KULT
A Rovatból

A suliban folyton zaklatták, asztalosként pedig többet keresett, mint színészként – A Harrison Ford-portré

A sztárok gyakran fiatalon kezdik a karrierjüket. Nos, Harrison Forddal nem így történt, hiszen már 35 éves volt, amikor az 1977-es Csillagok háborújával és Han Solo szerepével egy csapásra megismerte a világ.


Bár korántsem a kultikus űroperával indult a filmes pályája, az odáig vezető út eléggé döcögős volt. Jóval később, egy 2002-es felmérés szerint Ford az utolsó 11 filmjéért összesen 100 millió dollárt kapott, akkoriban csak Tom Hanks, Tom Cruise és Mel Gibson voltak erre képesek. Vagyis Ford a filmtörténelem egyik legjövedelmezőbb színésze lett, a sikerre való törekvését pedig a sors különös fintora tette lenyűgözővé. A híressé válása előtt ugyanis sok érdekes és véletlen esemény vezette őt oda, ahol most van…

Depressziós fiatalkor

A gyermek-, tinédzser- és serdülőkori életébe betekintve lehetetlennek tűnt, hogy egyszer sztár lesz belőle. Harrison Ford (vagy ahogy mindenki hívja: Harry) 1942. július 13-án született Chicagóban. Édesapja, Christopher Ford ír katolikus, míg édesanyja, Dora Nidelman orosz zsidó származású. Harrison félénk és szelíd gyerek volt, amikor még a Park Ridge-i Maine Township gimiben tanult.

Gyakran zaklatta őt a többi gyerek, mindennaposak voltak a piszkálódások, ő azonban sosem állt bosszút, mindvégig nyugodt maradt, és tűrt.

1960-ban érettségizett, majd azonnal beiratkozott a wisconsini Ripon College-ba. Sajnos azonban ebben az iskolában sem volt szerencsés az élete. Nem számított ugyanis különösebben sportos alkatnak, és a tanulmányaiban sem jeleskedett.

A depresszió már a főiskola első évben jelentkezett. Napközben folyton aludt, nem járt be az órákra és a legtöbb tárgyból megbukott. A jövője kilátástalannak tűnt, ám végül talált egy olyan területet, amibe rögtön beleszeretett, ez volt a színészet. Amikor belevágott, nemcsak azt fedezte fel, hogy van is tehetsége hozzá, hanem az első nagy szerelmét, Mary Marquardtot is ennek köszönhette. 1964-ben házasodtak össze, egy évvel azután, hogy Ford otthagyta a főiskolát, hiszen a lediplomázásra esélye sem volt. Két közös fiuk született: Benjamin (1967) és Willard (1969), Harrison tehát már 25 évesen apa lett.

Szenvedős kezdetek

A remélt színészi karrier érdekében Ford Los Angelesbe költözött, ahol jelentkezett a Young Talent Programba. Elmondása szerint az interjú után nem is reménykedett abban, hogy felveszik. Majd amikor lement a mosdóba, az egyik szervező utánaszaladt, és heti 150 dolláros fizetést ajánlott neki. Ford elfogadta, majd rögtön kapott három apró szerepet. A legnagyobb köztük az 1966-os Agyafúrt kasszafúró című James Coburn-ös krimi-vígjáték volt, ebben épp a főszereplőhöz intézett pár mondatot egy hotel alkalmazottjaként. Ez a film volt egyben a debütálása is a szélesvásznon, noha a nevét ki sem írták a stáblistára. Ford azonban nem adta fel, továbbra is megpályázott minden szerepet, és szívesen bevállalt mindent, amit fel tudtak ajánlani neki, ám így sajnos észrevétlen maradt. Azt viszont nehezen viselte, hogy végül kirúgták a programból, amelynek menedzserétől rossz kritikákat kapott.

Mivel sürgősen pénzre volt szüksége, ezért egy éles váltással megpróbálkozott különféle asztalosmunkákkal, hogy eltartsa a családját. Meglepő módon elég jól boldogult ebben a szakmában, bármiféle tapasztalat nélkül is. Persze maradt a showbizniszben: főként színpadok és díszletek építésével foglalkozott.

Bár asztalosként elég pénzt keresett, a színészet iránti szenvedélye sohasem csitult. Ezért továbbra sem mondott le a kisebb szerepekről (pl. Zabriskie Point – 1970, Fejjel a falnak – 1970), s így ismerkedett meg végül George Lucasszal is... Az ifjú rendező pedig örömmel osztott rá egy szerepet American Graffiti (1978) című filmjében, amely egy nagyon alacsony költségvetésű, de óriási profitot hozó film volt. Lucast ráadásul Oscar-díjra is jelölték érte, és felkerült a neve Hollywood ígéretes rendezőinek listájára. Harrison Ford nevét azonban az American Graffitinek sem sikerült felemelnie. Szerencsére találkozott egy másik nagy rendezővel, Francis Ford Coppolával, aki lehetőséget adott neki egy mellékszerep erejéig a Magánbeszélgetés (1974) című filmjében, ahol olyan nagy színészekkel találkozhatott, mint Gene Hackman és Robert Duvall.

Ford ekkor már tíz éve színészkedett, de még mindig nem volt híres. Közel sem. Alapvetően még mindig egy asztalos volt, aki időnként egy kicsit színészkedett is. A sors azonban fordulatot hozott a számára, amikor ismét összefutott George Lucasszal.

Később Ford azt mondta: "Mindannyiunk életében vannak nagy változások, amelyek többé-kevésbé egy második esélyt jelentenek." Lucas akkoriban nagy lehetőséghez jutott, és nem is állt szándékában elpazarolni Ford tehetségét, így azonnal beszervezte őt új projektjébe, a Csillagok háborújába.

Han és Indy

Han Solo szerepét valójában nem Harrison Fordnak szánták először, inkább olyan, akkor már ismert színészekben gondolkodtak, mint Christopher Walken, Al Pacino és Burt Reynolds, de az olvasópróba során rögtön a magáévá tette a karaktert, és azonnal mindenki kedvence lett.

Az 1977-es évtől kezdve így színészünk folyamatosan George Lucas és Francis Ford Coppola közelében dolgozott, és valószínűleg az sem véletlen, hogy egy Lucas ezredes nevű tisztet alakított Coppola Apokalipszis most (1979) című háborús klasszikusában. Ekkoriban már folyamatosan jöttek a felkérések, ennek pedig a magánélete látta kárát. A feleségével, Maryvel való kapcsolata annyira megromlott, hogy 1979-ben elváltak, Ford pedig az egymást érő, és rengeteg időt felemésztő munkáit okolta ezért.

A sok szerep azonban több bejövő pénzt jelentett, így anyagilag nem volt gondja többé, azonban bármennyire is volt már híres, főszerepeket továbbra sem kapott (ugye Han Solo sem az). Végül az 1979-es Hanover Street törte meg a jeget, amelyben Ford egy amerikai pilótát alakított, aki beleszeretett egy férjezett ápolónőbe. Nem volt nagy siker Peter Hyams filmje, mégis ez volt Ford első nagy romantikus szerepe, és izgalmasan indította el a nyolcvanas éveket a számára.

1983-ban például feleségül vette Melissa Mathisont, aki Coppola vezető asszisztense volt az Apokalipszis mostban, illetve ő írta a filmtörténelem akkor legtöbb pénzt hozó filmje, az E.T. – A földönkívüli (1982) forgatókönyvét.

A magánélet tehát pipa, ráadásul a karrier is, hiszen Ford továbbra is elfoglalt volt Han Solo szerepével A Birodalom visszavágban (1980) és A Jedi visszatérben (1983), illetve mintha mindez nem lett volna elég, elvállalta karrierje legnagyobb szerepét, a régészprofesszor-kalandor Indiana Jonest is.

A szerepet Tom Selleck elől csaklizta el, és az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatóiban láthattuk először, amelyet nyolc Oscar-díjra jelöltek, köztük a legjobb film kategóriájában is, s négy díjat (legjobb vágás, legjobb látványtervezés, legjobb vizuális effektek, legjobb hang) el is hozott. Nem mellesleg óriási kasszasiker lett. Az pedig külön figyelemre méltó volt, hogy a forgatáson Ford korának Tom Cruise-aként saját maga csinálta a veszélyesebb jeleneteit is, nem igényelt dublőröket. "Én nem csinálok kaszkadőrmutatványokat - én futok, ugrálok és leesek. Huszonöt év után pontosan tudom, mit csinálok" – nyilatkozta egy későbbi interjújában.

Ki a skatulyából

Nyilván a legnevesebb karakterek, akiket Ford ekkoriban alakított, Indiana Jones és Han Solo voltak. Ő azonban igyekezett megszabadulni attól a felfogástól, hogy mindenki csak az ostoros kalandor és a különc pilóta szerepével azonosítsa. (Ne feledjük, az 1982-es Szárnyas fejvadász a maga korában nem volt sikeres, csak később lett széles körben ismert és körülrajongott film Ridley Scott sci-fije.)

Végül ezt a sorozatot törte meg Peter Weir filmjével, A kis szemtanúval (1985), amelyben egy zsarut alakított, akinek egy gyilkosság egyetlen (kiskorú) szemtanúját kellett megvédenie, közben pedig beilleszkedett egy amish közösségbe. Sokak szerint Ford itt élete legjobb alakítását mutatta be, és valóban nagyszerű volt, 1986-ban Oscar- és Golden Globe-ra is jelölték érte.

Ezután pedig rákapott az ilyen és ehhez hasonló szerepekre, ezért olyan rendezőknek mondott igent egy-egy felkérésre, mint pl. Peter Weir újra (A Moszkító-part – 1986, újabb Golden Globe-nomináció), Roman Polanski (Őrület – 1988), Alan J. Pakula (Ártatlanságra ítélve – 1990, Az ördög maga - 1997), Mike Nichols (Csak egy lövés, 1991) vagy Phillip Noyce (Férfias játékok – 1992, Végveszélyben – 1994).

Ez idő tájt a legnagyobb sikerét mégis egy kevésbé elismert akciórendező, Andrew Davis kezei közt aratta A szökevénnyel (1993), amelyért nem maradt el a harmadik Golden Globe-jelölés sem. A kilencvenes években Ford végig töretlen népszerűségnek örvendett, valamint az egyik legjobban fizetett hollywoodi sztárnak. A 2000-es Temetetlen múltért például 20 millió dollárt kapott (és kipróbálhatta magát végre rosszfiúként is), a 2002-es Atomcsapdáért pedig a rekordnak számító 25 milliót, plusz 20%-os részesedést a bevételből (ami egyébként nem volt túl sok, mivel nagyot bukott a film a kasszáknál).

Ekkoriban, a 2000-es évek elején ment tönkre a házassága Melissa Mathisonnal, akitől szintén két gyermeke született, a harmadik fia, Malcolm 1987-ben, az első és egyetlen lánya, Georgia pedig 1990-ben.

Harrison és Melissa azonban 2001-ben úgy döntöttek, külön folytatják az életüket, a válásuk kimondására viszont csak három évvel később, 2004-ben került sor (Mathison 11 évvel később, 2015-ben, 65 évesen hunyt el egy daganatos betegségben).

A szakításuk után Fordot Minnie Driverrel (Good Will Hunting) látták, de ez a kapcsolat nem bizonyult tartósnak, mivel 2002-ben már együtt volt az Ally McBeal című sorozat sztárjával, a nála 22 évvel fiatalabb Calista Flockharttal, akinek végül 2007 áprilisában megkérte a kezét. 2010-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent, és máig együtt vannak, Ford pedig a nevére vette Flockhart örökbefogadott fiát, a 2001-ben született Liamet.

Nyolcvan felett sem nyugszik

Tom Cruise nemrég azt nyilatkozta, hogy olyan karriert szeretne magának, mint amilyen Harrison Fordé, aki már több mint négy évtizede része a popkultúrának, és egyáltalán nem mutatja a lassítás jeleit! Amellett, hogy rendre visszatér régi, ismert karaktereinek bőrében (Han Solo, Indiana Jones, Rick Deckard), friss szerepekkel is bővíti a repertoárját (pl. Adaline varázslatos élete – 2015, A vadon hívó szava – 2020), újabban pedig rákapott a sorozatokra is, tavaly és idén mindjárt két széria főszerepével is jelentkezett: az 1923-ban, ami a Yellowstone előzménye, Helen Mirren oldalán csapta a fejébe a cowboykalapot, a Direkt terápia pedig egy érzelmes és nagyon vicces vígjátéksorozat, amelyben pszichológusok mindennapi magánéleti küzdelmeit láthatjuk.

Persze Ford maradandó hatása messze túlmutat az emlékezetes alakításain, hiszen ő arra is felhasználta a befolyását, hogy fontos társadalmi üzeneteket közvetítsen. A humanitárius erőfeszítései, a szenvedélyes projektjei és a mestersége iránti rendíthetetlen elkötelezettsége a filmrajongók és az iparági szakemberek jövőbeli generációit is biztosan inspirálni fogja.

Ráadásul jövőre csatlakozik a Marvel mozis univerzumához is a legújabb Amerika Kapitány-filmben…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk