KULT
A Rovatból

A suliban folyton zaklatták, asztalosként pedig többet keresett, mint színészként – A Harrison Ford-portré

A sztárok gyakran fiatalon kezdik a karrierjüket. Nos, Harrison Forddal nem így történt, hiszen már 35 éves volt, amikor az 1977-es Csillagok háborújával és Han Solo szerepével egy csapásra megismerte a világ.

Link másolása

Bár korántsem a kultikus űroperával indult a filmes pályája, az odáig vezető út eléggé döcögős volt. Jóval később, egy 2002-es felmérés szerint Ford az utolsó 11 filmjéért összesen 100 millió dollárt kapott, akkoriban csak Tom Hanks, Tom Cruise és Mel Gibson voltak erre képesek. Vagyis Ford a filmtörténelem egyik legjövedelmezőbb színésze lett, a sikerre való törekvését pedig a sors különös fintora tette lenyűgözővé. A híressé válása előtt ugyanis sok érdekes és véletlen esemény vezette őt oda, ahol most van…

Depressziós fiatalkor

A gyermek-, tinédzser- és serdülőkori életébe betekintve lehetetlennek tűnt, hogy egyszer sztár lesz belőle. Harrison Ford (vagy ahogy mindenki hívja: Harry) 1942. július 13-án született Chicagóban. Édesapja, Christopher Ford ír katolikus, míg édesanyja, Dora Nidelman orosz zsidó származású. Harrison félénk és szelíd gyerek volt, amikor még a Park Ridge-i Maine Township gimiben tanult.

Gyakran zaklatta őt a többi gyerek, mindennaposak voltak a piszkálódások, ő azonban sosem állt bosszút, mindvégig nyugodt maradt, és tűrt.

1960-ban érettségizett, majd azonnal beiratkozott a wisconsini Ripon College-ba. Sajnos azonban ebben az iskolában sem volt szerencsés az élete. Nem számított ugyanis különösebben sportos alkatnak, és a tanulmányaiban sem jeleskedett.

A depresszió már a főiskola első évben jelentkezett. Napközben folyton aludt, nem járt be az órákra és a legtöbb tárgyból megbukott. A jövője kilátástalannak tűnt, ám végül talált egy olyan területet, amibe rögtön beleszeretett, ez volt a színészet. Amikor belevágott, nemcsak azt fedezte fel, hogy van is tehetsége hozzá, hanem az első nagy szerelmét, Mary Marquardtot is ennek köszönhette. 1964-ben házasodtak össze, egy évvel azután, hogy Ford otthagyta a főiskolát, hiszen a lediplomázásra esélye sem volt. Két közös fiuk született: Benjamin (1967) és Willard (1969), Harrison tehát már 25 évesen apa lett.

Szenvedős kezdetek

A remélt színészi karrier érdekében Ford Los Angelesbe költözött, ahol jelentkezett a Young Talent Programba. Elmondása szerint az interjú után nem is reménykedett abban, hogy felveszik. Majd amikor lement a mosdóba, az egyik szervező utánaszaladt, és heti 150 dolláros fizetést ajánlott neki. Ford elfogadta, majd rögtön kapott három apró szerepet. A legnagyobb köztük az 1966-os Agyafúrt kasszafúró című James Coburn-ös krimi-vígjáték volt, ebben épp a főszereplőhöz intézett pár mondatot egy hotel alkalmazottjaként. Ez a film volt egyben a debütálása is a szélesvásznon, noha a nevét ki sem írták a stáblistára. Ford azonban nem adta fel, továbbra is megpályázott minden szerepet, és szívesen bevállalt mindent, amit fel tudtak ajánlani neki, ám így sajnos észrevétlen maradt. Azt viszont nehezen viselte, hogy végül kirúgták a programból, amelynek menedzserétől rossz kritikákat kapott.

Mivel sürgősen pénzre volt szüksége, ezért egy éles váltással megpróbálkozott különféle asztalosmunkákkal, hogy eltartsa a családját. Meglepő módon elég jól boldogult ebben a szakmában, bármiféle tapasztalat nélkül is. Persze maradt a showbizniszben: főként színpadok és díszletek építésével foglalkozott.

Bár asztalosként elég pénzt keresett, a színészet iránti szenvedélye sohasem csitult. Ezért továbbra sem mondott le a kisebb szerepekről (pl. Zabriskie Point – 1970, Fejjel a falnak – 1970), s így ismerkedett meg végül George Lucasszal is... Az ifjú rendező pedig örömmel osztott rá egy szerepet American Graffiti (1978) című filmjében, amely egy nagyon alacsony költségvetésű, de óriási profitot hozó film volt. Lucast ráadásul Oscar-díjra is jelölték érte, és felkerült a neve Hollywood ígéretes rendezőinek listájára. Harrison Ford nevét azonban az American Graffitinek sem sikerült felemelnie. Szerencsére találkozott egy másik nagy rendezővel, Francis Ford Coppolával, aki lehetőséget adott neki egy mellékszerep erejéig a Magánbeszélgetés (1974) című filmjében, ahol olyan nagy színészekkel találkozhatott, mint Gene Hackman és Robert Duvall.

Ford ekkor már tíz éve színészkedett, de még mindig nem volt híres. Közel sem. Alapvetően még mindig egy asztalos volt, aki időnként egy kicsit színészkedett is. A sors azonban fordulatot hozott a számára, amikor ismét összefutott George Lucasszal.

Később Ford azt mondta: "Mindannyiunk életében vannak nagy változások, amelyek többé-kevésbé egy második esélyt jelentenek." Lucas akkoriban nagy lehetőséghez jutott, és nem is állt szándékában elpazarolni Ford tehetségét, így azonnal beszervezte őt új projektjébe, a Csillagok háborújába.

Han és Indy

Han Solo szerepét valójában nem Harrison Fordnak szánták először, inkább olyan, akkor már ismert színészekben gondolkodtak, mint Christopher Walken, Al Pacino és Burt Reynolds, de az olvasópróba során rögtön a magáévá tette a karaktert, és azonnal mindenki kedvence lett.

Az 1977-es évtől kezdve így színészünk folyamatosan George Lucas és Francis Ford Coppola közelében dolgozott, és valószínűleg az sem véletlen, hogy egy Lucas ezredes nevű tisztet alakított Coppola Apokalipszis most (1979) című háborús klasszikusában. Ekkoriban már folyamatosan jöttek a felkérések, ennek pedig a magánélete látta kárát. A feleségével, Maryvel való kapcsolata annyira megromlott, hogy 1979-ben elváltak, Ford pedig az egymást érő, és rengeteg időt felemésztő munkáit okolta ezért.

A sok szerep azonban több bejövő pénzt jelentett, így anyagilag nem volt gondja többé, azonban bármennyire is volt már híres, főszerepeket továbbra sem kapott (ugye Han Solo sem az). Végül az 1979-es Hanover Street törte meg a jeget, amelyben Ford egy amerikai pilótát alakított, aki beleszeretett egy férjezett ápolónőbe. Nem volt nagy siker Peter Hyams filmje, mégis ez volt Ford első nagy romantikus szerepe, és izgalmasan indította el a nyolcvanas éveket a számára.

1983-ban például feleségül vette Melissa Mathisont, aki Coppola vezető asszisztense volt az Apokalipszis mostban, illetve ő írta a filmtörténelem akkor legtöbb pénzt hozó filmje, az E.T. – A földönkívüli (1982) forgatókönyvét.

A magánélet tehát pipa, ráadásul a karrier is, hiszen Ford továbbra is elfoglalt volt Han Solo szerepével A Birodalom visszavágban (1980) és A Jedi visszatérben (1983), illetve mintha mindez nem lett volna elég, elvállalta karrierje legnagyobb szerepét, a régészprofesszor-kalandor Indiana Jonest is.

A szerepet Tom Selleck elől csaklizta el, és az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatóiban láthattuk először, amelyet nyolc Oscar-díjra jelöltek, köztük a legjobb film kategóriájában is, s négy díjat (legjobb vágás, legjobb látványtervezés, legjobb vizuális effektek, legjobb hang) el is hozott. Nem mellesleg óriási kasszasiker lett. Az pedig külön figyelemre méltó volt, hogy a forgatáson Ford korának Tom Cruise-aként saját maga csinálta a veszélyesebb jeleneteit is, nem igényelt dublőröket. "Én nem csinálok kaszkadőrmutatványokat - én futok, ugrálok és leesek. Huszonöt év után pontosan tudom, mit csinálok" – nyilatkozta egy későbbi interjújában.

Ki a skatulyából

Nyilván a legnevesebb karakterek, akiket Ford ekkoriban alakított, Indiana Jones és Han Solo voltak. Ő azonban igyekezett megszabadulni attól a felfogástól, hogy mindenki csak az ostoros kalandor és a különc pilóta szerepével azonosítsa. (Ne feledjük, az 1982-es Szárnyas fejvadász a maga korában nem volt sikeres, csak később lett széles körben ismert és körülrajongott film Ridley Scott sci-fije.)

Végül ezt a sorozatot törte meg Peter Weir filmjével, A kis szemtanúval (1985), amelyben egy zsarut alakított, akinek egy gyilkosság egyetlen (kiskorú) szemtanúját kellett megvédenie, közben pedig beilleszkedett egy amish közösségbe. Sokak szerint Ford itt élete legjobb alakítását mutatta be, és valóban nagyszerű volt, 1986-ban Oscar- és Golden Globe-ra is jelölték érte.

Ezután pedig rákapott az ilyen és ehhez hasonló szerepekre, ezért olyan rendezőknek mondott igent egy-egy felkérésre, mint pl. Peter Weir újra (A Moszkító-part – 1986, újabb Golden Globe-nomináció), Roman Polanski (Őrület – 1988), Alan J. Pakula (Ártatlanságra ítélve – 1990, Az ördög maga - 1997), Mike Nichols (Csak egy lövés, 1991) vagy Phillip Noyce (Férfias játékok – 1992, Végveszélyben – 1994).

Ez idő tájt a legnagyobb sikerét mégis egy kevésbé elismert akciórendező, Andrew Davis kezei közt aratta A szökevénnyel (1993), amelyért nem maradt el a harmadik Golden Globe-jelölés sem. A kilencvenes években Ford végig töretlen népszerűségnek örvendett, valamint az egyik legjobban fizetett hollywoodi sztárnak. A 2000-es Temetetlen múltért például 20 millió dollárt kapott (és kipróbálhatta magát végre rosszfiúként is), a 2002-es Atomcsapdáért pedig a rekordnak számító 25 milliót, plusz 20%-os részesedést a bevételből (ami egyébként nem volt túl sok, mivel nagyot bukott a film a kasszáknál).

Ekkoriban, a 2000-es évek elején ment tönkre a házassága Melissa Mathisonnal, akitől szintén két gyermeke született, a harmadik fia, Malcolm 1987-ben, az első és egyetlen lánya, Georgia pedig 1990-ben.

Harrison és Melissa azonban 2001-ben úgy döntöttek, külön folytatják az életüket, a válásuk kimondására viszont csak három évvel később, 2004-ben került sor (Mathison 11 évvel később, 2015-ben, 65 évesen hunyt el egy daganatos betegségben).

A szakításuk után Fordot Minnie Driverrel (Good Will Hunting) látták, de ez a kapcsolat nem bizonyult tartósnak, mivel 2002-ben már együtt volt az Ally McBeal című sorozat sztárjával, a nála 22 évvel fiatalabb Calista Flockharttal, akinek végül 2007 áprilisában megkérte a kezét. 2010-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, és máig együtt vannak, Ford pedig a nevére vette Flockhart örökbefogadott fiát, a 2001-ben született Liamet.

Nyolcvan felett sem nyugszik

Tom Cruise nemrég azt nyilatkozta, hogy olyan karriert szeretne magának, mint amilyen Harrison Fordé, aki már több mint négy évtizede része a popkultúrának, és egyáltalán nem mutatja a lassítás jeleit! Amellett, hogy rendre visszatér régi, ismert karaktereinek bőrében (Han Solo, Indiana Jones, Rick Deckard), friss szerepekkel is bővíti a repertoárját (pl. Adaline varázslatos élete – 2015, A vadon hívó szava – 2020), újabban pedig rákapott a sorozatokra is, tavaly és idén mindjárt két széria főszerepével is jelentkezett: az 1923-ban, ami a Yellowstone előzménye, Helen Mirren oldalán csapta a fejébe a cowboykalapot, a Direkt terápia pedig egy érzelmes és nagyon vicces vígjátéksorozat, amelyben pszichológusok mindennapi magánéleti küzdelmeit láthatjuk.

Persze Ford maradandó hatása messze túlmutat az emlékezetes alakításain, hiszen ő arra is felhasználta a befolyását, hogy fontos társadalmi üzeneteket közvetítsen. A humanitárius erőfeszítései, a szenvedélyes projektjei és a mestersége iránti rendíthetetlen elkötelezettsége a filmrajongók és az iparági szakemberek jövőbeli generációit is biztosan inspirálni fogja.

Ráadásul jövőre csatlakozik a Marvel mozis univerzumához is a legújabb Amerika Kapitány-filmben…

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: