KULT
A Rovatból

A történelem legdrágább mozijegye – 40 érdekesség a 40 éves Brian életéről

Idén 40 éves minden idők egyik legnépszerűbb, legmegosztóbb és legismertebb vígjátéka, a Brian élete. Mi összeszedtünk 40 érdekességet a Monty Python csapat filmjéről.


1979. augusztus 17-én mutatták be a Brian életét Amerikában, amely azóta is sok vitát kavar, de ma már talán elmondható, hogy sokkal több rajongója van, mint bírálója. Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a filmet eredetileg támogató EMI az utolsó pillanatban, napokkal forgatás előtt közölte, mégsem adnak pénzt, mert a forgatókönyvet istenkáromlónak tartják. Amikor a csoport barátja, George Harrison ezt megtudta, megalakította a Handmade Films stúdiót, és biztosította a film elkészítéséhez szükséges pénzt, egyszerűen azért, mert azt mondta, ő ezt a filmet látni akarja.

Eric Idle meg is jegyezte, hogy még soha senki nem fizetett ennyit egy mozijegyért.

(A Handmade Films később a Monty Python tagok több filmjét is finanszírozta, például a Terry Gilliam által rendezett Időbanditákat, a Michael Palin főszereplésével készült Magánpraxist és az Eric Idle nevével fémjelzett Apócák a pácbant.) A 40. évforduló alkalmából megpróbáltunk összeszedni néhány ismer és kevésbé ismert tényt a filmről.

1. A korai koncepciók egyike szerint Brian a 13. apostol lett volna, aki lemarad Jézus életének összes fontos eseményéről.

2. Volt olyan elképzelés is, hogy Jézus, aki ugyebár egy ács fia, elégedetlen a kereszt minőségével, amire felfeszítik.

3. A fiúknak igazán jó dolguk volt: a Karib-tengerhez utaztak megírni a forgatókönyvet.

4. Nem sokkal a Brian élete forgatása előtt fejezte be Tunéziában Franco Zeffirelli A Názáreti Jézus című sorozat forgatását, így a Monty Pythont lényegében kész díszletek várták.

5. Az olasz mester a díszleteken kívül statisztákat is „átörökített” a Brian életére. Az egyikük meg is mondta a rendező Terry Jonesnak: „Franco Zeffirelli nem így csinálná!”

6. A film egyik legendás jelenete, amikor Pontius Pilatus színe előtt a katonák mindent elkövetnek, nehogy elnevessék magukat, amikor kimondja a barátja „Fikusz Kukisz” (eredetileg Biggus Dickus) nevét. A statiszták nem színleltek: azt mondták nekik, bármit is csinál Palin, nem szabad nevetniük, különben nem kapnak fizetést.

7. Pontius Pilatus figurája a brit arisztokrácia paródiája, akik között a rokonok közti házasságok miatt sok volt a „terhelt” utód, például igen gyakori volt az arisztokraták között a beszédhiba. Ezért raccsolt Pilatus.

8. John Cleese szerette volna eljátszani Briant, nagyon prózai okból: 38 éves volt, és még sosem játszhatott filmfőszerepet. De a többiek azt akarták, hogy a Gyalog galopphoz hasonlóan most is Graham legyen a főszereplő. Annál is inkább, mert akkor John nem játszhatta volna el Reg, a Júdea Népe Front vezetőjét, vagy a centuriót. A főszerepnek ára van. Graham összesen három karaktert játszott a filmben: Briant, Fikusz Kukiszt és egy bölcset. John hamar belátta, hogy jól döntöttek.

9. Terry Jones és Terry Gilliam nagyon sokat vitatkozott a Gyalog galopp forgatása alatt, amit közösen rendeztek. Ezért úgy döntöttek, hogy az új filmnek Jones lesz a rendezője, Gilliam pedig a látványtervező. Két részletet azért így is ő rendezett: a nyitó jelenetet, amikor a bölcsek rossz ajtón mennek be, és azt, amikor az űrlények elrabolják Briant.

10. Terry Gilliam egy interjúban azt mondta, a sci-fi jelenetet a Csillagok háborúja ihlette.

11. A történet szerint az űrhajó végül lezuhan. Ehhez a jelenethez a falakat bekenték fekete festékkel, hogy imitálják a robbanás nyomait. Gilliam azt hitte, a felvétel után a sötét foltokat könnyen lemossák, de tévedett. Végül az éj leple alatt lefestették a kövek eredeti színére hasonlító festékkel, és reménykedtek, hogy senki nem jön rá.

12. Ha már Csillagok háborúja: a Jézust alakító Kenneth Colley nem más, mint a Birodalom visszavág és a Jedi visszatér Piett admirálisa.

13. Eredetileg azt szerették volna, ha Jézust a James Bond szerepében ismertté vált George Lazenby játssza, hogy a filmet így reklámozhassák: „George Lazenby maga Jézus Krisztus!” Sajnos az ausztrál színész épp másutt forgatott.

14. A 40 éves filmben a Monty Python 6 tagja összesen 40 karaktert játszott.

15. A filmben egy rövid cameo erejéig feltűnt a fiúk nagy példaképe, Spike Milligan író-komikus, aki véletlenül épp Tunéziában nyaralt.

16. Egy rövid villanásra feltűnt a mecénás, George Harrison is. A karakterét úgy hívták, Mr. Papadopolous.

17. A filmben szerepelt volna a The Who dobosa, Keith Moon is, egy prófétát játszott volna. Sajnos azonban még a forgatás előtt meghalt. Terry Gilliam vette át a karakterét.

18. Emlékezetes jelent, amelyben Graham Chapman és Eric Idle egy állszakállra alkuszik. Idle igazán profi lett az alkudozásban. „A legemlékezetesebb, amikor nagyon szerettem volna megvásárolni egy szőnyeget. Két órán át alkudtam, azután elmentem ebédelni, majd visszatértem. Az árus megint más árat mondott. megmondtam, hogy annyit fizetek, amennyit ebéd előtt ajánlottam, plusz meghívom egy kávéra. Beleegyezett.”

19. Graham Chapman orvosi egyetemet végzett, ezért a forgatási szünetekben „rendelést” kellett tartania, a stábból mindenki hozzá fordult a panaszaival.

20. Az egyik legtöbb nehézséggel járó jelenet az volt, amikor Graham Chapman, mint Brian meztelenül kitárja az ablakot, és ott találja a tömeget. Majdnem botrány tört ki, mivel a statiszták között sok muszlim volt, és a muszlim nőknek tiltja a vallása, hogy idegen férfit meztelenül lássanak. Apropó statiszták. Emlékezetes pillanat a filmben, hogy amikor a tömeg azt kiabálja "Mind egyéniségek vagyunk", az egyik szereplő megjegyzi: "Én nem!" Ezt a mondatot állítólag a statiszta rögtönözte, és annyira tetszett a stábnak, hogy felemelték a fizetését.

21. Más nehézség is adott ennél a jelenetnél. Alig kezdték el a felvétel, amikor Terry Jones leállította, és közölte a meztelen Chapmannel:

– Baj van, látjuk rajtad, hogy nem vagy zsidó.

Mivel mohel nem volt kéznél, végül egy gumipánttal oldották meg a problémát.

22. A filmben lett volna egy fanatikus csoport, akit a pszichopata Otto (Eric Idle) vezet, akinek a szimbóluma egy horogkereszttel kombinált Dávid csillag volt. Végül kivágták a jeleneteiket, mert féltek, az amúgy is megosztó filmben a nácik és a szélsőséges cionisták összemosása már túlzás lenne.

23. Az egyetlen karakter, aki mind a négy Monty Python-mozifilmben feltűnik, Isten.

24. A film vezető operatőre, Peter Biziou olyan nagy sikerű kultuszfilmeken dolgozott, mint A fal, a Lángoló Mississippi, a 9 és fél éhét, az Időbanditák vagy a Truman Show.

25. A film végén hallható „Always Look on the Bright Side of Life” dal az egyik legnépszerűbb temetési zene Nagy-Britanniában.

26. John Cleese-nek először nem tetszett a dal, de elismerte, hogy remekül működött a filmben. „A tanulság: nem velem kell meghallgattatni a dalokat.” Michael Palin szerint viszont a dal nagyon jól megragadja a brit szellemiséget: történjen bármi baj, te csak mosolyogj.

27. A dal éneklése közben Eric Idle megjegyzi: „Bernie, én mondtam, hogy sosem hozza vissza a pénzt.” Ez Bernard Delfontra utal, ő volt az az úriember, aki az utolsó pillanatban visszavonta a film finanszírozását.

28. 1982-ben, a falklandi háború a brit HMS Sheffield hajót súlyos rakétatalálat élte. A legénység, miközben a megmentésre várt, az Allways Look on the Bright Side”-ot énekelte.

29. A dal annyira sikeres volt, hogy Eric Idle úgy érezte, nem hagyhatja ki a Gyalog galoppból írt musicaljéből sem, így a Spamalotban is felcsendül.

30. A filmet nem véletlenül Amerikában mutatták be először. Bár a Monty Pythonnak akkoriban sokkal több rajongója volt Nagy-Britanniában, a fiúk sejtették, hogy a film sok kritikát kap majd, az USA-ban viszont – hazájukkal ellentétben – nem volt blaszfémia törvény.

31. Sokan azzal vádolták a csapatot, hogy Brian Jézust testesíti meg – hiába mutattak rá a fiúk, hogy Jézus maga is megjelenik a filmben. Ahogy John Cleese mondta: „...annak a jó kis jelenetnek a film elején, amelyben a három napkeleti bölcs rossz istállóba megy be, az a célja, hogy tisztázzuk: Brian nem Krisztus, őt csak messiásnak nézik.”)

32. Az első vallási alapú kritikákat mégsem keresztényektől kapták, hanem rabbiktól. A kövezés jelentet kifogásolták, egyrészt amiért gúnyt űz abból, hogy a zsidók nem ejtik ki Isten nevét, másrészt mert John Cleese a jelenetben szent imasálat visel. Azt a jelenetet egyébként John Cleese és Graham Chapman írta, és kikérték egy plébános tanácsait is Jehova nevének használatával kapcsolatban.

33. Nagy-Britanniában több helyhatóság megtiltotta a filmvetítését, köztük egy olyan is, amelyiknek a fennhatósági területén nem is működött mozi.

34. Írországban 1987-ig tiltólistán volt a film blaszfémia miatt. A devoni Torbay területén 2008 szeptemberéig nem mutathatták be. A walesi Aberystwythben 2009-ben oldották fel a tiltást, amikor a film egyik szereplőjét, Sue Jones-Daviest polgármesterré választották. Bornemouth volt a legkitartóbb: ott 2015-ben vetíthették le először legálisan a filmet.

35. John Cleese elmondása szerint, miután a film akkora felháborodást keltett a keresztények között, Michael Palinnel gyakran vicceltek azzal, hogy 2000 év után nekik végre sikerült egyesíteniük őket.

36. Miután Norvégiában betiltották a filmet, Svédországban így reklámozták: „Ez a film annyira vicces, hogy Norvégiában be is tiltották”

37. Terry Jones így jellemezte a filmet: „Eretnek, de nem istenkáromló!” John Cleese viszont nem ért egyet vele. „Mi nyilvánvalóan azt figurázzuk ki, ahogy az emberek követik a vallást, nem magát a vallást.”

38. A Rowan Atkinson nevével fémjelzett Not the Nine O’clock News című sorozatban a „Monty Python Worshippers” (Monty Python-hívők) című jelenetben tisztelegtek, amelyben a Brian életével kapcsolatos vitákat figurázták ki. A jelenetben a Monty Python-hívők vezetője kikéri magának, hogy a „Krisztus élete” című film gúnyt űz a Monty Pythonból, hiszen a központi figura, „Jesus Christ” egyértelműen a komikus messiást, John Cleese-t parodizálja.

39. A Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon 2006 óta a film tiszteletére Brian-díjjal jutalmazzák azokat a filmeket, amelyek a racionális gondolkozás, demokrácia, az emberi jogok és az emberek közti egyenlőség értékeit képviselik.

40. A Spamalot sikerén felbuzdulva Eric Idle és John DuPrez 2007-ben a Brian életét is feldolgozta zenés formában. A Nem a messiás – Csak egy nagyon haszontalan fiú oratóriumot Kanadában mutatták be. A Monty Python sorozat 40. születésnapjára emlékezve a londoni Royal Albert Hallban Eric Idle mellett Michael Palin, Terry Jones és Terry Gilliam is szerepelt az előadásban. A darabot 2015-en Magyarországon is bemutatták, Eric Idle és John DuPrez is színpadra lépett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk