A 60-as évek második felében a rock új dimenziókat keresett. Ezt a zenészek nemcsak magában a zenében, hanem a mesterséges tudattágításban is, jobb esetben csak a marihuánában, de inkább az új szintetikus sztárdrogban, az LSD-ben és/vagy a heroinban keresték.

És persze sokan a jól bevált alkoholt sem vetették meg. Néhány, kisebb-nagyobb port felvert rendőrségi ügyet, botrányosan rossz koncertet vagy túlságosan "elszállt" lemezt kivéve

egy ideig nem is volt ezekkel komoly baj, sőt, sokan úgy érezték, hogy a fű vagy az LSD-s "utazás" felszabadítja a kreatív ösztönöket

és bátrabbá teszi az alkotást. Aztán jött egy két évig tartó sorozat, amikor a műfaj öt legendájának intett a kaszás. És hogy az egész történet még hátborzongatóbb legyen: valamennyien 27 évesek voltak, amikor meghaltak.

Az első a sorban Brian Jones volt, a Stones legsokoldalúbb, leginkább kísérletező kedvű tagja.

A felsőbb középosztályból származó szőke fiatalember az együttes felvételein összesen 15 féle hangszert szólaltatott meg, neki köszönhetjük a Ruby Tuesday blockflőtéjét és zongoráját, a Paint It Black szitárját, sőt, a Lady Jane-ben ő játszik a barokk eredetű dulcimeren is.

Hiába volt azonban zeneileg felkészültebb társainál, Mick Jagger mellett nem lehetett vezéregyéniség. Egy idő után ő jelentette a Rolling Stonesban a különlegességet, a hagyományos rock and rolltól és rhytm and bluestól eltérő hangzásokat. Az ő törekvéseit tükrözte teljes egészében az 1967-ben megjelent His Satanic Majesty's Request című pszichedelikus-elektronikus album.

Ezt követően azonban Brian egyre inkább magára maradt, előfordult, hogy hangszerszólóit a stúdióban egyedül vette fel. Magánélete is csődöt mondott, éppen zenekartársai, Jagger és Keith Richards szerették el barátnőit, Marianne Faithfullt, majd Anita Pallenberget. Az 1968 decemberi balul sikerült tv-felvétel, a Rolling Stones Rock and Roll Circus volt az utolsó szereplése a Stonesszal. Kilépett, helyét Mick Taylor vette át. Brian új életet akart kezdeni. A keleti zenék izgatták, Marokkóba ment, készített is egy lemezt a helyi Joujouka együttessel, amelyet sokan a "világzene" születésének is tekintenek.

Brian állapota azonban egyre romlott az alkohol és a kábítószer miatt, és ezek csak súlyosbították születése óta kínzó asztmáját. 1969. július 3-ra virradóra holtan találták London melletti villájának úszómedencéjében, egy kerti mulatság után.

Két nappal később a Stones a Hyde Parkban negyedmillió néző előtt emlékezett meg róla. Mick Jagger Percy Bysshe Shelley Adonais című költeményéből olvasott fel búcsúzásképpen. A verset költőtársa, John Keats halálakor írta Shelley. A koncerten a papírdobozokból felszálló ezer fehér lepke azt a Briant szimbolizálta, aki az élettel szemben megmérettetett és könnyűnek találtatott.

Brian Jones halálának körülményei máig tisztázatlanok. Bár a boncolás jelentős mennyiségű alkoholt és drogot talált szervezetében, hamar lábra kaptak azok a mendemondák, mely szerint a zenész nem véletlenül fulladt bele a medencébe. Az egyik változat szerint Brian a buli során összeszólalkozott egy szintén ittas pincérrel, aki belökte őt a vízbe és nem vette észre, hogy Brian nem bukkan fel.

Ennél lényegesen durvább az a feltételezés, amely szerint Jones-t házának építésze, Frank Thorogood ölte meg, miután a muzsikus felmondott neki, mert úgy érezte, becsapja őt.

Ezt a verziót mindenekelőtt Anna Wohlin, Brian svéd barátnője táplálja, aki szerint az ügyet azért simították el, hogy ne ártson a Stones imázsának. Pedig Anna szerint még el is akartak menni a Hyde Park-ba, mert Brian nem táplált haragot volt társaival szemben. Thorogood állítólag 1993-ban, halálos ágyán bevallotta tettét…

1970 őszén egy hónap alatt hárman is sokkolták a rock-világot idő előtti távozásukkal, ráadásul olyanok, akik az egy évvel korábbi woodstock-i fesztivál sztárjai voltak.

A legnagyobb amerikai fehér blues-zenészek egyikének tartották a következő 27 éves áldozatot, Alan Wilsont, a Canned Heat énekes-gitáros-szájharmonikását, akit csak "Vak Bagolyként" (Blind Owl) emlegettek.

Érdekes módon akárcsak Brian Jones, ő is kilógott saját bandájából: zeneakadémiát végzett, a 30-as évek fekete blues-zenéjét kutatta, ebből írta diplomamunkáját is. E gyökerekből született a zenekar tán leghíresebb a dala, a filmekben azóta is gyakran felhangzó On The Road Again, de Wilson olyan kortárs zenei kísérletekbe is belevitte társait, mint a Parthenogenesis című 20 perces darab. A rendkívül rossz látása miatt is visszahúzódó Wilson, hiába volt zenekara rendkívül sikeres, nem tudott mit kezdeni a rock-világgal, állandó depresszióval küzdött, még pszichiátriai kezelés alatt is állt. Egy idő után pedig gyógyszerfüggő lett, amit még LSD-vel is súlyosbított.

1970. szeptember 3-án holtan találták zenésztársa, Bob Hite kaliforniai házának kertjében. Először gyilkosságra gyanakodtak, az első sajtójelentések még azt írták, hogy Alan egy kínai drogdíler áldozata lett. A törvényszéki orvos kábítószer-túladagolást állapított meg nála, de azóta is mindenki meg van győződve arról, hogy a Vak Bagoly szándékosan vette magához a halálos dózist.

Szeptember 18 immár 49 éve gyásznap a zenében: ezen a napon halt meg londoni lakásában Jimi Hendrix, a rock legnagyobb újítója, aki nemcsak a gitárt, mint hangszert értelmezte újra, hanem olyan utakat nyitott meg a modern zenében, amelyen az utódok ma is csak tapogatózva tudnak előre haladni.

Az Are You Experienced? és az Electric Ladyland korszakalkotó albumok megálmodója önmagával is folytonosan kísérletezett, és miközben a legkülönbözőbb drogokkal próbálkozott, a végtelenségig hajszolta magát, mintha érezte volna, hogy kevés ideje van. A hivatalos verzió szerint élete utolsó éjszakáján, mivel álmatlanságban szenvedett, nagy mennyiségű altatót vett be vörösborral, álmában rosszul lett, és megfulladt.

Halálának körülményei most is zavarosak. Élettársa, a német Monika Dannemann vette észre hajnalban, hogy baj van, de elmondása szerint előbb Jimi néhány barátját hívta fel, köztük Eric Burdont, akivel előző este Hendrix együtt játszott, és csak utána a mentőket. A halottkém jelentésében az állt, hogy Hendrix már nem élt, amikor a mentő kiért hozzá, a mentősök viszont arra emlékeztek, hogy a zenész az úton végig eszméleténél volt. Lehet, hogy a gitárzsenit egyszerűen megölték?