívüli már egy jóval szélesebb közönségnek szóló és családbarátabb felfogásban fogant egy hazatérni kívánó lény és egy kisfiú között. Mondanunk sem kell, óriási kasszasiker lett, világszinten még a Star Wars IV. rész: Egy új remény bevételét is megelőzte. 2005-ben aztán a Világok harcában a földönkívüliek egy kevésbé barátságos oldalát mutatta meg a Földet kolonizálni, az emberi fajt pedig kiirtani igyekvő alienekkel, három évvel később pedig, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában (2008) ismét előjött ez a tematika, bár sokak szerint egyáltalán nem illett a sci-fis szál egy Indy-filmbe.
Azóta azonban, tehát már 18 éve Spielberg erősen hanyagolta kedvelt űrlényeit, így ideje volt már kicsit visszatérnie a kezdetekhez. Főképp, mivel A leleplezés napja sok szempontból a Harmadik típusú találkozások nyomdokain halad.
Ezúttal is átlagemberek keverednek a földönkívüliek felfedezésének kalamajkájába, akiknek vízióik vannak, és maguk sem tudják, hogyan kapcsolódnak ehhez az egészhez.
Az egyikük a matekzseni Dr. Daniel Kellner (Josh O’Connor), aki egy Wardex nevű cégnek dolgozott, akiktől ellopott egy csomó eltitkolt videófelvételt, amelyeken a Földre érkezett földönkívüli lények láthatók az utóbbi 70 évből, illetve egy nem e világból származó „eszközt” is eltulajdonított terhelő bizonyítékként. A barátnőjével, Jane-nel (Eve Hewson) együtt menekülni kényszerülenk a sötét, nagyhatalmú cég elől, amely a nyomukban lohol a vezetőjük, Noah (Colin Firth) vezetésével.
A másik szálon pedig megismerünk egy tévés időjóst, Margaretet (Emily Blunt), akin egy nap egy kardinális pinttyel való találkozás után furcsa tünetek jelentkeznek: folyékonyan beszél számára ismeretlen nyelveken (orosz, koreai stb.), tisztán látja az emberek gondolatait és emlékeit, ráadásul éppen adás közben egy nem evilági nyelven is megszólal… amit csak és kizárólag Daniel ért meg.
A szálak tehát szépen, lassan kezdenek összeérni, miközben a háttérben, egy raktárépületben egy bizonyos Hugo Wakefield (Colman Domingo) egyengeti hőseink útját, hogy mindketten épségben odajussanak hozzá.
Igen, elég nagy katyvasznak tűnik, és A leleplezés napja első hibája kapásból az, hogy túl sokáig tartja bizonytalanságban a nézőt. Jó ideig nincs fogalmunk arról, mi történik itt, miről beszélnek a szereplők, és miért csinálják azt, amit, így pedig, fogódzkodók híján inkább fárasztanak a történések, ahelyett, hogy izgalommal töltenének el. A film végére (majdnem) minden kitisztul, de addigra lehet, elveszítjük az érdeklődésünket. Mindenesetre Spielberg ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és egy pörgős, gyönyörűen fotografált, érdekes és emlékezetes filmet tett le az asztalra, azzal legalábbis számtalan hibája ellenére sem lehet vádolni, hogy sok ilyet láttunk volna. Talán az X-aktákhoz lehetne még hasonlítani a sztorit, „az igazság odaát (vagy ideát?) van” rigmus ugyanis itt is létfontosságú.
Arra azonban készüljünk fel, hogy A leleplezés napja Daniel és Margaret kálváriájáról szól, a küzdelmükről, hogy felfedjék a földönkívüli élet létezését a világ előtt, vagyis inkább az összeesküvős-menekülős szál az erős, nem pedig a sci-fis, nem sok alient láthatunk majd az amúgy hosszú, két és fél órás játékidő alatt.
De nem is ez a lényeg itt, ahogy a Harmadik típusú találkozásoknál sem az volt: a hangsúly az odavezető úton van, amely ezúttal is emlékezetes jelenetekkel van kikövezve. Akcióból mondjuk nem kapunk sokat, de ami van, azok legalább izgisek és látványosak, főként a vonatos szekvencia pumpálja majd fel bennünk az adrenalint.
Sajnos azonban tele van a film logikátlanságokkal és cselekménybeli hiányosságokkal, amelyekről nem tudunk anélkül írni, hogy ne lőnénk le fordulatokat a történetből, ezért inkább legyen elég annyi, hogy David Koepp (aki régi cimborája Spielbergnek, hiszen együtt dolgozott vele a Jurassic Park 1-2-n, a Világok harcán, illetve a negyedik és az ötödik Indiana Joneson is) forgatókönyvét még igazán átfuthatták volna párszor Spielbergék, mielőtt nekiálltak volna leforgatni az abban leírtakat.
A leleplezés napja épp ezért mindenképpen csalódás, hiszen a mestertől, pláne ebben a tematikában sokkal jobbra számítottunk, egy olyan sztorira, amely továbbviszi a Harmadik típusú találkozásokban látottakat a XXI. századba, ehelyett azonban olyan, mintha Spielbergék még mindig a hetvenes években élnének, a modern kor vívmányait legalábbis nem szívesen használják, nem tudni, miért (ma játszódik a sztori, így kábé 10 percig tartott volna az egész film, ha Daniel és Hugo használták volna mondjuk a Twitch-et…). Megijedni azonban nem kell, hiszen még így is szórakoztató, és a nézők figyelmére érdemes A leleplezés napja, sajnos azonban már kissé idejétmúlt, 20-30 éve sokkal nagyobbat ütött volna.
Steven Spielberg sokat pihent rendezőként legutóbbi és eddigi legszemélyesebb filmje, a 2022-es A Fabelman család óta. Négy év után pedig, a 35. egész estés filmjénél visszakanyarodott ahhoz a tematikához, amely igen régóta foglalkoztatja, és amellyel a karrierje egyik legnagyobb sikerét is aratta: a földönkívüli élethez. A nagy sikerű Harmadik típusú találkozásokkal (1977) rögtön a világhírnevet meghozó A cápa (1975) után rukkolt elő, amelyben tanúi lehettünk annak, hogy miképpen zajlik le a kapcsolatfelvétel a bolygónkra látogató űrlényekkel. Majd 1982-ben, az E.T. – A földönkívüli már egy jóval szélesebb közönségnek szóló és családbarátabb felfogásban fogant egy hazatérni kívánó lény és egy kisfiú között. Mondanunk sem kell, óriási kasszasiker lett, világszinten még a Star Wars IV. rész: Egy új remény bevételét is megelőzte. 2005-ben aztán a Világok harcában a földönkívüliek egy kevésbé barátságos oldalát mutatta meg a Földet kolonizálni, az emberi fajt pedig kiirtani igyekvő alienekkel, három évvel később pedig, az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságában (2008) ismét előjött ez a tematika, bár sokak szerint egyáltalán nem illett a sci-fis szál egy Indy-filmbe.
Azóta azonban, tehát már 18 éve Spielberg erősen hanyagolta kedvelt űrlényeit, így ideje volt már kicsit visszatérnie a kezdetekhez. Főképp, mivel A leleplezés napja sok szempontból a Harmadik típusú találkozások nyomdokain halad.
Ezúttal is átlagemberek keverednek a földönkívüliek felfedezésének kalamajkájába, akiknek vízióik vannak, és maguk sem tudják, hogyan kapcsolódnak ehhez az egészhez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A vakáció előtti utolsó iskolai nap általában kiszámítható forgatókönyv szerint zajlik. A soproni Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolában azonban idén sikerült meglepni a diákokat: a tanévzáró végén olyan vendég lépett színpadra, akire senki sem számított. A vakáció kezdetéhez igazítva különleges meglepetéssel készült a SopronFest és az iskola vezetése. Bár előzetesen annyit elárultak, hogy egy titkos minikoncert is része lesz a tanévzárónak, a fellépő kilétét egészen az utolsó pillanatig homály fedte.
A hagyományos ünnepség a megszokott rendben zajlott: elhangzottak a köszöntők, átadták az okleveleket, a kiemelkedően teljesítő diákok pedig SopronFest-bérleteket is kaptak jutalmul. Ezután Bokor Ákos igazgató egy különleges vendéget szólított a színpadra: Kovács Gergőt, művésznevén Gerrisont, az iskola egykori diákját, aki ma a hazai könnyűzenei élet ismert gitárosa és jelenleg Beton.Hofi zenekarának vezetője.
Gerrison egy szál gitárral kezdte meg a műsort, a legnagyobb meglepetés azonban csak ezután következett. A diákok közül egyszer csak előlépett Beton.Hofi, és a nyugodt tanévzáró pillanatok alatt koncertté alakult. A suliudvaron éneklő, ugráló tömeg fogadta az ország egyik legnépszerűbb rapperét.
A meglepetésakció a júliusban induló SopronFest egyik legszokatlanabb felvezető eseménye lett. A soproni diákok számára így a nyári szünet idén nemcsak a csengőszóval, hanem egy váratlan Beton.Hofi-koncerttel is elkezdődött.
A vakáció előtti utolsó iskolai nap általában kiszámítható forgatókönyv szerint zajlik. A soproni Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolában azonban idén sikerült meglepni a diákokat: a tanévzáró végén olyan vendég lépett színpadra, akire senki sem számított. A vakáció kezdetéhez igazítva különleges meglepetéssel készült a SopronFest és az iskola vezetése. Bár előzetesen annyit elárultak, hogy egy titkos minikoncert is része lesz a tanévzárónak, a fellépő kilétét egészen az utolsó pillanatig homály fedte.
A hagyományos ünnepség a megszokott rendben zajlott: elhangzottak a köszöntők, átadták az okleveleket, a kiemelkedően teljesítő diákok pedig SopronFest-bérleteket is kaptak jutalmul. Ezután Bokor Ákos igazgató egy különleges vendéget szólított a színpadra: Kovács Gergőt, művésznevén Gerrisont, az iskola egykori diákját, aki ma a hazai könnyűzenei élet ismert gitárosa és jelenleg Beton.Hofi zenekarának vezetője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
