KULT
A Rovatból

A szexualitás, az erőszak és a tabutémák vonzották, és majdnem kigolyózta Brad Pittet és Tom Cruise-t a filmjéből – Neil Jordan 75 éves

A szerinte nem létező ír filmművészet talán legnagyobb alakja ma tölti be a 75-öt. Az emberi kapcsolatok mellett valójában nagyon is izgatja a történelem, sok ilyen témájú filmje van, de neki köszönhetjük a Borgiákat is.
Fotó: Wikipedia/David Shankbone - Flickr - szmo.hu
2025. február 25.



Neil Jordan, az ír filmművészet kiemelkedő alakja, 2025. február 25-én ünnepli 75. születésnapját. Pályafutása során számos emlékezetes filmet alkotott, melyek közül több is nemzetközi elismerést vívott ki.

Jordan 1950. február 25-én született Sligo megyében, Írországban. Édesanyja, Angela festőművész, édesapja, Michael Jordan egyetemi tanár volt. Tanulmányait a dublini St. Paul’s College-ban végezte, majd az University College Dublin intézményében szerzett diplomát angol irodalom és ír történelem szakon.

Így emlékezett vissza gyerekkorára:

"Családunk meglehetősen művelt volt, alsó-középosztálybeliek voltunk, anyám festő volt, apám tanár. De nem vágtam fel a többiek előtt ezzel. Nagyon furcsa világ volt.

Írország nagyon szürke volt, és úgy tűnt, évszázadok óta semmi sem változott. Az egyetlen színfolt a templomok voltak, szobrokkal és rikító vallási ruhákkal. Őrülten katolikus ország volt. Van egy oktatási rendszere, amelyet cölibátusban élő szoknyás férfiak vezetnek, ami önmagában is bizarr. Van egy édes irracionalitás az egészben.”

Egyetemi évei alatt aktívan részt vett a diákszínjátszásban, ahol megismerkedett Jim Sheridan rendezővel is. Jordan először íróként vált ismertté: 1976-ban jelent meg “Night in Tunisia” című novelláskötete, amely elnyerte a Guardian Fiction Prize díjat 1979-ben.

Nem csak a film vonzotta fiatalon: „Szívesen lettem volna profi zenész. Gyerekkoromban klasszikus gitáron játszottam, 24-25 éves koromban zongorán és szaxofonon is. És beleszerettem Charlie Parkerbe.”

Filmes karrierje és nemzetközi sikerei

A filmiparba John Boorman „Excalibur” című filmjének forgatásakor kapcsolódott be, ahol kreatív tanácsadóként működött közre. 1982-ben debütált rendezőként az „Angel” című filmmel, amelyben Stephen Rea játszotta a főszerepet. A ’80-as években Jordan olyan filmeket rendezett, mint a „The Company of Wolves” ( Farkasok társasága - 1984) és a “Mona Lisa” (1986). Utóbbiért Golden Globe-díjra jelölték a legjobb forgatókönyv kategóriában, és Quentin Tarantino szerint minden idők egyik legmenőbb filmje.

Az igazi áttörést azonban az 1992-es „The Crying Game” (Síró játék) hozta meg számára, amely hat Oscar-jelölést kapott, és elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó díjat.

Ezt követően rendezte az „Interview with the Vampire” (Interjú a vámpírral - 1994) című filmet, amelyben Tom Cruise és Brad Pitt alakították a főszerepeket. 1996-ban a “Michael Collins” című történelmi drámájáért elnyerte a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán díját.

Így nyilatkozott a Michael Collinsról:

„Egyedülálló lehetőség volt. Miután elkészítettem az Angelt (1982), David Puttnam megkért, hogy írjak forgatókönyvet Michael Collinsról, de nem akarták a Warnernél elkészíteni. Eltűnt a páncélszekrényekben. Aztán az Interjú a vámpírral után megkérdezték tőlem: Mit szeretnél ezután csinálni? Én azt mondtam: „Van egy forgatókönyv, amit évekkel ezelőtt írtam”. 25 vagy 30 millió dollárt adtak rá, ami akkoriban nagyon sok pénz volt. Nagyon érdekes film volt ez 1995-96-ban.

Az IRA éppen tűzszünetet hirdetett, így sok párhuzam volt Michael Collins és Gerry Adams között. Az igazság az, hogy a Michael Collins kifejezetten ír film volt, egy emberről, aki összerakott egy gyilkológépet. Aztán amikor úgy gondolta, hogy szétszedheti a gépet, rájött, hogy nem tudja.”

Rendezői stílus és filmkészítési módszerek

Jordan munkásságában gyakran visszatérő elem a szokatlan szexualitás és az ír történelem ábrázolása. Filmjeiben mély empátiával mutat be olyan karaktereket, akik a társadalom peremén élnek, és gyakran foglalkozik a nemi identitás kérdéseivel. Ezek közé tartozik a „The Crying Game” és a „Breakfast on Pluto” (Reggeli a Plútón - 2005) is. Rendezői stílusát a műfaji határok feszegetése és a formával való kísérletezés jellemzi, miközben erős hangsúlyt fektet a vizuális történetmesélésre és a nyelvi kifejezésmódra.

Jordan szerint a filmkészítés során fontos, hogy mindent előre megtervezzenek, és addig forgassanak, amíg minden részlet a helyére nem kerül, beleértve az időjárást és a rendelkezésre álló fényt is. Egyik aranyszabálya, hogy a rendező felelősséget vállal mindenért, ami a kész filmben megjelenik, ezért nem szabad elhinni, ha valaki azt mondja, hogy valami nem számít.

Jordan előszeretettel alkalmaz erőszakos jeleneteket filmjeiben, mivel véleménye szerint a modern filmekben a szexualitás és a dohányzás ábrázolása egyre inkább korlátozott, így az erőszak vált a kifejezés egyik fő eszközévé.

Állítása szerint korai filmjeire a hollywoodi B kategóriás filmek és a német mozi hatott, főleg Wim Wenders és Fassbinder.

Érdekességek és forgatási történetek

Az „Interview with the Vampire” forgatása során Jordan eredetileg más színészeket képzelt el a főszerepekre, de végül Tom Cruise és Brad Pitt mellett döntött, ami nagyban hozzájárult a film sikeréhez.

Jordan gyakran dolgozik együtt Stephen Rea színésszel, aki szinte minden filmjében szerepet kapott, ami hosszú távú szakmai kapcsolatukra utal.

2009-ben ő is aláírta azt a petíciót, amelyben Roman Polanski szabadon engedését követelték, akit Svájcban tartóztattak le azzal a váddal, hogy 1977-ben bedrogozott és megerőszakolt egy 13 éves kislányt.

Későbbi munkái és televíziós projektek

A 2000-es években Jordan továbbra is aktív maradt a filmiparban. Rendezett olyan filmeket, mint az „Ondine” (2009) és a „Byzantium” (2012). Emellett a televízióban is maradandót alkotott: ő volt a „The Borgias” (A Borgiák - 2011–2013) című sorozat alkotója és vezető producere.

„A Marvel-filmekhez nagyon fiatal rendezőket szerződtetnek" - nyilatkozta egyszer. „Némelyik kimondottan tehetséges, de azért őket hívják, mert irányíthatóak.”

Magánélete és elismerései

Jordan magánélete nem olyan viharos, mint a filmjei szereplőié. Első feleségétől, a jogász Vivienne Shieldstől ugyan elvált, második feleségével, Brenda Rawnnal 2004 óta együtt vannak. Összesen öt gyermeke van a két házasságából. 1996-ban a francia művészeti és irodalmi érdemrenddel, az Ordre des Arts et des Lettres kitüntetéssel ismerték el munkásságát. Emellett számos egyetem, köztük a Trinity College Dublin és a University College Dublin díszdoktorává avatta.

Jó barátai, Bono és felesége, Ali Hewson róla nevezték 1989-ben született első fiukat Jordannek.

Neil Jordan öröksége és hatása

Neil Jordan életműve egyedülálló az ír és nemzetközi filmiparban. Művei nemcsak műfaji sokszínűségük miatt maradandóak, hanem azért is, mert képesek mély érzelmeket kiváltani a nézőkből. Filmjei gyakran egyensúlyoznak a valóság és a fantázia határán, miközben tabutémákat boncolgatnak. A karaktereire jellemző belső konfliktusok, az identitáskeresés és a társadalmi konvenciók megkérdőjelezése mind visszatérő motívumai.

Jordan mindig is fontosnak tartotta, hogy filmjei ne csupán szórakoztassanak, hanem provokáljanak, kérdéseket tegyenek fel és kihívások elé állítsák a nézőket. Úgy véli, hogy a filmkészítés egy olyan művészeti forma, amely képes hatni az emberek gondolkodására és érzéseire, és ennek felelősségét mindig szem előtt tartja. Egyik legismertebb idézete szerint:

“A filmkészítés nem csupán képek és történetek összessége. Ez egy olyan eszköz, amellyel a világot újraértelmezhetjük és átélhetjük azt, amit egyébként nem tudnánk megérteni.”

Bár az évek során Jordan több műfajban kipróbálta magát, és televíziós munkái is sikert arattak, igazi ereje mindig a nagyjátékfilmekben rejlett. Művészete és történetmesélése időtálló, és még ma is inspirálja a fiatal filmeseket, írókat és alkotókat világszerte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Radnai Márk, miután egy külföldi ügynökség letiltotta a darabját a Thália Színházban
A Thália Színház leveszi műsoráról A nagy kézrablást, mert a jogkezelő kifogásolta a feketére maszkírozott színészt. A darab rendezője, Radnai Márk állítja, hogy nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött.


Feketére maszkírozott fehér színész miatt tiltott le egy külföldi ügynökség egy 2016-ban bemutatott, majd 2023-ban felújított darabot a Thália Színház műsoráról.

Kálomista Gábor, a színház igazgatója hétfőn közleményben tudatta, hogy a szerzői jogokat képviselő külföldi ügynökség döntése miatt veszik le a műsorról Martin McDonagh A nagy kézrablás című darabját.

Az indoklás szerint a probléma az, hogy az egyik fekete karaktert sötétre sminkelt fehér színész alakítja.

Kálomista Gábor szerint a döntés nemcsak ezt az előadást érinti, hanem az Alul semmit és A koponyát is; az előbbi végül feltétellel repertoáron maradhatott, A koponya játszásához viszont az ügynökség nem járult hozzá. Az igazgató közölte, hogy nem hagyja annyiban, jogi útra tereli az ügyet.

A darab rendezője, Radnai Márk is megszólalt. A Telexnek elmondta, nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött, de elfogadja, ha az előadás a vita miatt lekerül a műsorról. Radnai a művészi szabadságra hivatkozva érvelt.

„Ahogyan a kis hableányt is játszotta fekete színész, ez fordítva is igaz kellene, hogy legyen, vagy egy meleg karaktert sem kell, hogy meleg színész játsszon” – mondta.

Hozzátette, a darab egy erős szatíra, amelyben a karakter bőrszíne dramaturgiailag fontos, és mivel Magyarországon nehéz színes bőrű színészt találni, így tudták megoldani a szereposztást. „Nem állt szándékomban senkit megbántani, semmilyen sértő dolgot nem éreztem ebben” – fogalmazott Radnai.

A darabot 2016 áprilisában mutatták be a Thália Nagyszínpadán. Akkor a feketére maszkírozott színész alkalmazása még nem okozott problémát, a konfliktus a 2023. májusi felújításkor élesedett ki. A szerzőt képviselő ügynökség már a premier előtt jelezte, hogy nem járul hozzá az előadáshoz ilyen szereposztással, de a bemutatót ennek ellenére megtartották. A 2023-as felújítás után levelezés és egyeztetés indult a színház és a jogkezelő között, a vita végül most jutott el a tiltásig, nem sokkal a tervezett 250. előadás előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nulla forint állami támogatást kapott a 95 éves Szegedi Szabadtéri Játékok a jubileumi évadára
A hivatalos indoklás szerint a jubileumi évadra benyújtott szakmai koncepció nem volt megfelelő. Botka László, Szeged polgármestere szerint a döntés méltánytalan és elfogadhatatlan az elmúlt időszak botrányait tekintve.


„Szakmailag nem kellően megalapozott” – ezzel az indoklással utasította el a Nemzeti Kulturális Alap pályázatait lebonyolító Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a Szegedi Szabadtéri Játékok támogatási kérelmét.

A fesztivál 2026-os, jubileumi 95. évadára nyújtották be a pályázatot. Az elutasításról szóló, hétfőn elküldött levélben a következő indoklás szerepel:

„Jelen kérelem most nem részesül támogatásban, mivel a benyújtott szakmai koncepció szakmailag nem bizonyult kellően megalapozottnak.”

A döntésről szóló értesítést Botka László, Szeged polgármestere hozta nyilvánosságra a Facebookon.

„0 forint. A Kulturális és Innovációs Minisztérium döntése szerint ennyit ér ma Magyarországon a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az indoklás: »szakmailag nem kellően megalapozott«.

80 ezer néző bizalma. Több mint 1,1 milliárd forint bevétel egyetlen év alatt. Több száz művész és szakember munkája. És ezzel szemben áll egy anonim döntőbizottság ítélete” – írta a polgármester.

Botka szerint méltánytalan és elfogadhatatlan, hogy „miközben az elmúlt időszak botrányai világosan megmutatták, milyen szempontok alapján vándorolnak kulturális milliárdok, Szegedet »szakmai hiányosságokra« hivatkozva zárják ki a támogatásból”.

A polgármester közölte, hogy a támogatás nélkül is megrendezik az eseményt, amit az ország legnagyobb és legszebb szabadtéri színházi fesztiváljának nevezett.

Az utóbbi hetekben számos kritika érte a Nemzeti Kulturális Alap pénzosztásait. Először Molnár Áron színész hívta fel a figyelmet arra, hogy egy ideiglenes NKA-kollégium mintegy 17 milliárd forintot osztott szét a választások előtt. Szerinte a kedvezményezettek között számos, a Fideszhez köthető vagy a párt kampányában szerepet vállaló előadó volt.

A botrány hatására sorra mondtak le az NKA bizottságainak tagjai, köztük Bús Balázs alelnök, valamint Baán László, Both Miklós és Vidnyánszky Attila.

A kialakult helyzetre reagálva az új kormányzat részéről Tarr Zoltán, a TISZA Párt elnökségi tagja hétfőn már arról beszélt, hogy véget vetnek a pártszimpátia alapú pénzosztásnak, és átvilágítják az NKA-t, valamint minden civil pályázatbírálási rendszert. Céljuk a szakmai alapú elbírálás és a teljes átláthatóság biztosítása a kulturális támogatásoknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Kilencven éves Szilágyi János, a magyar rádiózás egyik meghatározó figurája
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János ma ünnepli 90. születésnapját. Pályáját a Halló, itt vagyok! című műsora határozta meg, amelyben tudatosan kerülte a politikát.


Volt egy idő, amikor még nem podcastnak hívták, ha valaki beszélgetett emberekkel, hanem rádióműsornak. Nem volt stúdióba beállított növény, nem kellett hozzá feliratkozás, Patreon, YouTube-kommentháború. Volt helyette egy mikrofon, egy telefonvonal, meg Szilágyi János.

1936. május 3-án született Budapesten, és ha valakinek a neve mellé Magyarországon oda lehet írni, hogy rádiós legenda, akkor az övé mellé egészen nyugodtan oda lehet.

Szilágyi pályája nem úgy néz ki, mint egy szépen laminált karrierút. Volt gyakornok a Rádióban, dolgozott vidéki lapoknál, minisztériumi sajtóosztályon, visszakerült a Magyar Rádióba, később újságoknál, tévében, talkshow-ban dolgozott tovább, és közben valahogy mindig ugyanaz maradt: egy riporter, aki nem úgy kérdezett, mintha a válasz már előre meglenne a fejében.

A nagy dobása persze a Halló, itt vagyok! volt, amely 1980 januárjában indult, és 1989 decemberéig ment hétfő esténként.

Egy betelefonálós műsor, ami ma már nem tűnik forradalminak, mert mára mindenki mindenhová betelefonál, kommentel, üzen, élőzik és felháborodik. Csakhogy akkor ez még nem a zaj része volt, hanem maga az esemény. Az ország ült a rádió mellett, és hallgatta, ahogy ismeretlen emberek beszélnek szerelemről, magányról, dühről, csalódásokról, apró magyar tragédiákról és még apróbb magyar reményekről.

A műsor lényege zavarba ejtően egyszerű volt: bárki betelefonálhatott. Névtelenül is. Szerelmi ügyekkel, családi bajokkal, magánéleti katasztrófákkal, hétköznapi nyomorúságokkal. Szilágyi pedig kérdezett. Nem mindig simogatva, nem mindig puhán, de úgy, hogy abból többnyire beszélgetés lett, nem kihallgatás.

Egy 2020-as interjúban úgy fogalmazott: nincs kínos kérdés, csak tudni kell megfogalmazni, és jó helyen, jó időben feltenni.

Ez elég pontos ars poetica egy olyan embertől, aki a magyar nyilvánosságban még akkor tanulta meg az egyenességet, amikor az egyenesség nem feltétlenül volt karrierstratégia.

A Halló, itt vagyok! sikere szinte hisztérikus volt – ezt később maga Szilágyi is így idézte fel. A betelefonálós műfaj ma már közhely, akkor viszont még nem volt az. Akkoriban az, hogy egy hallgató egyszer csak beleszólhatott az országos nyilvánosságba, nem „interaktív formátum” volt, hanem kisebb csoda. Persze magyarosan: némi gyanakvással, némi ítélkezéssel, és

azzal a klasszikus mondattal, hogy „mennyi hülye hív fel téged”. Szilágyi erre állítólag azt válaszolta: „te is hülye vagy, csak nem telefonálsz”.

Ennél tömörebben az ország lelkiállapotát azóta sem nagyon sikerült összefoglalni.

1989-ben aztán abbahagyta. Nem azért, mert nem működött, hanem mert túl jól működött, és közben a rendszerváltás politikai indulatai elkezdték benyomni az ajtót. Szilágyi azt mondta, a műsor emberekről és magánéletekről szólt, nem arról, hogy ki kit akar kipaterolni.

A politika-mentesség volt a legfontosabb alapelve, amelyet évtizedekkel később is következetesen képviselt.

„Nem megyek bele, hogy az egyik szidja Orbánt, a másik szidja Gyurcsányt, a harmadik mindkettőt, én pedig azt hallgassam.”

A formátum erejét mutatta, hogy 2021-ben a 168.hu felületén újraéledt. Az akkori bejelentéskor Szilágyi egyértelművé tette a játékszabályokat: „Halló, újra itt vagyok… szerdánként, este 7-kor bármit megbeszélhetünk… A politikából és a járványból viszont már mindenkinek elege van, ezért… ne fárasszuk egymást” – közölte a 168.hu. A kiadó tulajdonosa akkor úgy fogalmazott: „A Halló, itt vagyok! a magyar médiatörténet egyik fontos pillére… Szilágyi János élő legenda.” A próbálkozás azonban nem bizonyult tartósnak: Szilágyi 2024-ben a Blikknek azt mondta, az újraindított műsor „nem tartott sokáig, elhalt, kimúlt és végérvényesen véget ért”.

A sikerei mögött egy különleges kérdezéstechnika áll, módszeréről kendőzetlen őszinteséggel beszélt, nem rejtve véka alá a szakmai profizmust sem, ami az empátiával együtt adta stílusának egyedi élét.

„Nagyon cinikusan fog hangzani, de tényleg így van: bárki legyen az, akár a pápa, akár a házmester, amikor interjút készítek vele, ő nekem a munkaeszközöm.”

A pályakép azonban nemcsak szakmai diadalok sorozata. Személyes élete során komoly megpróbáltatásokkal is szembe kellett néznie. Egy drámai műtét története során tévesen diagnosztizált tüdőrákkal operálták, a hiba csak a beavatkozás után derült ki.

A közelmúltban pedig a tőle megszokott nyíltsággal beszélt az időskori nehézségekről. Az ATV Húzós című podcastjában elmondta, hogy a memóriazavar jeleit tapasztalja magán. Az Index cikke szerint az orvosa úgy vélte, a feledékenysége az öregedéssel is együtt járhat, és nincs „betegszinten”, Szilágyi saját megélését drámai szavakkal írta le.

„Nagyon erős demenciám van… Rohadtul felejtek… Spekulálok, de nem jutnak eszembe nevek, a legegyszerűbb szavak.”

A szakma eközben életműszinten ismerte el a teljesítményt. 1996-ban Gáll Ernővel megosztva kapta meg a Joseph Pulitzer-emlékdíjat életmű kategóriában, amely a hazai újságíró-társadalom egyik legrangosabb elismerése – rögzíti a díj hivatalos oldala. Nyugdíjas éveit visszavonultan, de anyagi biztonságban éli.

„Az évek alatt összegyűjtött pénzünkből élünk, így nem kell sehol munkáért kopogtatnom. Ráérő nyugdíjasként jól megvagyok itthon, a családommal és a barátaimmal”

– nyilatkozta a BEST magazinnak.

De talán még fontosabb, hogy öröksége ma is élő formátumokban hat tovább. Az a civil hang, a kényes kérdések kulturált felvállalása, amit ő meghonosított, sok mai beszélgetős műsorral rokonítható.

Boldog születésnapot, Szilágyi János!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meryl Streep 5 év szünet után tér vissza 20 évvel ezelőtti szerepébe, és még mindig rajongva utálhatjuk Az ördög Pradát visel 2-ben
Lady Gagával és a divatvilág krémjével erősít Andy, Miranda, Nigel és Emily sztorija, amely már inkább a hatalmi csatározásokról szól, de még mindig nagyon vicces.


20 év nagy idő. A filmkészítésben és a divatban is. 20 év alatt rengeteg változás mehet végbe a világban, a trendekben éppúgy, mint a társadalmi felfogásban. Mégis 20 év után döntöttek úgy a 2006-os Az ördög Pradát visel alkotói, hogy ideje megismételni az egykori sikert. David Frankel rendező (Miami rapszódia, Marley meg én, Vad évad, Amit még mindig tudni akarsz a szexről, A heng ereje, Váratlan szépség) filmje anno hatalmas sikernek bizonyult: a mindössze 35 millió dolláros gyártási kötségeire világszinten 326,5 milliót keresett csak a mozikból, emellett hozott egy Oscar-jelölést Meryl Streepnek a női főszereplők közt (az eddigi huszonegyből a tizennegyediket), és egy Patricia Field jelmeztervezőnek is. Nem mellesleg pedig kultfilm lett belőle, a divatról szóló filmek között legalábbis mindenképp, nagyon rá tudott csatlakozni ugyanis az akkori közhangulatra.

Anne Hathawayből is sztárt csinált, a Neveletlen hercegnő (2001) után ez volt a második nagy dobása főszereplőként, illetve megismertette a világgal Emily Bluntot, akinek ez volt a második mozifilmje a brit Szerelmem nyara (2004) után. Streep pedig egy tőle akkor még viszonylag szokatlan szerepkörben tündökölhetett, nem sokszor játszott ugyanis korábban negatív karaktereket (Nőstényördög, A mandzsúriai jelölt).

Az utóbbi hét évben ráadásul semmilyen mozis tartalomban nem szerepelt; az utolsó egész estés filmje a 2021-es Ne nézz fel! volt, de az meg a Netflixen debütált, ahogy a 2020-as The Prom – A végzős bál is, a szintén 2020-as Szabad szavak pedig az HBO Maxon, így a legutóbbi szélesvásznú premierje a 2019-es Kisasszonyok volt.

Ezt az 5 (vagy 7) éves hiátust szakította most meg azért, hogy ismét belebújjon egyik legismertebb és legnépszerűbb karaktere, Miranda Priestly bőrbébe

Az ördög Pradát visel 2-ben persze nemcsak ő és Anne Hathaway térnek vissza, hanem Emily Blunt, valamint az első rész titkos sztárja és talán legszimpatikusabb karaktere, Nigel is Stanley Tucci alakításában, ahogyan Tracie Thoms is Lilyként vagy a szlovák születésű Tibor Feldman Irv Ravitzként. Ugyanakkor, akik Adrien Grenier (Nate), Simon Baker (Christian) vagy Rich Sommer (Doug) újbóli felbukkanására számítottak, csalódni fognak, nem teljes hát a reunion.

A sztori szerint egyébként a filmbeli világban is eltelt kb. 20 év. Miranda továbbra is a Runway főszerkesztője, Nigel pedig továbbra is a jobbkeze. Andy (Hathaway) azóta neves újságíró, és komoly, a társadalmat érintő cikkek szerzője lett a Vanguard magazinnál, amely épp a történet elején, egy újságírós díjátadó kellős közepén értesíti a dolgozóit arról, hogy nincs többé munkájuk. A Runway is válságban van, mivel kapcsolatba hozzák a lapot egy komoly botránnyal, így a tulajdonos Irv visszahívja a frissen munkanélküli Andyt rovatvezetőnek, hogy rakja rendbe a magazin renoméját. Miranda persze nem örül, hogy felsőbb utasításra odatették mellé Andyt (akire nem is emlékszik), de kénytelen együtt dolgozni vele, a lánynak pedig úgy tűnik, kiváló ötletei vannak. Felbukkan persze Emily is (Blunt), aki időközben a Runway legnagyobb hirdetője, a Dior vezető pozíciójában dolgozik, sőt, összejött egy milliárdossal (Justin Theroux), így Miranda és Andy rendesen ki vannak neki szolgáltatva.

Az ördög Pradát visel 2 a 2020-as évek szellemében sokkal inkább szól a hatalmi harcokról, mint a divatról. Oligarchák, luxuscikkek, urizálás, cégeladások, csődök, felvásárlások, úgy tűnik, ebbe az irányba tolódott el mostanra a hangsúly, ezzel pedig a forgatókönyvíró, Aline Brosh McKenna is tisztában volt.

Az első rész egyébként még Lauren Weisberger regénye alapján készült (szintén McKenna adaptálta), a folytatás azonban már eredeti szkripttel rendelkezik. Ennek tükrében Andyből a negyvenes éveire is gyermektelen, egyedülálló nőt csinált, aki még nem találta meg a nagy őt, és minden erejével a munkájára koncentrál, de azért a biztonság kedvéért lefagyasztatta a petesejtjeit. Emilyből elvált nő lett két gyerekkel, Mirandának új férje, van, a hegedűművész Stuart (Kenneth Branagh), Nigel pedig maradt Nigel. S amikor ez a kvartett újra összeáll, ismét megindulnak a fúrások, ármánykodások vagy akár a békülések, összefogások is.

A második rész nagy erénye, hogy sikeresen megidézi a 20 évvel ezelőtti kezdetek hangulatát, és a karaktereit is épp annyi változtatással küldi a vásznakra, amennyi még belefér.

Miranda például a korral valamennyit lágyult, és bár nem hazudtolja meg önmagát, a 2020-as évek társadalmi érzékenységére ő is kénytelen reagálni. Például nem hajíthatja a kabátját az asszisztense arcába, azt neki kell felekasztania a fogasra, illetve a jelenlegi első asszisztense, Amari (A Bridgeton családból ismert Simone Ashley) munkakörébe az is beletartozik, hogy ha Miranda valami sértőt, nem „píszít” készül mondani, csinálni, figyelmeztesse őt, hogy talán nem kéne.

A film fókuszának elcsúszása (a divatvilág persze most is számottevő jelenetben kap helyet, de a sztori alakulása egyre inkább a partvonalra küldi ezt a tematikát) bizonyára megosztó lesz, az első rész rajongói közül sokan kifogásolják majd, mégis meglepően jól működik még mindig ez a formula. Frankel és McKenna képesek annyi humorral, szarkazmussal, mondanivalóval, jól működő karakterdinamikákkal és szórakoztató cameókkal (Lady Gaga az első helyen, Donatella Versace a másodikon) megpakolni a filmet, hogy az esetlenségek és csetlések-botlások is könnyen megbocsáthatók legyenek. Meryl Streep pedig rég volt ilyen jó. Legalább öt éve…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk