A suliban folyton zaklatták, asztalosként pedig többet keresett, mint színészként – A Harrison Ford-portré

A televíziós science fiction világában ritkán akad olyan alkotás, amely egyszerre képes intim, emberi drámát és globális katasztrófát bemutatni, mégis az Invázió pontosan erre vállalkozott 2021-ben. Simon Kinberg sorozata, amely az AppleTV+ megbízásából készült, apró mozaikokból építtette fel egy idegen támadás történetét – nem világmegváltó hősökre, hanem hétköznapi emberekre fókuszálva. Ez a nézőpont kezdettől fogva a széria legerősebb sajátossága, és a harmadik évad nyitánya sem tagadja meg gyökereit:

Kinberg neve önmagában is sokatmondó: producerként és íróként egyaránt dolgozott remek és kevésbé sikeres projektekben. A Deadpool 2, a Légió vagy a Sherlock Holmes mellé sajnos olyan címek is feltűnnek a listáján, mint a hírhedt Fantasztikus Négyes (2015), a felejthető 355, vagy a borzalmas X-men: A sötét főnix. Ez a kettősség kíséri végig pályáját, így az Invázió esetében sem lehetett tudni előre, mire számíthatunk. Az viszont két évad alatt már bebizonyosodott, hogy a sorozat képes komoly feszültséget teremteni, miközben nem szuperhősökkel, hanem sebezhető, esendő emberekkel dolgozik.

Az első két szezon nagy erénye a több szálon futó történet volt: egy közel-keleti háborúban rekedt katona, egy japán űrmérnök személyes tragédiája, egy iráni-amerikai család menekülése és egy csapat bajban rekedt diák mind-mind más perspektívából tapasztalta meg az idegenek pusztítását, más-más kontinensen. Ahogy teltek az epizódok, a mozaikdarabok fokozatosan összeálltak, és egyre világosabbá vált, hogy az emberi sorsok közötti látszólag apró döntések globális következményekkel járhatnak.

A harmadik szezon első része azonban rögtön keresztülhúzza a néző várakozásait. Az évadzáró katarzisa után ugyanis nem folytatódik a történet: két évet ugrunk előre az időben. Az anyahajó lezuhant, a fenyegetés papíron megszűnt, és a világ lassan próbál visszatérni a normalitásba. A hősi halottak között emlegetik Trevante Cole őrmestert (Shamier Anderson) és a fiatal Caspar Morrow-t (Billy Barratt). Csakhogy rögtön az epizód elején kiderül, nem minden az, aminek látszik: Trevante megjelenik egy térkapuban, és semmire sem emlékszik az elmúlt két évből. Innen indul újra a történet, a bizonytalanság, a katonai titkolózás és az emberi bizalmatlanság szorításában.

A forgatókönyv egyik legerősebb húzása, hogy nem próbál hosszan magyarázni, hanem szinte azonnal visszaránt a bizonytalanságba. Ismeretlen gravitációs anomáliák, eltűnő emberek, félrevezető hírszerzési jelentések – minden azt sugallja, hogy az idegenek inváziójának még messze nincs vége. Trevante és a közben felnőtté vált Jamila (India Brown) újra központi figurákká lépnek elő. Jamila bűntudattal küszködik Caspar halála miatt, ám kettejük találkozása újra beindítja az események láncolatát. Amikor katonák támadnak rájuk, menekülni kényszerülnek, és világossá válik, hogy ismét nem számíthatnak senkire – legfeljebb egymásra.

Nem látjuk egyszerre a régi kedvenceket, a szálak nem futnak párhuzamosan. Aneesha Malik (Golshifteh Farahani) és Clark Evens (Enver Gjokaj) egyelőre még csak az előzetesekből sejthetők, de bizonyosan visszatérnek majd. Más karakterek sorsa kérdéses: Monty (Paddy Holland) újra felbukkanása sok rajongónak örömet okozna, míg Mitsuki (Shioli Kutsuna) halála talán véglegesnek tűnt a második szezonzáróban, bár az Invázió világában soha semmi sem biztos.

Az új évad első epizódja ugyan nem robban be olyan látványos erővel, mint ahogy a második évad fináléja lezárult, de ez nem is áll szándékában. Inkább felépíti az új status quót, miközben lassan, csepegtetve adja a jeleket: a veszély nem múlt el, sőt, valami sokkal komplexebb játszma van kibontakozóban. A katonai erők bizalmatlansága, a titkolózó hírszerzés, és az, hogy még a saját hősüket sem hajlandóak elfogadni, finoman reflektál a hatalom és az egyén konfliktusára. Ez a politikai árnyalat talán eddig is jelen volt a sorozatban, de most még hangsúlyosabbá válhat.

A lények furcsa, folyamatosan fejlődő fiziológiája egyszerre idegen és félelmetes emberi szemmel nézve. Eközben a tudományos magyarázatok ugyan sokszor sántítanak, mégis képesek megőrizni a hitelesség látszatát. Ez a balansz tartja a sorozatot a tudományos fantasztikum keretein belül, anélkül, hogy saját paródiájába fordulna. Nagy kár, hogy vizuálisan a lények gyengébbek, mint a 2025-ben elvárt színvonal.

Az Invázió harmadik évadának nyitánya tehát nem ad mindenre választ, és nem is akar azonnal sokkolni. Ehelyett egy lassan kibontakozó új krízis alapjait fekteti le. A karakterdrámákra koncentrál, ahogy eddig is, miközben apró jelekkel és rejtélyekkel teremt feszültséget. Ez a tempó talán frusztráló lehet azoknak, akik pörgős akciót keresnek, ám a sorozatot mindig is a lassabb építkezés jellemezte.

Összességében az évadnyitó ígéretesen folytatja a történetet: nem szakít a sorozat eddigi filozófiájával, miszerint a világ sorsa hétköznapi emberek apró döntésein múlik. Nem tökéletes, vannak vontatott részei, és az időugrás elsőre kicsit kizökkentheti a nézőt, de mindez hozzájárul a rejtélyhez. Egy biztos, aki hajlandó türelmesen követni a mozaikdarabokból épülő narratívát, annak ismét jutalom lesz a kitartás. Az Invázió továbbra is az egyik legkülönlegesebb idegenes sorozat az elmúlt években – talán tényleg a legjobb, amiről még nem hallottál.

93 éves korában elhunyt Kalmár Tibor, Jászai Mari-díjas rendező és érdemes művész. A hírt a Rádió Bézs közölte, ahol megható sorokkal emlékeztek rá.

A Facebookon azt írták: a szórakoztatás nagymestere csak 93 éves volt. Hozzátették, hogy cselekvési kedve, szelleme és humora nem volt korhoz köthető.

„Kalmár a Valahol Európában című filmben "csak" epizódszereplő volt. Ott azt kérdezte tőle a gyerekfőszereplő Kuksi, hogy "Még mindig verik őket?" Mire ő azt válaszolta, hogy "tudja a rosseb". Ezen aztán mindenki nevetett. Mi most nem nevetünk. Meghalt Kalmár Tibor, akiről mindenki azt hitte, hogy 120 évig él majd, aki több mint száznyolcvan egész estés tévéműsort rendezett, aki legnagyobbakkal dolgozott. Korai volt. Mulattattam és mulattam volt az egyik könyvének a címe. Reméljük Kalmár Tibor jól szórakozott. A közönsége egészen biztosan” – fogalmaztak a bejegyzésben.

A Szeretlek Magyarország 2018-ban készített interjút a népszerű szerző-rendezővel.

Augusztus 21-én, 96 éves korában elhunyt Gyökössy Zsolt színházi- és televíziórendező. A szomorú hírt az IdőJel Kiadó osztotta meg a Facebookon.

Nevéhez fűződik a legendás Szeszélyes évszakok, de rengeteg más színházi és televíziós produkcióban is maradandót alkotott. Nemrég még Sztárok-Sztorik című könyvét mutatta be, amelyben pályájának emlékeit gyűjtötte össze.

„Még fél éve sincs, hogy a Jókai Szalonban együtt ünnepelhettük kötetének bemutatóját – lám, a Fennvaló még megadta neki azt a nagyszerű ajándékot, hogy ebben a maga nemében páratlan emlékezés-gyűjteményben mintegy tisztelegve nemcsak előttünk, de Előtte is felvonulhattak különleges rendezői, televíziós pályájának jólismert művészei – Antal Imrétől Máthé Erzsiig, Dörner Györgytől Latinovits Zoltánig, Alfonzótól és Bodrogi Gyulától Kabos Lászlóig és tovább. Mindnyájuk munkatársa volt – a velük megélt élményeket, a közös munka sok közös történetét örökre emlékezetes módon osztotta meg közönségével e kiadónk által útjára bocsájtott, feledhetetlen könyvében” – írta a kiadó.

Gyökössy Zsolt 1929. június 8-án született Körösladányban. 1952-ben szerezte meg rendezői diplomáját, és közel tíz éven át több magyar nagyváros színházában dolgozott. Rendezett prózai és zenés darabokat, operetteket, operát és daljátékokat is.

Budapesten a Tarka Színpad, majd a Kamara Varieté művészeti vezetőjeként tevékenykedett több mint egy évtizeden át. Később a Magyar Televízióban folytatta munkáját, ahol a főszerkesztőség vezető rendezője lett.

A Szeszélyes évszakok mellett olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Fejezetek a cirkuszlexikonból, a Gálvölgyi-show, a szilveszteri műsorok, a Kató néni kabaréja, a Hogy volt! Hogy volt?, a Sportolók a porondon és az Antal-show.

Claudia Maria Schiffer 1970. augusztus 25-én született a németországi Rheinbergben, egy Düsseldorf közelében lévő kisvárosban, Heinz és Gudrun Schiffer gyermekeként, egy jómódú középosztálybeli családban, amely hamarosan két fiútestvérrel, Stefannal és Andreasszal, valamint egy húggal, Ann Carolinnal bővült. Visszatekintve Claudia elmondta, annak ellenére, hogy a szülei nagyon elfoglaltak voltak a munkájukkal, végig jelen voltak az életükben. Különösen az édesanyja. „Ő lett a hősünk, mert mindent tudott, és mindenre volt válasza. Segített nekünk a házi feladatokban, különösen akkor, ha valamelyik tantárgyban nehezen boldogultunk. Minden délután leült velünk, és elmagyarázta nekünk, amit nem értettünk” – emlékezett vissza erre az időszakra a modell.

Elmondása szerint a szüleinek köszönhető, hogy nem iszik, nem dohányzik, és hogy sosem tartozott azok közé, akik minden este elmentek szórakozni, és reggel 6-ig buliznak. „Olyan gyerekeket akartak, akikben megbízhatnak, akik hazajönnek, és elmondják nekik az igazat” – tette hozzá.

Egy diszkóban fedezték fel

Az iskolában Claudiát nem rajongták körbe annyira a többiek, mint gondolnánk. Nem volt a suli sztárja, nem tartozott a legnépszerűbbek közé, akikkel minden fiú randizni akart. Saját elmondása szerint azért, mert ő annyira más volt: túl magas, túl vékony és a többiekhez képest túl gazdag. A magassága (180 cm) miatt ráadásul szégyenlős is volt. Soha nem akart a figyelem középpontjában lenni, ezért egy idő után nem is vett magának új ruhákat. Elmondása szerint az anyja nem is értette ezt: „Olyan gyönyörű vagy, miért nem öltözöl úgy?” – kérdezte Claudiától, aki azonban csak farmert és teniszcipőt akart viselni.

Ettől függetlenül az osztály egyik legjobb tanulója volt, a nyelvek például különösen jól mentek neki: anyanyelve, a német mellett például folyékonyan beszélt franciául és angolul is, egy ideig pedig azt gondolta, hogy az apja nyomdokaiba lép majd, és sikeres ügyvéd lesz. Még latinul is tanult az iskolában emiatt, mert arra szüksége lesz a jogi tanulmányokhoz. Sokszor elkísérte az apját a bíróságra, az utolsó sorban ült, figyelte őt, és azt gondolta: „Hű, én is ezt akarom csinálni.”

Másnap aztán Aline találkozott a szüleivel is, és meghívta őket Párizsba. Heinz és Gudrun érezték, hogy ez hatalmas lehetőség a lányuknak, de haboztak, mert szerették volna, ha befejezi a középiskolát.

Így is lett, Claudia még hat hónapig tanult, hogy leérettségizhessen, ez idő alatt pedig senkinek sem mondhatta el az iskolában, hogy a vizsgák után Párizsba megy modellkedni, még a legjobb barátnőjének sem. Csak az indulása előtti napon mondta el a barátainak, hogy hova utazik, és miért.

1000 címlap

Párizsban aztán gyorsan jött a siker. A híres Elle magazin szerkesztői meglátták őt, megtetszett nekik, és szinte azonnal címlapra tették. Ez volt Schiffer első magazinborítója. Hamarosan kiválasztották a Guess farmermárka egyik kampányához, amelynek során az arca és az alakja bejárta az egész világot. Egy éven belül már az első divatbemutatóján modellkedett, méghozzá a Chanelnek. Ezután következett a Versace, a Valentino, a Dior és a divatipar összes többi óriása. Kapcsolata a Chanellel és a Metropolitan Souliers-vel egészen 1996-ig tartott. 1992-ben Claudia kizárólagos globális szerződést írt alá a Revlon céggel 10 évre, több millió dollárért, ez a megállapodás tette őt a történelem legjobban fizetett modelljévé.

Az Elle és a Vogue mellett számos más magazin címlapján is megjelent, többek között a Harper's Bazaar, a Cosmopolitan és a Time címlapján, sőt, ő volt az első modell, aki a Vanity Fair, a Rolling Stone és a People címlapján is szerepelt. 1997 májusában a Playboy borítóján és a magazin fotósorozatában is szerepelt, összesen pedig több mint 1000 magazin címlapján jelent meg.

A divatvilágban töltött addigi kilenc éve alatt ugyanakkor Schiffer megtanulta, hogy nem mindenki viselkedik helyesen ebben a szakmában. Egyrészt ott volt a kábítószer-szubkultúra. „Eleinte nem is vettem észre. Olyan tiszta helyről jöttem, annyira naiv voltam. Utána mondták, hogy a stúdióban rajtam kívül mindenki be volt tépve, és én nem is tudtam róla. Most már észreveszem. De soha nem tennék ilyet. Nem szeretem elveszíteni az önkontrollt. Nem szeretem azt az érzést, hogy nem tudom irányítani, amit mondok vagy gondolok” – nyilatkozta erről.

Igazából producer

Ahogy a modellek gyakorta, ő is kipróbálta magát a nagyvásznon, noha sosem voltak kifejezett színészi ambíciói. Először az 1994-es Richie Rich: Rosszcsont beforrban tűnt fel, ahol a címszereplő Macaulay Culkin aerobiktanárát alakította, illetve feltűnt a Filmszakadás (1997), a Fekete-fehér (1999), a Csajok, mindent bele (1999), a Halálos hajsza (2000), a Zoolander: A trendkívüli (2001 – ebben saját magát alakította), a Meg vagyunk lőve (2002) című filmekben, a Dharma és Greg, avagy kettőn áll a vásár című sorozat két epizódjában (2002), valamint a 2003-as Igazából szerelemben Carolként.

Elkezdett viszont producerkedni. Olyan filmekben dolgozott e minőségében, mint a Kick-Ass 2 (2013), a Kingsman: A titkos szolgálat (2014), az Eddie, a sas (2015), a Kingsman: Az Aranykör (2017), a Rocketman (2019), a Csendes éj (2021), a King’s Man: A kezdetek (2021), a Tetris (2023) vagy az Argylle: A szuperkém (2024). Ebben persze erősen szerepet játszott, hogy hozzáment feleségül a filmes fenegyerekhez, a rendező-producer Matthew Vaughnhoz. De ne szaladjunk ennyire előre!

Bűvésztrükkök, filmtrükkök

Claudia még 1993-ban egy berlini gálán ismerkedett meg az amerikai bűvésszel, David Copperfielddel, aki felhívta őt a színpadra, hogy részt vegyen egy gondolatolvasó mutatványban. A trükk annyira jól sikerült, hogy 1994 januárjában eljegyezték egymást. A jegyességük alatt Schiffer néha fellépett Copperfielddel, mint különleges vendégasszisztens: lebegett, guillotine alá került, vagy kettévágták egy fűrésszel.

Két évvel korábban beperelték a francia Paris Match magazint, miután a lap azt állította, hogy a kapcsolatuk csak színjáték volt, és Schiffer fizetést kapott azért, hogy Copperfield menyasszonyának adja ki magát, pedig nem is kedvelte őt. 1999-ben a szupermodellnek egy nem nyilvános összegű kártérítést ítéltek meg, a Paris Match-nek pedig helyreigazítást kellett közölnie, miután egy francia bíróság a magazin cikkét hamisnak ítélte.

A Copperfielddel való szakítása után Schiffernek rövid ideig (2000-ig) volt kapcsolata a műkereskedő Tim Jefferiesszel, majd jött a nagy szerelem. 2000 novemberében ismerkedett meg Matthew Vaughnnal, aki addig Guy Ritchie állandó producereként volt ismert, később azonban ő maga is sikeres rendezői karriert futott be. 2002. május 25-én házasodtak össze Suffolkban, és még abban az évben megvásárolták ott a Coldham Hall nevű Tudor-kori kastélyt. Schiffernek és Vaughnnak egy fia és két lánya született: Caspar 2003-ban, Clementine Poppy 2004-ben, Cosima pedig 2010-ben született.

Claudia pedig ma, 55 évesen sikeres üzletasszony. Új lakberendezési kollekciókat tervez a Bordallo Pinheiro és a Vista Alegre számára, és továbbra is a divatvilág kulisszái mögött tényedik. Nemrég szerepelt a Versace 2024 tavaszi és a Balenciaga 2025 téli kampányában, valamint megjelent saját könyve, a Captivate! Fashion Photography from the '90s.